Kereső toggle

Hová tűnnek az égi jelek

Interjú dr. Horváth András űrkutató-csillagásszal, a TIT Budapesti Planetárium igazgatójával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



Horváth András: "Sajnos az a gyakorlat a Földön, hogy először lövünk, aztán
beszélünk."    Fotó: S. L.

– A csillagászat mai eredményeit látva mit vár Ön a közeljövőben? Történik-e
kommunikáció földönkívüliekkel? Ha igen, hogyan és hol? Mikor lép ember a Marsra?
Indulnak-e csillagközi űrhajók még a mi generációnk idejében? Mi lesz az űrkutatás
legizgalmasabb kérdése, a legfigyelemreméltóbb kutatási iránya?

 – A gravitáció az egyik legtitokzatosabb erőhatás a világban,
amelynek ma ismert legjobb elméleti leírását Einstein általános relativitáselmélete
adja. Évtizedek óta várjuk annak a még átfogóbb térelméletnek a megszületését,
amely az elektromágneses, a gravitációs kölcsönhatásokat egységesen tudná leírni.
Annyit mondhatunk, közel az idő egy új világot egységesen leíró elmélet megszületéséhez.
Hawkingról rebesgetik, hogy majdnem készen van már a világegyetem, a természet összefoglaló
leírásával.

A rádiócsillagászok Amerikától Kamcsatkáig keresik a máshol kialakult élet,
civilizáció nyomát, olyan civilizáció nyomát, amely technikát is épít, bárhol
legyen is ez a világegyetemben. A rádiócsillagászok évek óta hatalmas parabolaantennákkal
figyelik a világegyetemet, és rögzítik az onnan érkező rádiósugárzást több
millió hullámhosszon.

 – Nem lehetséges, hogy más létező civilizációk már régóta bombázzák
a Földet a jeleikkel, csak éppen nem azon a szinten, nem azzal a technikával, amelyet
mi itt és most fogni tudunk?

 – Lehetséges, hogy így van. Gondolja meg, ha Budapesten a Planetáriumból
szeretné hallgatni a Kossuth adó műsorát, de a Petőfi hullámhosszára áll, akkor
nem fogja a Kossuthot hallani. Ma még ott tartunk, hogy azt sem tudjuk egyelőre, hogy a
világűrben pontosan kit is keresünk, és milyen hullámhosszon, milyen energiával küldi
jeleit. Az is lehetséges, hogy nem rádiótartományban sugároznak, hanem gammasugárzásban
vagy valamilyen lézeres tartományban. De az is lehet, hogy valamilyen, számunkra még
ismeretlen módon próbálnak kommunikálni.

 – A Földön ezek az esetleges gamma- vagy lézersugarak nem foghatók
vagy nem azonosíthatók?

 – A gammacsillagászat észlel úgynevezett gammafelvillanásokat. Sőt,
létezik olyan érdekes elképzelés is, amely szerint egy nálunk fejlettebb civilizáció
tud már csillagközi távolságokra űrhajókat küldeni, és ezek az űrhajók okozzák
e gammafelvillanások némelyikét. Csakhogy a tudomány ez idáig ezekben a felvillanásokban
semmilyen rendszerességet nem talált. A csillagászok az egész világon gőzerővel
keresik az ilyen típusú dolgokat, de az a helyzet, hogy ez a téma – a földön kívüli
élet földi megjelenése – annyira izgalmas, hogy az átlagemberek csaknem minden első
pillanatban megmagyarázhatatlan jelenségben földönkívülieket látnak.



A Viking űrszonda fotója a Marsról. "Fantasztikus esemény lesz, mikor az első
embereket szállító űrhajók leszállnak a Vörös bolygóra, majd a hajóból kiszállva
az ember a Marsra lép."   Fotó: NASA

 – Mennyi lehet ennek a valóságos alapja?

 – Nagyon nehéz erre válaszolni. A tudomány ma erre annyit tud
mondani, hogy valószínűleg máshol is kialakult – létezik – civilizált élet.
Ennyi az alapja. Én azért titokban elmondom magának, nagyon szeretnék megélni két
pillanatot, és remélem, erre a következő húsz, harminc évben lesz is esélyem. Az
egyik pillanat az, amikor rádiócsillagászok egy földön kívüli civilizáció adását
rögzítik. A másik pillanat pedig az, mikor ember lép a Marsra.

Visszatérve az UFO-kérdésre, a hetvenes években a Szovjet Tudományos Akadémia Űrkutatási
Intézete kiadott egy néhány száz példányszámos füzetet, amit szovjet csillagászok,
matematikusok, fizikusok állítottak össze, hitelesnek vélt UFO-megfigyelésekből. Egy
példány ebből Moszkvában hozzám is eljutott. Az egyik kollégámmal elemezve találtunk
hét olyan megfigyeléssort, ahol egymástól több száz kilométerre, több száz ember
– egy egész falu – ugyanazt látta, ugyanúgy írták le a jelenségeket.

– Elmondaná ezt a jelenséget?

– Feltűnt az égbolton egy viszonylag gyorsan mozgó fényjelenség, ami először
sarló alakú volt, aztán korong alakúvá vált, majd leváltak róla részek –
gondolták egyesek, kis űrhajók, űrkabinok –, aztán hirtelen eltűnt az egész
jelenség. Megnéztük a pontos időpontokat, irányokat, és az egyik esetben mi is meg
tudtuk határozni itt Pesten a planetárium-gép segítségével, hogy milyen magasságban,
hol volt stb. Mondom a végeredményt. Kiderült, hogy tényleg földön kívüli
objektumok kerültek a föld felső légkörébe, de nem földön kívüli eredetűek
voltak. Érti?

– Abszolút nem!

– Egy orosz katonai program mesterséges holdjai voltak ezek, melyek egy Föld
körüli keringés megtétele után bekerültek a sűr? légkörbe. Ott égni kezdtek –
először az elejük égett, ez volt a sarló alak –, aztán az egész, ez volt a korong
alak, ezután leváltak róluk darabok, amelyek szétégtek és eltűntek. Miután erre a
következtetésre jutottunk, a Föld és Ég című, mára már sajnos nem létező
csillagászati-földrajzi lapban közöltük ezt. Utánunk három hónappal egy angol tudóscsoport
ugyanezt a "jelenséget" ugyanígy írta le. Én azt gondolom, hogy sajnos nincsenek
jelen földönkívüliek a Földön, legalábbis észlelhető formában nincsenek jelen.
És azt is megmondom, hogy miért gondolom ezt. Magamból indulok ki. Én nagyon szeretem
az űrkutatást, a csillagászatot, az űrhajózást.

Ha egy olyan űrhajóban ülnék, amelyik egy másik csillag bolygórendszere felé repülne,
és találnék ott civilizált életet, nem bújnék el – és főleg nem rosszindulatú,
ártó szándékkal közelednék. Lehet, hogy személyesen azt javasolnám, hogy ne az űrhajó
szálljon le elsőnek, hanem küldjünk olyan automatákat, leszálló egységet, amit nem
lehet szétlőni vagy szétbombázni.

Ma sajnos általában az a gyakorlat a Földön, hogy először lövünk, aztán beszélünk.
Na most, ha a mostani életnek olyan a természete, hogy "védekezik" minden
ismeretlen ellen, olyan közeledést, kommunikációt kellene kitalálnom, hogy ne veszélyeztessem
ezzel önmagam. De változatlanul mondom, hogy ezt nem titokban tenném, hanem nyílt
sisakkal, pótolható robotokkal. Technikailag jól megoldott, nyílt, láthatóan barátságos
közeledéssel. Hiszen egy nálunk fejlettebb civilizáció, ha megkeres minket, velünk
szemben nyilván meg tudja védeni magát, akkor meg minek bujkáljon. Tehát még egyszer
mondom, barátsággal közeledő földönkívüliek észlelése a Földön – ami nyilvánosságra
is került volna – idáig nem volt.

– Mekkora veszélynek van kitéve a Föld egy esetleges ütközés, valamilyen
becsapódás esetén? Mostanában sok érdekes, izgalmas filmnek ez a témája.

– Úgy tűnik, hogy nagynak. Persze az igazi tragédiát okozó becsapódások
elég ritkák. Az egyik legismertebb ilyen becsapódás hatvanötmillió évvel ezelőtt történt,
amelynek következtében kihaltak a dinoszauruszok is. (Ezek az állatok nem a konkrét
becsapódás miatt pusztultak ki, hanem a becsapódás után a légköri és meteorológiai
viszonyok gyökeres megváltozása következtében.) Kisebb becsapódások másodpercenként
történnek a föld felső légkörében. Ebből a Föld felszínére naponta sok tonna
kozmikus por hullik, amit persze észre sem vesz az átlagember.

– Mondja, a század elején Szibériában történt becsapódást mire vélik,
hogyan magyarázzák a tudósok?

– Több elképzelés is létezik, de pontosan senki nem tudja, mi történt,
mi volt az, ami becsapódott. Van olyan elképzelés, hogy valahonnan jött egy nagy
intenzitású lézersugár, és az a légkörbe érve robbanást okozhatott. Vagy esetleg
egy olyan üstökösmagról lehetett szó, amelynek a külső része a légkörbe belépve
olvadni kezdett, majd a felszín felett felrobbant. Ez a robbanás fektette le az erdőt
egyenletes sugár- irányban. De vélekednek úgy is, hogy egy földönkívüli űrhajó
szenvedett balesetet.

– Ha, tegyük fel, egy nagyobb darab meteor vészesen közeledne a Föld felé,
tudnánk-e észlelni ezt, és tenni ellene valamit?

– Az a helyzet, hogy a figyelő és védekező eszközök már ma is
megvannak, csak nincs, aki finanszírozna egy, az egész Földre kiterjedő ilyen
megfigyelő rendszert, megfigyelő szolgálatot. Egy-két jól megcsinált film reálisan
mutatja be azt, mi történne a Földön, ha egy több méteres vagy több tízméteres égitest
becsapódna. Ezek a filmek az elhárítás módszereit is elég pontosan leírják.
Pillanatnyilag ott tartunk, hogy rakétákkal vagy bombákkal, ha kellő időben észrevesszük,
meg tudnánk változtatni ezeknek a kis égitesteknek a pályáját, vagy ha elég messze
vannak, szét tudnánk robbantani őket. De hát erre senki sincs felkészülve. Az
amerikai filmrendezőket leszámítva.

– Mit vár a következő évtizedektől?

– Van egy egészen új felfedezés. A Clementine és a Lunar Prospector
amerikai űrszondák mérései alapján kiderült, hogy a Holdon van vízjég, mégpedig a
déli és az északi sarkon. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg ott célszer? kiépíteni
az első holdbázisokat, hiszen a jeget fel lehet használni, hajtóanyagot, vizet, oxigént
lehet belőle csinálni. A következő évtizedben a nagy Nemzetközi Űrállomás építése
és működtetése mellett két fő iránya lesz az űrhajózásnak. Vagy visszatérnek az
űrhajósok a Holdra, és ott kezdenek az előbb említett módon bázisokat építeni,
vagy elindulnak a Mars felé.

Folyik a vita, hogy a Holdon keresztül vezessen az út a Marsra, vagy a Holdtól teljesen
függetlenül, mert hogy úgy is lehet. Fantasztikus esemény lesz, mikor az első
embereket szállító űrhajók leszállnak a Vörös bolygóra, majd a hajóból kiszállva
az ember a Marsra lép.

– Esetleges időpontokat tudna mondani?

– Ezt 2020-2030-ra becsülöm. A XXI. század első holdbázisának építési
időpontját 2010-2020-ra teszem. Ezeket reális időpontoknak tartom. "Mostanában"
ember űrhajóval messzebbre nem fog elrepülni, automatákkal folytatódni fog a többi
bolygó felderítése. Nagyon izgalmas például a Jupiter bolygó Európa nev? holdja,
melynek az átmérője körülbelül 3000 kilométer, és tudjuk azt, hogy a felszínén vízjég
van, alatta pedig hatalmas óceán. Ennek az óceánnak a felderítésére olyan űrszondákat
fognak felküldeni, amelyek befúrják magukat a jégmezőbe, és eljutnak egészen az óceánig.
Ez tizenöt éven belül megtörténhet.

– Az, hogy egy űrjárm? valamilyen módon elérje vagy meghaladja a fénysebességet,
ez a fantázia, a képzelet világa, vagy pedig realitás?

– Ma a fizika azt mondja, hogy a fénysebesség egy határsebesség.
Pillanatnyilag úgy tűnik, fénysebesség? vagy ennél nagyobb sebesség? űreszközök
nem készíthetők. A fénysebesség határán olyan problémák lépnek fel, amik ma még
megoldhatatlanok. (Például a tömeg növekedni kezd, és a fénysebességnél végtelenné
válva ezt a tömeget nem lehetne tovább gyorsítani.) Jelenleg annyit lehet mondani erről,
hogy talán készíthető olyan óriási sebességgel repülő űrhajó, amely esetleg
megközelíti a fénysebesség tizedét, harmadát. De hogy a gyakorlatban ez megvalósítható-e,
nem tudjuk.

– Ha a fantáziáját kicsit szabadon engedné, mit tudna mondani nekem például
a 2200-as évekről? Tehát mik történhetnek, vagy éppenséggel mik nem történhetnek
meg kétszáz év múlva?

– Azt gondolom, 2200 környékén már tervezni fogják az első olyan űrhajót,
amely majd elrepül csillagközi távolságokra is. Két, három, négy emberrel a fedélzetén,
akik soha nem fognak visszatérni a Földre.

– Ezt hogy érti? Megsemmisülnek, felrobbannak, vagy mi lesz velük?

– Dehogyis, ne ilyesmire gondoljon. A földi ember általában hetven-
nyolcvanéves korában meghal. Ezek az űrhajósok ugyanúgy meghalnak majd, csak nem a Földön,
hanem egy szomszédos csillag valamelyik bolygóján, vagy éppen az űrhajójuk fedélzetén.
Ezeket az embereket eleve úgy fogják kiválasztani, hogy tudják, ők már nem jönnek
vissza a Földre. Ez nem öngyilkos repülés, nem megsemmisülés lesz, hanem nagyon
izgalmas, érdekes, meglepetésekkel teli élet.

Azt is gondolom, hogy 2200-ra már megtaláljuk azt a talán hozzánk hasonló fejlettség?
civilizációt, amelyet ma még keresünk. Sőt, addigra már megtörténik a sikeres
kapcsolatfelvétel is. De egyelőre ma 2000-et írunk, így erre türelmesen várnunk
kell.

Olvasson tovább: