hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2001. 03. 10. (V/10) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Nem kísért a Jelcin-szindróma

Nagy port vert fel hétfőn az Egyesült Államokban az a hír, amely szerint Dick Cheney alelnök mellkasi fájdalmak miatt kórházba került. Az aggodalmat csak növelte, hogy az ország második emberének már négy szívinfarktusa volt, az utolsó múlt év novemberében, közvetlenül a választások után, amikor sebészeti beavatkozásra volt szükség az egyik eltömődött koronaér megnyitására. 

Időhúzás a Herzog-perben

Elmarasztaló cikket közölt csütörtökön a The Wall Street Journal, a New York-i üzleti körök lapja a második világháború során elrabolt műkincsek és a Herzog-gyűjtemény visszaadásának ügyéről.

Elvtársi külpolitika

"A kommunista frakció destabilizálja a duma munkáját és az ország helyzetét. Olyan törvényeket terjesztenek elő, amelyek nem egyeztethetőek össze a költségvetéssel. Lehet, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtunk be a kormány ellen, hogy feloszlassák az Állami Dumát" – ezt a meglepő bejelentést tette Borisz Grizlov, a Jegyinsztvo (Egység) nev? kormánypárti tömörülés vezetője. Így a soros oroszországi politikai válságot a Kreml-barát és kormánypárti erők arra használják, hogy ismét megpróbálják eltávolítani a kommunistákat a politikai arénából. Ehhez még az orosz törvényhozás alsóházának feloszlatása is kapóra jönne. 

Már a NATO is elhiszi

A szerbiai demokratikus fordulat óta először járt Magyarországon Kasza József, a szerb kormány miniszterelnök-helyettese – hangsúlyozta Szent-Iványi István, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. A vajdasági vezető lapunknak elmondta: mindent megtesznek azért, hogy az albán gerrillák által leginkább fenyegetett határtérségekből az ott szolgáló magyar fiatalokat "tehermentesítsék".

A bécsi szív és az idegenek

Amióta az osztrák Szabadságpárt, az FPÖ a kormánykoalíció tagja, az osztrák újságírók kétszer is meggondolják, hogy Haidert antiszemitának minősítsék – jelen pillanatban is több tucat becsületsértési per folyik Ausztriában a merészek ellen, akik szakmájukat komolyan véve le merik írni, amit róla gondolnak. Ezért is lehetett meglepő, amikor a minap a Profil cím? hetilap Herbert Lackner által jegyzett vezércikke egyszerűen antiszemitának nevezte a Szabadságpárt volt elnökét. 

Tandíjért petárdát

Legalább negyvenkét gyermek és tanár vesztette életét abban a kínai iskolában, ahol a tanítási idő alatt petárdák robbantak az iskolaépületben. A Csiangszi tartománybeli iskolában a szegényebb gyerekek a petárdakészítésben való részvétellel is ledolgozhatták a tandíjat, mivel az iskolai oktatás Kínában nem jár ingyenesen a gyerekeknek. A kínai hatóságok pletykának minősítették a hírt, hogy az iskolába járó gyerekekkel petárdákat gyártattak tanítási időben. 

Belföld

Egyértelmű üzenet

A csatlakozásra váró országok között tudomásom szerint hasonló eset nem zajlott le, legalábbis semmiképpen nem jellemző – mint ahogy magyar kérelmezőt sem ismertek el eddig más EU-országban – nyilatkozta Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke annak kapcsán, hogy több, Zámolyról Strasbourgba utazott roma panaszát jogosnak ítélte meg a francia menekültügyi hivatal. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke kijelentette: a zámolyiak esete fordulópontot hozott a magyar romaügyben.

Bozótharcosok szövetsége

A kormány érezhetően igyekszik nyugalmat, stabilitást, "nincs semmi baj, uraljuk a helyzetet" hangulatot árasztani kisgazdaügyben, a magyar politikai életben mégis példátlan időszaknak lehetünk tanúi. A koalíciós kormány egyik minisztere az egyik meghatározó koalíciós párt vezetőjét támadja. Logikailag ez akár azt is jelentheti: a koalíció jelenleg csak formalitás. Eközben mintha feloldották volna a "vadászati tilalmat" a kisgazdaközeli cégek, intézmények és sportklubokra: sorra indulnak ellenük a rendőrségi, adóhatósági és kormányzati vizsgálatok.

Magyar óvintézkedések

Nagy-Britanniából újabb, egyelőre csak állatokat veszélyeztető járvány indult "hódító útjára" február végén, ezúttal ragadós száj- és körömfájás formájában. Az unió szinte valamennyi országát sújtó kórt tízezres nagyságrend? kényszervágás kíséri, valamint a szóba jöhető összes, állatokkal kapcsolatba hozható anyag, készítmény embargója. Mivel hazánk is egyike a veszélyeztetett országoknak, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szigorú rendelkezéseket léptetett életbe a "járványbehurcolás megakadályozása céljából".

Csere a csatársorban

A Fidesz Országos Elnöksége azt javasolja a párt jelölő szervezeteinek és a kongreszszusi küldötteknek, hogy a következő két évre Pokorni Zoltánt válasszák a Fidesz– Magyar Polgári Párt elnökévé – jelentette be Kövér László elnök a párt elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón. Kövér László a változást, az újfajta munkamegosztást a választási kampány közeledtével indokolta. A pártelnök hangsúlyozta, hogy az elnökség javaslata csupán ajánlás, amelynek elfogadásáról a Fidesz májusi tisztújító közgyűlése dönt majd.

Hit és értékek

Szombat az emberért

Amint arról a Hetek legutóbbi számában is beszámoltunk, a bevásárlóközpontok hétvégi nyitva tartásával kapcsolatban teológiai érvektől sem mentes politikai vita lángolt fel. Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára véget akart vetni "a vasárnap szentségét sértő vásárlósdinak". Akár a történelem fintorának is tekinthetjük, hogy – amint arra Demján Sándor, a shoppingcentereket tömörítő szövetség elnöke is rámutatott – a fideszes képviselők által "védettnek" nyilvánított vasárnap éppenséggel a vásár szóból ered. Latba vetették politikai befolyásukat a keresztény nagyegyházak is. A Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata olyan törvénymódosítást sürget, amely "tekintettel van a keresztény ember vallási igényére, minden ember pihenéshez való jogára, ugyanakkor a magyar családok belső szeretetkapcsolatának megerősítésére". Veres András püspök szerint "az egyik legsajnálatosabb jelenség napjainkban a vasárnap ünnepi jellegének háttérbe szorulása, amelyre pedig minden embernek joga és szüksége van". A vita felveti, hogy a szekularizált társadalom igényli-e a szakrális pihenőnapot, továbbá, hogy a vasárnap kiemelése a többi nap közül mennyiben sérti a hét más napjait megünneplő vallásos honfitársaikat.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!