Kereső toggle

Istentől érintett tömegek

Budapesten járt Benny Hinn evangélista

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Hit Gyülekezete vezetőjének meghívására május 22-én Budapesten, a Hit Csarnok vendége volt Benny Hinn, a pünkösdi-karizmatikus mozgalom egyik legismertebb prédikátora, aki találkozott Semjén Zsolt miniszterelnök helyettessel is.

 

Az év eddigi legnagyobb szabású magyarországi keresztény eseménye volt Benny Hinn igehirdetése és szolgálata a budapesti Hit Parkban, amelyet a helyszínen több mint tízezren, az istentisztelet közvetítését pedig a közösségi médiumokon valamint a Hit Rádión és az ATV Spirit Magyarország televízió csatornán keresztül mintegy 500 ezren követték.

Benny Hinn pásztor magyarországi útja során találkozott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel. A találkozón - amelyen részt vett vendéglátója, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője is - többek között megvitatták az üldözött közel-keleti keresztények helyzetét és a megsegítésükre tett erőfeszítéseket.

 

Izraelből a nemzetekhez

 

Benny Hinn igehirdetését és szolgálatát Toufik Benedictus „Benny” Hinn 1952. december 3-án született az izraeli Jáfóban (Jaffa). Nagyszülei Görögországból vándoroltak be az akkor még brit fennhatóság alatt álló Palesztinába. Benny Hinn görög, örmény és palesztin arab felmenőkkel rendelkezik. Apja az akkor még önálló településnek számító történelmi Jaffa polgármestere volt. Szülei görög ortodox tradíció szerint nevelték.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: