Kereső toggle

Íme a megdicsőült ember!

Miért költözött Krisztus egy időre a Földre?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az angyal a nyájukat őrző pásztoroknak azt mondta, hogy nagy örömöt hirdet, mert megszületett a megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Jézus születésével kapcsolatban nem az a legfontosabb kérdés, hogy ez mikor, hanem hogy miért történt. Nézzünk néhány tényt ezzel kapcsolatban.

Krisztus előbb volt mindenkinél: a Szentírás egyértelmű kijelentése, hogy Istennek egyetlen (egyszülött) Fia, Krisztus, nem teremtmény, hanem Istentől származó, az örökkévalóságban született, éppen ezért vele egyenrangú személy. Ő az Ige; a Fiú még mielőtt bármi lett volna, már volt, és minden

Ő benne, érte, általa lett teremtve. Tulajdonképpen az Atyja – isteni mivoltához méltó nagyvonalúsággal – megajándékozta Fiát a világmindenséggel, így Ő lett mindennek az örököse. Krisztus tehát elsődlegesen nem Máriától született, hanem az Atyától. Ekkor még nem ember, hanem Isten.

Hogyan lett akkor ember?

A világtörténelem egyik legnagyobb és legmegdöbbentőbb csodája és eseménye azonban az volt, hogy az örökkévaló Ige, Isten Fia, Krisztus, a názáreti Jézusban emberként megszületett, vagyis magát megalázva, kiüresítve, emberi formát (természetet és testet) vett fel, hogy mint engedelmes, bűntelen ember feláldozza magát az emberiség megmentése érdekében. A Szent Szellem ereje a Dávid házából származó szűz, Mária méhébe helyezte bele Isten Fiát magként, hogy mint minden más ember – csak bűnök nélkül – megszülessen erre a világra. Ézsaiás próféta ezt jó előre jelezte: „A szűz fogan méhében és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek (velünk az Isten).” Ez lényegi kérdés: Jézusnak, az Istennek elfogadható, tökéletes engesztelő áldozathozatala miatt mentesnek kellett lennie az eredendő bűntől, a romlott természettől. A kegyelembe fogadott, tisztán élő Mária adta neki az emberi természetet, de továbbra is Isten Fia maradt, emberi létformában. Jézus tehát egyszerre volt ember (minden ezzel járó szükségekkel) és Isten.

Erre miért volt szükség?

Szolgálatában az volt az egyik szenzáció, hogy – mint ember – közelivé, érinthetővé, megtapasztalhatóvá tette Isten országának természetfölötti erejét, ami azért okozott nagy extázist zsidó követőinek, mert az Ószövetségben a szent Istent nem lehetett csak úgy megérinteni (gondoljunk csak a frigyláda titkára). Jézus továbbá látványosan kijelentette Istent mint Atyát, aki törődik az emberrel, gondja van rá, meggyógyít, megszabadít, megbocsát. Pilátusnak mondta: „Én azért születtem és jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról”, vagyis az igazi valóságról, a mennyről, az Istenről. De az igazi ellenséget, a Sátánt is leleplezte.

Az is szenzációs volt, hogy Jézus nemcsak beszélt, hanem a mondandóját csodákkal is demonstrálta. Minden beteget meggyógyított, kiűzte a démonokat, halottakat támasztott fel, a kenyeret, halat megsokasította, a vihart lecsendesítette stb. Az Isten ereje által felkent, elképesztő földi szolgálatát János apostol úgy jellemzi, hogy alig több mint két (vagy három) év alatt annyi csodát tett, hogy „az egész világon nem férne el annyi könyv, amennyit írnának” erről. Krisztus hús-vér emberré válásának első számú oka azonban az volt, hogy mint ember tudjon velünk, a bűneinkkel (és a bűnösségünkkel) azonosulni, vagyis engesztelő, helyettesítő áldozattá válni, hogy meg tudjon halni, bűnbakká tudjon válni (Isten és az angyalok ugyanis nem tudnak meghalni). Mivel az ember a bűneivel megsértette Istent (az Istentől kapott életét elveszítette, ellopta, átadta a Sátánnak), ezért ezt csak igazságszolgáltatással (a bűn büntetésével), illetve az adott érték, élet visszaszolgáltatásával lehetett csak helyrehozni. Isten szeretetéből fakadóan nem akarta pusztán megbüntetni az embert, mert ez menthetetlen végzettel, kárhozattal járt volna.

Másrészt, mivel minden ember (a bukott Ádámtól és Évától származva) bűnös természettel és halott szellemmel rendelkezik, ezért senki nem tudta volna visszaadni Istennek az ártatlan, bűntelen életét. Erre csak egy bűntől mentes, ártatlan ember lett volna képes. Felmerül a kérdés, miért nem teremtett Isten erre a célra újra (Ádámhoz hasonlóan) egy tiszta embert ahelyett, hogy a Fiát adja? Talán azért, mert egyrészt nem akart kockáztatni, vagyis biztosra akart menni, hogy sikerüljön az emberiség megmentése, ne történjen újra hiba. Erre a küldetésre pedig csak a Fiában láthatott garanciát, csak Őbenne bízott meg.

Ugyanakkor az emberek iránti szeretetét is nyilván kifejezte ezzel, hogy kész volt értünk az egyetlen Fiát feláldozni. Felfoghatatlan, hogy Isten az ellene vétkező emberiség „számláját” maga rendezte, azt találva ki, hogy a Fiával fizet értünk. Viszont aki ezt a gáláns ajánlatot elutasítja, annak sajnos majd fizetnie, vagyis bűnhődnie kell a bűneiért. Pál szerint Jézus, úgymond, utolsó Ádám is lett, vagyis Ő zárta le az Ádám bukásának következményeit, saját maga testén keresztül. Azért jött, hogy lerombolja a Sátán minden munkáját, eltörölje a válaszfalat Isten és ember között: a bűnöket, a gonosz szellemi lényeket, és az embert kárhoztató isteni ítéletet. Jézus áldozatának köszönhetően ugyanis a bűnös ember a benne való hit által megigazulhat, de aki nem hisz, az bűnös marad. Pál szavai szerint „lefegyverezte a fejedelemségeket, hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt véve rajtuk”.

A Zsoltárok könyvében azt olvassuk, hogy Isten – a zsidó nép kivonulásakor – Egyiptom elleni haragját úgy fejezte ki, hogy kiszolgáltatta őket a gonosz angyalok seregének. Jób pedig azt mondja, hogy a fegyverek a bűnök miatti büntetések. Tehát azzal, hogy Jézus helyettünk bűnhődött, megszüntette a pusztító, szellemi erők jogát azokhoz, akik hisznek Jézus Krisztusban. Három meghatározó realitással azonosult Jézus a kereszten: a bűneinkkel, a bűnös természetünkkel és a bűneink következményeivel; ezeket levette rólunk, hogy a helyükbe Isten javait, áldásait adja nekünk.

Ő igazi hús-vér emberként, valóságosan meghalt, sőt a legszörnyűbb büntetést is elszenvedte ártatlanul, helyettünk: a pokolba is lement, hogy a benne hívők ne jussanak oda. Elképesztő lelkierőre és hitre vall ennek vállalása, és az arra való hagyatkozás, hogy az Atyja hűséges lesz, fel fogja támasztani. És így is lett.

Jézus feltámadása azért volt fontos, mert az engesztelés vérét fel kellett vinni a mennybe. Jézus feltámadása pontosan annak bizonyítéka, hogy bűntelen, tiszta, ártatlan volt. Jézus Krisztus lett az egyetlen, kizárólagos megmentője az emberiségnek; senki másban nincs üdvösség, csak Jézus Krisztusban, aki mint közvetítő, közbenjáró, mennyei főpap utat szerzett, ajtót nyitott minden ember számára, hogy aki hisz benne, a mennybe kerüljön.

Ráadásul, mivel olyan lett mint mi, „belülről” ismeri az emberi sors, a földi élet minden kihívását, gondját, nehézségét, ezért együtt tud velünk érezni, meg tud érteni és tud segíteni. Ezért járulhatunk Őhozzá, mint mennyei főpapunkhoz, a kegyelem királyi székéhez bizalommal. Jézus arra is példát és mintát adott, hogyan kell a földön az embernek szellemi emberként, szeretetben és igazságban élnie. Nem utolsósorban Krisztus emberré válása azt is jelenti, hogy Ő lesz az emberiség ítélője, igazságos és irgalmas bíróként, akinek senki nem mondhatja majd azt, hogy: „te ezt úgyse érted, nem ismered, nem élted át”, vagy „te könnyen beszélsz”.

Jézus mint feltámadott, többé soha meg nem haló ember, egyúttal az új emberi faj, a mennyei, a krisztusi, a halhatatlan ember prototípusa – Pál szavaival a második ember – is lett. Mi emberek Istennel ugyanis közvetlenül nem, de egy emberrel tudunk azonosulni (eggyé válni), ami feltétele annak, hogy Ő megmentsen, felemeljen. Isten terve szerint ugyanis amilyen Ő lett a feltámadás, a mennybemenetel és a megdicsőülés után, olyanokká lesznek a benne hívő követői, a vele azonosulók is. Micsoda elképesztő perspektíva és elhívás az emberiségnek, hogy Isten Fia magában a tiszta, igaz emberi természetet beemelte az Isten dicsőségébe, az örökkévalóságba! Hiszen míg megtestesülése előtt Krisztus Isten volt, emberi természet nélkül, addig most és már mindörökké egyszerre Isten és ember.

Jézust az Atya a megalázkodása, az engedelmes, tiszta életének feláldozása, a megváltói művének teljesítménye, vagyis az érdemei elismerése miatt magasztalta fel a világmindenség, vagyis minden létező fölé Úrként, akinek majd minden térd meg fog hajolni a földön is, és minden nyelv meg fogja vallani, hogy Ő az Úr. János apostol, amikor

látta a dicsőségét, alig tudta azt az élményt túlélni. A mostani korszak végén, amikor Jézus visszajön, ez nyilvánvaló, látható lesz. A kegyelmi időt Isten arra adta, hogy a megmentő Jézus Krisztust, a Világmindenség Urát, a világtörténelem legértékesebb személyét elfogadjuk. A Biblia szerint ugyanis hamarosan lejár a türelmi idő, és mindenkinek számot kell adnia cselekedeteiért.

(a szerző teológus)

Olvasson tovább: