Kereső toggle

Freud és a félkarú rabló

Interjú Funk Sándor addiktológus főorvossal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hazai szerencsejáték-függők legalább százezres táborából elenyészően kevesen kapnak megfelelő orvosi segítséget, pedig szenvedélyük nemcsak őket, hanem egész családjukat képes tönkretenni. Eközben az állam minden felelősséget a játékosra hárít, pedig az üzletágból jelentős bevételei származnak – amelyeket most tovább növelne a szerencsejáték-adó 50 százalékos emelésével. A témáról Funk Sándor addiktológussal, a Nyírő Gyula Kórház osztályvezető főorvosával beszélgettünk.

Mi játszódik le egy szerencsejátékos lelkében, amikor függősége miatt a családjának már nincs mit ennie, a házukra jelzáloghitelt vett fel, de a kölcsönkért pénzből mégis újra megteszi a piros huszonkettest?
– Játszani mindannyian szeretünk, ez az emberi személyiség számára egyfajta relaxációt jelent, és több más igényt is segít kielégíteni, például fontos eleme a társasági életnek. Ennek normális esetben megvan a maga helye és az egészséges keretei. Ugyanakkor egy szenvedélybetegnél a játék és azon belül a kockázat, illetve a nyeremény utáni vágy olyan kórossá válik, hogy képtelen vele megküzdeni. Sőt, a legtöbbször ezt meg sem próbálja, hiszen csak a játék közben múlik el az állandó hangulatzavara, ilyenkor érzi úgy, hogy igazán él. Ez az olthatatlan vágy azzal jár, hogy a szerencsejáték-függő elveszíti a kontrollt, és semmiféle kritikával nem illeti a döntéseit: a kockázatot képtelen reálisan felmérni, a várható előnyöket pedig eltúlozza. Ez a torz látásmód a paranoia határát súrolja.
Mi hajlamosít erre a típusú függőségre? A statisztikák szerint ez döntően a férfiakat veszélyezteti…
– A férfiak alapvetően hajlamosabbak a kockázatvállalásra, míg a nők inkább a biztonságot részesítik előnyben. Márpedig a kockázatnak központi szerepe van a szerencsejátékban, gondoljon bele, hogy maga a szó is az ókori rómaiak által kedvelt kockajátékból származik.
A kutatások is azt mutatják, hogy a kockázatokat kedvelő, agresszív, expanzív alapszemélyiséggel rendelkező emberek hajlamosabbak a szerencsejátékra. De nemcsak rájuk vonatkozik ez, hanem azokra is, akik valami miatt kevéssé képesek mozgósítani az örömháztartásukban szerepet játszó hormonokat. Ők hajlamosak ezt egyre „bevállalósabb” dolgokkal kompenzálni, gyakorlatilag a szerencsejátékkal mesterségesen pumpálják fel a dopaminszintjüket. Olyan ez, mint amikor valakinek extrém sportok kellenek ahhoz, hogy az élményszükségletét ki tudja elégíteni, miközben „normális” ember már attól is rosszul lesz, ha ezeket nézi.
A szerencsejátékosokra jellemző az is, hogy valamilyen személyiségzavarral küzdenek, amelynek a hátterében állhat gyermekkori bántalmazás vagy egyéb nevelési hátrányok, de akár egy szülő korai elvesztése is.
Megfigyelhető az is, hogy sokan közülük olyan környezetben nőnek fel, ahol az addikció nem hogy elfogadott, hanem egyenesen elvárt tulajdonság.
Ez a függőség csak pszichikai, vagy vannak esetleg fizikai vonatkozásai is?
– A közbeszédben a pszichikai és fizikai függőség úgy jelenik meg, mint ugyanannak a dolognak az enyhébb és súlyosabb fokozata – ez azonban téves megközelítés. A szerencsejáték-függőség nagyon sok tekintetben hasonlít a drog- és egyéb addikciókhoz, amelyeknél a lelki tényező a leginkább meghatározó. Az alkohol vagy a heroin esetében beszélhetünk ugyan fizikai függőségről, ám ennek tünetei csak az elvonáskor jelentkeznek. De például a heroin után legerősebbnek tartott kokainról az addiktológusok azt sem tudják pontosan megmondani, hogy milyen tünetekkel jár az elvonása – tehát itt is a pszichés kötődés érvényesül inkább.
Mennyien jelentkeznek önöknél szerencsejáték-függőséggel?
– Elenyésző a számuk, a több ezer páciens közül évente jó, ha egy-két tucat ilyen esetünk van itt a Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai Osztályán. Az orvosi statisztikák szerint a függőségben szenvedők mindössze 10 százaléka részesül orvosi kezelésben, de a szerencsejáték-függők esetében szerintem ez az arány jóval kisebb. Ennek alapvetően az az oka, hogy ezeknek a betegeknek nincs betegségtudatuk, sokszor még akkor sem, amikor már ide kerülnek. Legtöbbször a családjuk nyomására kérnek segítséget, vagy azért, mert anyagilag végletesen ellehetetlenültek. Ez az utóbbi következmény szerencsejátékosoknál sokkal erőteljesebben jelen van, mint a drogosoknál, akik ugyan tönkreteszik a szervezetüket, de nem tudják magukat, vagy a családjukat eladósítani, hiszen a díler kegyetlen, az uzsorás pedig átlát rajtuk.
Rendkívül nehéz lehet úgy kezelni valakit, ha nem látja be, hogy szüksége van a segítségre. Egyáltalán az orvostudomány mit tud kezdeni egy ilyen beteggel?
– A pszichiátriában a 19. században többek között Freud nyomán kezdett kialakulni a mai értelemben vett nyugati orvoslás. Ez felváltotta az addig uralkodó felfogást, amely szerint a függőségben szenvedőket megszállta az ördög, vagy eredendően rosszak, erkölcsileg alulfejlettek. A terápiát tekintve alapvetően két megközelítés létezik, az egyik – ami a freudi iskolán alapszik – a páciens tudatalattiját feltárva igyekszik megtalálni és kiiktatni az addikció kiváltó okát; a másik szerint viszont teljesen mindegy, hogy miként jött létre a függőség, a beteget rá kell vezetni, nevelni az egészséges életvezetésre.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy amikor az addikcióról mint betegségről beszélünk, az egy leegyszerűsített megközelítés, hiszen nagyon bonyolult egyéni viselkedésformákkal találkozunk. Ez nem olyan, mint a sebészet, ahol bejön a beteg, elvégezzük a beavatkozást, és gyógyultan hazabocsátjuk. Eleve kérdés, hogy kit lehet gyógyultnak tekinteni. Nem az a cél, hogy az illetőt a saját vágyaitól teljesen megfosztva egy zombivá tegyük, hanem az, hogy visszanyerje a cselekvési szabadságát, és a társadalomba visszaintegrálódva hasznos, színvonalas életet tudjon élni. De itt is elmondhatjuk azt, amit az alkoholisták esetében, hogy egy szerencsejáték-függő soha nem gyógyult, csak absztinens, tünetmentes.
Vannak sikertörténeteik?
– Részleges sikerekről lehet beszélni. Több orvost is kezeltem már szerencsejáték-függőség miatt. Az egyikük – aki sokáig hol eltűnt, hol előkerült – egy alapítványi rehabilitációs központba került, ahol a terápia mellett elkezdett besegíteni az adminisztrációba. Végül a saját problémájának a feldolgozásában odáig jutott, hogy az eredeti nőgyógyász szakmáját otthagyva pszichiáter lett, jelenleg rezidensként dolgozik.
Egy másik, szintén rendkívül okos és intelligens páciens ugyanebbe az intézménybe bekerülve szintén „karriert” csinált. Olyan elképesztően jó kommunikációs képességei voltak, hogy a munkatársaknak szinte mindenben segítséget tudott nyújtani, bármit el tudott intézni. Sajnos az intelligenciája abban is megmutatkozott, hogy sikeres konspirációi révén senki nem vette észre, hogy továbbra is játszik: levelekben adott megbízást külső ismerőseinek, hogy milyen téteket tegyenek meg. Ugyanezt tette egy másik bentlakó is, akinek a családja fél év múlva hívta fel a figyelmünket arra, hogy valami nagyon nincs rendben, mert az illető ismét eljátszott egy csomó pénzt. 
Megdöbbentő, hogy intelligens emberek függőség esetén mennyire irreálisan látják a saját esélyeiket. Közhelyszerű annak a logikának a matematikai cáfolata, amely azt mondja, hogy ha egymás után háromszor a piroson állt meg a golyó, akkor nagyobb az esélye annak, hogy a következő gurításnál a fekete következik – sokan mégis erre játszanak. 
– Egy szerencsejátékos úgy gondolkozik, hogy lehet, hogy a százezerből csak egy nyer, de az éppen ő lesz. Sokszor különleges képességeket tulajdonítanak maguknak, megoldási kulcsokat agyalnak ki, amelyekben ugyan van logika, de mivel nem tudnak objektívek lenni, valahol ez az okoskodás mindig félrecsúszik. Egyébként minél nyíltabb egy játék – vagyis minél több szerepe van a gondolkozásnak – annál nagyobb az élvezet; ha viszont a játék nem nyílt, akkor általában a hatalmas nyeremény az, ami csábító. És lássuk be: ki ne akarna gyorsan meggazdagodni – főleg, ha végiggondolja, hogy milyen kevés esélye van annak, hogy a hétmilliárd ember közül majd éppen ő tud kitörni. A szerencse illúziója rendkívül erős. Ez hasonló ahhoz, mint amikor a halál gondolata fészkeli be magát egy ember fejébe: nem tud tőle szabadulni, és nincs rá reális magyarázat.
Úgy tűnik, Freud és társai mégsem tudtak valóban használható válaszokat adni az emberi lélek rejtelmeire…
– Miközben az emberi testet a legapróbb részletekig ismerjük, és be tudjuk tenni a mikroszkóp alá, addig az emberi lélek felfoghatatlan. Azt már több évtizeddel ezelőtt meg tudták oldani, hogy egy epilepsziás páciens agyából egy darabot kimetszve, megszüntessék a tüneteket, de eközben az agy és psziché kapcsolatáról még vajmi keveset tudunk. Erről egyébként már Freud is írni akart, de ez a könyve soha nem született meg.
Mit gondol arról, hogy a kormány a szerencsejáték-adó  50 százalékos emelését tervezi, és az indokok között az is szerepel, hogy ezzel vissza lehet szorítani a függőség problémáját?
– Lehetséges, hogy az adóemelés eredményeként átmenetileg kevesebb játékgép lesz hozzáférhető, ugyanakkor tartani lehet attól, hogy ez az illegalitás felé tolja a szerencsejátékot. Az internet már így is épp elég illegális lehetőséget kínál.
Ennek a betegségnek a visszaszorítása érdekében egy komplexebb megközelítésre van szükség. A szabályozásnak a játékos védelmét kellene előtérbe helyeznie, mint ahogy a KRESZ-szabályok is az életet védik. De amíg egy autóstól megkövetelik, hogy kapcsolja be a biztonsági övet, addig egy szerencsejátékost még csak fel sem világosítanak, hogy milyen veszélyekkel áll szemben. Az állam minden felelősséget a játékosra hárít, miközben ebből az üzletágból jelentős bevételei származnak. Ezért a fair play azt kívánná, hogy a befolyt adóból forgassanak vissza a prevencióra és a gyógykezelésre is.

A tiszta játékért

A szerencsejáték-függségrl szóló eddigi legalaposabb hazai szakérti jelentést az Alapítvány a Felszabadult, Tiszta Játékért nevŐ civil szervezet rendelte meg Funk Sándortól. Mint az alapítvány elnöke, Ottományi Anna a Heteknek elmondta, munkatársaival azt szeretnék elérni, hogy a szerencsejáték-függség problémakörének kezelésekor „a játékos, és ne a bevétel álljon a középpontban”. Céljuk elssorban a szenvedélybetegség megelzése, másodsorban pedig a játékosok fokozott biztonságának megteremtése, a játékosok védelme. „Szeretnénk, ha a drogfogyasztáshoz hasonlóan egyre több ismeret állna a közvélemény és a döntéshozók rendelkezésére arról, hogy mi áll a szerencsejáték-függség hátterében, milyen veszélyei vannak, és hogyan lehet tle megszabadulni. Ezeket az ismereteket az iskoláktól kezdve a lehet legszélesebb körben kellene terjeszteni. Ezzel párhuzamosan minden szereplt bevonva vitát szeretnénk folytatni arról, hogy miként lehet egy olyan állami szabályozást megalkotni, amely a megelzésre és a gyógyításra is hangsúlyt tesz, és annak intézményrendszerét az adóbevételekbl támogatja” – fogalmazott az elnök. Az alapítvány lapzártánk után nemzetközi konferenciát rendez a témában.

Olvasson tovább: