Kereső toggle

Interjú Bődi Lajossal, a cunami egyik magyar túlélőjével

Az életben maradás három pillanata

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Thaiföld és a hozzá tartozó sok száz apró sziget a nagy világutazók szerint maga a földi paradicsom. Volt. Hogy mivé lett, arról Bődi Lajost kérdeztük, aki feleségével és gyermekével a Phuket közeli Ao-Nang öbölben töltötte a karácsonyi ünnepeket.



Egy helyi lakos felvétele: az út a tengerszint felett hat méterre húzódott 

– Hogy sikerült túlélnetek a cunamit?

– Kegyelemből. 

– Ezt hogy érted?

– Utólag visszagondolva a történtekre, három olyan momentum is van, ami döntően befolyásolta a sorsunkat. Az első az, hogy eredetileg egy olyan szigetre akartunk menni, amit végül is teljesen letarolt a szökőár. Mivel azonban nem kaptunk helyet, a szárazföldön kerestünk szállást. És itt jön a második pont: a taxis rá akart beszélni, hogy közvetlenül a tengerparton béreljünk szállást. De valamiért úgy éreztük, ez nem lenne jó, ezért a hegyen vettünk ki egy bungalót, egy kilométerre a víztől. 

– Mi történt azzal a szállodával, amit a taxis ajánlott? 

– Elborította az ár, hasonlóan a többi partmenti hotelhez. Az első emeleten lévő ablakokat betörte a víz, és akik benn voltak a szobákban, azokat kiszippantotta. Az úttesten, a járda és a betonkerítés között mosta őket vissza a víz a tenger felé, és közben hozzáverte őket a fákhoz, kerítésekhez. Szerintem a legtöbb ember nem megfulladt, hanem halálra zúzódott. 

– Mi volt a harmadik momentum, ami a túlélésetekhez kellett? 

– Mi minden napra szerveztünk valamilyen programot… 

– Mikor érkeztetek Thaiföldre? 

– December 21-én. Tehát mindennap elmentünk vagy tengeri útra, vagy búvárkodni, evezni, de azon a napon lefújtunk mindent. Azt mondtam, ma nem megyünk sehova.

– Miért? 

– Nem tudom, így jött, hogy most nem megyünk.

– Netán csalódtál valamelyik korábbi programban? 

– Nem, nagyon jó volt mindegyik. December 26-án reggel úgy terveztük, kimegyünk a Chicken Island nev? szigetre egy úgynevezett dzsunkával, kis helyi hajóval. Azért jók ezek a szigetek, mert nagyon csöndesek, előfordul, hogy az egész szigeten 6-8 ember van összesen, így tudsz pihenni, hiszen 200-300 méteren belül nincs senki. Meseszép környezet, hófehér homok, vízbe hajló pálmafák, színes halak. Ez a kis sziget tíz percre van a parttól, sokat lehet búvárkodni. A feleségem nagyon szeretett volna áthajózni, de én azt mondtam, nem megyünk sehova, maradunk a szállodában. Pihenünk, és majd délután kimegyünk. Délben jött a szökőár. Azok közül, akik a Chicken Islanden voltak, senki nem élte túl. 



Iszapba ragadt turisták menekülnek a végzetes hullámok elől Fotó: Washington Post

– Hogy tudtátok meg, hogy baj van?

– Kora délután, amikor el akartunk indulni a szigetre, jött a szálloda valamelyik alkalmazottja és azt mondta, nagyon rossz az idő, életveszélyes kimenni a tengerre, valami nagy hullám jön. Kicsit furcsálltam, mert ragyogó napsütés volt, szellő se fújt, nem tudtam elképzelni, mitől lenne hullám. Kicsit vártunk, azután mégis elindultunk. De erősködtek, hogy legyünk nagyon óvatosak. Ahogy mentünk a tengerhez, körülbelül 100 méterre lehettünk a parttól, – ami egy hatméter magas töltésen van és üzletek veszik körül – egyszer csak megpillantottunk egy sikítozó turistákból álló tömeget, amint rohannak a part felől a hegy felé. Akkor már sejtettük, hogy tényleg van valami probléma, mert több száz ember nem indul fel csak úgy a hegynek. Nem is mentünk tovább, vártunk. 2-3 óra múlva mentünk le a partra, akkor a szemünk elé tárult a rombolás. 

– Ezek szerint magát a szökőárt nem láttátok?

– Nem, mivel arról a helyről, ameddig először lemerészkedtünk, nem látszik a tenger a sziklák miatt. 

– Mekkora volt a pusztítás? 

– Óriási mennyiség? víz jött ki a partra, elárasztotta, vagy szétzúzta az éttermeket, fél méter vastagságú betonkerítéseket simán fölborított és berepített az épületek közé. De eleinte nem tudtuk, mi okozta az áradást. Nem tudtuk, hogy földrengés volt, hogy szökőár volt. Nagy hullámok jöttek, abban teljesen biztosak voltunk. A bungalónkban nem volt tévé, se rádió, se internet, mert ez olyan szálloda volt kimondottan, amit tényleg a pihenésnek szenteltek. De azt láttuk, hogy lezárták a főutakat és egyfolytában rohantak a partra a mentőautók. Mire leértünk, ez délután 3-4 óra körül lehetett, már szedték ki a holttesteket a homokból, meg a vízből. 



Bődi Lajos: 2-3 óra múlva mentünk le a partra, akkor a szemünk elé tárult a rombolás Fotó: S. L.

– Sokan haltak meg?

– A környező szigeteken, a parton, és az öblökben mindenki. És nagyon sok sérült volt. A sérültek száma sokkal több volt, mint a halottaké.

– Pánik tört ki? 

– Nem. A turisták egyszerűen lebénultak. Sokk érte őket, főleg azokat, akik elvesztették a hozzátartozóikat. Ők teljesen maguk alatt voltak. Nem volt pánik, inkább azt lehet mondani, néma csönd honolt. 

– A thaiok egyébként egészen más felfogásúak, mint az európaiak. Náluk az emberéletnek nem olyan az értéke, mint nálunk. Különösen a buddhistáknál, akik hisznek a reinkarnációban, és azt gondolják, újraszületésük után jobb lesz nekik, mint az előző életükben volt. Nem mérik föl, hogy az életben egyszeri "játékról" van szó, ezt nem lehet megismételni. Azt kell mondanom, a helyiek eléggé lazán fogták föl a történteket. 

Egy-két nap múlva már próbálták poénra venni az egészet, igazából tényleg így is viselkedtek. Akinek halottja volt, eltemette, vagy tudomásul vette, hogy eltűnt, és két nap múlva visszaállt az élet a normális kerékvágásba. Minden üzlet, étterem kinyitott, a romokat eltüntették, próbáltak mindent rendbe tenni. Az utakat lefertőtlenítették, úgy tettek, mintha semmi nem történt volna. Olyan gyorsan helyreállították a károkat, hogy ahol nem sérült meg épület, ott nem is lehet észrevenni, hogy két napja a történelem egyik legnagyobb szökőárja pusztított. Thaiföldnek 60 millió lakosa van, mindenki nekiesett a munkának, gőzerővel dolgoznak, mert a turizmusból élnek. A látszólagos helyreállás idején viszont még több ezer ember volt a vízben. Úgy értem, halott. 

– Mikor vált világossá, hogy mekkora katasztrófát éltetek túl? 

– Csak másnap állt össze a kép, amikor a CNN-t néztük egy étteremben, és gyorsan megnéztem a szótárból, mi az az earthquake…

– Én azt hallottam, a cunami úgy kezdődik, hogy először feltűnően visszahúzódik a tenger. Ebből állítólag egyértelműen fel lehet ismerni az elkövetkezendőket. 

– Volt, aki felismerte, volt, aki nem. Thaiföldön 300 éve nem volt cunami, jelentős erősség? pedig 2000 éve nem volt. 

– Sok bírálat érte a thaiföldi kormányt, mert állítólag tudtak a szökőárról, mégsem figyelmeztették a tengerparti régiót a közelgő vészről, pedig a földrengéstől számítva három óra alatt ért a szökőár a partokhoz. Szerinted, ha időben szólnak, meg lehetett volna menteni valamennyi embert?

– Igen, egészen biztosan. Azokat, akik tengerpartokon, a szállodákban voltak, Phuket környékén mindenkit.

– Ez hány ember?

– Legalább 1500-2000 fő, akik biztosan megmenekülhettek volna. Viszont az öblökben és a szigeteken több tízezer ember volt kinn, őket nem nagyon lehetett volna értesíteni, mert ezeket a helyeket csak a tenger felől lehet megközelíteni. Az öblök mögött toronymagas sziklák állnak, van, amelyik több száz méter magas. Amikor ide bevágtatott a víz, odapréselte a sziklákhoz az embereket, mindent. Sehova nem lehetett menekülni. Itt volt a legtöbb svéd és német áldozat. 

– Összesen hány halálos áldozat van? 

– Thaiföldön hatezer körül jár a halottak száma pillanatnyilag, de a végén feltehetően 10 ezer fölött lesz. Ennek minimum a fele turista. 

– Tulajdonképpen mennyi ideig tartott a szökőár? 

– Körülbelül két órán keresztül: 4 vagy 5 hullámverés volt. Voltak, akik később elmesélték, hogy kinn a nyílt vízen semmit nem vettek észre belőle. Az ár ugyanis a tengerfenéken haladt, így elment alattuk. Aztán amikor közelített a part felé a víztömeg, ahogy csökkent a tenger mélysége, úgy emelkedett ki a hullám. Csak a szigeteknél és a partoknál végzett nagy pusztítást. A mi partszakaszunknál húsz méter magasan jött a víz, iszonyú sebességgel. Azokat, akik hajón tartózkodtak a nyílt tengeren, órákon át nem hozták vissza, és nem is mondták meg nekik, mi történt. Amikor végül elindultak kifelé, a partközelben szóltak nekik, hogy nem úgy fog kinézni a part, mint amikor elindultak. 

– A szakembereknek tudniuk kellett volna, hogy mi a következménye egy olyan erősség? földmozgásnak, ami kiváltotta a szökőárt? 

– Korábban volt már több 5-ös, 6-os, és 7-es rengés a környéken, de azokból nem lett szökőár. Nyilván úgy gondolták, a 9-esből sem lesz. De lett. 

– Beszéljünk kicsit Thaiföldről. Sokan a szexturizmusra asszociálnak az ország kapcsán. 

– Thaiföld a végletek országa. Valóban jellemzi az a jelenség, amit szexturizmusnak neveznek. Megáll egy busz, tele külföldi férfiakkal, pár perc múlva már mind egy-egy thai lánnyal távozik. A szóbeszéd szerint egy teljes éjszakás szolgáltatást már 5000 forintért meg lehet venni. A másik oldalról viszont borzasztó szigorú az erkölcs. Egy thai csak ruhában fürdik a tengerben, mindenféle pornográf termék ki-behozatala, kirakása a boltokba halálos bűn. A muszlim területeken még inkább.

– Ez a képmutatás. Szigorú törvények – virágzó szexipar. 

– Ez kétségtelen. Bangkok és környéke, de Phuket is tele van ilyen szórakozóhelyekkel. Egyik helyen se jártam, olyanok mondták, akik ott voltak. Azt is hallottam, hogy nagyon sok nagycsalád eladja, mondjuk két gyerekét prostituáltnak, és belőlük mind a tízen megélnek. Ezt a jelenséget a borzasztó nyomor, a szegénység szülte. De az is hozzátartozik a képhez, hogy mindez nem működne az európaiak által támasztott igény nélkül. 

– Erkölcsi értelemben nem éreztétek aggályosnak egy ilyen országba utazni? 

– Mi a táj vitathatatlan szépsége miatt mentünk. Azt a részt, ahol laktunk, svédek alakították ki családi turizmus céljára. Ott nincs fertő, nincsenek bordélyházak, nincsenek monokinizők. 

– Visszatérve a cunamihoz, mi jut eszedbe elsőként, ha rágondolsz? 

– Az a nap, amikor kezdték kirakosgatni az emberek a hozzátartozóik fényképeit. Csecsemőkét, kisgyerekekét, nagyszülőkét. Lesújtó volt. Volt, akinek mindenkije megmaradt, "csak" a gyerekét vesztette el. Volt, aki mindenkit elveszített és egyedül maradt. Akkor jöttünk rá, hogy miből mentett ki minket Isten. Sok ismerősünk megkeresett bennünket azóta, és azt kérdezték: milyen védőangyalaitok vannak?

Olvasson tovább: