Kereső toggle

Tárgyi bizonyítékok: leletek és viták

Van nyoma a feltámadásnak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A húsvét utáni időszak különleges volt Jézus életében: a vasárnapi feltámadás után látszólag eltűnt ugyan a nagyközönség szeme elől, mégis az elkövetkező negyven nap alatt – az Evangéliumokban és Pál apostol egyik levelében található felsorolás szerint – több mint félezer emberrel találkozott, számos különböző helyszínen. Mivel ezek az írások legfeljebb néhány évtizeddel az események után készültek, a korabeli olvasók több száz még élő szemtanút találhattak. A későbbi generációk azonban ezt már nem tehették meg, így a 3–4. századtól kezdve elindult a feltámadás közvetlen tárgyi bizonyítékai után való kutatás, ami a mai napig tart. A keresztény hagyomány számos helyszínt, illetve tárgyat próbált kapcsolatba hozni Jézus földi életének utolsó szakaszával, több-kevesebb sikerrel.



Az üres sír fölé emelt emlékhely Jeruzsálemben Fotó: Reuters

Ilyen köztiszteletben álló emlékek például a Szent Sír Jeruzsálemben, Jézus keresztjének a maradványai, a testét a sírban fedő lepel és arckendő, egy másik, az úgynevezett Veronika kendője, amellyel a keresztúton Jézus az arcát megtörölte, a keresztet őrző római százados lándzsája, valamint az a kehely, amelybe Jézus vérét felfogták. 



A Szent Sír-templom…



A keresztény hagyományon belül több álláspont is létezik a Golgota ("Koponya-hely") helyéről. A katolikus egyházak által tiszteletben tartott Szent Sír-templomban lévő sírhelyet a 4. században jelölte csak ki Konstantin császár édesanyja, Heléna, egy álomra hivatkozva. A császárné a sírban megtalálta Jézus állítólagos keresztjét.

A Szent Sírról először az egyháztörténet-író Euszebiosz számolt be a Kr. u. 4. században. A körülbelül tíz méter magas sziklát, ahol Jézus sírja mellett több más zsidó sírkamra is volt, 135-ben Hadrianus császár hordalékkal feltöltette, és egy Afroditének szentelt templomot emeltetett rá. 

A kereszténységet hivatalos államvallássá előléptető Nagy Konstantin kezdte meg a pogány templom lerombolását, és Zenóbiosz szír építész tervei szerint egy márványból és aranyból készült bazilikát építtetett a helyébe.

A Szent Sír-templomban a számtalan kápolna, oltár, mellékhajó, apszis, ikonosztáz és mécses között ma már nemhogy Jézus sziklasírját, de az eredeti konstantini kápolna maradványait sem lehet felfedezni. Perdöntő bizonyítékkal csak az szolgálna, ha teljes régészeti feltárást végeznének itt (ami, szent helyről lévén szó, tudvalevően lehetetlen); továbbá sikerülne bebizonyítani, hogy a hely Jézus kivégzése idején bizonyosan a városfalakon kívül esett. 



… és a Szent Kereszt



Konstantin 326-ban anyját, Helénát küldte a Szentföldre, hogy ellenőrizze a császár által finanszírozott egyházi építkezéseket. Heléna rövid keresés után megtalálta a Szent Keresztet, Jézus kivégzésének eszközét, melyet úgy különített el a többi kereszttől, hogy próbát tett: melyik kereszt gyógyít. 

Összesen három keresztet találtak, de mivel a keresztre feszítettek nevét tartalmazó táblák nem voltak a kereszteken, nem tudták azonosítani őket. Macarius, Jeruzsálem püspöke a kereszteket egyenként elvitette egy haldokló asszony ágyához. Miután az asszony kettőt megérintett, és semmi nem történt, a harmadik meghozta a csodát: azt megérintve azonnal jobban lett. A hagyomány szerint Heléna császárné maga is csoda útján kívánta megtalálni a valódi keresztet, és ennek érdekében egy már halott, sőt eltemetett embert érintettek meg a keresztekkel. A csoda ebben az esetben sem maradt el: a halott életre kelt.

A valódinak talált kereszt egy része Jeruzsálemben maradt, ahol ezüst ereklyetartóban őrizték; a maradék a Katolikus Enciklopédia leírása szerint Konstantin császárhoz került, aki azt valószínűleg saját emlékművébe foglalta bele a szögekkel együtt. A kisebb részekre osztott "valódi" kereszt darabjait a következő évszázadoktól kezdve gyakran foglalták bele különféle keresztekbe. 

A szent ereklyeként őrzött vagy drága pénzen eladott "valódi" darabok összességükben már jóval túltesznek azon a mennyiségen, ami egyetlen keresztből kitelhetne. Egyes állítások szerint akár egy hadihajót is fel lehetne építeni annyi fából, amennyi az elmúlt évszázadokban a Krisztus keresztje nevet viselte. 



A Kerti Sír



Protestáns körökben a 19. század óta egy másik helyet valószínűsítenek Jézus sírjaként, bár hangsúlyozzák, hogy biztosnak ez sem tekinthető. 

Charles Warren kapitány az angol Palesztinai Kutatási Alap megbízásából kutatott Jeruzsálemben, és ennek során lett figyelmes egy, a mai Damaszkuszi kapun kívül található sziklaképződményre, amely messziről nézve koponya alakú volt. A helytől nem messze megtalálta egy sziklába vágott sírbolt maradványait, amelyet a bizánci időszakban valószínűleg imádkozóhelyül is használtak. A domb és a sírkamra között egy sziklába mélyített víztározó is előkerült, amelyet a leletek szerint az 1. században is használtak. A ciszterna jelenléte arra utal, hogy itt valaha kert, illetve szőlő- vagy gyümölcsültetvény lehetett. A Kerti Sír esetében tehát szinte minden bibliai kritérium teljesül, a kérdőjelek inkább a sírkamra valódiságát illetően merülhetnek fel.



A turini lepel



Az 1389 óta ismert hosszú vászondarabon két lenyomat található: ugyanannak az emberi testnek az eleje és a háta. A röntgenvizsgálatok szerint nem festményről van szó: sem ecset-, sem festéknyomok nem találhatók a vásznon. A vöröses elszíneződés minden bizonnyal emberi vértől származik. 

Keletkezésének koráról megoszlanak a vélemények: a nyolcvanas években végzett radiokarbonos kormeghatározás egymástól függetlenül három egyetemen – Oxfordban, Zürichben és Arizonában – is ugyanazt az eredményt adta: a lepel keletkezése a középkorra, 1260 és 1390 közé tehető. 

Egy 1999-ben, a Saint Louis-i 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson ismertetett eredmény azonban ellentmondani látszik a radiokarbonos vizsgálatoknak. Két tudós megvizsgálta a torinói (turini) lepelben található ősi pollenmintákat. Az izraeli és amerikai professzorok által végzett vizsgálat kimutatta, hogy a leplen talált pollenek olyan virágokból származnak, amelyek együtt csakis a Jeruzsálem–Hebron régióban találhatók meg. Az egyik ezek közül az a növény, amelyből Jézus töviskoszorúját készítették. Mi több, éppen március és május között nyílnak, abban az időszakban, amikor Jézust keresztre feszítették. A két kutató egyetért abban, hogy a pollenminták és egyéb bizonyítékok alapján a lepel eredete legalább a 8. századig, de valószínűleg sokkal korábbra vezethető vissza. Avinoam Danin, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora szerint azok a virágok, amelyeket a holttest köré helyeztek, csak naponta egy órán át nyílnak, délután három és négy óra körül. Mivel Jézust is a nap késői szakaszában helyezhették a sírba, a virágokat is ez idő tájt kellett leszedni – az egyezésből a tudós arra következtet, hogy mégiscsak az eredeti halotti leplet őrizhetik Torinóban. 



Az oviedói arckendő



A Jézus testét állítólagosan fedő két lepel közül a kisebbiket az észak-spanyolországi Oviedo katedrálisában őrzik. Ennek az ereklyének a hivatalos neve szudárium, vagyis arctörlő kendő. A 84x53 cm-es leplen nem látható arcmás, csupán vérfoltok. 

Az oviedói kendő történetét jobban nyomon tudjuk követni, mint a torinói lepelét. Eszerint 614-ben került el Jeruzsálemből, amikor a perzsák megszállták a várost. Egy bizonyos Fülöp presbiter előbb Alexandriába vitte, majd az arckendő rövid időre Sevilla püspökéhez került, ezután Toledóban őrizték, végül a mórok elől Oviedóba menekítették. Előbb egy barlangban őrizték, majd kápolnát és katedrálist építettek az ereklye számára.

A spanyol szakértők által végzett tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a leplen található foltok egy rész vérből és hat rész tüdőváladékból állnak, amely a keresztre feszített fulladásos halálával, illetve az eközben bekövetkező tüdőödémával függhet össze. A virágporvizsgálatok kimutatták, hogy a lepel útja valóban Jeruzsálemből Afrikán keresztül vezetett Spanyolországba. Mirha- és áloényomokat is sikerült mikroszkopikusan kimutatni a szöveten. Egy vizsgálat kimutatta, hogy az oviedói kendőn és a torinói leplen egyaránt megtalálható ugyanaz a kétfajta virágpor.



Veronika kendője



A Bibliában nem szerepel a történet, de egy korai keresztény hagyomány szerint Jézusnak a keresztúton egy Veronika nev? nő egy kendőt nyújtott át, hogy letörölje magáról az izzadságot és a vért, és ebbe állítólag belerajzolódtak Krisztus vérző arcának körvonalai. A kendőt a 12. századtól 1608-ig a római Szent Péter-székesegyházban őrizték. V. Pál pápa 1608-ban elrendelte: bontsák le a kápolnát, amelyben az ereklyét tartották, s ekkor állítólag a vatikáni archívumnak adták át. Ám soha többé nem látta senki, és semmit sem lehetett tudni a sorsáról. 

Néhány éve állítólag egy olasz tudós a közép-olaszországi Manoppello kapucinus kolostorában talált egy 17x24 centiméteres, majdnem átlátszó fátylat. Barnás-vöröses jelek láthatók rajta, amelyek egy szakállas, hosszú hajú férfi képmását rajzolják ki. Az ábrázolat attól függően látszik, hogy milyen szögben tartják a kendőt a fény felé. A kapucinus barátok által őrzött régi dokumentumok szerint egy katona felesége adta el a kendőt 1608-ban egy nemesembernek, hogy az érte kapott pénzből váltsa ki fogoly férjét. A vevő nem sokkal később a szerzeteseknek adta át a fátylat, s azt 1618-ban két üveglap közé, ezüstözött és aranyozott diófa keretbe helyezték, s azóta is ott lóg a falon a kolostorban. A rajzolat "meghökkentően" hasonlít a torinói leplen – a Krisztus halotti leplének tartott vásznon – látható arclenyomathoz. 



Longinus lándzsája



A katolikus hagyomány szerint Longinusnak hívták a kereszt tövében álló római katonát, aki miután lándzsájával keresztülszúrta Jézus akkor már élettelen testét, bűnbánatra jutott, és a légióból leszerelve az apostolokhoz csatlakozott. Magával vitte azonban híres fegyverét, amelyet – így a legenda – Szent Péternek ajándékozott, aki magával vitte Rómába. Itt őrzik a mai napig a Szent Ágoston templomban. Ugyanezt a tárgyat más hagyomány a jelenleg a bécsi Hofburg Múzeumben őrzött "Végzet Lándzsájával" azonosítja. A történet szerint Heléna császárnő találta meg, akitől fiához, Nagy Konstantinhoz került. A kelet-római császárok egymásnak adták tovább a csodafegyvernek hitt lándzsát. Úgy tudni, hogy ez segített Theodoricnak visszaverni Attila seregeit is. Később a frank uralkodók is nagy becsben tartották a lándzsát, Nagy Károly negyvenhét győztes csatában tartotta magasra – legalábbis az udvari történészek szerint, akik feljegyezték, hogy a szerencsét hozó lándzsa egyben az uralkodó végzete is lett: percekkel azt követően, hogy egyszer véletlenül leejtette, meghalt.

A frankoktól a porosz császárokhoz került, így II. Frigyes és Vilmos császár is használta, míg az austerlitzi csata után kis híján Napóleon kezébe került. Csak perceken múlt, hogy az értékes ereklyét el tudták menekíteni Bécsbe, ahol múzeumi tárgy lett belőle. Itt pillantotta meg az ifjú Adolf Hitler 1912-ben. Hitler a lándzsa láttán percekre transzba esett, majd kijelentette: "a világ az ölébe hullik", ha megszerzi magának az ereklyét. Amikor huszonhat évvel később, 1938-ban bevonult Bécsbe, személyesen vette ki a tárlóból a lándzsát, majd egy külön SS-egységgel Nürnbergbe, a Harmadik Birodalom szellemi központjába vitette. Innen a háború utolsó hónapjaiban egy föld alatti rejtekhelyre menekítették. 1945. április 30-án délután 14 óra 10 perckor William Horn hadnagy az amerikai kormány nevében lefoglalta a Longinus-lándzsát. 80 perccel később, 15 óra 30 perckor Adolf Hitler Berlinben, a Führer-bunkerben öngyilkos lett. 

A Szent Grál-kehellyel kapcsolatos legendák egyike szerint ebben fogták fel Jézus vérét a kereszt alatt. Más verzió szerint ebből ivott Jézus az utolsó vacsorán. Ezt a misztikus tárgyat szintén sokan próbálták megtalálni, de ez csak – rövid időre – Indiana Jonesnak sikerült Spielberg filmjében…

Látható, hogy a feltámadással kapcsolatba hozott egyik tárggyal, illetve helyszínnel kapcsolatban sem sikerült eddig perdöntő bizonyítékkal szolgálni. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben számos jelentős, Jézus korabeli régészeti lelet került elő (például egy Pontius Pilatus nevét őrző tábla Caesareában, vagy a Jakab, Jézus testvére csontjai számára készült temetkezési láda), így elképzelhető, hogy a jövőben valamilyen közvetlenül Jézushoz köthető fizikai bizonyíték is előkerül.

Olvasson tovább: