Kereső toggle

„Ha nekem sikerült, nekik is fog”

Albert lebénult, de lélekben felállt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kozma Albert több mint tíz évvel ezelőtt egy baleset következtében lebénult. Azt mondja, Isten és hívő testvérei révén tudott kilábalni a tragédiát követő apátiából. Az elmúlt években nemcsak, hogy megnősült, de sorstársai számára is szeretne hatékony segítséget nyújtani.

Gyergyószentmiklós Erdély különleges régiója. A Békás-szorosról és a Gyilkos-tóról elhíresült vidék kemény élethez szoktatta az ott élőket, mert bizony a természeti szépségért cserébe a hegyek, az időjárás megedzi a lelket és a testet egyaránt. Nincs feladás, beletörődés, nincs meghátrálás, erős az élni és a megmaradni akarás, még akkor is, ha az embert tolószékhez kötötte a sors, ha van segítség, ha nincs. Akarni kell, vallja Kozma Albert, aki megelégelte a rokkantakat körülvevő csendet, a társadalomból való kirekesztettséget, és tenni akar a sorstársaiért Gyergyószentmiklóson és környékén. Kezdeményezésében a HISZ (Hit Gyülekezete Szeretet Szolgálata) állt Albert mellé, akinek segítségével sikerült egy városközpontban lévő épületet kibérelni, amelynek az átalakítási és akadálymentesítési munkálatai már elkezdődtek.

2007-ben egy autóbaleset után melltől lefelé bénult le Albert, aki egészen a baleset napjáig boldogan élte világát. „Mikorra a sofőriskolát is megcsináltam, rögtön felajánlottak egy jónak tűnő kereskedelmi ügynökmunkát. Azt hittem, ez kihagyhatatlan lehetőség, így elvállaltam, és üzletkötőként jártam közép és Délnyugat-Erdélyt. Egész héten úton voltam, csak a hétvége volt szabad. Egy ilyen úton történt az autóbalesetem, Szászvárosban, 2007-ben, frontálisan ütköztem egy kisteherautóval. A marosvásárhelyi kórházba kerültem, ahol kiderült, hogy nyakcsigolyatörést és gerincvelő-sérülést szenvedtem, és ennek következtében szinte teljesen lebénultam. Sokáig életveszélyben voltam, kétszer meg is haltam, de visszajöttem. Hogy miért, az csak később derült ki” – emlékszik vissza a gyergyószentmiklósi férfi. 

Az orvosok nem biztatták semmi jóval, már arról is lemondtak, hogy Albert túléli az életveszélyes időszakot. Sok egyéb probléma is kialakult: légcsőszűkület, felfekvések, fertőzések – miközben a szerencsétlenül járt férfi élni akart, és várta a javulást. Nem hiába, mert ahogy telt az idő, lassan, de folyamatosan javult az állapota, kikerült az életveszélyből. „Édesapám és öcsém végig velem voltak a kórházban, általában felváltva, majdnem két évig. Mindenben segítettek, támogattak. Nélkülük és a barátok imái, segítsége nélkül valószínűleg már nem lennék itt. Az első naptól fogva folyamatosan imádkoztak a gyülekezetünk tagjai és mások is, sőt anyagilag is jelentősen támogattak, elsősorban a nagyváradi Hit Gyülekezete, de más erdélyi, magyarországi gyülekezetek is” – idézi fel Albert, aki akkor úgy érezte, mindezt nem érdemli meg, és adósává vált mindazoknak, akik támogatták. Négy hónap marosvásárhelyi, majd másfél év nyíregyházi és két hét budapesti kórházi kezelés után 2009 május végére annyira javult az állapota, hogy hazaengedték. A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonba került, ahol öt évig élt. „A gyergyói testvérek rendszeresen látogattak, vittek az istentiszteletekre, nem engedték, hogy kiközösítve érezzem magam. Így sikerült beépülnöm a helyi gyülekezetbe, s helyreállnom, mert azon kívül, hogy a testem sérült, az önbecsülésem, a magamról alkotott kép is reménytelenül összetört. A gondoskodás, a szeretet, ami körülvett, lassan helyreállított, de egészen egy évvel ezelőttig nem tudtam, hogyan segíthetnék a sorstársaimon” – mondja Albert, aki a balesete után nyaktól lefelé lebénult, azóta viszont annyit javult az állapota, hogy tudja a kezeit használni, illetve a felsőtestét mozgatni.  Beszélgetve vele, az ember nem érzi, hogy össze lenne törve. Sőt, sikerült megnősülnie is. „A gyülekezetben találkoztam Editkével. Sokáig eszünkbe se jutott, hogy egymáséi lehetünk, de aztán 2013-ban jobban megismerkedtünk, és amikor letisztult bennem, hogy ő lesz a feleségem, megkértem, és ő kis idő után igen mondott. 2014 júliusában házasodtunk össze, s azóta is boldog és egyre jobb házasságban élünk. Az életem a házasság után egy újabb, igen pozitív fordulatot vett, feleségemben megtaláltam a legjobb segítőtársat” – meséli.

Itt azonban nem ér véget a történet. Albert ugyanis azt mondja, tenni akar valamit, hogy törlessze azt a sok jót, amit kapott. „A cselekvés módját sokáig nem igazán találtam, míglen a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata egyik akciójában az én tanácsomat kérték ki, hogy kinek adhatnának egy nagyon modern mozgást segítő kocsit. Akkor gondolkodtam el, hogy tulajdonképpen azok az ismeretek, amire mozgássérültként szert tettem, rengeteget segíthetnének a sorstársaimon. Romániában, Erdélyben nagyon gyenge lábakon áll a mozgássérültek társadalmi érdekképviselete, a családok terhe ez, vagy ha nem vállalják, az állam intézményei látják el az alapfeladatokat velük kapcsolatban. Nincs közösségi életük, kirekesztve, magányosan élnek” – magyarázza a férfi.

Egy baráti beszélgetés inspirálta végül arra, hogy barátaival belevágjon egy programba, amely először a   Gyergyó-medencei mozgássérültek összefogását, támogatását és érdekképviseletét tűzte ki célul. Kibéreltek egy nagy épületet a város központjában, amely központja lehet a környékbeli mozgássérülteknek, szociális és egészségügyi szolgáltatásokkal. Az épület – amelynek a 200 eurós bérleti költségét egyelőre saját zsebből fizeti néhány támogatójuk – felújításra szorul. „A munka ugyan halad, de a pénz fogytán, ezért örömmel veszünk minden támogatást” – jegyzi meg Albert.

Az általuk létrehozott LIFECHANGER egyesület célja: elérni a mozgássérültek számára azt a társadalmi elfogadottságot és támogatást, ami nyugat-európai közösségekben már mindennaposnak számít. „Igyekszünk minél több mozgássérülttel, illetve családjaikkal felvenni a kapcsolatot, kialakítani egy közösséget, ami a szégyen és az önsajnálat miatt nagyon nehéz feladat. Ilyenkor a saját sorsom jut az eszembe, és nem győzök hálát adni az Istennek, hogy a barátaimon keresztül kimozdított engem abból az életérzésből, amiben a sorstársaim szenvednek. Úgy vagyok vele, hogy ha nekem sikerült, nekik is fog” – hangsúlyozza végül Albert. 

Olvasson tovább: