Kereső toggle

Megoldás a Messiás kezében

Létezhet-e a Szentföldön világi állam?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Theodor Herzl, a politikai cionizmus atyja, Budapesten látta meg a
napvilágot. Ám nemcsak a cionizmusnak, hanem a zsidó anticionizmusnak is vannak
magyarországi gyökerei: az Izrael államát mindmáig radikálisan elutasító
szatmári hászidok mozgalma is a történelmi Magyarország területén bontott
szárnyat. 2006-ban néhányuk részt vett az Ahmadinezsád iráni elnök által
rendezett Izrael-ellenes konferencián is. A mintegy 20 ezer családot számláló
közösség a holokauszt óta főként New Yorkban, Antwerpenben, Londonban és
Jeruzsálemben él. Magyarországon csak két-három szatmári hászid él, egyikük
Fényes Balázs tanár és kósersági felügyelő, aki már az e hét szombatjára eső Jóm
Kippurra készül.



Hászidok egy anticionista tüntetésen

Köztudott, hogy a szatmáriak a legradikálisabban anticionista
beállítottságúak valamennyi zsidó irányzat közül.

– A szatmáriaktól független Neturé Kártához tartozók, akik Izrael államát –
nagy személyes áldozatok árán – gyakorlati szinten is elutasítják, még
radikálisabbak. Szatmár radikalizmusa elsősorban ideológiai jellegű.

Mindamellett nemrég bejárta a világsajtót a hír, hogy néhány szatmári rabbi
részt vett az Izrael elpusztítására törekvő Ahmadinezsád iráni elnök által
rendezett, Izrael állam elleni konferencián. Az izraeli főrabbi pedig javaslatot
tett a kormánynak, hogy az érintett rabbikat tiltsák ki Izraelből.

– Az igaz, hogy Szatmár elvi, tórai és rabbinikus alapokon ellenzi Izrael
államát (lásd keretes írásunkat), de az említettek tettét én személyesen is
elítélem; és ami még fontosabb, hogy – hála a Teremtőnek – Szatmár hivatalos
nyilatkozatban is elítélte, és elhatárolódott tőle, mivel semmiféle
felhatalmazásuk nem volt arra, hogy azon a konferencián Szatmárt képviseljék.
Attól, hogy valaki a szatmári jesivában tanult, még nem lehet minden tettét a mi
számlánkra írni. És persze attól, hogy valaki magát rabbinak nevezi, még nem
lesz rabbi.

Egyébként a második világháború előtt a cionizmus elutasítása sokkal
egyértelműbb volt, mint ma. A holokauszt rettenetes katasztrófája után a világ
rossz lelkiismerete és a szovjet közel-keleti érdekek is segítették létrejönni
Izrael államát. Ráadásul ma már el kell ismerni, hogy egy sikeres államról van
szó, rendkívül figyelemreméltó mezőgazdasági, ipari, katonai teljesítményekkel.
És egy sikeres projekttel könnyebb érvelni, mint egy sikertelennel…

De az alapító szatmári rebbe, Joel Teitelbaum, a holokausztot is a cionizmus
miatti büntetésként értelmezte…

– Nemcsak ő, hanem mások is, például a korábbi lubavicsi rebbe is, aki már a
háború előtt előre jelezte ezt. Az Édenkert óta tudjuk, hogy egy tilalom
megszegése büntetést von maga után. Az Örökkévaló sokszor megígéri a Tórában,
hogy ha a zsidók megtartják a parancsolatait, akkor minden jó lesz, de ha nem,
akkor rossz dolgok fognak történni. A Tóra az a koordináta-rendszer, amiben
gondolkozni kell, s ebben ha valami rossz történik, az büntetésképpen jön
valamilyen parancs megtagadásáért. Van, amikor lehet látni a konkrét
összefüggést az ok és okozat között, és van, amikor nem. Ilyenkor azt mondjuk:
„Igazságos vagy Te, Örökkévaló, és igazságosak a Te ítéleteid.” Ennyi.
Megnyugszunk benne. A második világháború során történt pusztulás méreteiben
csak a Szentély pusztulásához mérhető, és valóban nehéz elszakadni attól a
gondolattól, hogy lehet ilyen oksági összefüggése a cionizmussal. Az Énekek
éneke második része hetedik versének talmudi értelmezése szerint ugyanis az
Örökkévaló a szétszóratás kezdetekor megeskette a zsidókat, hogy együtt,
tömegesen nem mennek vissza a Szentföldre, azaz nem lázadnak fel a száműzetés
ténye ellen; másrészt nem lázadnak föl a népek ellen, amelyek között élni
fognak; harmadszor pedig megeskette a népeket is, hogy nem gyötrik a
szétszóratásban élő zsidókat. Jeremiás próféta szerint is a száműzetést békével
kell viselni. A mi értelmezésünk szerint, ha nem tartjuk be ezeket a
játékszabályokat, abból büntetés lesz. Ha a gyerek valami rossz fát tesz a
tűzre, és ezért sarokba állítom, akkor nem a gyerek fogja megmondani, hogy mikor
jön ki a sarokból, hanem a büntetést kiszabó szülő. Sőt, ha a gyerek fellázad,
és maga kijön, akkor duplázódhat a büntetés. A mi véleményünk szerint akkor lesz
vége a száműzetésnek, amikor majd Isten elküldi a Messiást, hogy hazavezesse a
zsidókat a szétszóratásból. Ennek idejét odafent döntik el.



Fényes Balázs. Aggódik a zsidóságért

De nagyon sok rabbi, például a vallásos cionisták azt mondják, hogy most
éppen ez történik: eljött az idő, és Isten éppen a cionizmus által vezeti haza
őket. Kuk rabbi, a vallásos cionizmus egyik szellemi atyja, válaszul arra a
vádra, hogy a cionisták „ki akarják kényszeríteni a Véget”, úgy fogalmazott:
„Nem mi kényszerítjük ki a Véget, hanem a Vég kényszerít minket.” Szerintük
inkább a cionizmus elutasítása lehetett a holokauszt oka.

– Mi nem tudjuk elfogadni, amit Rav Kuk és más cionista rabbik mondanak,
hogy az egyetemes, csodás, isteni megváltást emberi erővel kell előkészíteni,
kezdve a héber nyelv felélesztésével a földművelésig stb. Szerintünk vallási
alapon el kellene utasítani azt, hogy a Szentföldön, vagyis a szent földön, ahol
a Szentély, az Örökkévaló lakhelye állt, egy laikus, világi zsidó állam
létezzen, a Tóra törvényeinek be nem tartásával, ami ott sokkal nagyobb bűnként
esik latba, mint a diaszpórában. Ennek ellenére komoly vallásos, ortodox körök
együttműködnek az állammal. Ők úgy fogják föl, hogy azért kell belülről
harcolniuk, hogy a Tóra törvényei minél nagyobb mértékben érvényesüljenek ebben
a világi államban. Ez viszont szerintünk fából vaskarika. A Megváltás csak
vallásos koordináta-rendszeren belül értelmezhető, mi azt várjuk, hogy a
megfelelő pillanatban az Örökkévaló végtelen irgalmából fog tenni valamit,
amiről nem tudjuk, hogy mi lesz. Hogyan valósulhat ez meg, vagy jöhet közelebb
egy világi mozgalom tevékenysége kapcsán? Erre Rav Kuk azt válaszolja, hogy a
zsidók Szentföldre költözése, a föld megművelése, a héber nyelv felélesztése,
vagyis a világi cionista mozgalom tevékenysége hozzájárul a zsidók, sőt az
emberiség egyetemes megváltásához, annak ellenére, hogy a világiak ezt nem
tudatosan teszik. Azonban a zsidó népnek, ha a Szentföldön él, kötelessége
megtartani a Tórát, még inkább, mint a diaszpórában – viszont zsidó államot, még
a Tórán alapuló államot is, a mi felfogásunk szerint egyedül a Messiásnak van
joga létrehozni.

Izrael állama közel hatvan éve fennáll. Vallási szempontból elég nehéz
elképzelni, hogy kétezer év szétszóratás után ehhez Istennek ne lenne semmi
köze. Számos más hászid irányzat, akik régebben szintén a harcos anticionizmus
oldalán álltak, látva az ország sikereit, fokozatosan megváltoztatták vallási
álláspontjukat, és ma már határozottan támogatják az államot. „Áthidaló”
teológiájuk szerint a világi állam „a Messiás szamara”, amelyen bevonul a
történelembe. Egyesek már katonáskodnak is közülük. A szatmáriak nem enyhítettek
szigorú felfogásukon?

– Nem. Tény, hogy a vizsnyici rebbe szombati ünneplőruhájában ment az állami
választásokra. A belzi rebbe is változtatott ebben a korábbi felfogásán. A
lubavicsiek ebben és sok minden egyébben is változtattak.

De a hatnapos háború idején maga a szatmári rebbe is úgy nyilatkozott
nyilvánosan, hogy mivel a háború zsidó életek megmentése érdekében zajlik,
vallási jelentősége is van: azaz pozitívan értékelte azt.

– Ez így nem teljesen igaz. A rebbe a háborút magát nem értékelte pozitívan,
csak azt tekintette isteni beavatkozásnak, hogy a háborúnak annyira kevés zsidó
áldozata lett.

De mit akar akkor végül is Szatmár? Izrael hatmillió zsidó lakosa békésen
vonuljon vissza újra a diaszpórába, és hagyja ott a Szentföldet? Vagy szüntessék
meg maguk hatvan éve sikeresen fennálló államukat, és rendeljék alá magukat egy
új muszlim államnak ugyanott? Vagy jöjjön egy újabb háború, és törölje el az
egészet, velük együtt?

– Isten őrizzen a háborútól! Nyilvánvaló, hogy semmi olyat nem akar és nem
is akarhat Szatmár, ami akár csak egyetlen zsidó életre is veszélyes lenne.
Egyetlen szekularizált zsidónak a halálát sem kívánjuk, hanem azt, hogy térjen
meg. Ahogyan Jóm Kippurkor, az év legszentebb napján, a „félelmetes napon” az
imánkban is mondjuk: Isten a bűnösnek nem a halálát kívánja, hanem a megtérését.
Nem „arra játszik”, nem arra vár, hogy megbüntethesse a bűnöst, hanem hogy az
megtérjen. Csak remélni lehet, hogy a Örökkévaló ezt a problémát békés úton és
nem egy újabb borzasztó tragédia árán fogja megoldani. Az sem megoldás, hogy
mindenki költözzön vissza a diaszpórába, mert ez gyakorlatilag
kivitelezhetetlen. Vagyis erre a mostani helyzetre már nincs pozitív programunk.
Ennek a helyzetnek a megoldása már kizárólag az Örökkévaló kezében van. Amit
tehetünk, az csak a megtérés. Csakhogy ez sem éppen egyszerű. S hogy aztán
hogyan lenne tovább? Majd az Örökkévaló gondoskodik róla. Csak a Messiás
eljövetele oldhatja meg ezt a nehéz helyzetet.

Az Ön által ismertetett szatmári gondolatok a holokausztról mint isteni
büntetésről, Izrael államáról mint a katasztrófa következményéről stb.
tartalmilag némileg emlékeztetnek az újnácik, az antiszemiták, az al-Kaida, az
iráni elnök, a palesztin terroristák Izrael- és zsidóellenes érveire. Nem tart
attól, hogy kapva kapnak azon: vannak zsidók, akik hozzájuk hasonlóan
gondolkoznak?

– „Ha ketten csinálják ugyanazt, az nem mindig ugyanaz”, tartja egy latin
mondás. Szomorú lenne, ha nem lehetne szabadon gondolkozni és véleményt alkotni
az attól való félelemből, hogy mások miként csavarják ki szavainkat. Az, hogy
talmudi, vallásjogi, elvi szempontból ellenezzük Izrael államát, a mi esetünkben
nem jelenti azt, hogy bármi rosszat is kívánnánk bármelyik, akár mégoly cionista
beállítottságú zsidónak. Nem ezért ellenezzük a világi államot, hanem
ellenkezőleg: éppen azért, mert félünk attól, hogy az rossz következményekkel,
újabb büntetéssel járhat a zsidók sorsára nézve. És bár hiszünk abban, hogy az
embert érheti rossz, amikor engedetlen az Örökkévaló iránt, de ez a Biblia
szerint egyáltalán nem igazolja azokat, például az antiszemitákat, újnácikat
vagy a terroristákat, akik azt hiszik, hogy az ő feladatuk végrehajtani az
isteni büntetést.

Ma már az ortodox zsinagógákban is rendszeresen imádkoznak Izrael államáért.
Olyankor Ön mit csinál, hallgat?

– Nem, kimegyek. Tudják is ezt már rólam, tudomásul veszik a többiek.

Szatmári hászidok

A szatmári hászidizmust Joel Teitelbaum rabbi alapította az első világháború
előtt Szatmárnémetiben (románul Satu Mare).

Más akkori hászid rabbikkal összhangban kezdettől fogva élesen elítélte a
cionista mozgalmat. Indokaik vallási jellegűek voltak: szerintük még a mózesi
Törvény alapjaira épülő zsidó államot is csak a majdan elérkező Messiásnak van
joga a Szentföldön létrehozni. Ráadásul a cionizmus derékhadát világi, a
judaizmus szempontjából nézve bűnös zsidók alkották, akik egy szekuláris államot
alapítottak, majd építettek fel, amelynek berendezkedése nem a Tórán alapul. A
Talmudban – és annak középkori kommentátorainál – olvasható „három eskü” elve
szerint a zsidóknak tilos „kikényszeríteniük a Véget” azzal, hogy politikai –
vagy bármiféle – aktivitást folytatnak a „Megváltás siettetéséért”; ezért
engedelmesen alá kell rendelniük magukat a nemzetek uralmának, és nem szabad
„együttesen, erőnek erejével” hazaköltözniük a Szentföldre. Egyénileg,
külön-külön megtehetik ezt, de a Szentföldön élve meg kell tartaniuk a Törvényt,
különben tisztátalanná teszik a földet; és az ott éppen uralkodó idegen hatalom
ellen nem szabad fellázadniuk, hanem passzívan várniuk kell a megfelelő időben a
természetfölöttiből jelekkel és csodákkal – azaz nem történelmi folyamatok által
– megérkező Messiást.

A holokauszt elől Budapesten át menekülő Teitelbaum New Yorkban telepedett le.
1953-tól egy ideig rabbija lett a jeruzsálemi Neturé Kártá (arámiul: „a város
őrei”) közösségnek is. Ez az Izraelben élő anticionista hászidokat tömörítve
radikálisan elutasítja az Izrael államával való együttműködést (létét a
legnagyobb vallási botránynak, bűnnek, hitehagyásnak és spirituális
katasztrófának tekintik): a függetlenségi háborúban Jeruzsálem nemzetközi
státusát próbálták elérni; nem katonáskodnak; nem fizetnek adót; legtöbbjük
elutasítja a személyi igazolványt, az állami bíróságok kompetenciáját saját
ügyeikben, és a héber nyelv világi használatát; és nem szavaznak a
választásokon. Mindezek miatt meglehetősen népszerűtlenek az izraeli lakosság
körében, és időnként heves összetűzésbe kerülnek a hatóságokkal.

Olvasson tovább: