Kereső toggle

Újévi beszélgetés Pajor Tamással

Mindörökké AMEN - 25 éves jubileumi koncertjére készül a legendás zenekar

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt 25 évben nagyon sok zenei stílussal próbálkoztál. Kerestél valami teljesen hozzád illőt, vagy ezekre csupán eszközként tekintettél a szövegeid közlésében?

– Alapvetően nem a zene oldaláról közelítem meg az általam felvonultatott stíluskavalkádot, hanem, ha úgy tetszik, laikus oldalról. Szakmaiságot inkább mint szövegíró vagy költő képviselek, de azért annyira, amennyire a popzene igényszintje megkívánja, át tudom látni a produkció zeneiségét is. Állítólag nem gyakori párosítás a művészvilágban, hogy valaki zenészként vág bele, és végül kiköt a szövegnél.

A te esetedben mégis mintha összenőtt volna a kettő…

– Talán éppen azért találtam meg a dalköltészetben a számomra legalkalmasabb kifejezési eszközt, mert száz százalékig sem költőnek nem mondanám magam, sem pedig zenésznek. Szerencsére vannak olyan zenész kollégáim, akikre támaszkodva professzionális színvonalon tudnak megszólalni a dalaim. A dal több, mint költészet – hiszen utóbbi önmagában hordozza saját zenéjét –, és több, mint a szöveg nélküli, instrumentális zene a maga önálló birodalmával.

A Bibliában is nagyon sok több ezer éves dal szerepel, és bár azok elsődleges célja Isten, számos zsoltárban találunk önfeltárulkozást, illetve sok szól kifejezetten az emberekhez, és szólítja fel őket valamilyen akcióra. Más kultúrákban is látjuk, hogy a történelmet végigkísérték a dalnokok, még ha nem is mindig jutott főszerephez ez a műfaj. Igazából a huszadik század második felétől vált meghatározóvá, és nagyon szerencsésen ötvözi a zene és a szöveg világát. Ha a kettő találkozása optimális, akkor az egy olyan plusz esztétikai, sőt akár szellemi tartalmat is létre tud hozni, amely külön-külön nincs meg a zenében vagy a szövegben.

Korábban is vastagon tele voltak a dalaid rendszerkritikával, csak akkor ugye „töltényt” akartál a „törvény” helyett. A szövegeidet figyelve az evangéliumi üzenetek mellett most is nagy hangsúlyt kap a társadalomkritika, a késő kádárkori kispolgári miliő karikírozása és az irdatlan mennyiségű szóvicc, ami a globalizált és modernizált kor abszurditásaira reflektál. Ez nem ellentmondásos?

– Egyáltalán nem! A keresztény élet nem különböző doktrínák kényszeres mondogatása, és nem is gépies kötelességteljesítés. Szerintem az ember igazából a megtérés után kerül úgy a helyére, hogy objektíven és szabadon tudjon gondolkodni az őt körülvevő világról, amely maga az értelmezésre szoruló ütközőzóna. Mindenre szeretnék reagálni, ami érdekel, és igyekszem úgy megragadni a valóságot, hogy könnyű legyen vele azonosulni, vagy azon keresztül ráismerni a saját helyzetünkre. Végül is a művészet erről szól. A Kádár-korszakról azért írtam olyan sok dalt, mert a minden ember életét alapvetően meghatározó tinédzserkor nálam erre az időszakra esett. De a holokauszt is több szempontból inspirál, a Rosenberg Dani című fiktív történet azóta középiskolás oktatási segédanyag lett.

Az Amen tagjai

Szentkirályi György
Az Amennek alapító tagja, és egyben zenei arculatának meghatározója. Egészen különleges tehetsége a zeneszerzésben, a hangszerelésben és több hangszeren történő játékban is megmutatkozik. Ő szerezte és hangszerelte a Föld Showja és az Eufória című lemezünk dalainak mindegyikét, valamint a Szabad Vagy című album dalainak többségét is. Nélküle minden bizonnyal nem létezne az AMEN.
Szlazsánszky Ferenc „Slaza”
Belgrádban tanult a zeneakadémián ütőshangszer karon, bár az AMENben billentyűsként mutatkozott be. Több nagy AMEN-sláger szerzője, mint például a 7.B. vagy a Budapest ég.
Dénes József „Dönci”
Összetéveszthetetlen gitárjátéka mellett zseniális zeneszerzőként is működött, az AMENnek szintén alapító tagja. Olyan nagy slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Jöjj hozzám, te szomjazó, Vigyél el a folyóhoz vagy a Magyarország fölött az ég. Fájó szívvel gondolok arra, hogy még ma is velünk lehetne.
Fejes Zoltán
Kiváló zeneszerző és hangszerelő is, aki most már több évtizedes távlatban az AMEN oszlopos tagja. Ezentúl pedig a zenekar egyik fő szervezőjeként is számíthatunk rá. Olyan
slágerek szerzője, mint a Fák, az Eltalált az élet vagy a Forradalom.
Borbély József
Jocó az a barátom és zenésztársam, akivel tulajdonképpen a legrégebben zenélek együtt, így szakmai együttműködésünk több évtizedes távlatban is kipróbálttá vált. Magas szintű klasszikus zenei tudása, trombitajátéka mellett az elmúlt években karnagyként is megmutatkozott.
Szende Gábor
Nemzetközi színvonalú jazzdobos, olyan hírességekkel játszott és játszik rendszeresen együtt, mint Pege Aladár, Tony Lakatos, Babos Gyula, Snétberger Ferenc, Tátrai Tibor, Szakcsi Lakatos Béla és még sorolhatnánk. A dob mellett nagyszerűen zongorázik, és saját dalokat is jegyez. Hosszú évek óta emeli az Amen zenei színvonalát.
Gothár Ferenc
Nagy sikereket ért el basszusgitárosként a kilencvenes évek egyik legismertebb magyar rockzenekarában, a Moho Sapiensben, amely az Angyalbőrben című tévésorozat címadó dalát játszotta. Hosszú évek óta tagja az AMENnek. Rendkívül precíz, kiváló zenész.
Takács Endre
Nagyszerű, stabil tudású zongorista, aki egyben nagyon jó énekhanggal is rendelkezik, ezért rendszeresen tudunk rá számítani a vokál éneklésben is. Jó néhány éve tagja már az AMENnek, emellett pedig a Let’s Gospel zenekar zeneszerzőjeként és frontembereként is ismert.
Schweigert Csaba
Régi, kipróbált tagja az AMEN zenekarnak, vérbeli, zenészgyökerekkel rendelkező nagyszerű trombitás, aki maga is szerez dalokat. Több más formációban is kamatoztatja kiváló tudását.

Vendégfellépők:
Szatai Gábor
A ’70-es évek végén a Citrom nevű zenekarban tűnt fel. A Rock Színházban énekelt a Hamletben, a Sztárcsinálókban és a Jézus Krisztus Szupersztárban is. Országos népszerűségre az Eddából kiváló Slamovits István „Slamo” által alapított No zenekar frontembereként tett szert.
Balogh Mihály
A ’90-es évek magyarországi keresztény zenéjének egyik meghatározó személyisége. Különleges, egyedi akkordmenetei, melódiái és utánozhatatlan énekhangja, valamint gitárjátéka eddig is sokak számára jelentettek magas fokú zenei élményt. Dalaira jellemző, hogy egyszerre slágeresek, de mindig tartalmaznak váratlan zenei fordulatokat, ugyanakkor mindig szívhez szólóak.
 

Azt tapasztalom, hogy egyre inkább szeretném megénekelni a névtelen kisembereket, például egy olyan telemarketinges egy napját, aki huszonötször kezd bele egy telefonbeszélgetésbe, de mindenki lerázza, így viszont nem jön össze a sikerdíjas fizetés. Ugyanígy sorolhatnám az élet különböző területeit. Hetvenszázalékos készültségi fokon van például egy teljes repertoár kávéházi hangvételű slam poetry művem, kuplézenével, amit Budapest belvárosában szeretnék több helyen élőben előadni. Ebben olyan dalok lesznek, mint például Esik eső Marikára, Ritmikus sorsgimnasztika, vagy amelyik azt a jelenetet örökíti meg, amikor a kisember elérkezik egy nagyember előszobájába, és a refrénben azt énekli: „Elnök úr, itt vagyok/nézze el nekem, hogy izgulok”. 

Szeretnék rákérdezni egy kényes dologra, és legfeljebb kihúzzuk, ha nagyon intimnek érzed.

– Hozzászoktam, hogy az életem nyitott könyv, úgyhogy nem nagyon vannak titkaim.

Sok dalodban szerepel olyan kontextusban az apa–fiú kapcsolat, amelyből fájdalmat, vágyakozást, a családi idill hiányát lehet kiérezni. Megkérdezhetem, hogy ilyenkor személyes húrokon játszol, vagy az általános magyar helyzetre reagálsz?

– Tinédzser voltam, amikor a szüleim elváltak, nagyon megviselt, és ez is biztos, hogy hozzájárult ahhoz a mélyrepüléshez, amely a budapesti éjszakába vezetett. Hála Istennek, azóta édesapám és édesanyám is hívőkké lettek, és úgy érzem, ez nagyban segítette a lelki gyógyulásunkat. És talán ennek a gyógyulásnak a része az is, hogy kiírom magamból, ami felszínre kívánkozik, pláne, hogy sokan járnak hasonló cipőben.

Lelkészként hogy látod a mai drogkultúrát, ahhoz képest, amikor még te is fogyasztó voltál?

– A gonoszság nagyon leleményes. Ez a drogok világában azt jelenti, hogy egyre olcsóbban lehet egyre kártékonyabb és egyre nagyobb függőséget okozó anyagokhoz jutni egyre legálisabban. Ma a kábítószer már nem a lázadás eszköze, sokkal inkább szolgálja a fogyasztásalapú szórakozást, és abban is már „csak” az egyik kiegészítő elem. A lázadásnak rengeteg más formája terjedt el azóta, hogy én kiszálltam, és ezek között vannak bizonyos értelemben pozitívabb tartalmakkal bíró ellenkultúrák is. Konkrétan a slam poetry világára gondolok. Nyilván ezen belül is sok kifogásolható dolog bukkan fel, de az önpusztítás nem domináns eleme, viszont rendkívül kreatív, intellektuális, alulról szerveződő, társadalomkritikus, és olyan dolgok ellen emeli fel a hangját, amelyek adattá silányítják az embert. Nemrég részt vettem egy erről szóló beszélgetésen és versenyen, és nagyon jólesett, hogy a műfaj elismert művelői elfogadnak egyfajta elődjeként az ilyen típusú szövegírásnak.

Ez nem egy ugyanolyan szubkultúra, mint amilyenből te is jössz, csak most máshogyan artikulálja magát? Tudnak vele azonosulni például a bágyogszováti művház kerthelyiségében lógó fiatalok is?

– Biztos, hogy rétegműfaj, csak nem mindegy, hogy milyen rétegé. Meggyőződésem, hogy hosszú távon mégiscsak az gyakorol nagyobb hatást az emberekre, ami nemcsak a pillanatnak és az élvezeteknek szól, hanem igényesebb és van üzenete. Lehet, hogy a slam poetry nem mindenkié, de hát könyörgöm: az a reality show nem szubkultúra, amit kétmillióan néznek az RTL Klubon?

Vagyis a tömegkultúra az igazi szubkultúra?

– Pontosan. Éppen azért beszélünk több évtizede posztmodernről, mert már nem nagyon lehet újat kitalálni. A mi korunk kultúrája elérkezett az önkifejezés végső határaihoz, a meglévő elemek keverednek egy kicsit új tálalásban. Ezért van nagy kultusza az úgynevezett világzenének, ami ugye önmagában is egy meghatározhatatlan eklektikus egyveleg. A modern kultúra egyszerűen felélte a tartalékait. Nézd meg a Rolling Stonest! A ma élő rocklegendák között a legemblematikusabb csapat, maga a műfaj keletkezése is javarészt hozzájuk köthető. Ezért is üzenetértékű, amin ez a zenekar keresztülment az abszolút lázadó ellenkultúrától az abszolút fogyasztói, szupermulti-kapitalista brandig. A nyugati civilizáció értékvesztésének kultúrtörténeti modellje, ahogyan gyakorlatilag zászlóvivői lettek annak, ami ellen lázadtak.

Mit érzel az AMEN 25 éves pályafutása legfontosabb eredményének? Miért volt jó, hogy megszületett Magyarország legnagyobb hatású keresztény zenekara?

– Legnagyobb eredménye szerintem az, hogy olyan útjelző tud és tudott lenni az emberek számára, amely a reménytelenségből, a lázadásból, a céltévesztésből, az elmúlásból, a nihilizmusból és mindabból a fájdalomból, amit ez a világ magában hordoz, átvezet egy másik világba, dimenzióba, Isten országába. A kettő közötti átmenetet jelzi reményeim szerint az én életutamon keresztül is, mivel az AMEN elválaszthatatlan a személyes sorsom alakulásától, az pedig a Hit Gyülekezetétől. Éppen ebből fakadóan lettünk teljesen más zenekar, mint a többi pop- és rockformáció, hiszen a mi célunk kezdetektől fogva nem a lemezeladás és a koncertezés volt, hanem egy üzenet átadása. Tudom, hogy ilyenkor hördülnek fel, és kategorizálnak engem azok, akik az életem azon részével szimpatizálnak inkább, amit én sötétségnek nevezek.

Ezzel a megközelítéssel tulajdonképpen te magad is kategorizálsz. Nem félsz attól, hogy ez a radikalizmus legalább annyi embert elriaszt, mint amennyit meg akarsz nyerni?

– Én nem szégyellem a Biblia nyelvezetét, és a Biblia azt mondja, hogy ez a világkorszak sötétségben és gonoszságban vesztegel. Isten alapvető parancsa, figyelmeztetése pedig minden emberhez az, hogy jöjjenek át az Ő valóságába, ami a világosság. Tisztában vagyok vele, hogy a tehetség egy és oszthatatlan, és tudom, hogy akik azt mondják: a korábbi Pajor Tamás sokkal szuperebb volt, azoknak igazából nem a mostani produkcióim színvonalával van bajuk, hanem annak a forrásával. Aki nem hajlandó elfogadni egy abszolútumot, és azt gondolja, hogy alapvetően minden relatív, az ember élhet a saját maga által megalkotott törvények szerint anélkül, hogy ennek bármilyen következménye lenne, annak folyamatos fenyegetést jelent az én pálfordulásom és a dalaim kendőzetlen üzenete.

Ha egy zenekar nem sikerorientált, és a szövegei fenyegetést jelentenek a korszak divathullámaira, akkor nem sokszor lesz címlapon…

– Egy hitvalló keresztény zenekarnak akkor van létjogosultsága, és akkor van jövője minden ilyen kezdeményezésnek, ha kompromisszummentesen tudja magas szintű művészi kifejezési formába önteni azt a spirituális tartalmat, Isten-élményt, amelyet közvetíteni igyekszik. Én a sikert az eltalált szívekben mérem, azokban a visszajelzésekben, amelyek arról szólnak, hogy a dalaim segítettek valamit megérteni az életből, segítettek közelebb kerülni az élet valódi értelméhez, Istenhez. Szerintem az idő, az elmúlt 25 év igazolja ezt az ars poeticát. Úgy sikerült elfoglalni a helyünket a köztudatban, tényezővé válni és megnyerni sokak szeretetét, hogy nem kellett kompromisszumot kötni.

Persze még úton vagyunk, és egyáltalán nem akarom a saját személyemre és a zenésztársaiméra leszűkíteni ezt a státuszt, hiszen ez tágabb értelemben a keresztény rockzenéről szól, de tény, hogy az AMEN-nek és a személyemnek úttörő szerepe volt az ingerküszöb elérésében és meghaladásában. És abban is, hogy a keresztény kultúrának az esztétikailag adekvát formái megjelenjenek a magyar művészeti-kulturális életben. Ennek a térnyerésnek lesz szerintem jelzésértékű mérföldköve a 25 éves jubileumi koncertünk.

Láthatóan nagy dobásra készültök, 25 év termését nem lesz könnyű egy koncertbe sűríteni. Mi alapján válogattátok össze a repertoárt?

– Az AMEN-nek volt egy hőskorszaka, ’89-től mondjuk ’93-ig. Elsősorban ebből az időszakból igyekeztem a legtöbbet meríteni, hiszen a közönségünk nagy részének az ekkor készült lemezek váltak emlékezetessé. Ezenkívül lesz benne a szólókarrieremből is néhány dal, a 2000-es évekből, illetve még az elmúlt 1-2 évből is. Az időkorlátok és a nehéz szelekció miatt a koncert felét úgynevezett medley-k (magyarul egyveleg) teszik ki, ami azt jelenti, hogy sok dalunkat 3-6-os csokrokba fogtuk össze, és hol csak refréneket, hol egy kicsit többet is hallhat belőlük a közönség. Érzésem szerint így is rengeteg jó dal marad ki, sajnos. A műsor fele azonban egészben eljátszott egykori AMEN-slágerekből áll majd. Az összekötő szövegek szintjén szeretném egy éppen most keletkező, sajátos slam poetry szövegfolyam egy-két mozzanatát is bemutatni. Ami pedig a zenei stílust illeti, a zenekart leginkább meghatározó funky-rock motívumok dominálnak majd.

A plakáton egy meg nem nevezett meglepetés sztárvendég is be van lengetve.

– Értelemszerűen ezt most nem árulom el.

Külföldi?

– Nem, magyar.

Miért a budapesti Hit Parkban lesz a koncert?

– Három szempont együttállása miatt: méreteiben, hangtechnikájában és nem utolsósorban a költségek tekintetében is ez a legszínvonalasabb rendezvénycsarnok a Budapesten fellelhető választékból. Mivel fontos számunkra, hogy a koncertre családok is eljöjjenek, úgy lőttük be a jegyárakat, hogy az senkinek se jelentsen komoly érvágást. A Hit Park rendszeresen szolgál teltházas nemzetközi rendezvények és kiállítások otthonául, és a színpadán egy szimfonikus zenekar is elfér. (Közreműködött: Hazafi Zsolt)

Olvasson tovább: