hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az új ateizmus érvei Isten ellen
Istentagadás kontra kereszténység

2015. 01. 29.
Az új ateizmus éllovasai szerint az istenhit irracionális, logikátlan és teljességgel összeegyeztethetetlen a tudományos gondolkozással. Szerintük a legjobb dolog, ami történhetne a világon, az, ha a vallások, és köztük mindenekelőtt a kereszténység elveszítené a társadalmi tekintélyét, és tanait visszaminősítenék a babonák, a legendák szintjére. Múlt héten az irányzat fő ideológusait mutattuk be, jelen írásunkban – a teljesség igénye nélkül – az új ateisták által gyakran hangoztatott érvekkel és a kereszténység részéről az azokkal szemben megfogalmazott cáfolatokkal foglalkozunk.

1. A hit irracionális „A hit egy minden  bizonyítékot nélkülöző  meggyőződés, amely nem  szabadna, hogy a modern  társadalmak tiszteletét  élvezze. A hit minden  esetben bolondság és  a társadalomban fellelhető  számos gonoszság okozója.”  (Victor Stenger, magyar  származású ateista filozófus)  

Egy keresztény szubjektív Isten-élménye bőven elegendő számára ahhoz, hogy teljes meggyőződéssel higgyen a Biblia igazságaiban. Nem szükséges észérvekkel aládúcolnia a hitét, éppúgy, mint annak az elítéltnek, aki pontosan tudja, hogy ártatlan – habár ellene hoz ítéletet a bíróság. Ugyanakkor a hit és a racionalitás kitűnően megférnek egymás mellett. A bibliai hitet gyakorló személy azért bízik Istenben, mert Ő hitelesnek, megbízhatónak bizonyult a számára. A bibliai hit nem a bizonyítékok ellenére hisz, hanem a bizonyítékok fényében. Isten tíz rendkívüli csodán keresztül adott bizonyítékokat magáról a zsidóságnak, mielőtt kivezette volna őket Egyiptomból. Az ószövetségi próféták rendszeresen hivatkoztak arra, hogy a jövő pontos előrejelzése az egyik bizonyítéka Isten hitelességének. A názáreti Jézus is csodákkal bizonyította isteni származását.

Minden ember, még az ateisták is hisznek valamiben. Hiszünk abban, hogy nem üt el egy autó a járdán, ezért merünk gyalogosan közlekedni – pedig néha előfordul, hogy egy autó felfut a járdára… Hiszünk abban, hogy nem fog lezuhanni a repülőgép, amelyre ülünk – pedig néha lezuhannak repülőgépek… Az ateisták hiszik, hogy az univerzum a semmiből jött létre. Hiszik, hogy az élet spontán alakult ki az anyagból, hogy a fizikai világon túl nincs más valóság. Az ateista tudósok nagy meggyőződéssel hisznek egymás elméleteinek is. Ezek egyike sem bizonyítható empirikusan, ezek a hit tárgyát képező állítások.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!