Kereső toggle

Biztonság vagy szabadság?

Az érdekünket szolgálja-e az adathalászat?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A terrorizmusra adott válaszul a 21. század legelejétől kezdve kialakult egy megfigyelőállam, amelynek hatására szinte a teljes populáció leinformálhatóvá vált. Hatásos-e ez a módszer, és valóban azokat a célokat szolgálja-e, amire rendelve lett?

A nemzetközi terrorizmus a 21. század egyik legmeghatározóbb és talán a tömegeket leginkább megmozgató jelensége. A fejlett nyugati társadalmak hirtelen egyfajta háborús helyzetbe kerültek és az otthonaikról addig élő nyugodt és biztonságos kép a szemük előtt hullott szét. A rémült társadalom pedig megoldásért könyörgött. Ebből a félelemből kezdett el kiépülni egy új világrend, amiben mindenki és minden megfigyelés alatt áll. A kormány és a magánszektor pedig közös erővel erodálta a személyes szabadságjogok értékét és relativizálta annak fontosságát. Pedig az, hogy ki fér hozzá az adatainkhoz, korunk egyik meghatározó kihívása lehet.

A megfigyelőállam kialakulása

2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok egy új korszakra ébredt. Az al-Kaida nemzetközi terrorcsoport több utasszállító repülőgép eltérítése segítségével támadást intézett a Pentagon és a New York-i World Trade Center ellen. A támadás megrázta Amerikát és a világot. Az 1906-os nagy San Franciscó-i földrengés és Pearl Harbor – ami az elmúlt száz év legnagyobb amerikai földön történt katasztrófája és támadása volt – sem múlták felül emberveszteség tekintetében ezt a terrorcselekményt, melynek több mint 3000 áldozata volt.

Érthető tehát, hogy erre a tragédiára az emberek a kormányhoz fordultak, hogy az visszaállítsa a békét, vagy legalábbis annak érzetét – bármi áron. A kormány pedig választ adott az embereknek: a szakértők véleménye az volt, hogy a 9/11-es terrortámadást azért nem tudták megakadályozni, mert a megfigyelőszervek jogi háttere nem követte le a technológia gyors fejlődését. Ennek jövőbeli orvoslására hozták létre a The Terrorist Surveillance Programot, vagyis a terroristákat megfigyelő programot, aminek segítségével könnyebben lehetett megfigyeléseket indítani külföldi és amerikai állampolgárok ellen a terror elleni háború és az emberek védelmének az érdekében. Világszerte a kormányok pártállástól függetlenül hasonlóan reagáltak. A civil szabadságjogok visszaszorításával több teret engedtek a megfigyelőszervezeteknek és a titkosszolgálatoknak, így elkezdődhetett a modern 21. századi megfigyelőállam kialakulása.

Jogosan merül fel a kérdés, vajon tényleg biztonságosabb-e az életünk a korábban elképzelhetetlennek tartott magasabb megfigyelési szintnek köszönhetően? A TSP és a The USA Patriot Act, vagyis a terror elleni harcot könnyítő törvénycsomagok eredeti célja az al-Kaida terrorszervezet tagjainak megtalálása és a 9/11-es támadást kitervelők elfogása volt, viszont a széleskörű, felülvizsgálat nélküli megfigyelés hasznos eszköznek bizonyult, ezért a kormányszervek elkezdték azt előszeretettel használni. Sajnos a nem megfelelő kontroll miatt az már nagyrészt a szervezetek vezetőire volt bízva, hogy miként értelmezik, vagy épp forgatják ki az eredeti értelmükből a törvényeket. Számos példát láthatunk arra, hogy eredetileg nemes, segítőkész céllal létrehozott törvények a gyakorlatban hogyan kerültek átértelmezésre.

Klímapolitika és tömegoszlatás

A 2015 novemberében történt párizsi terrortámadás nyomán – melyben 130 ártatlan ember vesztette életét – a francia kormány még a korábbinál is jobban kiterjesztette a hírszerző és rendfenntartó szervek hatáskörét. A cél szintén az volt, hogy minél hatékonyabban le lehessen csapni a szervezkedő terrorsejtekre.

Azonban az új eszközök, például a könnyített házkutatás, tömegoszlatás, vagy a házi őrizet könnyített kirendelése hamarosan nem a terror-ellenes harcban kerültek bevetésre, hanem az ENSZ klímapolitikája ellen tüntető aktivistákal szemben használták fel, ahol a vezetőket a tárgyalások idejére házi őrizetbe helyezték – bár a korábbi törvények alapján erre nem lett volna mód.

Amerikában a korlátlan megfigyelést engedélyező „bepillantó” törvény annyira a mindennapok részévé vált, hogy a Politico elemzése alapján már csak az esetek kevesebb mint 0,5 százalékában használják a terrorhoz bármilyen módon köthető bűncselekmények lenyomozására. Az elmúlt években az esetek 99,5 százalékában főleg drogokkal és a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekben használták a nyomozóirodák a korlátlan lehallgatáshoz való jogukat.

Ez pedig problémákat vet fel, hiszen idáig is volt joguk a rendőröknek célzott lehallgatásokat indítani a bűnözők ellen, viszont eddig kénytelenek voltak bizonyítani, hogy a megfigyelni kívánt személy valóban gyanús és van tényleges bizonyíték, ami alapján le lehet hallgatni. Nem  volt elég pusztán a feltételezés, hogy valaki bűnös – és aztán reménykedni, hogy találnak valamilyen bűntényt is.

Minden gyanúsított bűnösként kezelendő

A kormányok és a titkosszolgálatok hosszasan érveltek amellett, hogy a több adat és a szélesebb körű megfigyelés a kibővített eljárási joggal párosulva egy hatásos eszköz lesz a 9/11-hez hasonló terrorcselekmények megelőzésében. A tömegek megfigyelése először viszonylag kis mértékben kezdődött, amikor az FBI és az NSA elindította a hajszát a potenciális újabb terrorsejtek ellen a 2000-es évek elején. E program segítségével az FBI 80 ezer arab vagy muszlim hátterű állampolgárt regisztrált a rendszerbe, 8 ezer embert kihallgattak és 5 ezer embert megelőző jelleggel őrizetbe vettek, és börtönökben, valamint táborokban vizsgálták őket.

Ezen program kapcsán – mely figyelmen kívül hagyta körülbelül 80 ezer ember szabadságjogait, és ami a második világháború óta a legnagyobb etnikum és rassz alapú profilozás volt – összességében cáfolható, hogy a program kizárólag a terrorizmus legyőzését célozta. Cserébe ezért az eredményért úgy tűnt, hogy a társadalom kész volt feláldozni a biztonság oltárán az ártatlanság vélelmének elvét.

Mivel ez a kezdeti program alig hozott hasznot, a kormányszervek módszert váltottak és azt hangoztatták, hogy még több adatra lesz szükségük, hogy kiszűrjék a veszélyes terroristákat. Elkezdtek még kifinomultabb módszereket használni, a megfigyelés még jobban kiterjedt, mint ahogy azt az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumok is bizonyították.

Az amerikai kormányszervek jogilag kötelezték az olyan tech-óriásokat, mint a Google és Microsoft, hogy adják át a felhasználóik adatait és adjanak hozzáférést a rendszereikhez. Ezen felül az Amerikán keresztülfutó civil internetes forgalmat, ideértve az e-maileket is, folyamatos megfigyelés alatt tartották – függetlenül a civilek állampolgárságától. A fókusz áttevődött a bűnözők és terrorszervezetek megfigyeléséről a teljes civil populáció megfigyelésére, annak reményében, hogy így majd jobban meg fogják találni a terroristákat.

Azonban az elmúlt években az NSA által bejelentett sikeres akciók nagy részében, amikor terroristákat vagy terrorsejteket sikerült semlegesíteni, nem a modern módszereket és algoritmusokat használták, hanem többnyire a megszokott célzott megfigyelést, felderítést és beépített informátorokat.

A hatalmas befektetett összeg és a latba vetett politikai és jogi befolyás ellenére nem igazolt, hogy a hagyományos módokhoz képest az NSA megfigyelőprogramja jóval hatékonyabb lenne a terrorcselekmények megakadályozására. Láthattuk, hogy például a bostoni maraton ellen terrorcselekményt elkövető Tamerlan Carnajev végig az NSA rendszerében volt, de a rendszer nem segített előre megjósolni, hogy figyelni kellene rá.

A tömeg fölé emelt elit

El kell gondolkozni azon, hogy ilyen magas szintű megfigyelésnek mekkora a pragmatikus vagy elméleti igazolása. Egyrészt az adathalom további növelése nem ér sokat, ha az elemzés nem képes elegendő eredményt felmutatni. A nyers adatmennyiség elvitte a fókuszt a terroristák és bűnözők bevált módszerekkel való megfigyeléséről az algoritmus alapú tömegmegfigyelések irányába. A hatalmas mennyiségű begyűjtött adat pedig addig is kormányzati és nagyvállalati szervereken várakozik, miközben időnként egy része kiszivárog, ezáltal emberek millióit kompromittálva a személyes online információik által.

Etikai-filozófiai oldalról nézve is káros a rendszer, hiszen az emberek félelmeit kihasználva egy kisszámú kormányzati elitet emel a tömeg fölé, akik mindent tudhatnak az emberekről, de ők maguk érinthetetlenek és speciális jogköreiknek köszönhetően szinte a törvény fölött állnak. Az emberek szabad gondolkozását és önkifejezését hatékonyan el lehet nyomni azzal, ha folyamatosan megfigyelés alatt tartják őket, mint az megtörtént már a történelem során például a Kelet-Német Állambiztonsági szolgálat, a Stasi rém-uralma alatt, amikor tömegeket sikerült apatikus együttműködésbe taszítania a rendőrállamnak a teljes kontroll és a lehallgatás fenyegetésének köszönhetően. Figyelembe kell vennünk az arányos reakciók elvét is: a terroristák megfigyeléséhez és potenciális megfékezéséhez nem kell a világ teljes népességét kiszolgáltatni a titkosszolgálatoknak. Nem szabad a félelemtől vezérelve döntenünk, mert aki a biztonságért cserébe feladja a szabadságot, az mindkettőt elveszíti.

Olvasson tovább: