Fotó: Németh Tamás
Obama nagy arányú választási győzelme egyben a Bush-kormányzat
politikájának elutasítását is jelenti? Lehetséges, hogy az átszavazók emelték
pajzsukra a demokrata jelöltet?
– Obamát külön kell választani a politikai környezettől. Bármely demokrata
jelölt, akár Hillary Clinton is, jó lehetőségekkel, esélyekkel indult volna azok
után, hogy az amerikai lakosság körében 65 százalékos az iraki és az
afganisztáni háború elutasítása. Utoljára 1927-ben mértek hasonló értéket. Erre
a közhangulatra jött rá a pénzügyi válság. Alapvetően tehát borítékolható volt a
demokrata győzelem, de nem vitás, hogy Obama kampánya tudott olyan ígéreteket
felvonultatni a jelöltségért folyó, majd pedig az elnöki székért zajló
küzdelemben, melyek mobilizálták a változásra éhes amerikaiak millióit.
Szemben a magyar sztereotípiákkal – amelyek szerint a demokraták liberálisok és
a republikánusok konzervatívak – az amerikai szavazók többsége középen vagy
inkább jobbközépen helyezhető el. Az utóbbi hét elnökválasztásra ez volt
jellemző. A fő kérdés most is az volt, hogy a jelöltek hány választót tudnak
megnyerni a másik párt tradicionális szavazói közül. Legutóbb 1980-ban, Ronald
Reagan idején volt hasonló átszavazás, csak éppen fordítva, amikor a választások
után Reagan-demokratáknak kezdték hívni a jobbra voksolókat.
A republikánusok azzal érveltek a kampány során, hogy a közel-keleti
konfliktusban ők képviselik az egyetlen járható utat, mivel a demokraták
arabbarát politikája, az Iránnal vagy a terroristákkal tervezett tárgyalásos
módszer akár világháborúhoz is vezethet. Mekkora realitása van ennek az
állításnak a demokrata győzelem után?
– Az egyik mítosz, amivel a republikánusok mostanáig operáltak, éppen az
volt, hogy Obama elhagyja majd Izraelt. A helyzet ezzel szemben az, hogy Obama
mindig is nagyon erős támogatója volt az Izrael-párti politikának, és ezt
megválasztása előtt is a zsidó állam melletti erős állásfoglalással
bizonyította. Egyébként ő is – csakúgy, mint a republikánusok – abban hisz, hogy
a palesztinoknak saját államra van szükségük.
A külpolitikát illetően a demokraták most alapvetően két területre
összpontosítanak a közel-keleti régióban: az iraki csapatkivonásokra és az
Iránnal folyó kétoldalú tárgyalásokra. Az új kormányzat álláspontja sok
tekintetben konzervatívabb, mint a republikánusoké volt. Például Pakisztán
kérdésében is úgy tartják, hogy Irak és Afganisztán mellett a legnagyobb
kockázati tényező a térségben.
Ön egy éve azt nyilatkozta, hogy „az amerikai kormány a magyarországi
ellenzéki politikai erőkkel való kapcsolatainak erősítésére törekszik az orosz
hatalmi befolyás növekedésével kapcsolatos aggodalmak miatt”. Amerika Orbán
Viktorban találta meg stratégiai szövetségesét?
– 2004 végén a Fidesz nem támogatta az Irakban állomásozó magyar csapatok
ott-tartózkodásának meghosszabbítását, és ez akkor sok feszültséget és vitát
szült Washingtonnal. Viszont amikor az orosz befolyás Közép-Európában és
Magyarországon is egyre jelentősebb tényezővé vált az energiahordozókat érintő
különféle titkos megállapodások kapcsán, akkor a Fidesz nagyon élelmesen látta
és ragadta meg a lehetőséget az újbóli nyitásra. A hangsúly a lehetőség szón
van. Mint tudjuk, Orbán Viktor azóta már kétszer volt Washingtonban, 2007.
november közepén és idén augusztusban. Ő és pártja erős, jó kapcsolatot ápol a
republikánus párttal, és szerintem a demokratákkal való együtt-működést is
sikeresen fogják megalapozni.
Milyen szövetségest lát az Egyesült Államok Magyarországban az energetikai
hidegháborúban? Miben tudunk mi hozzátenni az USA terveinek megvalósításához?
– A közép-európai energiadiverzifikáció nemcsak gazdasági, hanem
nemzetbiztonsági kérdés is. Minél több lábon áll Magyarország és a Balkántól
kezdve Bulgárián át az egész régió energiaellátottsága, annál nagyobb a
függetlensége Oroszországtól. A németeknek, franciáknak, olaszoknak már vannak
megállapodásaik az oroszokkal, és Brüsszelt is hasonló üzleti érdekek uralják.
Az EU gyenge válasza a Grúziában tapasztalt orosz agresszióra tisztán tükrözi
ezt a befolyást. Márpedig a még csak papíron létező Nabucco projekt európai
támogatás nélkül nem valósítható meg. Az európaiak az USA-ra várnak, Amerika
pedig az EU-ra, hogy vállalja a program vezetését. Az előrelépéshez szerintem
NATO-üggyé kell tenni a kérdést, méghozzá a nemzetbiztonság felől megközelítve.
Ha Washington figyelmét sikerül a problémára irányítani, akkor a
közép-európaiaknak kell átvenni a téma vezetését. Az érintett országoknak
azonnal ki kell alakítaniuk egy közös energiapolitikát, amely az energiaellátás
megosztásáról szól, valamint alternatív energiaforrások felméréséről. Ezzel a
kelet-európai országok megerősíthetik azt a megállapodást, melyet majdnem tíz
éve kötöttek a NATO-val, és amelyben azt vállalták, hogy növelik a védelmi
kiadásokat. Ha az Obama–Biden-kormány alatt nem kezdenek el felnőni ehhez a
szerephez, akkor nem tudják betartani a NATO Alapokmányának „kollektív védelem
elvére” vonatozó 5. cikkelyét.
Szeptemberben azt állította a vízumkérdés kapcsán, hogy már lehet behűteni a
pezsgőt, csak még nem szabad felbontani. Most már repülhet a dugó?
– Persze, november 17-ével az Államok szélesre tárja kapuit a magyarok előtt.
Az Amerikai Magyar Koalíciónak mekkora szerepe volt a megállapodás tető alá
hozásában?
– Másokkal együtt mi is nagyon keményen dolgoztunk egészen 2007
augusztusáig, hogy a bevándorlásra vonatkozó biztonsági kérdésekkel foglalkozó
törvénycsomagot elfogadják. Másfél évbe telt, mire a kongresszus tagjainak
sikerült elmagyarázni, hogy ez nemcsak biztonsági, hanem diplomáciai kérdés is.
Körülbelül tíz szenátort és hetven képviselőt kellett meggyőznünk, ami nem volt
könnyű, de sikerült. Az én érvem mindig is az volt, hogy Magyarország EU-tag,
katonákat küld Afganisztánba, Irakba, szerepet vállal a NATO-ban, és mindig csak
kérünk tőlük. Hogy kezelhetjük így a barátainkat?
Amerikában fel sem fogják, mekkora hatással van a vízummentesség kérdése a
magyarországi Amerika-ellenességre. Tanítottam magyar egyetemeken: Debrecenben,
Pécsett, a budapesti Corvinuson, beszélgettem a hallgatókkal, és ez mindig is
fontos vitapont volt. Az egyik kormánytaggal körülbelül egy éve tárgyaltam a
Fehér Házban. Azt mondtam neki: háromszáznegyvenkét napotok van arra, hogy
történelmet írjatok, vagy valaki más fog történelmet írni. Ha ezt a lehetőséget
most elszalasztjátok, nem lesz az elnök számára másik. Személyesen voltam jelen,
amikor Bush elnök aláírta az öt ország felvételét a vízummentességi programba.
Akkor nem beszéltem az elnök úrral, de egy héttel később igen, amikor Albánia és
Horvátország NATO-csatlakozási jegyzőkönyvét írták alá. Bush elnök örömét
fejezte ki, hogy ilyen jó a kapcsolat Magyarországgal, és bizonyára az új
kormányzat is hasonlóan nyitott lesz az együttműködésre.
A hazánkban még sokak által idegenkedve fogadott lobbizás úgy tűnik, nagyon
is kézzelfogható eredményeket produkál. Önöknek deklarált célja a döntéshozók
befolyásolása. Milyen eredményeket tudna még említeni, illetve milyen
lehetőségeket, főbb csapásirányokat lát a jövőre vonatkozóan ?
– Egyik fő feladatunk, hogy partnereket találjunk a képviselőházban és a
szenátusban az európai ügyek képviseletére. Amikor Magyarországon népszavazás
volt a NATO-csatlakozásról, workshopokat szerveztünk, hogy megtanítsuk az
embereket, mit is jelent NATO-taggá válni. Ez idő alatt az USA-ban a szenátusban
lobbiztunk, mivel ők ratifikálták a dokumentumot. Mivel a képviselők szeretnék,
ha újraválasztanák őket, meghallgatják a problémáinkat és aggodalmainkat. Ha nem
hallgatják meg, akkor az ellenfelét fogjuk támogatni a választásokon. Mindegy,
hogy demokrata vagy republikánus, nem érdekes. Egyedül az érdekes, hogy
foglalkozzon az ügyeinkkel. Fontos törekvésünk, hogy olyan stratégiát
fejlesszünk ki, amellyel rá lehet venni a döntéshozókat arra, hogy
Magyarországra figyeljenek. Ezért a kommunikációnkban mindig egy nagyobb
összefüggésben próbáljuk elhelyezni a lokális problémákat, és Magyarországról is
úgy beszélünk, mint egy régió meghatározó szereplőjéről, aki a nyugati és a
keleti érdekek ütközőzónájában őrlődik.
Nemrég jöttem vissza Kárpátaljáról, ahol együtt fogunk dolgozni az ukrán és az
amerikai kollégákkal. Ők szeretnék a segítségünket a NATO-tagság megnyerésében,
mi pedig azt várjuk cserébe, hogy segítsenek minket Kijevben, mivel egy
kiszámítható és független Ukrajna elengedhetetlen Magyarország és Európa
biztonságához.
Aggodalommal figyeljük továbbá a szlovák kormány viselkedését is, és
megpróbálunk kongresszusi meghallgatásokat szervezni az új ülésszakban, mert azt
szeretnénk, hogy Fico úr és csapata megváltoztassa a magatartását a kisebbségek
irányába. Februárban Washingtonban találkoztam a szlovák külügyminiszterrel, aki
számos ígéretet tett a jövőre vonatkozóan. Mi most ezeket az ígéreteket és az
eddig elért eredményeket fogjuk nyilvánosság elé tárni, és ha Szlovákia nem
hajlandó komolyan venni a magyar aggodalmakat, akkor szankciókért fogunk
lobbizni, vagy más olyan intézkedéseket szorgalmazunk, amelyek egy időre
elszigetelhetik országukat a nemzetközi közösségen belül.
(Az interjú elkészítésében közreműködött: Pipís Réka)
2008. 11. 14. (XII/46)
