Kereső toggle

Háború a csillagok között

Új fejezet nyílik a hadviselésben?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár küzdenek az űrkutatás békés mederben tartásáért, világszerte zajlanak fejlesztések az űr- és a haditechnológia ötvözéséért. A kérdés már nem az, hogy az eddig csak sci-fikből ismert űrfegyverek valósággá válnak-e, hanem az, hogy mikor.

„Közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor a Csillagok háborúja már nem csak egy film” – mondta a Politicónak Steve Isakowitz, egy, az amerikai kormány által finanszírozott kutatóközpont vezérigazgatója, amely a hadsereg vezető tanácsadója a világűrrel kapcsolatos kérdésekben. Hozzátette, az Egyesült Államok vezető szerepe már korántsem biztosított.

Műholdrablás és űrhackerek

Bár az 1959-ben létrehozott Világűrbizottság célja a világűr kizárása a fegyverkezési versenyből, az első katonai szatelitet már 1963-ban fellőtték az oroszok; a csillagháborús tervek pedig még ennél is korábban kezdődtek. Miután a Sputnik–1-et 1957-ben elindították, az amerikaiak azonnal elkezdtek dolgozni rakétákon, melyekkel műholdakat lehet elpusztítani. Válaszul az oroszok 1960-ban olyan műholdat kezdtek fejleszteni, amely más űreszközöknek nekiütközve semmisíti meg őket – ez a projekt végül 2015-ben sikerrel zárult. 2014 májusában fellőttek egy műholdat, s a szállító rakéta három darabra esett szét: a hivatalos űreszközre, a rakétatestre és visszamaradt törmelékre. Később azonban a törmelék „életre kelt”, s mint kiderült, egy titkos műholdról volt szó, „Kamikaze” névvel, és arra készült, hogy más műholdaknak csapódva működésképtelenné tegye vagy megsemmisítse őket.

A kínaiak 2007-ben egy kísérlet keretében Földről kilőtt rakétával sikeresen elpusztították egyik műholdjukat, mely a becslések szerint 150 ezer darabra robbant szét. 2008-ban már az USA is robbantott fel Földről indított rakétával szatelitet. Hivatalosan mérgező üzemanyagtól igyekeztek így megóvni a Földet, de sokan ezt jelzésnek tartották Kína, Oroszország és a többi állam felé: tartják a lépést az űrtechnológiák fejlesztésében.

2013-ban egy ugyancsak kínai teszt keretében a Shiyan („kísérlet”) nevű műhold egy másik, ismeretlen műholdat kísért, mígnem az utóbbi eltűnt a „térképről”. Az amerikai szakértők ezt azzal magyarázták, hogy a Shiyan-re felszerelt robotkar képes volt „elkapni” és magával vinni a másikat. Ezzel gyakorlatilag lehetségessé vált számukra, hogy műholdakat „raboljanak”.

2007–2008-ban a NASA több meteorológiai műholdját hackerek támadták meg, de már korábban is voltak példák ilyen támadásokra. 2014-ben kínai hackerek behatoltak az Egyesült Államok időjárási és műholdas rendszerébe, később az oroszok szintén feltörték a műholdas adásokat. Azóta egyre fejlettebb titkosításokkal igyekeznek védeni az eszközeiket, például az Európai Űrügynökség is jelenleg ezt teszi műholdjainak védelme érdekében. Éppen ezért, napjaink „űrkatonái” elsősorban államilag támogatott hackerek, feladatuk pedig a konkurens cégek vagy országok műholdjainak megtámadása elektronikus úton.

Emellett már teszteltek olyan, Földről irányított lézerfegyvereket is, melyekkel meg lehet „vakítani” vagy működésképtelenné tenni műholdakat, de egyelőre csak időlegesen. Már ezek ellen is elkezdték kidolgozni a védelmi technológiát. 2019. március 1-én Putyin orosz elnök bejelentette, hogy olyan lézerfegyverekkel szerelik fel az orosz hadsereget, amelyek szatelitek ellen is bevethetők.

Űrtoborzás

2018 júniusában Donald Trump amerikai elnök egy úgynevezett „Space Force” (űrhaderő) alapítását indítványozta, amely hatodik katonai ágként, kifejezetten az USA vezető szerepét biztosító szervezetként funkcionálna. A terv alapja a Légierő által 2016-ban bemutatott „Űrvállalkozási Vízió” (Space Enterprise Vision). A Légierő Űrparancsnoksága és a Nemzeti Felderítő Iroda (a kémműholdakat fejlesztő szervezet) közösen vezetik ezt az új projektet, aminek célja a tudományágak és a tervezőcsoportok közötti akadályok felszámolása, hogy 2030-ig sokkal ellenállóbb, komoly védelmi rendszerrel felszerelt űreszközökkel biztosítsák be az USA pozícióját az űrversenyben.

Ahhoz, hogy ezek a célok megvalósuljanak, az űrkutatásnak sokkal több pénzre lesz szüksége, mint amennyiből eddig finanszírozták, és nincs garancia arra, hogy az USA űreszközeit nem éri támadás a fejlesztések végrehajtása előtt. Az USA Védelmi Tudományos Testülete 2017-ben figyelmeztetett, hogy a műholdakat fenyegető elektromágneses támadás esélye egyre csak növekszik. „Végre egy olyan elnökünk van, aki nyíltan kijelentette, a világűr lesz a következő háborús terület, és ez nagy szó” – nyilatkozta a Politicónak Heather Wilson, a Légierő volt titkára.

2019 januárjában Elzbieta Bienkowska, lengyel uniós biztos javasolta, hogy az európai államok kövessék az USA példáját, és kezdjék el fejleszteni saját „űrhaderejüket” – a kezdeményezés viszont hamar kifulladt.

Az eddigi fejlesztések – amikről a nyilvánosság is tud – gyakorlatilag robotok küzdelmét eredményezhetik az űrben. Martin Schmitt, a nemzetközi közjog professzora, az Egyesült Királyságbeli Exeteri Egyetem űrháború szakértője megjegyzi a The Guardian egy cikkében: ez már „egyáltalán nem sci-fi, és bár a fejlesztések nagy része magas szinten titkosított, a hadászati bizniszben utazók ilyen műveletekről beszélnek”. Hozzátette: „Teljesen elkerülhetetlen, hogy a konfliktusok a világűrt is elérjék.”

A kor modern hadseregei több szálon is kötődnek a világűrhöz: kémműholdakat használnak, a kommunikációhoz és a navigációhoz is teljesen űreszközökre hagyatkoznak. Ebből kifolyólag egy háború esetén az első műveletek közt lenne az ellenséges műholdak megtámadása – az Egyesült Államok már elkezdte kiképezni katonáit olyan műveletekre, melyek során nem szorulnak szatelitek segítségére.

Idehaza a Mathias Corvinus Collegium tartott kerekasztal beszélgetést a hadviselés jövőjével kapcsolatban. A Hetek kérdésére, miszerint várható-e a fegyverkezési verseny kiterjedése a világűrre, a meghívottak közül Duncan L. Potts nyugalmazott altengernagy azt válaszolta: mivel egyre inkább támaszkodunk az űrtechnológiára, a verseny és konfliktus törvényszerűen el fogja érni az űrt. Oliver Lewis (az Oxfordi Egyetem kutatója) szerint inkább a világűr „piacosítása”, és a magánszektor egyre nagyobb térnyerése várható (lásd Elon Musk SpaceX programját). Daniel Cohen (izraeli kiberbiztonsági szakértő és hírszerzési vezető) elmondása szerint, ahogy a hidegháború során, most is inkább csak hangulatkeltésről van szó, és valódi űrháborúról még nem beszélhetünk.

A kihívások

Manapság több mint 3 milliárd ember napi szinten használja a műholdak segítségével nyújtott szolgáltatásokat: a közlekedésben, időjárás-előrejelzésben, sürgősségi szolgáltatások nyújtásában, mezőgazdasági munkavégzésben, az ATM-ek használatakor, internetezéskor, sőt a rádió és a telefonhívások is egyre inkább műholdalapúak. A mindennapi használat szempontjából legfontosabbak a GPS-műholdak, melyekből 24 kering jelenleg a Föld körül.  Utóbbiakat egy 8 főből álló személyzet kezeli és felügyeli az egyik amerikai katonai támaszpontról. Az évtizedek óta épülő műholdhálózat meghatározó fontosságúvá vált – sérülése, esetleg teljes megsemmisülése pedig beláthatatlan következményekkel járna.

Egy másik égető probléma egy űrben (is) játszódó fegyveres konfliktussal kapcsolatban, hogy nincsen az érintett nagyhatalmak (USA, Kína, Oroszország) által lefektetett közös szabályrendszer. Minden bizonnyal a nemzetközi humanitárius jogok (Genfi és Hágai Egyezmények) lennének alkalmazandók például az űrhajósok védelmében, de a civil műholdakat nem védik jogszabályok háborús helyzetben, sőt, Földről indított lézerekkel történt támadásokra sem vonatkozik még semmilyen tiltás.

1962-ben az Egyesült Államok kísérleti jelleggel felrobbantott egy 1,4 megatonnás atombombát 250 kilométer magasságban. A robbanás az akkori műholdak egyharmadát megsemmisítette, és a nukleáris sugárzás „megmérgezte” az űr egyik leginkább használt területét tíz évre. Ezután nemzetközileg megegyeztek, hogy nem hajtanak végre több nukleáris tesztet az űrben, de az egyezményt Kína és Észak-Korea azóta sem írta alá. A 2007-es kínai kísérlet is veszélyes űrtörmeléket hagyott hátra, de semmilyen nemzetközi jogszabály nem vonatkozik az ilyen jellegű tesztekre.

Az Egyesült Államok kormánya és amerikai cégek működtetik a jelenleg aktív műholdaknak majdnem a felét; kétszer annyit, mint Kína és Oroszország együttvéve (ahogy a globális fegyverkereskedelem több mint felét is amerikai hadiipari cégek adják). Pont emiatt egy nemzetközi szerződés megkötése leginkább Amerika érdeke lenne, másrészt nem valószínű, hogy saját fejlesztéseit is korlátozni akarná ilyen szabályozásokkal. Az a kérdés is joggal merül fel, hogy ha léteznének is szabályok egy esetleges űrháborúra vonatkozóan, vajon kikényszeríthetők lennének-e a nagyhatalmakkal szemben.

Kockázat továbbá, hogy bár léteznek olyan egyezmények, melyek tiltják például katonai létesítmények létrehozását a Holdon, vagy tömegpusztító fegyverek körpályára helyezését, de ezek nem képesek lépést tartani a technológiai fejlődéssel, így nem is kellően hatékonyak. Egyes „békés” célú technológiák (amik nem tiltottak), fegyverként is használhatók, ilyen például a kínai Shiyan-műhold, amit hivatalosan törmelékek, kőzetminták és sérült műholdak begyűjtésére készítettek.

Komoly veszélyt jelent, hogy egy űrbéli konfliktus csak termelné az űrszemetet, míg a Föld körül egy egész törmelékgyűrű keletkezik, ez pedig veszélyt jelent az űrhajósokra és a működő űreszközökre, Földre zuhanásuk esetén pedig mindannyiunkra. A Gravitáció című film nyitójelenete is az ilyen gyorsan száguldó törmelékek okozta lehetséges katasztrófát mutatott be – egy ötforintos méretű, 7 km/s-mal közlekedő darab egy gránátnak megfelelő erővel csapódna bele más objektumokba. Már így is műholdak és törmelékek egész felhője veszi körül bolygónkat; a körülbelül 5000 jelenleg keringő szatelitből csak 1900 működik. Az egyre több szemét további műholdakat pusztítana el, míg végül a törmelékfelhő olyan sűrű lenne, hogy még az űrbe való kijutás is lehetetlenné válhat.

Lézerfegyverek és űrhajók

De hogyan is nézne ki egy űrháború a jövőben? A filmekben gyakran látott nagyszabású ütközetek ugyanis inkább csak a fantázia szüleményei, ha a fizika törvényeit figyelembe vesszük. Mindenekelőtt a világűr vákuumában nincsen közvetítő közeg, így a hang sem terjed – síri csend van. Továbbá az atmoszféra hiánya miatt a hő csak rendkívül csekély hősugárzás formájában terjed, és lökéshullám sem jöhet létre, így a robbanóanyagok sokkal kevésbé hatékonyak. Nukleáris fegyverek használatakor a robbanás nem lenne akkora, mint a Földön, de elegendő a fém megolvasztásához, a neutronsugárzás pedig könnyedén áthatolhat az űrhajók burkolatán.

Lézerfegyverek jórészt láthatatlanok, mert a látható fénytartományon kívül működnek. Emellett nagy távolságokban nehéz célozni a lézerekkel. (A filmekben látott lézerfegyverek egyébként a plazmalövedékekhez közelebb állnak.)

A sci-fi-ütközetek toposzában, a Star Wars-filmekben a csaták egyébként a második világháború repülős közelharcairól lettek mintázva – a valóságban a földi körülmények persze nem ültethetők át a világűrbe.

Háromféle fegyverről lehet szó egy világűrben zajló ütközet során: a kinetikus fegyverek, melyek nagy sebességgel kilőtt lövedékek, és az űr vákuumában sokkal kevésbé lassulnak, így nagyobb távolságokban is használhatók. A már fejlesztés alatt álló sínágyúk, melyek a Földön képesek 8000 km/h-s sebességgel száguldó lövedékek tüzelésére, az űrben még hatékonyabban működhetnek. Ugyanakkor, ha egyszer valóban sor kerül űrcsatákra, minden bizonnyal óriási távolságokban zajlanak majd, ugyanis a nagy tér komoly előnyt jelenthet. Ebben az esetben viszont a relatíve még mindig lassú kinetikus lövedékek elől ki lehet térni. A rakéták gyorsabban tudnak közlekedni, így a védekezés velük szemben valószínűleg csak lelövésükkel lenne megoldható. Irányított energiafegyvereket valószínűleg védekezésre, érkező rakéták és lövedékek ellen lehetne használni, mivel (közel) fénysebességgel közlekednek, és nagy távolságokban képesek szállítani a hőt.

Természetesen a legújabb fejlesztések szigorúan titkosak, de a beszámolók és kiszivárgott információk szerint annyit bizton lehet állítani: ilyen és ehhez hasonló fegyverek fejlesztése jelenleg is folyamatban van. Ugyanakkor sokkal nagyobb esély van arra, hogy drónok és robotok küzdenek majd egymással, ami viszont nem változtat azon a tényen, hogy a fegyveres konfliktusoknak mindig az ember a legnagyobb vesztese.

 

Olvasson tovább: