Kereső toggle

Intézőből vezérigazgató

Szabó István a háborúról, Kádárról és a magyar mezőgazdaságról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nádudvar, ez a csendes, eldugott hajdúsági település olyan, mint a többi környékbeli falu, mégis más. A hazai mezőgazdaság zászlóshajója, a KITE Zrt. (KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.) – a maga éves kétszázmilliárdos forgalmával – mássá teszi. Az agrárvállalkozás alapítója és létrehozója Szabó István, aki már a kilencvenedik életévét tapossa, ma is aktív. Az idős szakember kilenc évig a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának a tagja volt, öt éven át az MSZMP Politikai Bizottságában dolgozott, továbbá harminchárom évig a Központi Bizottságban „együtt ült” Kádár Jánossal. Közben azonban nem szakadt el Nádudvartól, közel négy évtizeden át vezette a helyi tsz-t, és ma is a KITE örökös elnöke.

Az életem 1924-ben nem túl biztató előjelekkel indult, ugyanis házasságon kívül születtem. Azt hiszem, hogy nem nagyon örültek nekem, hogy a világra jöttem. Az édesanyám hároméves koromban itt hagyott, elment Budapestre dajkának, mert sok teje volt. Engem gyakorlatilag a nagynéném nevelt, édesanyám nővére, akinek egy 10-12 holdas parasztember volt a férje, így egy igazi földműves családban nőttem fel. Elvégeztem rendesen a hat osztályt. Volt a közelünkben egy parasztember, ő ajánlotta fel, hogy dolgozzak nála, mert már öreg volt. Hamar átadta nekem az 58 holdas gazdaság irányítását: öt lova, húsz marhája és hatvan birkája volt. Addig se éheztem, mégis – 17 évesen – hirtelen olyan jólétbe kerültem, amiről álmodni sem mertem. Gazda lettem, annak minden előnyével és persze felelősségével.

A háború előtti évek mezőgazdasága, ipara, társadalma milyen nyomokat hagyott Önben?

– Feudális rendszer volt, minden modernizációs törekvés ellenére, ahol azzá lehettél csupán, amivé a születésed alapján elhívattattál. Nagyon eszes, okos gyermekek persze néha valami szerencse vagy egyházi gyámkodás révén kitörhettek a sorsukból, de nem ez volt a jellemző. Az én esetemben is mondták, hogy jó fejem van, de az, hogy tizenévesen egy ilyen gazdaságot vezettem, több volt, mint tudás vagy szerencse: talán a sors akarata volt. Mindig szerettem a kihívásokat, soha sem féltem senkitől és semmitől.

Rettenetesen sokat dolgoztam, hogy a gazdaság jól menjen. Azok az idők valami újnak a szelét is hozták. A háború idején beszolgáltatás volt, ami megbontotta a hagyományos gazdálkodást. Mivel német érdekeltséghez tartoztunk – akiknek olaj kellett –, napraforgót kellett termelni. A fronton szolgálóknak pedig különböző borsófajtákat. Új növények, új termelési struktúra, új lehetőségek – és persze a jövedelmek is megugrottak. Jól élt a parasztság.

1945 után nagyot változott a világ: kulák lett a gazdából, ellenség a parasztból. Ezt hogyan élte meg?

– 1945 után volt a földosztás, de minket nem érintett, hiszen mi eddig is a sajátunkon gazdálkodtunk. Az az 1945–49-es időszak a mezőgazdaság számára egy pozitív korszak volt. Éhezett Európa, bármit termeltünk, el lehetett adni. Akkor még nem volt beszolgáltatás. Azt követően azonban, hogy győzött a Kommunista Párt, egypártrendszer lett, és jött Rákosi, valóban nehéz napok köszöntöttek ránk. Kuláklistára kerültem én is. Volt azonban egy lehetőség onnan lekerülni: ha önként az államnak adtunk le a birtokból néhány holdnyi területet, illetve ha valaki segített ebből a valóban megvetett státuszból kikerülni. Nekem itt Nádudvaron az akkori honvédelmi miniszter apja segített.

Ezzel együtt is sokat kínlódtunk, annyira, hogy azt mondtam az öreg gazdának, akinek a gazdaságát vittem, hogy én a beszolgáltatásnak nem gürcölök. Betagozódtunk a Nádudvari Vörös Csillag tsz-be. Engem mindjárt beválasztottak vezetőségi tagnak, ismertek a faluban, és volt respektem, mert addig is sikerrel gazdálkodtam. Akkoriban már javában káderezték az embert, de a szakmai hozzáértés nagyon sokat nyomott a latba, így elküldtek egy 14 hónapos vezetőképző iskolába.

Kulákból tsz-elnök, óriási változás. Hogy engedhette ezt a párt?

– A járási pártbizottság nem engem jelölt, hanem a már említett miniszter, Oláh István apját. Csakhogy a választásokon a falu engem szavazott meg szinte egy perc alatt közfelkiáltással, és már mentek is haza a tagok, mert nem szerették a gyűléseket. A pártbizottság valahogy tudomásul vette a falu döntését.

A termelőszövetkezeti rendszer pusztán szovjet minta szerint szerveződött, kottából kellett zenélni, vagy valós igény volt mögötte, például a mezőgazdaság modernizálása?

– 1948-ban kezdeni kellett valamit a mezőgazdasággal, mert egyszerűen nem volt árualap az országban, közel álltunk az éhezéshez. A termelőszövetkezeti rendszer valamit javított ezen, de 1956-ban szétugrottak a szövetkezetek. Három év múlva megint komoly helyzet alakult ki: vagy jegyrendszer vagy éhezés vagy egy radikális átszervezés. Az utóbbit választotta az ország vezetése. Nem volt könnyű feladat, ezt személyesen tapasztaltam meg, hiszen ebben az időben már országgyűlési képviselő voltam, és az erről a döntésről szóló KB-ülésre mint agrárszakembert meghívtak. Az első titkárok hőbörögtek, hogy nálunk nem fenyeget az éhínség, mint a Szovjetunióban. Kádár erre felállította Nyers Rezsőt, aki akkor éppen pénzügyminiszter volt, aki 40 percig sorolta tételesen a hiányokat és a stagnálás számadatait, ami aztán lehűtötte a kedélyeket. Világossá vált, hogy a mezőgazdaságot át kell szervezni, mert aki bent van, az ki akar lépni, aki kint van, az be akar lépni, a termelés nem megy, stagnál a gazdaság, kár hazudni magunknak. Kevesen tudják, hogy csak 1966-1967-re értük el az utolsó békeév, vagyis 1938 mezőgazdasági produktumát.

Kádár és a KB nem csak ideológiai alapon tudott gondolkodni? Mennyire ismerték a realitásokat?

– Teljesen tisztába’ voltak a valósággal, amire szükség is volt. A személyes véleményem az, hogy Kádár ekkorra már felhagyott a szektás gondolkodással, és teljesen józanul látta, hogy amit Lenin leírt, az a Szovjetunióban sem működik, nemhogy nálunk. Ennek nyomán született döntés arról, hogy a mezőgazdaságot fejleszteni kell, és emellé pénzt is rendeltek. Két célkitűzés volt: ellátni a népet kínálati piacon alapvető élelmiszerekkel, illetve az, hogy a mezőgazdaság működjön közre a devizatermelésben. Ez egy olyan döntés volt, ami teljes letérést jelentett a szovjet agrárpolitikai irányról. Ezt Kádárnak vállalnia kellett mind itthon, mind Moszkvában.

Megjelent a háztáji termelés. Ki találta ki ezt a rendszert?

 – A háztáji művelés addig is megvolt a szövetkezetekben, csak abban volt újdonság, hogy az önellátás mellett árut is lehetett termelni, azt ki lehetett vinni a piacra. Ezt Kádár engedélyezte személyesen. Nem véletlen, hogy 1990-ben a sertéstermelés 50 százaléka a háztájiból származott. Sikeres volt a koncepció: 1986-ra megközelítettük Franciaország mezőgazdaságának termelési színvonalát.

Ön szerint Kádárnak melyik volt az igazi arca: a népvezér, a véreskezű diktátor vagy Moszkva hű alattvalója?

– A személyes véleményem szerint Kádár 1962-ben elárulta a marxizmust. Addig ugyanolyan belterjes volt, mint Sztálin, Rákosi vagy a többi moszkovita, mint, mondjuk, Biszku. 1964-ben arra jött rá, hogy az 1956 utáni megtorlás túlzott volt. Elég közel voltam Kádárhoz, de persze nem akarom mentegetni sem. Véres volt a keze, hiszen több mint kétszáz ember haláláért felelt, de az, hogy Nagy Imre kivégzésébe betegedett bele, nem fedi a valóságot. Nagy Imrét a szovjet emigráció tagjának tekintette, aki a saját sorsáról döntött, amikor szembefordult Moszkvával. A marxizmussal való szakítás után jött Kádár liberális politikája, ami a húzd meg, ereszd meg elven működött, aminek ismert a története, hiszen sokan éltünk a „gulyáskommunizmusban”.

Tehát ha nincs döntés, nincs termelés?

– Most körülbelül 65-67 százalékot termel a mezőgazdaság az 1990-es szinthez képest. Nincsen eldöntve, hogy mit akarunk. Mindegy, hogy ki, csak valaki mondja meg, mi a célja a mezőgazdaságnak. Ez nem paraszti szándék kérdése, ezt az ország vezetőinek kell eldönteni. Ami nekünk van, az egyedülálló Európában, a területünk 67 százalékán lehet mezőgazdasági tevékenységet folytatni, Oroszország 10 százalékán tud, Németországban 35 százalék ez az arány. Rendkívüli adottság ez, ami ma nincs kihasználva.

A politikába bekerülni akkor a kiváltságosok privilégiuma volt. Letette a hűségesküt?

– Burokban születtem, ez a válasz. Soha nem törtettem, csak szerettem józanul gondolkodni, szerettem a falumat, és az embereken akartam segíteni. 1962-ben KB-tag lettem, és abban az évben újra megválasztottak országgyűlési képviselőnek is, majd beválasztottak az elnöki tanácsba. Az egy 21 fős testület volt, Kádár vezetésével. Soha nem voltam egy „hátba veregetős” viszonyban vele, de mégis tudta, ki vagyok. Információm ugyan nagyon sok volt, de a Nádudvari Vörös Csillag működéséért voltam felelős, ezt tartottam a fontosnak, nem törekedtem különösebb vezetői pozíciókra. Talán így maradhattam benne a nagypolitikában.

Ennek köszönhetően jött létre a KITE is?

Igen, alapvetően így jött létre.

 A bábolnai állami gazdaság vezetője Burgert Róbert volt, neki remek látása volt a termelési rendszerek bevezetéséről, amelyek addig csak az USA-ban működtek, így alakult meg az akkor újdonságnak számító, tudatos termelést és piacot teremtő IKR bábolnai központtal. Csakhogy az állami gazdaságok az összes földterület csupán 11 százalékán gazdálkodtak, miközben a termelőszövetkezetek – amelyek országos elnökévé választottak – 84 százalékán. Ezért Burgert Róbert megkeresett, hogy lépjünk be az ő rendszerükbe, és dolgozzunk nekik. Az eredményeket látva nem volt kétséges, hogy ez a termelési struktúra jelenti a jövőt, ráadásul komoly devizabevételt tudunk produkálni, ami a korszerű technológia megvételét biztosította. Mégis nemet mondtam, ugyanis az IKR növekedését egy belső párthatározat tiltotta. Akkor döntöttem el, hogy bemegyek Kádárhoz, és megszerzem a támogatását egy új mezőgazdasági termelési rendszer szervezéséhez – ezt végül a minisztertől, Dimény Imrétől kaptam meg. Az élet minket igazolt: ma a legnagyobb hazai agrárcég a KITE, évi kétszázmilliárdos forgalommal.

Kádár sajnálta

1988-ban a KITE vezetőjeként Szabó István Izraelbe látogatott, hogy megvásárolják az akkor legmodernebbnek számító, kibucokban kifejlesztett csepegtető öntözési technikát. Az utazás előtt Kádár elvtárs hívatta Szabó elvtársat, és egy fontos feladattal bízta meg. „Tudja, Szabó elvtárs – kezdte az Öreg kissé körülményesen –, magát Izraelben, bármiért is megy oda, nem a KITE elnökeként fogadják, hanem a párt PB tagjaként. Vagyis a legmagasabb szinten is módja lesz eszmét cserélni. Arra kérem, hogy a maga által alkalmasnak tartott helyen és időben mondja el az izraeli vezetőknek, hogy a magyar párt és a magyar kormány nagyon sajnálja, hogy annak idején, 1967-ben megszakítottuk a diplomáciai kapcsolatokat” – emlékezett vissza Szabó István, aki teljesítette a feladatot, és előbb a kereskedelmi kamara elnökének tolmácsolta a főtitkár szavait, majd egy rendkívüli megbeszélésen Jichak Samír miniszterelnöknek és Simon Peresz külügyminiszternek is. A mondatok szinte azonnal napvilágra kerültek, és itthon komoly értetlenség övezte a hírt. Kádár azonban a legközelebbi találkozón megköszönte a diplomáciai lépést a KITE elnöknek, és megjegyezte, még a szovjetek is tudomásul vették a két ország közeledését.

Olvasson tovább: