Kívülről nem nagyon ronda a ház. Igazi arcát azonban belső udvaráról mutatja. Számtalan lakássá alakított fészerében, folyosóján és melléképületében, nem éppen EU-konform körülmények közt hatvan ember él. Az udvar szemete közt – áll itt öreg Lada, kiszuperált babakocsi, lóabrak és az egyik sarokban fölhalmozva egy valóságos, kicsinyített szeméttelep – ide látszik a város büszkesége, a vár. A püspöki palota teraszáról akár ide is inthetne az érsek, ám ő most a Szent Mihály Székesegyházban a szentévet búcsúztatja. A harang szavát itt is hallani, de ez, úgy tűnik, kevés. Két hét múlva, ha nem történik valami, Veszprém tíz roma családja fölkerekedik és elindul Hollandiába. A közösséget – melyből most dél felé csak az asszonyokat és lányokat találom idehaza – eddig Babai János, az Országos Cigány Önkormányzat helyi koordinátora bírta maradásra, annak ellenére, hogy nekem azt súgja, menjen aki menni akar. Majd hozzáteszi: "Azért csak mindenki magyarként induljon, csendben és ne mint cigány, hatalmas felhajtással. Mert nem jó, ha úgy néz ránk a világ, mint egy olyan országra, ahonnan csak kivándorolni érdemes. Nem akarjuk elhagyni ezt a szép Magyarországot! De ha egyszer nem lehet már boldogulni, ha mi csak cigányok vagyunk és ez miatt nem kapunk munkát, akkor mit tegyünk, mondja meg?!
