Kereső toggle

Provokátorok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hogy tudatos provokáció volt ez a „fehér, keresztény, heteroszexuális” megjegyzés, azt nem állítanám, de azt már igen, hogy amikor az egész DK Gyurcsányostul, Niedermüllerestül beleáll ennek az ostoba, bornírt kijelentésnek a védelmébe, az már igen. Provokáció, mégpedig a hidegen kiszámított, tudatosan végig vitt cinikus fajtából.

A magyar baloldal már évek óta úgy működik, hogy ha kifulladt a kommunikáció, akkor bedob olyan kérdéseket, amire várhatóan olyan válasz érkezik, amire antiszemitát lehet kiáltani. A „keresztény” kifejezésnek sokak fejében még mindig a „zsidó” az ellenpontja. Várható is volt, hogy aki keresztényezik, az a jelenlegi magyar társadalom egy részétől megkapja a zsidó címkét. Meg is jött a pontosan kiszámítható válasz: először a Niedermüllert patkányként bemutató már nem is antiszemita, hanem egyenesen náciízű plakáton nevüket nem vállaló szélsőségesektől, majd a Niedermüller kijelentése elleni tüntetésen a HVG publicistája is kapott nyakába egy adag nyálbő zsidózást. És innentől Niedermüller és Gyurcsány is nemzsidóként jelenhetnek meg egy méltatlan zsidózás áldozataként. Tehát egy keresztényellenes provokációból sikerült antiszemita kérdést generálni úgy, hogy a zsidóságnak semmi köze ehhez. Ráadásként fel lehet festeni azt a képet, mintha az antiszemitizmussal szemben csak a DK lépne fel.

Ennek több előnye van a baloldali politikai taktika szempontjából: ha kritika éri a baloldal eszmerendszerét, világképét, politikai gyakorlatát, védekezésképpen rögtön antiszemitát lehet kiáltani, a baloldal kritikáját antiszemita klisének lehet beállítani. Erre példa a vörös terror: a baloldali forradalmi taktika működését nem lehet bemutatni a vörös terror eseményein keresztül, mert az antiszemita gondolatmenetnek minősül, így a baloldal működésének nem lényegtelen területei kerülnek ki az egyébként üdvös társadalmi kritika látóköréből. Pedig a vörös terror bizonyos résztvevői, ha zsidó származásúak is voltak, megtagadták zsidóságukat, és a világforradalom nevében hajtották végre a forradalmi terrort. Ma pedig ismét olyan világ van, amelyben különböző, a világ teljes átalakítását célul tűző mozgalmak számára egyértelmű, hogy a forradalmi átalakulás a retrográd, reakciós elemek buktatásával és kiszorításával is együtt jár. És hát végül is, a jelenlegi „progresszió” magyarba ültetésével ennek az üzenetnek megfogalmazásával próbálkozott Niedermüller – Karinthy szavaival élve –, „a nyugati sirály”.

A másik előnye ennek az antiszemita kártyának, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem élharcosaként fellépő párt az idegengyűlölet analógiájára felfűzi a migránsok betelepítésének a kérdését is, ami a Gyurcsány-párt politikájának ma már szerves része.

Azonkívül, hogy egy ilyen színváltó, képmutató, őszintétlen politikai taktika komolyan fertőzi a közéletet, megakasztja a magyar társadalom tisztulási folyamatát is az antiszemitizmus kérdésében. A holokauszthoz vezető politikai történések ugyanis durván beszennyezték antiszemitizmussal a magyar társadalmat, a megtisztulást aztán a kommunizmus akadályozta, és a rendszerváltás idején felszabadult indulatok is csak rontottak a helyzeten. Érzékelhető változás ezen a területen csak az elmúlt években történt. Viszont, ha az érzékeny társadalmi csoportok úgy látják, hogy az antiszemitizmus kérdését vádlásra, kirekesztésre használják, amelynek politikai nyertese egy, ezt a kérdést cinikusan használó párt, akkor az csak törést hoz a már egyre inkább megjelenő közös, nemzeti felelősségvállalásban a holokauszt kérdésében.

Ebbe a kérdéskörbe tartozik a hazaárulózás is. Amikor például a DK politikájában tagadja a nemzet létezésének létjogosultságát, sőt ezt egy európai identitásra akarják lecserélni, erre reflexszerű válasz a hazaárulózás – amit sokan szintén az antiszemita közbeszéd részeként kezelnek akkor is, ha ez nem a zsidóságra vagy zsidó emberekre vonatkozik.

Látjuk, hogy ez a politikai taktika mennyire ártalmas nemcsak a közbeszédre, hanem tulajdonképpen az egész társadalomra.  Egyetlen válasz lehet ennek az elutasítására, és káros hatásainak elhárítására. Ez pedig annak a demonstrálása, hogy a kereszténység és a zsidóság nem egymással szemben állnak. Ebbe bele tartozik a keresztény és zsidó sorsközösség kihangsúlyozása, a felelősség felvállalása a múlt bűneit illetően, a bűnöktől és az antiszemitizmustól való elhatárolódás a jelenben, illetve az Izrael állam és Izrael békéje mellett való kiállás.

 

Olvasson tovább: