Kereső toggle

Hatmillió aláírás egy új dogmáért

Társbérlő a megváltásban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hatalmas postai küldeményt vehettek át január első hetében a Vatikánban. A "pótmikulás" ezúttal hatmillió hívő – köztük 550 püspök és 52 kardinális – által aláírt kérvényeket hozott a katolikus világ fővárosába. A 148 ország polgárai által aláírt petíciók azt követelik az egyházfőtől: hivatalos dogmaként ismerje el Szűz Mária "társmegváltói" címét.

Az akció kezdeményezője, a 41 éves Mark Miravalle a mariológia professzora az Egyesült Államok egyik legkonzervatívabb katolikus egyetemén (Steubenville, Ohio). 1959-ben született San Franciscóban katolikus szülőktől, akik később az apa alkoholizálása miatt elváltak. Anyja titkárnői állást vállalt, hogy két nővérével együtt eltartsa őket. "Sosem volt elég pénzünk, de a mama mégis egyre csak bátorított bennünket. Ha cipőre volt szükségünk, valahogy mindig megtalálta a módját, hogy pénzt szerezzen. Mindig úgy éreztem, anyám szeretete védelmez. Ő volt az én első hősöm" – így vall Miravalle a családi modellről, amely a mariológia felé ösztönözte. 

A jezsuita teológia elvégzése után, 1980-ban egy templomban szó szerint belebotlott jövendő feleségébe, akivel összeházasodott. Ezután Rómában folytatta tanulmányait, majd 1984-ben látogatást tett Medzsugoréban, amely akkor már három éve a Mária-hívők nemzetközi zarándokhelye volt. Doktori értekezését is az itteni Mária-jelenésekből írta, s még abban az évben öt könyvet jelentetett meg Máriáról. A könyvek hátsó borítója egy kivágható levelezőlap volt a pápának címezve, amelyben a "társmegváltó"-dogma bevezetését kérték az olvasók. Jelenleg hetente tízezer ilyen levelezőlapot küldenek el a hívek a Vatikánba. Miravalle televíziós programja 55 millió háztartásba jut el hetente.



Fordított Éva



Ha Miravalle kezdeményezése sikerrel jár, Szűz Mária már nemcsak "szeplőtelenül fogantatott, mennybe emeltetett, közbenjáró, örökszűz istenanya" lesz (ezek ma meglévő "hivatalos" címei), hanem egyben "társmegváltó" is, amellyel akár a Szentháromság negyedik tagjává is emelkedhet – jegyzi meg a hírről terjedelmes tudósítást közlő The New York Times cikkírója. 

A Mária társmegváltói szerepébe vetett hit magvait már a II. században elvetették. Irenaeus, Lyon püspöke, felbuzdulva egy korábban már Jusztinosz vértanú által hirdetett gondolaton, ezt írta: "Éva engedetlensége által okozója lett saját maga és az egész emberi faj halálának. Mária azonban engedelmessége által okozója lett saját maga és az egész emberi nem megváltásának." Szent Jeromos idejében (IV. század vége – V. század eleje) szinte közmondássá vált: "Halál Éva által, élet Mária által." Ezt a tendenciát nagyban ösztönözte Jeromos latin nyelv? bibliafordítása, a Vulgata is, amelyben az úgynevezett "ősevangélium" egyik névmása helytelenül nőnemben áll: "És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az [ipsa a hímnem? ipse helyett] neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (1Mózes 3,15). Ebből a középkori teológusok közül sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a kígyó képében ábrázolt Sátánt egy nő fogja legyőzni. S ez a nő ki más lehetne, mint Szűz Mária?

A "társmegváltó" (corredemptrix) címet már a XV. század óta használják, a pápaság azonban hivatalosan először 1908-ban hagyta jóvá. A katolikus teológia értelmezése szerint Mária megváltásban játszott szerepe közvetlen kapcsolatban van istenanyai státusával. XI. Pius ezt állította: "A boldogságos Szűz, aki eredendő bűn nélkül fogantatott, Isten Anyjává lett kiválasztva, hogy részestárs lehessen az emberiség megváltásában." A legelső Mária-dogmát a 431-es epheszoszi zsinat deklarálta, amely máig érvényes módon kijelentette: Mária nemcsak Jézus testi természetének szülője, hanem "Isten Anyja" (theotokosz). A 649-es lateráni zsinat az örök szüzesség dogmáját léptette érvénybe, majd hosszú szünet után, 1854-ben következett a szeplőtelen fogantatás kinyilvánítása, száz év múlva (1950-ben) pedig a mennybemenetel dogmatizálása. (Érdemes megemlítenünk, hogy a két utóbbi dogma kihirdetését is a mostanihoz hasonló aláírásgyűjtő kampány előzte meg.) Ha papíron nem is, de a gyakorlatban a katolicizmus a középkortól kezdve úgy nézett Máriára, mint minden kegyelem közvetítőjére (mediatrix) és kiosztójára (dispensatrix). Általánossá vált, hogy Máriát Krisztus misztikus testén belül a "nyaknak" nevezték, amelyen keresztül kell mennie mindannak, ami a fejtől (Krisztustól) jön a test többi része felé, s amelyen keresztül a test a fejhez közeledhet.

A XX. század elején X. Pius járult hozzá a társmegváltóval kapcsolatban elterjedt tévhitekhez, Ad diem illum kezdet? enciklikájában többek között azt állítva, hogy az "istenanya" nemcsak egyszerűen kihordta Isten Egyszülött Fiát, hanem "azt a feladatot is ő kapta, hogy gondozza és táplálja, sőt a kijelölt időpontban fel is ajánlja ezt az áldozatot az oltáron". Ez a megállapítás azt a látszatot kelti, mintha Jézus Krisztus Názáretben töltött gyermekkorától kezdve egészen a kereszthalálig mást se tett volna, mint hogy anyja akaratát teljesíti. Az evangéliumok azonban éppen ellenkező képet állítanak elénk Jézus szolgálatával kapcsolatban. Álljon itt ennek bizonyítására két jellemző eset. Az egyik akkor történt, mikor a tizenkét éves Jézus – anyja engedélye, sőt értesítése nélkül – egy ünnep után ottmaradt a jeruzsálemi Szentélyben, és a bölcsekkel vitatkozott. Mikor József és Mária rátalált, anyja e szavakkal korholta: "Fiam, miért tetted ezt velünk, íme apád és én nagy bánattal kerestünk téged!" Mire ő meglehetősen nyersen ezt válaszolta az "istenanyának": "Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-e, hogy nekem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?" (Lukács 2,48-49) Más alkalommal – ez már szolgálata megkezdése után történt – Mária és többi gyermeke (Jézus vértestvérei, és nem "rokonai", mint a katolikus egyháztanítók tartják) éppen tanítás közben keresték fel. Mikor megérkezésüket jelentették Jézusnak, az nem rohant ki eléjük, sőt be sem engedte őket, hanem így szólt a körülötte ülőknek: "Ki az én anyám, vagy kik az én testvéreim? (…) Íme az én anyám, és íme, az én testvéreim, mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és anyám" (Márk 3,33-35). Jézus nem Mária akaratából lett az emberiség Üdvözítője, de még csak nem is a sajátjából. Földi életének minden pillanatában az Atya akaratát teljesítette: "azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem" (János 6,38). 

XV. Benedek pápa tovább formálta Mária szerepét, azt állítva, hogy az "mindenben együtt szenvedett szenvedő és haldokló Fiával, kivéve a halált; ennélfogva, az emberiség megváltásáért lemondott Fia iránt való anyai jogairól, és a maga részéről feláldozta a Fiút, hogy kiengesztelje Isten igazságosságát, így aztán igazán elmondhatjuk róla, hogy Krisztussal együtt megváltotta az emberi fajt". Nem térünk most ki arra, hogyan ismétli meg Benedek elődjének csúsztatását. Állításában a leglényegesebb elem – egyben a legnagyobb tévedés – alig észrevehetően bújik meg a sorok között: "kivéve a halált". A megváltás ugyanis csakis és kizárólag Jézus Krisztus kereszthalálának eredménye! Ha az anyai fájdalom vagy bármiféle emberi szenvedés megválthatta volna a világot, Jézusnak nem kellett volna önmagát feláldoznia értünk. Isten Igéjében van azonban egy alapelv, amelyet nem lehetett kikerülni, és ez így szól: "Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat" (Zsidókhoz 9,22). Ezért szögezi le Pál apostol többször is, hogy egyedül és kizárólag Jézus Krisztus az, "akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata" (Kolosszeiekhez 1,14; Epheszosziakhoz 1,7).



Ki fizette ki az árat?



"Krisztus egyedül fizette ki az árat bűneinkért, de mi azt mondjuk, hogy Mária valami olyasmit áldozott fel, amit rajta kívül senki más nem tehetett meg – csontjából a csontot, húsából a húst –, és hogy az együttműködés olyan jelentős volt, hogy az megváltásunkban való együttműködést eredményezett" – állítja az ohiói teológus. Mark Miravalle ugyanakkor tagadja, hogy Mária személyét Jézus Krisztuséval akarná egy rangra emelni. Magyarázata szerint a latin corredemptrix szóban a co- igekötő nem "valakivel egyenlő"-t, hanem "valakivel együtt"-et jelent, vagyis Mária nem Jézussal azonos módon, hanem vele együtt szenvedve váltotta meg az emberiséget. Ez azonban merő szófacsarás. A katolikus mariológusok régóta azt tartják, hogy Mária megváltásban játszott szerepe benne rejlik a Szentírásban. Erős hangsúlyt tesznek arra az igére, amelyben Gábriel angyali fejedelem bejelenti Máriának a Szent Szellem általi fogantatását, amire Mária engedelmesen válaszol: "Imhol az Úrnak szolgálólánya. Legyen nekem a te beszéded szerint" (Lukács 1,38). Ludwig Ott katolikus mariológus a következő magyarázatot fűzi ehhez az igevershez: "Isten Fiának megtestesülése és az emberiségnek Krisztus helyettesítő áldozata által elvégzett megváltása az ő (ti. Mária) beleegyezésétől függött." A Biblia természetesen sehol sem tanít ilyen elméletet Mária (vagy Jézuson kívül bárki) szerepéről, hogy az egész emberiség sorsa az ő egyszemélyi döntésétől függött volna. Isten még az idők kezdete előtt elrendelte, hogy a világot Fia halála által fogja megváltani, s minden, ami az üdvtörténettel összefüggésben történt, az ő akarata volt. Egyetlen ember sem állhatott volna ennek útjába. 

E merész kijelentés ráadásul újabb – eleddig megválaszolatlan – kérdéseket vet fel. Például a következőket: "Hogyan lehetett Mária társmegváltó, ha önmagának is szüksége volt a megváltásra?" – "Ha a megváltás az ő beleegyezésétől függött, akkor az üdvösség két öszszetevőből származik: Jézus Krisztus cselekedetéből és Mária tettéből". Márpedig ezzel egyező állítást egyet sem találunk az Újszövetségben. Ellenkező értelműt annál inkább. A Krisztus megváltói munkájára (amely-nek szerves része a bűnökből, az átkokból, a betegségekből és a szegénységből történő szabadulás) vonatkozó ószövetségi próféciák is egyértelművé teszik, hogy a Messiás szenvedése Isten eleve elrendelt akaratából történt: "És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önnön lelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az Ő keze által jó szerencsés lesz" (Ézsaiás 53,10). Jézus Krisztus mindvégig az Atyjának engedelmeskedett annak érdekében, hogy a megváltás tervezett művét be tudja végezni: "mert ő engedelmes volt a halálig, mégpedig a keresztfának haláláig" (Filippibeliekhez 2,8). 



Az ökumenizmus torpedója



Bár Miravalle aláírói között legalább tizenkét vatikáni kardinális is szerepel, a Curia egyes tagjai joggal tartanak attól, hogy a dogma kihirdetése csak elmélyítené a szakadékot a protestáns és a katolikus egyház között, s megtorpedózhatná az ökumenikus mozgalom hajóját, amely a múlt év végén amúgy is erős viharba került a Dominus Iesus címen kiadott pápai enciklika miatt. René Laurentin ferences szerzetes, a mariológia egyik nemzetközi szaktekintélye szerint: "A dogma kihirdetése egyenlő volna azzal, hogy lebombázzuk a protestánsokat, és mélyítené a szakadékot a Vatikán és a keleti ortodox egyház között. Mária a mi hitünk modellje, de nem Isten. Kegyelemközvetítés és megváltás csakis Krisztusban van" – nyilatkozta Laurentin a The New York Times-nak. 

Miravalle és követői azonban a pápába vetik reménységüket, nem véletlenül. II. János Pál uralkodásának kezdetétől nem csinált titkot Mária iránti különleges vonzalmából. Mottója, a Totus tuus (teljesen a tiéd) is világosan jelzi azt az odaszánást, amellyel "Mária ügyét" szolgálja. Közismert, hogy a pápa Mária közbenjárói szolgálatának tulajdonítja, hogy megmenekült az 1981-es merénylet során; továbbá neki köszöni a kommunizmus összeomlását is. Regnálása alatt hat ízben használta Máriával kapcsolatban a "társmegváltó" kifejezést. Miravalle több alkalommal is látogatást tett nála, ám ezekről nem hajlandó érdemben nyilatkozni. Csak annyit közölt a sajtóval: "Személyesen meg vagyok győződve arról, hogy a szentatya a legmegfelelőbb időpontban személyesen fogja megtenni Jézus anyjáról ezt az ünnepélyes bejelentést. Ez nem a »ha«, hanem a »mikor« kérdése csak." Joaquin Navarro-Valls, a Vatikán szóvivője az amerikai újság kérdésére válaszolva azonban lehűtötte a várakozásokat: "Sem a szentatya, sem a Nemzetközi Teológiai Bizottság nem tanulmányozza a Madonnával kapcsolatos új dogma beterjesztésének lehetőségét."

Olvasson tovább: