Kereső toggle

Meghalt a Beatles-guru

Maharisi tanította meg meditálni a nyugatot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

91 éves korában elhunyt Maharisi Mahes jógi, aki a hatvanas években széles
körben megismertette a hinduizmust a nyugati társadalmakkal. Maharisinek olyan
vonzereje volt, hogy miután a sikerei tetőpontján lévő Beatles tagjai részt
vettek egy szemináriumán, lemondták koncertkörútjukat, és családjukkal együtt
követték őt Indiába. A New Age mozgalom apostolának tartott guru később
világbéke-mozgalmat indított el, amelynek vagyona mára eléri a 300 millió
dollárt.



Maharisi jógi a Beatles tagjaival

Mahesh Prasad Varma 1917. január 12-én született egy jómódú és művelt indiai
családban. 1940-ben az Allahabadi Egyetemen diplomázott fizikusként. 1941-ben
Szvámi Brahmánanda Szaraszvatínak, Észak-India spirituális vezetőjének a
tanítványa és titkára lett. 1953-ban két évre a himalájai Uttarkásíba, a Szentek
völgyébe vonult vissza. Amikor ismét megjelent, nyilvános előadásokat kezdett
tartani egy ősi, védikus, hagyományos meditációs technikáról, amelyet később
transzcendentális meditációnak nevezett el. A határtalan boldogságot ígérte
mindazoknak, akik a transzcendentális meditáció módszereit elsajátítják – ha
naponta kétszer, csukott szemmel, húsz percen keresztül mantrát, azaz misztikus
versikét kántálnak.

A transzcendentális meditáció tanait Maharisi 1959-ben kezdte nyugatra
exportálni, mindenekelőtt az Egyesült Államokba. A transzcendentális meditáció
mára az önmegváltást hirdető világméretű, multimilliárd dolláros iparággá
duzzadt. Amerikában a szervezet által ajánlott ötnapos kurzusok 2500 dollárba
kerülnek, a szervezet ingatlanvagyonát pedig 300 millió dollárra becsülik.

Az 1960-as és 1970-es években a média a „hippik misztikusa”, a „kuncogó guru”
kifejezésekkel jellemezte Maharisit, aki a korabeli felvételeken jellemzően
keresztbe font lábakkal egy kiterített szarvasbőrön ülve nevetgél. Hófehér
selyemköntös borítja a testét, zsíros a szakálla, nyakában virágfüzér látható.


Maharisi és meditációs gyakorlatai akkor kaptak nagy nyilvánosságot, amikor
1967-ben a Beatles zenekar tagjai is részt vettek a guru ötnapos meditációs
kurzusán Angliában, majd 1968 elején más hírességekkel együtt két hónapra
Indiába is elutaztak Maharisihez. A Beatles-tagok közül George Harrison volt az,
akit a jógi személyisége teljesen magával ragadott – ő vezette a többi
Beatles-tagot is Maharisihez. Harrison zenéje ezt követően mindvégig a jógi
misztikus világnézetét tükrözte. Ennek legismertebb példája az 1970-ben szerzett
és Krisnának címzett My Sweet Lord (Édes Uram) dal szövege.

A zenekar a két hónapos indiai utazást követően adta ki a Fehér Albumként
ismertté vált lemezüket, amely az Egyesült Államokban a Beatles legnagyobb
példányszámban eladott albuma (tizenkilencszeres platinalemez) lett. Az albumon
számos dal inspirációját az indiai utazás adta.

Indiában nem volt felhőtlen a kapcsolat Maharisivel, aki egyesek szerint
szexuálisan zaklatni kezdte a társaság egyik női tagját. John Lennon ezt
követően annyira kiábrándult a jógiból, hogy Sexy Sadie címmel szatírikus dalt
is írt róla, amely a Fehér Albumon meg is jelent.

A Beatles soha nem heverte ki az indiai kalandot: a londoni Apple-székház
tetején adott rögtönzött koncertjüket leszámítva többé nem léptek színpadra, és
egy évvel később, 1969-ben a zenekar hivatalosan is feloszlott.

Maharisi más hírességek körében is népszerű volt. Mike Love, a Beach Boys
énekese, Clint Eastwood színész-rendező és Mia Farrow színésznő (Frank Sinatra
felesége, később Woody Allen élettársa) is a guru tanítványai közé tartoztak.

Maharisi mozgalma azonban az 1970-es évek végén sokat vesztett népszerűségéből,
amikor a jógi meghirdette a transzcendentális meditáció fejlettebb formáját, a
levitációt, más néven „jógarepülést”. A gyakorlatok során a résztvevők olyan
energiát próbálnak „megidézni”, amely a földről felemeli őket a levegőbe.

Az évek során Maharisit számos korábbi tanítványa is csalással vádolta meg
azért, mert ígéretével szemben nem tudta megtanítani őket repülni. 1986-ban
pedig az Egyesült Államokban kiábrándult hívek egy csoportja bírósághoz fordult:
a mozgalomhoz tartozó két szervezetet csalással, hanyagsággal és szándékos lelki
gyötréssel vádolták.

A kritikusok szerint a transzcendentális meditáció komoly veszélyeket hordoz
magában, különösen a lelkileg sérült emberek számára. Kai Druhl tizenhárom éven
keresztül tanított az iowai Fairfaxben található Maharisi Egyetemen. Druhl
kiábrándult a mozgalomból. Mint elmondta: „A teljes megvilágosodás ígérete
hamis. Egyszerűen nem valósul meg. Tanúja voltam annak, hogy ez az intenzív
meditáció milyen károkat okoz egyes emberekben, különösen az idegileg labilis
fiatalokban.” Druhl a Guardian című angol újságnak elmondta, hogy az egyetemen
egy skizofréniás diáknak a gyógyszerei helyett meditációt és gyógynövénykúrát
javasoltak. A gyógymód nem vált be, a fiú súlyos állapotba került. A hindu
egyetem 2004-ben tragédia helyszínévé is vált: ebéd közben egy diák leszúrta
diáktársát.

Maharisi szerette volna az egész világot a védikus elvek alapján újjáépíteni.
Minden olyan épület lerombolását szorgalmazta, amelyek nem „a természet
törvényeivel harmóniában álló védikus építészeti elvek” alapján épültek fel. A
jógi szerint a washingtoni Fehér Ház nem a megfelelő helyen van – az épületnek
egy másik helyet jelölt volna ki.

Maharisi tervei között szerepelt a szegénység legyőzése, amihez tízezermilliárd
dollárt szeretett volna adományokból összegyűjteni és a rászoruló országok
között mezőgazdasági programok formájában szétosztani. Célja volt továbbá a
világbéke megteremtése is, amit meditációs-kommandók segítségével tartott volna
megvalósíthatónak. Követői a mozgalom hollandiai központjában vettek búcsút a
gurutól, akinek a hamvait a Gangesz folyóba szórták Indiában.

Olvasson tovább: