Kereső toggle

Az EU-ból pont a lélek hiányzik

– mondja Lucio Malan, a Forza Italia képviselője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lucio Malan történelemből szerzett mesterfokozatot a Nevadai Egyetemen. 2001 óta tagja és titkára a szenátusnak a Silvio Berlusconi által vezetett jobboldali Forza Italia párt képviseletében. Korábban a NATO és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja volt. Pályafutása során volt már úszóedző, tanár és sportriporter is. Magánemberként a valdensek evangéliumi gyülekezetének tagja. Az Izrael Szövetségesei Alapítvány képviselőjeként járt Budapesten.

Mi a véleménye az Európai parlamenti választáson tapasztalt szélsőjobboldali térnyerésről? Milyen következményei lehetnek ennek az elkövetkezendő időszakban?

– Olaszországban nem ért el jelentős eredményt a szélsőjobb. Ennek történelmi hagyományai is vannak.

A második világháború időszakában nálunk nem minden fasiszta volt zsidóellenes is egyben. A nyolcvanas évek végén Gianfranco Fini volt az, aki az úgynevezett szociális mozgalom élén – mely egyébként Mussolini nemzetiszocialista köztársaságáról kapta nevét – meglátogatta a római zsidó közösséget. Elment Auschwitzba és Izraelbe is. Így aztán végül egy „Izrael-párti verseny” alakult ki a pártok között. Ezért rendkívül fontos vigyázni a stigmatizálással, hogy ne csináljunk ellenséget olyanokból is, akik amúgy nem lennének azok. Volt egy közvélemény-kutatás Európa hét legnagyobb országában, köztük Olaszországban is, és az antiszemitizmus mértéke nálunk volt a legalacsonyabb. Ettől persze még fontos felemelnünk a hangunkat az egyre erősödő zsidóellenességgel szemben.

Mit gondol, hogyan hat ez a választási eredmény az unió és Izrael amúgy is hűvös viszonyára?

– Az Izrael elleni büntetőakciókat meghirdető BDS-mozgalom nem használt a kapcsolatnak, ráadásul az EU-s intézmények átláthatatlansága miatt nehéz megmondani, pontosan ki is a felelős a diszkriminatív irányelvekért. Szerencsére ezek az útmutatások egyelőre semmilyen hatással nem voltak az olasz jogalkotásra, és meggyőződésem, hogy okos intézményi háttértevékenységgel semlegesíthetőek a káros következményei.

Az Önök pártja hogyan közelíti meg az iszlám lakosság Európa-szerte tapasztalható növekedését?

– A nagymértékű bevándorlás, a kiindulási országtól függetlenül nem kívánatos. A zárt bevándorlói közösségekkel – amilyenek a muszlimok is – az a probléma, hogy ahelyett, hogy élveznék az Olaszország nyújtotta szabadságot, intoleranciát hoznak magukkal. Nem akarok ugyanakkor általánosítani, hiszen az olasz muszlim szervezetek vezetői jelenleg rendkívül tisztességes és nyitott emberek. Egyikük még egy zsidó kitüntetésben is részesült, mivel kifejezte, hogy nem támogatja az „egyoldalú párbeszédet” a vallások között. Véleménye szerint, ha nekik joguk van kifejteni álláspontjukat, kötelességük meghallgatni a másikét is. Ráadásul zsidók ellen még keresztényekkel sem hajlandó összefogni.

Egyes országokban már a minaretek építésének betiltásával próbálkoznak. Ön szerint ez megoldást jelenthet a problémára?

– Nem, mivel szembemegy a szabadságról vallott elveinkkel. Lombardia például hozott egy törvényt, mely nehezíti épületek vallási célú átalakítását. Ez bár muszlimellenes volt, nekik semmilyen problémát nem okozott: ezentúl kulturális központnak hívták a közösségi helyeiket. Viszont sok evangéliumi keresztény gyülekezetet hoztak nehéz helyzetbe ezzel. Ráadásul, ha rejtetten kell összegyűlniük a muszlimoknak, sokkal nagyobb az esélye, hogy a terrorizmust promotáló hangok is megerősödnek közöttük.

Ön szerint milyen irányba tart Európa? Mi a véleménye az EU föderális típusú átalakításáról?

– A legfőbb problémám az EU-val, hogy nem igazán demokratikus.

A legtöbb döntést olyan bürokraták hozzák, akiket senki nem választott meg. Szerintem az Európai Bizottság elnökét is a tagállamok lakosságának kellene megválasztania. A második problémám gazdasági jellegű: közös a fizetőeszköz, viszont minden más teljesen elkülönül. A jelenlegi helyzet középtávon fenntarthatatlan, hiszen ha meg akarjuk őrizni az eurót, mélyebb integrációban kell gondolkoznunk, amit a tagállamok többsége elutasít. De hála az Európai Központi Bankban történt változásoknak, ez nem a következő évek problémája. Ami pedig a harmadik kifogásomat illeti, az elvi jellegű. Azáltal, hogy az EU magáévá tette a „politikailag korrekt” álláspontot a házasság és a család kérdésében, elvtelenné vált, olyanokat akar egyenlővé tenni, amik nem egyenlők. Persze az elvtelenség is lehet egy elv. Ez tükröződik a papírpénzen. Nincs rajta arc, sőt, az ábrák is mesterségesek. Ez is mutatja, hogy az EU-ból pont a lélek hiányzik.

Ha már a családot említette: demográfiai dráma is zajlik kontinensünkön. Olaszországban hol tart a küzdelem a családok védelmében?

– Jelenleg is intenzív vita zajlik ezen a fronton Olaszországban, de azt sajnos elrejti a média.

A vita egy úgynevezett homofóbiatörvényről szól, ami valójában család- és szólásszabadság-ellenes, ugyanis a hetero- és homoszexuális párok megkülönböztetését összemossa a faji vagy vallási alapú diszkriminációval. Aki szerint egy gyereknek egy apja és egy anyja kell, hogy legyen, az a törvénytervezet értelmében olyan, mintha azt mondaná, hogy legyenek fehér szülei. Így aztán nem is alakulhat ki értelmes vita a kérdés körül. Más javaslatok is terítéken vannak egyébként a témában. Ilyen például a melegházasságot legalizáló szabályozás, melyről egyelőre nem is tárgyalunk. Nyilván az e mögött álló lobbicsoportok először a homofóbiatörvényt akarják keresztülvinni a törvényhozáson, hiszen utána már nem is lehetne ellenezni a melegházasság lehetőségét biztosító törvényt.

Emellett a bíróságokon is komoly harc zajlik a hagyományos családmodell ellen. A mesterséges megtermékenyítésről szóló bírósági döntés értelmében harmadik fél sejtanyagát is felhasználhatják a párok a művelet során. Ilyen módon a melegek már nem is örökbefogadásért, hanem a szülőségért küzdenek. Új jelenség, hogy míg korábban a katolikusok is ott voltak a frontvonalon a házasság védelmében, mostanra elnémultak.

A pápa semmit nem mond azon kívül, hogy egyszer utalt a Vatikánon belüli meleglobbira. Emiatt viszont a püspökök is rendkívül tartózkodóak a kérdést illetően, hiszen félnek, hogy hibáznak. Így aztán a katolikus egyház hatalmas kommunikációs arzenálja néma.

Olvasson tovább: