Kereső toggle

Hollywood a keresztény nézőkkel lábalna ki a csődből

Imádkoznak, ha megfizetik

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Feltűnő feszület a szomszéd kocsijában, fiatal, jó fej keresztények, bőrdzseki "Jézus felráz" felirattal a hátán – hogy mindez miért is került bele egy amúgy tipikus
hollywoodi filmbe? Doug Liman, a Mr. és Mrs. Smith rendezője szerint csakis azért, mert olyan "jópofa". Valószínűleg így vannak ezzel többen is a filmipar fővárosában, ahol egyre gyakrabban jelennek meg szimpatikus figurákként a keresztények – mindennek azonban a The New York Times összeállítása szerint korántsem emberbaráti, sokkal inkább üzleti okait kereshetjük. 



Mel Gibson. A Passióval reményt adott a filmipar moguljainak Fotó: Reuters

A hagyományosan liberális szellem? Hollywoodban mostanában egyre népszerűbb célközönséget alkotnak a keresztények: Mel Gibson Passiója mögött felsorakozva tavaly megmutatták, hogy jelentős erőt képviselnek nemcsak a politikában, hanem közönségként is. A 370 millió dolláros amerikai bevétel megdöbbentette, egyben több (üzleti) igazságra is ráébresztette a filmipart. Többek között arra, hogy ekkora tömeget, amelynek létezését ráadásul eddig nem is sejtették, nem érdemes figyelmen kívül hagyni. 

Hollywood kereszténységhez való viszonya az ötvenes években készült Ben Hur óta fokozatosan hidegült. Az egyik mélypontot jelentette a nyolcvanas években Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése cím? filmje, amely azt az újra és újra előkapott, bibliai szempontból eretneknek számító teológiát veszi alapul, mely szerint Jézus a kereszt helyett a családi életet választotta Mária Magdalénával. A korábbi közömbös, számos esetben egyenesen provokáló hozzáállás azonban mára nagyobb részt a múlté. Mostanában, úgy tűnik, Hollywood is kezdi megérteni az idők szavát, és a fővonal – jó üzleti érzékkel – igazodik az amerikai kultúrát jellemző növekvő vallásossághoz. Bob Waliszewski, az evangéliumi keresztény Fókuszban a család szervezet médiaszakértője szerint Mel Gibson ezen a téren jó szolgálatot tett a keresztényeknek azzal, hogy felnyitotta a filmipar képviselőinek szemét a valóságra. 

Lehet, hogy Hollywoodban nem szeretik azt a politikai irányvonalat, amelyet a magát kereszténynek valló tömeg képvisel (ez az ellentét világosan megmutatkozott, amikor 2004-ben a keresztény tömegek felsorakoztak Bush elnök újraválasztásáért, miközben a filmfőváros hírességei a demokrata John Kerry mellett kampányoltak), nem szeretik a kultúrájukat, de egy dolog biztos: a pénzüket nagyon is kedvelik. A legalább harmincmilliós evangéliumi és fundamentalista keresztény tömeg nem is lehet közömbös a jegyeladások folyamatos csökkenésével szembesülő Hollywoodnak. 

Nyilvánvaló, hogy a filmalkotók nem változtak meg egyik pillanatról a másikra – egyszerűen természetes ösztöneiket és a pénz szagát követve jöttek rá arra, hogy az eddig semmibe vett tömeget, amely vagy elfogadta a hollywoodi mércét, vagy nem járt moziba, jobban ki kell szolgálni. A keresztények jól szervezett, azonosítható csoportot alkotnak, speciális ízléssel és elvárásokkal, ezért a marketing számára könnyen elérhetőek – állapítja meg Marc Shmuger, a Universal Pictures elnökhelyettese, hozzátéve, hogy az üzletben minden területen a fogyasztókhoz kell szabni az üzenetet. 

Hollywood számára az üzenet "szabása" szó szerint érthető: bizonyos dialógusokat egyszerűen megvágnak a hívőket esetleg sértő nyelvezet finomítására. Peter Saarsgard színész a seattle-i filmfesztiválon nemrég elmondta, hogy egyik filmje készítésekor ki kellett húzni a szövegből a "Jézus!" felkiáltást, mivel az ellenkezett a tízparancsolattal, mely szerint az Úr nevét hiába használni bűn. A filmipar újabban hirtelen támadt szakértők sokaságát alkalmazza a forgatókönyvek családbarát átdolgozásához és a keresztény közönségnek szóló marketing-stratégiák kidolgozására. Így aztán nemcsak a filmkészítők zsebe fogja majd dicsérni az új hollywoodi politikát, hanem a "család- és hitszakértők" kialakuló piaca is remek bevételekhez juthat. Szakértették egyébként a nálunk is sikerrel vetített Kelekótya karácsonyt (Christmas with the Kranks), valamint a készülő Da Vinci-kódot is.

Hogy mit is jelent pontosan a mozi számára a keresztény közönség, az szakértőnként változik – általános szlogenjük azonban a keresztény értékek és bibliai igazságok tisztelete, ami mindenesetre csak használhat Hollywoodnak; emellett igyekeznek előtérbe helyezni Jézust, az ima és a gyülekezetbe járás fogalmát, valamint elhagyni a káromkodásokat. Szintén a célközönséget szolgálja a keresztény szimbólumok nyíltabb használatára való törekvés a filmeken. 

A Universal Studios több gyülekezetben is bemutatta Ray Charlesról szóló filmjét, hogy ezzel is reklámozza azt már az országos bemutató előtt. A nézőknek tetszett a film, elégedetlenek voltak azonban azzal, hogy túl sokszor hangzik el benne profán módon az Isten szó. Taylor Hackford rendező, miután korábban már törölte a szövegből az összes káromkodást, nem volt hajlandó tovább változtatni a szövegen, ami több támogató elvesztését jelentette. Hackford elmondása szerint a vele szemben állított követelmények kreativitásra ösztönözték, ugyanakkor úgy véli: a filmipar és a filmművészet közötti különbséget fenn kell tartani. 

A felszínes ismeretek néha szinte komikus közhelyekhez is vezetnek: a keresztény témájú filmeket készítő kaliforniai filmrendező, Chris Bueno megemlít egy hollywoodi rendezőt, akinek hőse a tengerparton térdre hullva mondta el a Miatyánkot. "Ez hatalmas közhely, a keresztények nem ilyenek" – magyarázza Bueno. "Nem mintha nem imádkoznának, de ők is mindennapi emberek, akik ott vannak mindenhol."

Hollywood tehát nem is annyira keresztényellenes, mint gondolnánk – ha a pénzről van szó. Az új piacot természetesen a tévétársaságok is megcélozzák, de erőfeszítéseik szintén sokszor ellentmondásosnak bizonyulnak. Ennek példája az NBC Revelation (Kinyilatkoztatás) cím? alkotása, melyben sátánisták küzdenek egy apácával egy jelenkori gyermek Jézusért. Hogy ez mennyire hozza izgalomba a "keresztény" közönséget, az bizony kérdéses. Felmérések szerint egyébként a népszerű filmek és tévéshow-k kérdésében a vallásos és nem vallásos amerikaiak ízlése nem sokban különbözik. Ami a mozit illeti, az emberek – furcsa mód – különbséget tesznek az erkölcs és a szórakoztatás között, és a legtöbben, hittől függetlenül, elégedettek a filmekkel.

Olvasson tovább: