Kereső toggle

Tartson ki, Gyurikám!

Interjú Moldova Györggyel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hetvenhat évvel és több mint nyolcvan kötettel a háta mögött is lefogadnám, hogy dolgozik valamin.
–ŰA Vasas történtét írom meg, jövőre lesz százéves a klub. 1911-ben alakult, benne van a teljes történelem. Vas- és fémmunkások ott, Angyalföldön, egy grundon elkezdtek játszani, fokról fokra előreléptek, és az 1940-es években a magyar antifasiszta ellenállás jelképévé váltak.
1944. március 19-én, amikor a németek bejöttek, egész Budapest két gesztusra volt képes tiltakozásként: Bajcsy-Zsilinszky Endre pisztollyal fogadta a csendőr nyomozókat, a Vasas pedig ki mert állni az Újvidék ellen. Újvidék, Kolozsvár akkor, a második bécsi döntés után a magyar NB1-ben játszott. A Fáy utcai pálya teli volt rendőrrel, nyomozóval. (És hát ki is kaptunk négy–nullra.) A center halfunk, Nagy 2 Ferenc az illegális kommunista párt tagja volt, megtudta, hogy le akarják tartóztatni. A kitört öltözőablakon keresztül gatyában menekült el.
’45 után újra elkezdődött a játék, egy darabig a régiekkel, majd csináltak egy kirakatcsapatot, ami nem ment semmire. Azután Kádár lett a klub alelnöke, akit ’49-ben életfogytiglanra ítéltek, ami nem volt jó ómen a csapat számára sem. Sok közepes év után 1955-ben hihetetlenül tehetséges fiatal gárda jött össze, ezek fölhúzták a csapatot, és ’57 tavaszán, az úgynevezett gyors bajnokságban nyert először a Vasas bajnokságot. Akkor már Lajos bácsi, Baróti Lajos volt az edzőnk. Később szövetségi kapitány lett, és így jött az Illovszky. Akkor nyert öt vagy hat bajnokságot a csapat. Az utolsót akkor, amikor a kisebbik lányom született, 1977-ben. 
Emlékszem egy olyan évfordulóra, amikor „csodás módon” szintén a Vasas végzett a bajnokság élén, Váradi Béla gólkirály lett, és száz gólt sikerült lőni az idényben.
–ŰAz a Győr elleni három–hárommal sikerült, ami egy bundameccs volt. Három–kettőre vezettek a győriek a Fáy utcában, ott álltam. Szívesen hinném, hogy nem volt bunda, de az volt. Ezzel együtt csodálatos csapatunk volt: Mészáros, Török Peti, Hegedűs, Komjáti Bandi, Kántor, Gass, Müller, Zombori, Kovács István, Izsó Ignác, Váradi Béla. Aztán Izsó és Mészöly is átment jobboldalra. Írtam is az Izsónak a Vasas híradóban, hogy ez nem az a hely, ahol nyíltan zsidóznak egy MTK elleni meccsen. Most a Markovics az elnök, aki a vízilabdás nagy Markovics Kálmán fia. Ő mindent megpróbált, de nem tudom, hogy fogja bírni anyagilag. Állítólag háromszázmillió forint hiányzik az éves költségvetésből, úgyhogy nem biztos, hogy lesz valami ebből a könyvből.
Mi hajtja, hogy hetvenhat évesen ennyit dolgozzon?
–ŰMi mást csináljak? Tőlem elvárják, hogy írjak. Nagyon furcsán és önhitten hangzik – bár ne volna igaz –, de én vagyok a magyar baloldal. Jó, vannak önmagukat baloldalinak minősítő pártok, de az MSZP-t mint baloldali alakulatot kivetik, akárcsak Thürmert. Én nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy meg ne szólítsanak. A példaképeim, Kádár János vagy Magvetős kiadóm, Kardos György testét úgy rakták a koporsóba, hogy minden erejük elfogyott, mindent kihoztak magukból céljaik megvalósításának érdekében. Én is így szeretném befejezni. Hogy képletesen mondjam, az én testemet is üresen rakják a koporsóba. 
Hogy egy napja?
–ŰFél ötkor kelek, bár néha sikerül ötig is aludni. Kis torna, reggeli, újságolvasás, meló. Mennyi? Ma már hat-hét óránál többet nem dolgozom, és korán fekszem, éjfél előtt.
Hogyan tudja mérni munkája hatását?
–ŰMit gondol, mennyi egy magyar prózai műnél az átlag példányszám?
Csak saccolok: két-háromezer.
–ŰAz én könyveim esetében legalább harmincezer, de van, amelyiknél több. Egyetlen bók, amit komolyan lehet venni, hogy pénzt adnak az ember könyvéért. Ráadásul az én olvasóközönségem szegény, nem Orbán vagy Gyurcsány vásárol Moldova-könyveket.
Az emberek megveszik a könyveit, elolvassák. És azután? 
–ŰNem adják be az antikváriumba. Vagy arra gondol, mi változik a világban? Olyasmit kér számon, amit nem lehet egy embertől számon kérni. 
Nem kérem számon, csak kérdezem.
–ŰNagyon sokat találkozom emberekkel, majálisokra járok, vásárra. És nem azt mondják, hogy jó egészséget, vagy hosszú életet, hanem hogy tartson ki, Gyurikám. Kell hogy jelentsek valamit, ha ezt várják tőlem. Nem sok olyan ember van a szemük előtt a közéletben, aki nem okozott csalódást. Nekem nincs egyetlen sorom sem, amelyet megbántam volna. Írtam rossz könyvet, nem is keveset, de olyat, amit szégyellnem kellene, olyat nem. Már 1954-ben nekimentem Nagy Imrének, nem vártam ’57-58-ig, leírtam parasztpolitikájának teljes érthetetlenségét. ’56-ban fegyverrel harcoltam a fennálló hatalom ellen, Kádárt gyűlöltem. Aztán, évek alatt, fokozatosan megváltozott a véleményem róla. Mégpedig azért, mert huszonöt jó évet ajándékozott ennek a rothadt, szerencsétlen, nyomorult országnak.
Rendszeresen kifejezi, hogy ma is Kádár János híve. Ami azért ellentmondás szerintem, mert egy író, egy művész szabadságra vágyik. A Kádár-rendszerben viszont nem volt szabadság.  
–ŰMilyen szabadság?
Politikai szabadság. Natan Saranszkij szerint ott van szabadság, ahol ki lehet menni a város főterére, és nyíltan, szabadon lehet bírálni a hatalmat.
–ŰAz LMP-s Kukorelli Endre íróval volt erről egy vitám a tévében. Ő azt mondta, hogy a Kádár-rendszer kultúrpolitikája bizonyos formai dolgokat nem engedett meg neki. Ezt elhiszem, és nem is helyeslem. Mégis azt kérdeztem: Volt hol laknod? Volt. Volt mit enned? Volt. Járhattál külföldre? Mert nem a rendszerváltozás hozta a külföldre utazás lehetőségét. Ha ezeket a dolgokat összeveted azzal, hogy nem írhatsz formabontó verseket, ha a közül választhat, hogy óriási a munkanélküliség, de mondhatsz bármit, vagy aközött, hogy legyen mit enni – a többség az utóbbit választja.
Többről volt szó, mint a formabontó versek tilalma. Egypárti diktatúra volt. 
–ŰAnnál többet az MSZMP sem engedett meg magának, mint amit a Fidesz most megenged. 
Ezzel nem tudok egyet érteni. A rendszerváltás előtt nem volt szabadság, azóta viszont van. 
–ŰA szabadság a termelőeszköztől való függetlenséget jelenti a Kommunista Kiáltvány szerint, de ez az ország nyomorog. És nem ma kezdett nyomorogni. És visszatért a fasizmus, hallgassa meg, milyen szövegek mennek bizonyos tévékben, újságokban. Ez hiányzott?
Nem ez hiányzott.
–ŰMenjen végig a körúton, nézze meg, hány üzlet zárt be, menjen végig Miskolcon: teljesen tönkretették a magyar ipart és a kereskedelmet. Miskolcon egy évet voltam, láttam, elpusztult.  Ez jó?
Ez nem jó, a demokrácia mégis jobb a diktatúránál.
–ŰDéry Tibortól hallottam száz éve, hogy elméletileg minden lehetséges, még gőzfürdő is Ungváron. Lehetséges, hogy önnek nagyon szép lelke van, nem látni át a bőrkabátján. De gyakorlatilag? Tízmillió embernek normálisan, tisztességesen, elfogadható életszínvonalon kellene élni. Magyarországon a demokrácia nem jelent semmit. Vagy majdnem semmit. 
Beszéljünk inkább az új könyvéről, a Harcolj vagy menekülj című riportkötetről! Mi mindent tudott meg a tűzoltókról? Miért ők állnak a lakossági bizalmi index élén?
–ŰNem egy helyen felírták a szobájuk falára: a tűzoltó előtt az egyenruha szent. Tisztában vannak vele, hogy rossz a munkabeosztásuk, nyomorultak, nehezen találnak mellékfoglalkozást, a sok távollét miatt széteshet a családjuk. Ennek ellenére tizenöt-húszszoros túljelentkezés van, és ez nem tegnap kezdődött. Miért van ez, miért akar az én unokám is tűzoltó lenni? Nincsenek sokan, ezerhétszáz ember vigyáz Budapestre és huszonhat kisebb helységre a főváros körül. Egy évet töltöttem közöttük, több tűzesethez is kivonultam velük. Egy év alatt nem láttam egyetlen parancs-visszautasítást, nem láttam egyetlen embert sem visszafordulni a baj elől, nem láttam egyetlen olyan tűzoltót sem, aki szolgálat közben vagy utána akár egy deci bort is megivott volna.
Hogy tudja megoldani, hogy miközben beleássa magát egy lehangoló témába – és az utóbbi időben több lehangoló könyvet is írt, az Ormánságról, Miskolcról…
–ŰMagyarország lehangoló…
…Szóval, hogy ne vegye magára az adott téma terhét?
–ŰAzt kérdezi, hogy érzem magam? Nagyon rosszul. Nem vagyok boldog, meg kell küzdenem, hogy erőt gyűjtsek az íráshoz, hogy legyen kedvem valamivel foglalkozni. Néha, amikor megkeresnek, vagy például amikor dedikáltam a Blahán, és százával jöttek az olvasók, az ad valamit, hogy van értelme, és nem csak sötétben fütyörészek. De az a helyzet, hogy kívül kerültem az irodalmon. Rólam nem írnak. Elsősorban a szocialista-liberális sajtó gyűlöl, még csak ellenségnek sem hajlandó kinevezni. Sose titkoltam irántuk való megvetésemet. Amit Kádár mondott a politizáló értelmiségről, hogy úgy viseli magán a meggyőződését, mint a zsoldos az egyenruháját, és bármikor kész anyagi előnyökért vagy hízelgésért másikra cserélni – az változatlanul érvényes. Ha Orbán úgy gondolja, maga mellé tudná állítani őket.
Ez az oka, hogy mostanában nincsenek szatirikus vagy humoros írásai? Vagy csak én nem találkozom velük?
–ŰVolt egy szatirikus kötetem, az Éjféli napsütés, két éve adták ki. Persze van olyan könyvem, amiről a feleségem sem tudta, hogy megjelent. (Moldova kinéz a kávézó ablakán: éppen az ismert rendszerváltó SZDSZ-képviselő halad el a Kossuth téren.)
Ő egy igen érdekes figura, a lektorom volt. És nem volt vonalasabb lektorom nála. Miután 1973-ban megírtam a Negyven prédikátort, átolvasta, majd közölte, hogy mit kell változtatni. Például: én azt írtam, „reformata”, szerinte azt kellett volna: „reformáta”. Nem volt igaza, nyolc évig tanultam latinul, Senecát fordítottam, elég jól. Haladunk tovább, egyszer csak azt mondja, ezt a mondatot ki kell hagyni. Mire én: Ez már a huszadik tétel, amit felsorolsz. Eddig egyszer sem vitatkoztam, de ezt, amit most kifogásolsz, ezt Isten mondja a Bibliában, szó szerint idézem. Hogy én nem tudok számodra megfelelően írni, az rendben van. De hogy neked az Isten sem tud írni? Már megbocsáss!

Olvasson tovább: