Amanpour az Egyesült Államokba költözött, ahol a Rhode Island-i
Egyetemen újságírást tanult. Diploma után grafikusként dolgozott az NBC amerikai
televízió kirendeltségénél. 1983-ban viszont a CNN amerikai hírtelevíziónál
kezdi meg munkáját. A kelet-európai rendszerváltás idején Frankfurtból
tudósított a demokratikus változásokról. Hírnevet azonban az első öbölháborúban
szerzett magának, amikor Kuvait felszabadításáról tudósított. Ezután többnyire
konfliktusok színterein tűnt fel. Ott volt Szarajevó ostrománál is, ahol –
számos kritikusa szerint – annyira érzelmesek voltak riportjai, hogy az már az
objektivitás rovására ment.
1996 és 2005 között a CBS amerikai televíziócsatorn a 60 perc című
hírmagazinjának egyik alkotója. Itt sugárzott riportjaiért 1998-ban már
másodszor kapta meg a Peabody-díjat (először 1993-ban kapta meg a kitüntetést).
Ugyancsak kétszer ítélték oda neki a George Polk-díjat televíziós
tudósításaiért. 2006-ban pedig a Michigani Egyetem díszdoktori címet
adományozott neki az újságírásban elért eredményeiért.
Többen állítják, hogy az Egyesült Államokban Christiane Amanpour keresi a
legtöbb pénzt a kihelyezett tudósítók között. Ezt főleg annak köszönheti, hogy
hajlandó háborús övezetekben is dolgozni. Az angol mellett folyékonyan beszél
fárszi és francia nyelven is. A Forbes magazin szerint egyike a világ száz
legbefolyásosabb asszonyának.
Pályafutásának legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik Jasszer Arafat néhai
palesztin elnökkel készített telefonos interjúja 2002 márciusában, amikor éppen
ostrom alatt állt híres ramallahi épületkomplexuma. Amanpour annyira kihozta
sodrából Raiszt, hogy az lecsapta a telefont. Ő készítette az eddigi egyetlen
nyugati interjút az elnök Mahmúd Ahmadinezsáddal. Sokan azt várták, hogy
Khomeini egyik legjobb tanítványa – aki maga is tevékenyen részt vett az iráni
iszlám forradalomban – felhánytorgatja Amanpournak, hogy családja mennyire jóban
volt Mohammed Reza Pahlavi sahhal. Az interjú azonban simán lement.
2007. 08. 24. (XI/34)
