Kereső toggle

Nincs középosztály, vigyázz!

Interjú Mellár Tamás közgazdászprofesszorral

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Van viszont kádári retorika, horthysta államépítés és egy mindezt jól tűrő masszív társadalmi réteg. Úgyhogy hosszú évtizedekre beleragadhatunk a pangásba, mondta a Heteknek Mellár Tamás, a magát most is jobboldali konzervatív gondolkodóként definiáló közgazdászprofesszor.

Tavaly augusztusban, a Magyar Nemzetben azt írta: Matolcsy György gazdaságpolitikája megbukott. Matolcsy úr azonban a helyén van, a kormány pedig – a miniszterelnököt idézve – továbbra is naponta vívja szabadságharcát.

– Nem arról beszéltem, hogy ezt a gazdaságpolitikát nem lehet így vagy úgy fenntartani, hanem arról, hogy nem tudta teljesíteni a vele szemben támasztott elvárásokat, nem hozott pozitív eredményeket. És tény, hogy tavaly novemberben a kormány rákényszerült, hogy ismét a kipaterolt IMF-hez forduljon segítségért, és azóta is különböző kiigazító csomagokkal bukdácsolunk előre, a legutóbbit éppen péntek délelőtt jelentette be Matolcsy György. Már a kormány is elismeri, hogy a GDP idén mínuszban marad, úgyhogy összességében – sajnos – igazam lett. Lavírozni egyébként lehet, csak az a kérdés, érdemes-e, hiszen Magyarország már a visegrádi országokhoz képest is egyre inkább lemarad, miközben éppen a felzárkózás volna a cél. Ez tehát egy kudarcos történet, ám ha a társadalom tolerálja, akkor hosszú időn keresztül lehet folytatni.

Milyen távra gondol?

– A történelemből ismerünk példákat: nemhogy évtizedekig, de hosszú évszázadokig éltek úgy társadalmak, hogy nem volt fejlődés, hanem alacsony szinten tengették az életüket.

A magyar helyzetre vonatkoztatva arra gondol, hogy csődbe ugyan nem megy az ország, mert újabb és újabb hitelekkel kiváltja az előzőeket, de nem is lesz képes kitörni a jelenlegi bénultságból?

– Nem kell feltétlenül csődbe menni. A fogyasztást és az állam gazdasági szerepét is alacsonyabb szintre lehet kalibrálni. Ha a nép türelmes, hosszú ideig működhet így egy ország, gondoljunk csak Kínára, amely a mostani növekedését megelőzően több száz éven keresztül stagnált egy rendkívül alacsony színvonalon. De hangsúlyozom, ez nem közgazdasági, hanem társadalmi és politikai kérdés.

Kívülről nézve a kormány most is magabiztosnak látszik, lényeges pontokon nem történtek változások.

– Lehet, hogy alappal magabiztos: a saját szavazóbázisa kitart mellette, elfogadja azt a retorikát, hogy minden bajunknak a világválság és a külföldi tőke az oka. Az ellenzék viszont rosszul szervezett, megosztott, úgyhogy a kormány akár joggal gondolhatja, hogy a választások előtt hoz néhány közérzetjavító intézkedést, és nyer. Egyébként jól látható, hogy amikor nagy a baj, mindig tesz egy-két lépést a korrekció irányába, aztán, ha elmúlt a baj, visszalép. Ez az a pávatánc, amiről a miniszterelnök beszélt, csak sajnos ebben nincs szakmai koncepció. A bejelentett 400 milliárdos csomag is egy ilyen lépés.

A másokra mutogatással kapcsolatban született az a vicc, hogy a hollandok elleni vébéselejtezőt is a külföldiek miatt veszítettük el. De visszatérve a megszorításhoz: ebben az a különös, hogy miközben a kormány az első perctől kezdve hangsúlyozza, hogy távol áll tőle bármiféle megszorítás, a mai már legalább az ötödik súlyos csomag. Volt első akcióterv, a második akcióterv, a Széll Kálmán Terv 1, majd a Széll Kálmán Terv 2 és a többi.

– Erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy a társadalom egy jelentős része elfogadja, hogy szavakban nincsenek, „csupán” a valóságban vannak megszorítások. Egy másik része pedig elfogadja, hogy vannak bizonyos megszorítások, mert csak így lehetett kijönni abból a súlyos örökségből, ami a görög válsághoz volt hasonló. Ami egyébként megint csak nem igaz. A kommunikáció egyébként sokban hasonlít arra, mint amit a kádárizmusban alkalmaztak: az idősebbek még emlékezhetnek, hogy például először kiszivárogtatták, hogy negyven-ötven százalékkal megemelik ötven alapvető termék árát, aztán kiderült, hogy csak húsz termék árát, és csak húsz százalékkal emelik meg, és ettől mindenki boldog volt. Orbánék előbb kiszivárogtatták, hogy melyek az IMF követelései – például nyugdíjcsökkentés, többféle adóemelés, elbocsátások: később kiderült, hogy nincs ilyen lista –, aztán kiszivárogtatták, hogy a minisztérium 1100 milliárdos csomagról gondolkodik, majd hivatalosan bejelentették, hogy csak 400 milliárdos a csomag, az IMF „követeléseinek” pedig nem engedünk. És az emberek örülnek.

A szocializmus megbukott.

– De nem azért, mert a magyar nép megbuktatta, hanem mert a Szovjetunió összeomlott, és ölünkbe hullott a rendszerváltás. Az emberek jelentős része jól érezte magát abban a rendszerben, és úgy tűnik, kész elfogadni a jelenlegit is.

Tavaly ilyenkor interjút adott a Heteknek. Azt mondta, hogy az egyik legnagyobb problémának a középosztály tíz-tizenöt éve tartó folyamatos gyengülését tartja. A kormány éppen a középosztályt kívánja megerősíteni. Ez tehát egy közös pont?

– A kormány csak beszél a középosztály megerősítéséről, de nem ezt csinálja. Sőt, éppen hogy gyengíti, ugyanis nem áll érdekében egy erős, gazdaságilag független középosztály, mert az veszélyeztetné a hatalmát. Most nagyon sok labilis, az államtól függő kisegzisztencia létezik, és egy viszonylag erős, gazdag réteg, a középosztály viszont kiüresedett. Az egykulcsos személyi jövedelemadóról – melyet azzal vezettek be, hogy megerősítik a középosztályt – a statisztikák kimutatták, hogy valójában a kilencedik és a tizedik jövedelmi tizedben lévőknek kedvez. A középosztály a harmadik–hetedik jövedelmi tizedben helyezkedik el, erre a rétegre nézve viszont kifejezetten hátrányos intézkedések születtek. Az átlag körüli nettó jövedelmek – ez most havi bruttó 220 ezer forint –csökkentek az egykulcsos adó hatására. A pozitív hatás 280-290 ezer forint fölött volt érezhető.

Meglepett, amit az előbb mondott, hogy a középosztály gyengítése hatalmi érdek volna. Ezzel azt állítja, hogy tudatos döntésekről van szó az adópolitikában?

– Igen, ez tudatos, és egyébként a világ sok országában alkalmazzák. Az elmúlt években az USA-ban is a középosztály leépítése, a társadalom gazdagokra és szegényekre tagolása zajlott, mert a szegényebb tömegeket könnyebb manipulálni és beállítani valamilyen cél mögé.

A jelenség körülbelül húsz éve figyelhető meg világviszonylatban, és éppen ellentétes azzal a gazdaságfilozófiával, ami a negyvenes-ötvenes években naggyá tette Amerikát: a világválság után a megerősített középosztály hatalmas fogyasztásba kezdett, és ez – megerősítve a jelentős technikai fejlődéssel – nagyon erős gazdasági növekedést produkált.

A leggazdagabbak további erősítése azért nem hoz növekedést, mert nem fognak többet fogyasztani, inkább többet takarítanak meg, illetve ha többet fogyasztanak, akkor luxustermékekre költenek, ami megint csak nem a hazai gazdaságot ösztönzi. A kádárizmusban kialakult középosztály – amit a hazai jövedelmi viszonyokhoz képest, és nem nyugat-európai viszonylatban értek – folyamatosan szűkül. Egy része lecsúszott, egy másik része elhagyta az országot: ma négyszázezer magyar dolgozik külföldön.

Ez egy tudatos kormányzati program eredménye, ami arról szól, hogy a nagytőkéseket és a nagybirtokosokat kedvezményekkel maga mellé állítja, ezek pedig megszervezik azt a hierarchikus társadalmat, melyben könnyebb a hatalomgyakorlás. Egyébként nemcsak a mostani, hanem a szocialista kormányok is felismerték, hogy ez nem egy polgári, hanem egy feudális társadalom, ezért feudális módon kell uralkodni felette. Az első Orbán-kormány polgári demokráciát akart építeni, ám a társadalom viszonylag jó gazdasági helyzetben sem díjazta ezt: leváltották őket. Ebből Orbánék is tanultak, és például ezért nem ösztönzik a kis- és középvállalkozásokat, nem támogatják a családi gazdaságokat, és nagy valószínűséggel nem lesz IMF-megállapodás sem.

Ez a beszélgetés eredetileg közgazdasági témákat érintett volna, ám végül izgalmas társadalmi összefüggésekhez jutottunk el. És ha már így történt: mit gondol, lehetséges, hogy a Horthy-korszak szellemiségének szemünk előtt zajló feltámasztása összefügg a feudális hatalomgyakorlással?

– Ez teljesen egyértelmű: a Horthy-kultusz élesztgetése valóban megágyaz a két világháború közötti tekintélyelvű, urambátyámvilág visszahozásának. És változás csak akkor lesz, ha a társadalom megszervezi magát. Az ország bajai ugyanis társadalmi bajok, a gazdasági problémák csak következmények.

Olvasson tovább: