hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 11. 10. (X/45) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Fordulat

Megszakadt a demokraták tíz éve tartó vereségsorozata: a párt a Képviselőházban jelentős többségre tett szert, amely politikai irányváltást is eredményezhet Amerikában. A vereség első áldozata Donald Rumsfeld védelmi miniszter, akinek lemondását Bush elnök jelentette be néhány órával az eredmények ismertté válása után. Az előrejelzések és a közvélemény-kutatások szerint a szavazókat az elnök és kormánya teljesítménye, valamint az iraki háború befolyásolta leginkább. A szenátus helyzete a lapzárta után dől el, itt azonban szoros eredmény várható, és nem kizárt, hogy a republikánusoknak a térvesztés ellenére sikerül egy csekély többséget megtartani. A verseny Virginia államban dől el.

Halálra ítélt szörnyeteg

Szaddám Huszein volt iraki diktátort 2006. november 5-én a bagdadi különleges törvényszék kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet egy 1982-ben az észak-iraki Dudzsail-ben síiták ellen elkövetett népirtás miatt rótták ki. Az Európai Unió bírálta az ítéletet, mivel alapvetően ellenzi a halálbüntetést, amerikai emberi jogi szervezetek szerint azonban a büntetést azért nem szabad végrehajtani, mivel a per lefolyása nem volt korrekt.

Újabb civil áldozatok Gázában

Tizennyolc palesztin, legtöbbjük asszony és gyerek halt meg, amikor izraeli gránátok csapódtak be egy gázai házba. Az eset világszerte nagy felbolydulást váltott ki. Khaled Meshaal (képünkön), a Hamasz politikai vezetője, valamint a Fatah felszólította a palesztinokat, hogy hagyják figyelmen kívül a fegyverszünetet, és indítsanak öngyilkos merénylőket Izrael ellen. Mahmúd Abbász palesztin elnök a békefolyamat meghiúsításával vádolta Izraelt. Amir Perec védelmi miniszter leállíttatta a tüzérségi beavatkozásokat, viszont egy katonai vezető szerint a gázai militánsok ellen folyó akciók tovább folynak.

Oroszországot az EU-ba

Robert Fico szlovák miniszterelnök egyetért Ivan Gasparovics államfővel, aki hivatalos oroszországi útja során Oroszország Európai Uniós tagsága mellett érvelt. A szlovák államfő kedden Vladimir Putyinnal folytatott megbeszélése során adott hangot annak a véleményének, hogy országa igen szívesen látná Oroszországot az unió tagjai között, mert Gasparovic szerint Moszkva nélkül az Európai Unió nem lehet teljes. Fico a két ország kapcsolatainak elmélyítését elsődlegesen gazdasági területen tartja fontosnak, ami szerinte azért lényeges, mert az óriási természeti nyersanyagkészletekkel bíró országtól Szlovákia nagy mértékben függ.

Balos győzelem Nicaraguában

Daniel Ortega, volt marxista gerillavezér és korábbi elnök győzött a nicaraguai elnökválasztás első fordulójában. Ortega győzelme újabb latin-amerikai országban jelenthet baloldali kormányt – Venezuela Amerika-ellenes elnöke, Hugo Chavez azonnal kijelentette: a két ország együtt tudja majd építeni a szocialista jövőt. Nicaragua közép és felső társadalmi osztályaiban azonban attól tartanak, hogy Ortega megválasztása elriasztja a befektetéseket, és veszélyezteti az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatot, az országot pedig akár visszataszíthatja a polgárháborús helyzetbe.

Fordulat

Megszakadt a demokraták tíz éve tartó vereségsorozata: a párt a Képviselőházban jelentős többségre tett szert, amely politikai irányváltást is eredményezhet Amerikában. A vereség első áldozata Donald Rumsfeld védelmi miniszter, akinek lemondását Bush elnök jelentette be néhány órával az eredmények ismertté válása után. Az előrejelzések és a közvélemény-kutatások szerint a szavazókat az elnök és kormánya teljesítménye, valamint az iraki háború befolyásolta leginkább. A szenátus helyzete a lapzárta után dől el, itt azonban szoros eredmény várható, és nem kizárt, hogy a republikánusoknak a térvesztés ellenére sikerül egy csekély többséget megtartani. A verseny Virginia államban dől el.

Halálra ítélt szörnyeteg

Szaddám Huszein volt iraki diktátort 2006. november 5-én a bagdadi különleges törvényszék kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet egy 1982-ben az észak-iraki Dudzsail-ben síiták ellen elkövetett népirtás miatt rótták ki. Az Európai Unió bírálta az ítéletet, mivel alapvetően ellenzi a halálbüntetést, amerikai emberi jogi szervezetek szerint azonban a büntetést azért nem szabad végrehajtani, mivel a per lefolyása nem volt korrekt.

Újabb civil áldozatok Gázában

Tizennyolc palesztin, legtöbbjük asszony és gyerek halt meg, amikor izraeli gránátok csapódtak be egy gázai házba. Az eset világszerte nagy felbolydulást váltott ki. Khaled Meshaal (képünkön), a Hamasz politikai vezetője, valamint a Fatah felszólította a palesztinokat, hogy hagyják figyelmen kívül a fegyverszünetet, és indítsanak öngyilkos merénylőket Izrael ellen. Mahmúd Abbász palesztin elnök a békefolyamat meghiúsításával vádolta Izraelt. Amir Perec védelmi miniszter leállíttatta a tüzérségi beavatkozásokat, viszont egy katonai vezető szerint a gázai militánsok ellen folyó akciók tovább folynak.

Oroszországot az EU-ba

Robert Fico szlovák miniszterelnök egyetért Ivan Gasparovics államfővel, aki hivatalos oroszországi útja során Oroszország Európai Uniós tagsága mellett érvelt. A szlovák államfő kedden Vladimir Putyinnal folytatott megbeszélése során adott hangot annak a véleményének, hogy országa igen szívesen látná Oroszországot az unió tagjai között, mert Gasparovic szerint Moszkva nélkül az Európai Unió nem lehet teljes. Fico a két ország kapcsolatainak elmélyítését elsődlegesen gazdasági területen tartja fontosnak, ami szerinte azért lényeges, mert az óriási természeti nyersanyagkészletekkel bíró országtól Szlovákia nagy mértékben függ.

Belföld

Hivatásos tüntetés-végrehajtó vagyok

Satu. A név hallatán sokaknak beugrik a nagydarab, körszakállas férfi, vállán egy botra húzott műanyag tehenet tartva. Lanczner „Satu” Ferdinánd másfél hónap alatt a Kossuth téri tüntetők egyik kulcsfigurájává vált. Nyakában Nagy-Magyarország-embléma és ajándék síp lóg nemzeti színű szalagra kötve, melyre azt írták: szeretettel a szeptemberi forradalomra.

A szemünknek hiszünk, nem a fülünknek

A kancelláriaminiszter szerint egyértelműen cáfolják a múlt héten nyilvánosságra hozott rendőrségi hangfelvételek, hogy a rendőrök politikai utasításra vezették rá a rendbontókat a Fidesz Astoriánál megtartott rendezvényére október 23-án. Simicskó István (KDNP) ennek ellenére inkább a szemének hisz, mint a fülének.

Gyógyítás megtagadva

Tényfeltáró vizsgálatot indított a budapesti Szent János Kórház annak a traumatológusnak az ügyében, aki – állítólag – politikai nézetei miatt nem volt hajlandó ellátni egy sérült rendőrt. Az ügyben nyomoz a rendőrség, illetve a kórház is vizsgálatot indított. Az etikai szakértő hangsúlyozza: az orvosnak még egy rablógyilkost is kötelessége ellátni.

Istenóhajtás a téren

Állítólag tízezer hazafi gyűlt egybe múlt hét vasárnap az Új Magyarország Kulturális Egyesület által meghirdetett ökumenikus imanapra. A szervezet nem volt válogatós: nemcsak keresztény felekezeteket, hanem valamennyi történelmi egyházat meghívták a térre, de más vallások híveit sem utasították vissza, ha „lelkének egy kis szelete képes volt az ég felé fordulni”. „Istenünk, Hazánkat oltalmazó Szűz Mária, tarts meg minket őseink szent hitében és erényében” – e szavakkal hirdette múlt hét vasárnapi imanapját az Új Magyarország Kulturális Egyesület (ÚMKE). A budapesti Hősök terén megrendezett „közös istenóhajtás” szervezői és résztvevői között több, elsősorban a jobboldalhoz köthető név sorakozott: Papp Lajos szívsebész rendezőként, Makovecz Imre építész felszólalóként vett részt.

Radikális diákok

Egyre több szó esik arról a szombathelyi katolikus gimnáziumról, melynek néhány tanulóját többen a helyi kormányellenes megmozdulásokkal is összefüggésbe hozták. Egy internetes portálon ezt követően néhány fideszes képviselő tiltakozott, mondván, hogy hagyják békén a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumot. Mindhárman a nevezett oktatási intézményben végeztek.

Sírásók aranykora

A rendszerváltás hajnalán gondolt egyet a Kovács család legkisebb fia, Tóni, és Pestre ment dolgozni. Az egyetlen kiutat a szocializmusból a tsz-elnök lánya jelentette, a Mari. Hiába volt azonban nagy a szerelem, csak a mesében lett volna esélye a legkisebb fiúnak feleségül kérni a lányt. A közeli városka unalma szinte perzselt, munkához csak kihalás útján lehetett jutni. Tóni nem várhatott: gazdagságról, pénzről, aranyról, az édes életről álmodott. És persze Mariról.

A tízmillió tehetség országa

Megasztár, Megatánc, Topmodell, Ecopoly. Csak néhány a műsorok közül, melyek a kereskedelmi csatornákon az utóbbi időben feltűntek. A tehetségek csőstől jelentkeznek a produkciókban, a televíziócsatornák számolatlanul könyvelhetik el a bevételeket a reklámok és sms-ek révén, a nézők pedig hétről hétre izgulhatnak új kedvenceikért. A recept – úgy tűnik – mindenkinek ízlik.

Nyugdíjba megy a vasprefektus

Gergényi Péter benyújtotta nyugdíjazási kérelmét Bene László országos rendőrfőkapitánynak. Budapest rendőrfőkapitánya 60 éves, 42 éve szolgál a rendőrségnél. A főkapitányt az elmúlt időszakban szakmai és politikai támadás érte a rendbontókkal szembeni rendőri intézkedések miatt. Lapunk megkeresésére Gergényi nem kívánta kommentálni a történteket. Kérelmét még alá kell írnia Petrétei József rendészeti miniszternek és – miután kormányzati főtisztviselőként teljesített szolgálatot – Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is. Bejelentése óta két helyettese, Lapid Lajos és Szik László is fontolóra vette távozását.

Kádár indulatot keltett

A Kádár János utolsó beszédét feldolgozó adás miatt kért vizsgálatot a Magyarországi Munkáspárt 2006 a Magyar Televízió ellen. Az MTV szóvivője válaszként kedden bejelentette: műsoruk a „tényszerűség, tárgyilagosság és kiegyensúlyozottság követelményeinek mind megfelelt”.

Hit és értékek

Neonáci szeminárium a Szent Korona jegyében

„A Szent Korona-eszme szerint a magyar az államalapító nemzet. … Mindenki más – például a zsidók, a cigányok – idegenek, akiknek sem a pénztárcánkba, sem az életünk vitelébe, sem a hálószobánkba belépési és beleszólási joguk nincs.” Így határozzák meg a november 25-ére meghirdetett „rendszerváltó országos népgyűlés” szervezői a Szeretet vagy gyűlölet című programadó füzetükben az új magyar alkotmány nemzetiségi alapelvét.

Római diadalív a Templom-hegyen

Jordánia engedélyt kapott az izraeli hatóságoktól arra, hogy Jeruzsálemben, a Templom-hegyen egy új, 45 méter magas minaretet építsenek az 1999-ben elhunyt Husszein király emlékére. A minaret, amelynek építését 2007 tavaszán kezdik meg, több mint hatszáz éve a legjelentősebb új építmény lesz az arabul Haram al-Sarifként emlegetett szent helyen. Izraeli régészek attól tartanak, hogy a nagyszabású munkálatok során újabb pótolhatatlan történelmi emlékek semmisülhetnek meg. Időközben a Haarec című izraeli napilap címoldalon számolt be egy magyar vonatkozású régészeti szenzációról, amely szintén a Templom-heggyel áll kapcsolatban.

HÁTTÉR

Egyházügyi csiki-csuki

Gyurcsány Ferenc őszödi beszédében azt ígérte, hogy az egyházakkal valókapcsolatban is „mély és jelentős” javaslataik lesznek, melyek közül egyik-másik „meglepetést is fog okozni”. Az azóta eltelt időben valóban érték meglepetések a magyar társadalmat, de ezeket nem az egyházakhoz fűződő viszony megváltozása okozta, és a 2007-es költségvetés számai sem azt jelzik, hogy az egyházaknak is részt kellene venniük az össznépi racionalizációban.

Az elfogadottság pénzbe kerül

Német László 2006. augusztus 1-jétől látja el Veres András utódjaként a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkári tisztségét. Az új titkár tagja a verbita szerzetesrendnek, missziósként járta a világot, élt többek között Rómában, a Fülöp-szigeteken és Ausztriában, 2004-ben települt Magyarországra. Missziós elkötelezettsége összecseng a 2007-ben Magyarországra tervezett katolikus Városmisszió programjával.

Földes Gábor tragédiája

A Hetek legutóbbi számában figyelemre méltó interjú jelent meg Paul Lendvai Bécsben élő újságíróval az 1956-os forradalom utáni megtorlásról és Kádár János árulásairól. (Évtizedek hamuja alatt. Hetek, 2006. november 3.) Ebben utalás történt Földes Gáborra, a győri színház fiatalon elítélt és kivégzett főrendezőjére. De ki is volt ez a különös fiatalember, akinek Kádár nem akart kegyelmet adni?

Kinek hisznek a gazdák?

Tisztelt Szerkesztőség!Szeretnék az elmúlt héten Gráf Józseffel készült interjúra reagálni, amely a MAGOSZ vezetőit direkt és áttételes módon is jelentős kritikával illette. Nyílt levelem megírásának célja nem a MAGOSZ vagy vezetőinek védelme, hiszen az elmúlt 16 évben végzett munkánk eredménye és a szervezet nemzetközi és hazai tekintélye szükségtelenné teszi a „vádak” visszautasítását. Azonban szeretnék néhány alapvető tévedést nyilvánosan tisztázni, nem vizsgálva azok okait és céljait.

Egyetlen hibás ember

Tisztelt Hetek Szerkesztősége!

Molotov és fekália

Tisztelt Szerkesztőség!

Elsöprő Hullám

Tisztelt Szerkesztőség!

Csodára van szükség

Tisztelt Szerkesztőség!

KÁVÉSZÜNET

Végzetes játékok

A 39 éves János életében egyszer nősült, tizenegy éve. Félrelépni is „csak” egyszer lépett félre, de az az egyetlen éjszaka nem csupán az ő sorsát, hanem az egész családjáét megpecsételte. A szerető ugyanis HIV-vírushordozó volt.

Bundesliga: A nagy hátraarc

Ellentmondásos folyamatok zajlanak a német fociban. Miközben a válogatott a nyáron meggyőző játékkal szerzett bronzérmet a hazai rendezésű világbajnokságon, klubszinten valami nagyon nem stimmel a németeknél. A bajnokság színvonala már messze elmarad a nívós nyugati ligákétól, és a válogatottban jól szereplő játékosok sem képesek maradandót alkotni klubcsapataikban.

A Viagra atyja Budapesten

Eredetileg vérnyomáscsökkentő gyógyszernek szánták, ám nem várt mellékhatása miatt végül Viagra néven futott be az a potencianövelő szer, mely a nitrogén-monoxidnak köszönheti hatékonyságát. A nitrogén-monoxidról szerzett tudás viszont Louis Ignarro professzornak köszönhető, aki 1998-ban harmadmagával Nobel-díjat kapott felfedezéseiért. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem által a múlt héten díszdoktorrá avatott hatvanöt éves tudós a jó minőségű élet pilléreiről is beszélt a Heteknek.

Polgár újra itthon

Másfél évtized után ismét hazai klubcsapatban szerepel majd Polgár Judit, aki legutóbb a hollandiai sakktornán kétszer is legyőzte a világbajnok bolgár Topalovot. A múlt század női sakkozójának választott nagymester a következő szezonban az Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram Sakk Klub első táblása lesz.

Eredmények, tabellák

Bajnokok Ligája

Téli kényelem, őszi elegancia

Idén ősszel és télen nagy sláger lett a fekete-fehér és az arany szín, a nőies szabású vonalak és a nemes anyagok. A tervezők előnyben részesítik a lágy, finom anyagokat, például a selymet, és idén újra hódít a szőrme is. Aki minden részletet komolyan vesz, nagy eséllyel nyertese lehet egy barokk farsangi mulatságnak is.

Programok

A Csodák Palotájának új évadja a ZENE-SZÁMOK címet viseli. Az új eszközök a zenéhez, hangokhoz, komponáláshoz, illetve a matematika világához visznek közelebb játékos, interaktív formában. (II., Fény u. 20–22.)

Recept

Amerikai túrótorta

Etelközi etimológia

A magyar világ-virágnyelv, sőt egyben minden nyelv alapja és netovábbja. Korunk elnemzetköziesedő világában a következő eszmefuttatás a magyar nyelv eredeti dicsfényét kívánja helyreállítani, és nem a nyelvtanórák szenvedő alakját létrehozni. Nem kevesebb és nem is több a célunk, mint bizonyítani, hogy a magyar minden nyelv alapja.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!