Kereső toggle

Mit mond a Biblia a ruhátlanságról?

Mezítelenen ne járj

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tiltakozókampány indult az Ádám keresi Évát televíziós műsor plakátjai ellen, miután egy fiatal édesanya nyílt levélben fordult a nemzeti médiahatósághoz a Viasat meztelen reality-sorozatát népszerűsítő köztéri reklámkampány leállítását kérve. Mint írja, a meztelen férfiakat és nőket ábrázoló plakátok kiskorúakat veszélyeztetnek, emellett torz testképet hangsúlyozó és túlszexualizált üzenetükkel veszélyeztetik a fiatalok egészséges önképének kialakítását. (Mindezt a Magyar Reklámetikai Kódex is tiltja.) A kezdeményező kéri, hogy aki egyetért a felhívással, támogassa azt aláírásával a peticiok.com oldalon. A tiltakozást két nap alatt több mint négyezren támogatták aláírásukkal. A műsor címe az Édenkertre és az első emberpárra utal, de vajon mit mond a Biblia a mezítelenségről?

„Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala” – áll a Teremtés könyve második fejezetében Ádámról és Éváról. Az első emberpár tehát nem viselt ruhát, de vajon testük a szó mai értelmében is mezítelen volt? Minden bizonnyal igen, bár egyes zsidó hagyományok szerint valamiféle fényaura boríthatta testüket. De ha ruhátlanok is voltak, helyzetük különbözött minden ma élő emberétől. Egyrészt csupán ketten voltak, így fel sem merülhetett, hogy bárki más lássa őket. Ráadásul egymásnak, illetve egymásból lettek teremtve: Ádámnak nem kellett keresnie, hanem azonnal ráismert Évára, hogy ő a számára az egyetlenegy, akihez ragaszkodik.

Ezt az intim, kettesben töltött időszakot dúlta fel a kísértő. A bukás, a bűnbeesés első következménye pedig a szégyen és az elrejtőzés lett. „Megnyilatkozának mindkettőjüknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak” – írja a Biblia, majd amikor Isten számon kéri ezt Ádámon, ő így felel: „Megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.”

Öltözeted legyen

A mezítelenség kora tehát az Édenkerttel lezárult, és azóta az emberek ruhát viselnek. Kérdés, lejárt-e ez a kor, amint azt előszeretettel hirdetik azok, akik szerint a bűn csupán olyan fogalom, amit a vallások az emberek szabadságának korlátozására találtak ki. De ha valaki vitatja is a bűn és a bűnbeesés valóságát, annak következményei alól senkinek nem sikerült azóta sem teljes mértékben kivonnia magát – még azoknak sem, akik elfogadják Jézus Krisztus megváltását.

Az életidő korlátozottsága, a munkavégzés kényszere, a fájdalmas gyermekszülés, a családban a férfi és a nő közötti „pozícióharc” a keresztények számára is realitások.

Pontosan ezért nem változott Isten rendelkezése sem, ami a szemérem elfedésére vonatkozik, amint azt Pál apostol is megerősíti: „Mert akik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni.” (2Kor 5:4)

Jézus még élesebben fogalmaz a ruhátlanságról: „te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen (…) végy tőlem (…) fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága.” (Jel 3:17–18) És áldottnak mondja azokat, akik felöltözve várják őt: „Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.” (Jel 16:16) – A magyarra a „rútság” szóval fordított kifejezés eredetileg a nemi szervekre vonatkozik mindkét idézetben.

A felöltözöttség az Ószövetségben is szigorú elvárás volt, a papoknak például nemcsak felsőruhát, hanem hosszú szárú nadrágot is hordaniuk kellett (ami akkoriban nem volt szokás), és lépcsőn sem mehettek fel az oltárra, nehogy közben kilátsszon a szemérmük. Az öltözet tehát állandó kifejezése az ember reális állapotának, még az istentisztelet idején is. Nem véletlen, hogy a posztkereszténység mellékvizén alakultak ki a naturista mozgalmak, amelyek ideológiai üzenete az, hogy a humanista, felvilágosult embernek nem kell (nem szabad) törődnie többé – még szimbólumok szintjén sem – olyan ósdi fogalmakkal, mint a bűn vagy a bűnbeesés következményei. Ezért vállalják büszkén a mezítelenséget, mint ennek a hitvallásnak konkrét deklarálását. (Bár megjegyezzük, hogy a naturizmus szexuális célú ismerkedésre való felhasználása még köreikben is elutasított.)

Nem áll meg az a humanisták által szintén gyakran hangoztatott érv a mezítelenség mellett, hogy a természeti népek körében ez az általános norma. Még az éghajlati vagy tradicionális okok miatt a hétköznapokban ruhát nem viselő népek is általában – legalább jelképesen – felnőtt koruktól kezdve elfedik a szemérmüket. Az animista népeknél ennek szellemi jelentősége is van, mert úgy tarják, hogy a nemi szerveik felfedése démonoknak szolgáltatná ki őket. Kulturális antropológiai szempontból ez arra utal, hogy az egész emberiség – az európai vagy általában a keresztény kultúrkörön túl is – tudatában van a mezítelenség miatti kiszolgáltatottságnak – ez ősidők óta él az emberek tudatában.

Nekivetkőzve, de nem ruhátlanul

A magyar Károli-fordítás alapján ugyanakkor úgy tűnhet, mintha egyes jelentős bibliai szereplők időnként mezítelenre vetkőztek volna. „Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét (mert mezítelen vala), és beveté magát a tengerbe” – írja János, de az eredeti szöveg alapján Péter ebben a jelenetben a felsőruháját veszi magára, mert az alsóinge rajta volt a csónakban is. (Ahogy gyakran mondjuk ma is, a munkavégzéshez „nekivetkőzött”, de ez nem jelentett anyaszült mezítelenséget.) Hasonlóan Saul király sem mezítelenül prófétált, hanem felsőruhája nélkül, csakúgy mint Dávid király is, amikor a frigyláda előtt táncolt efódban (vállon összekötött bíborszínű, lenvászon kötényben) Jeruzsálemhez közeledve.

Amikor pedig Ézsaiás próféta egyszer valóban teljesen mezítelenül prófétált, akkor az a ruhátlanság üzenetének a képszerű megerősítését szolgálta: „amint szolgám Ézsaiás ruha és saru nélkül jár három esztendeig jegyül és jelenségül (…) úgy viszi el Asszíria királya Egyiptom foglyait és Szerecsenország rabjait, ifjakat és véneket, ruha és saru nélkül és mezítelen alfellel.” (Ézs 20:3–4) Pont a 20. századi zsidó történelem tragédiája bizonyítja, hogy az áldozatok megaláztatását és kiszolgáltatottságát a mezítelenségük tette még teljesebbé – ahogy Jézus Krisztus kereszten történt kínhalálát is mezítelenül szenvedte el.

A Biblia a mezítelenséget egyedül a házastársak közötti intimitás keretében tartja pozitívnak. Az elkötelezett házassághoz természetesen a nyilvános kukkoló showként működő Ádám keresi Évát sorozatnak semmi köze sincs.

Olvasson tovább: