hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Átprogramozott agyak
Gerald Hüther agykutató a virtuális világ és a neurológia összefüggéseiről

2014. 02. 13.
A tűznél meg lehet melegedni, de akár több hektárnyi erdőt is fel lehet perzselni vele. Pontosan ugyanez igaz a közösségi médiára, a számítógépes játékokra és az internetre is. A számítógép- és internetfüggés tudományos hátteréről Prof. Dr. Gerald Hüther agykutató nyilatkozott a Heteknek.

Miért tud függőséget okozni a virtuális világ, miközben a valóság sokkal árnyaltabb, részletgazdagabb, izgalmasabb?

– Minden egyes „számítógépfüggő agynak” saját története van, ugyanakkor egy momentum általában közös: a függőség azért alakul ki, mert létezik egy hiány az illető életében, ami a valós világban nem elégül ki. Például a fiúknál ilyen a kihívás hiánya, azaz olyan lehetőségek meg nem léte, amelyek során megmutathatják, hogy mi van bennük, hogy vannak olyan képességeik, amelyekkel bizonyítani tudják, hogy képesek az önállóságra és a sikeres helytállásra. Ha ez nincs meg a valós életben, akkor ezt helyettesítendő belemerülnek a számítógépes játékokba.

Ez azt jelenti, hogy azok a fiatalok, akik az idejük nagy részét a számítógépes játék előtt vagy a közösségi médiahálózaton töltik, nagyon nehéz helyzetben vannak, mert nem kapják meg a környezetükből, amire valójában szükségük van, így kárpótlásként azt választják, ami elérhető a számukra. A „szabadulás” is hasonlóan egységesen történik. Egyszer csak történik valami, ami visszaadja a bizalmukat, a bátorságukat és a kedvüket a valós élethez. Ehhez sokszor elég egy másik emberrel találkozni, vagy egy új kihívással szembenézni, de lehet ez akár egy önállóan megoldott probléma vagy egy saját teljesítmény is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!