Kereső toggle

„A második hely sohasem elég jó”

Interjú Tony „Touchdown” Simmonsszal, az amerikai futball egykori nagyágyújával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem is olyan régen még a legnagyobb tengerentúli amerikaifutball-csapatok versenyeztek érte – elkapásai és elfutásai legendásak voltak. Profi pályafutása után, bár Amerikában sztárként tisztelték, az Alföldet választotta: repülre ült, és meg sem állt egészen Békéscsabáig, ahol majdnem egy évig volt a Raptors nevŐ amerikaifoci-csapat vezetedzje és játékosa. Tony Simmonst magyarországi tapasztalatairól, így többek között a közép-európai mentalitásról és a rasszizmusról is kérdeztük.

Tony „Touchdown” Simmons karrierje a valóra vált nagybetűs amerikai álom. A chicagói fiú tehetségét már tizenéves korában felfedezték. A wisconsini főiskola csapatában pedig beállította az abszolút rekordot: 23 touchdown elkapást köszönhet neki a csapata – innen kapta becenevét is. Aztán bekerült a profi ligába, ahol öt szezonon keresztül olyan nagynevű csapatok mezét viselte, mint a New England Patriots vagy a New York Giants. Tízezrek jártak ki a meccseire, és milliók nézték a tévében.
Az egykori NFL-sztár egy internetes hirdetésben találta meg magának a magyar csapatot. A 36 éves Mr. Touchdown azt mondja, azért jött, hogy népszerűsítse az amerikai focit, ami szerinte olyan, mint az „evangelizálás”.
Az európaiak számára az amerikai foci erőszakos, kemény, férfias sport, aminek a szabályai megengedik néha a brutalitást is. Rosszul értelmezzük a képernyőn látottakat?
– Valóban sokan azt gondolják, hogy az amerikai futball durva, erőszakos sportág, de a futballból sokat tanulhatunk. Ez egy ütközéses csapatjáték, mint a kézilabda vagy a kosárlabda, és a művelői jól tudják, hogy nagyon intelligens sport. Építi a karaktert, erőt, magabiztosságot ad. Egy-egy meccs alatt, ami csupán 45 perc, életre szóló leckét kaphatsz. Meg kell tanulnod megtenni a részedet, mint ahogy a csapattársaid is megteszik. Isten is azt várja, hogy tedd meg a te feladatodat – ne a másikét, a tiedet –, Ő pedig törődik a többivel.
Amikor megtanultuk ezt a leckét, jöhet a következő: megtanulni megbízni egymásban. Ha bízhatok benned, hogy teszed a munkád, ahogy kell, én is magabiztosabban végzem az enyémet. Ezt csak az érti meg, aki játssza ezt a játékot, érzi az üzenetét, megtapasztalja egy igazi csapat szellemiségét.
Egy amerikaifoci-legenda hogyan került ide, egy másik kontinens félreeső kisvárosába?
– Munkát kerestem, és egy internetes oldalon találtam meg a hirdetést. Edzőként dolgozom, saját lábamon állok, 12 éve a sportból élek, de főként azért edzősködöm, mert szeretem a focit, ez az én elhívásom. Azt terveztem, hogy 2 évig maradok Magyarországon, de anyagi okok miatt hamarosan elmegyek.
Fél év alatt jó eredményeket ért el. Nem sajnálja, hogy elmegy?
– Ez egy üzleti döntés. El kell foglalnom a következő állásomat.
Lát-e mentalitásbeli különbséget az európai és az amerikai sportolók, illetve emberek között?
– Különböző kultúrákról van szó: eltérő neveltetés, eltérő eredmények. Az amerikai mentalitás legfontosabb jellemzői nagyon célratörőek, mégis egyszerűek. A legjobbak akarunk lenni, nem fogadjuk el a második helyet. Míg az elmúlt egy év tapasztalatai alapján az európai mentalitást én így ismertem meg: nem olyan fontos az első hely. Jó, ha győzünk, de ezért nem teszünk meg mindent.
Mentalitásról már beszéltünk, de mégis mi az az esszencia, ami megmaradt az országról Önben?
– Szeretem figyelni az embereket. Kívülről érkezettként a következőket vettem észre: nagyon sok ember csalódott, kiábrándult, pesszimista. Én optimista beállítottságú vagyok: menjünk, csináljuk, sikerülni fog, sikerülnie kell! Ennek a felfogásnak köszönhetek mindent, amit elértem.
A tengerentúlon mekkora szerepet tölt be a sport a nevelésben?
– Fontos, hogy hogyan nősz fel, milyenek a szüleid. Amerikában a legtöbb szülő optimista.
A szülőnek terelgetni kell a gyermeket, mert az még nem tudja igazából, hogy mit akar. Ha látnak tehetséget a gyermekben, támogatják, hisznek benne. Én fekete bőrű gyerekként nőttem fel Chicagóban, mindig hátrányos helyzetben voltunk a bőrszínünk miatt. A rasszizmus a különböző országokban különbözőképpen nyilvánul meg: nemcsak a bőrszín alapján különböztet meg hátrányosan, de vallási, illetve felekezeti hovatartozás alapján, vagy politikai látásmód szerint is. Pedig másságunk jól kiegészítheti egymás gyengeségeit, éppen ezért teremtett minket Isten különbözőnek. A különbözőségünk erősségünkké válhat, ez a tapasztalatom. A sportban is megvan a különbözőség, de ott köny-nyen át lehet lépni a határokat, és nálunk mindenki futhat be profi karriert bőrszíntől függetlenül. 
Találkozott rasszizmussal Magyarországon?
– Ó, hát persze. A második hétvégét töltöttem itt. Egy klubban voltam az ismerőseimmel, jól éreztem magam. Az egyik fickónak, aki nagyon részeg volt, ez nem tetszett. Majomhangot utánzott, majd belém kötött, de sikerült higgadtan elhárítanom a provokációt, így megelőztem a helyzet elfajulását. Kiderült, hogy a fickó a klub egyik kidobója volt. A klub tulajdonosa bocsánatot kért az incidensért. Később ez a fickó megjelent a csapatomnál, hogy amerikai futballt akar játszani. Odajött, hogy vegyem be a csapatba. Nem ismert meg, mert annyira részeg volt akkor éjszaka, én viszont megjegyeztem őt. Mondtam neki, belőle nem lesz futballjátékos.
Az amerikai futball számunkra nagyon bonyolult, de talán igaz az az állítás hogy egy sportág jellemzi az adott nép gondolkodását, felfogását életszemléletét. Egyetért ezzel a megállapítással?
– Mi harcolunk mindenért. Szabad országban élünk, de ez kerül valamibe, mindenért fizetni kell, minden áldozatot kíván. Nagyon intelligensnek, okosnak kell lenni ehhez a sporthoz. Meg kell tanulni a szabályokat, és azok alapján, vagyis fair módon küzdeni. Ebben áll az amerikai foci jellemépítő jellege.
Azért voltam itt, hogy ezt az új sportot, az amerikai futballt megtanítsam azoknak, akik meg akarják ismerni. Ez nem olyan, mint az európai foci. Sajnos az európai fociban nagy szerepe van a színészkedésnek, amit még tanítanak is a játékosoknak. Az amerikaifoci-válogatott ezt nem tudja megtanulni. Felpattannak, ha felrúgják őket. Amikor mi játszunk, bátorítjuk egymást: kelj fel, gyerünk tovább, ne add fel, és talán ez az igazi amerikai gondolkodás és mentalitás. Gyerekkorunkban ezt szívtuk magunkba, ezt tanították az iskolában, ezt hallgattam a prédikátoroktól.
A hit a mi kultúránk alapja, én is hiszek Istenben, újjászületett keresztény vagyok 1999 óta, a mindennapjaim fontos része az Istennel való kapcsolat. Az amerikai futball mellett igyekszem mást is átadni, ezt a mentalitást, ezt az életigenlést. Először meglepte játékosaimat, hogy megáldom az ételt, de később ahhoz is hozzászoktak, hogy imádkozunk a mérkőzések előtt. Remélem, most, hogy elmegyek, tovább gyakorolják, mert győztesnek lenni csak így lehet.

Olvasson tovább: