Kereső toggle

„Plasztikázott” élővizek

Mennyi műanyagot fogyasztunk?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Természetvédelmi Világalap (WWF) jelentése szerint hetente öt gramm, vagyis egy bankkártyának megfelelő mennyiségű műanyagot fogyasztunk el. A szemléletes hasonlat vitatható ugyan, de egy valós és egyre súlyosabb problémára hívja fel a figyelmet.

 

A WWF és az ausztráliai Newcastle-i Egyetem, valamint a Dalberg fejlesztési tanácsadó cég egy tanulmányban összesítette a mikroplasztikok, vagyis az öt milliméternél kisebb műanyagrészecskék mérésével foglalkozó, globálisan fellelhető kutatásokat. Ebből próbálták számszerűsíteni, mennyi juthat be az emberi szervezetbe a táplálkozás, illetve a légzés során.  A végső tanulmány 50 kutatás összesítéséből született, melyek a sarkvidéki jégtől a Himaláján át a tenger legmélyebb pontjáig, a Mariana-árokig mindenütt találtak úgynevezett mikroműanyagokat.

A vizsgálatok szerint a levegő, a palackozott és csapvíz, a sör, a só, a méz, a tengeri gerinctelenek (rákok, kagylók és puhatestűek) és a halak esetén is szennyezettség mutatható ki. Ez alapján becsülték meg, hogy átlagosan körülbelül 2000 apró műanyagdarabot fogyasztunk el heti szinten, ami évente több mint 250 gramm műanyagot jelent. 

A műanyagok vélhetően elsősorban a vízből kerülnek a szervezetünkbe, illetve a víz alapú élelmiszerekbe. A palackozott víz sem kivétel, sőt akár huszonkétszeres mennyiségben is lehetnek benne szennyeződések a vezetékes vízhez képest. Kérdés, hogy a palackozás során vagy a csomagolásból kerülnek-e a vízbe a mikroműanyagok.

Nem egyértelmű eredmények

 

A kutatás módszertana kapcsán több kérdés is felvetődik. Például a víz esetén nem szerencsés az adatok összesítése, hiszen a csomagolt vizekkel jóval több szennyezőanyagot fogyaszthatunk el. Az sem egyértelmű, hogy mennyire megbízható a mérés például a sör esetében. A tanulmány szerint egy német gyárban mutatták ki a mikroműanyagokat, azonban más országok más gyárai nem szerepeltek a vizsgálatban, így nehéz megmondani, hogy általában a sörrel, vagy az adott gyártóval van-e probléma (vélhetően egyébként az ivóvíz révén kerülhetett a sörbe a műanyag).

A jelentéshez rendelkezésre álló adatok halmaza nem túl nagy, tekintve, hogy a műanyag okozta problémakör viszonylag új keletű, és így a kutatások is kezdetlegesek. Az azonban egyértelmű, hogy a legtöbb mikroműanyagot a tengeri gerinctelen élőlények – például kagylók, rákok – tartalmazzák. Ezekről eddig is köztudott volt, hogy a vízben levő szennyeződéseket táplálkozásuk révén integrálják – fogyasztásuk azonban ma már nem csak a higanytartalom miatt kockázatos (várandósok számára nem is ajánlott), hanem a műanyagok miatt is.

A műanyagrészecskék száma a vizsgált mintákban földrészenként változó: az 500 milliliternyi vízben található 100 mikrométernél nagyobb részecskeszám kiemelten magas az Egyesült Államokban (4,8%) és a Közel-Keleten (4,5%), valamint India vizeiben (4%), Európában vagy Indonéziában ehhez képest jóval kevesebb (1,9%). 

Sajnos országonkénti adatokat nem találunk a tanulmányban, és hiányérzetet kelt az is, hogy nem tudni, mely országokban végeztek méréseket, milyen számban és konkrétan milyen élelmiszerek esetében. Így az sem derült ki, hogy Magyarország vagy legalább a közép-kelet-európai régió szerepelt-e a mérésekben. Ennek megfelelően nehéz megítélni, hogy hazánkban hány gramm műanyagrészecskét fogyaszt el egy hét alatt egy, tengergyümölcseit és tengeri halakat nem fogyasztó, vezetékes vizet preferáló átlagember. A WWF által létrehozott weboldal (yourplasticdiet.org) ennek kiszámításában segítene, de még a különböző étkezési szokások és a lakóhely megadása ellenére is szinte ugyanazokat az adatokat adja ki, mivel egy erősen leegyszerűsített számításon alapul.

A WWF magyarországi szervezetének kommunikációs vezetője, Antal Alexa szerint „az oldal, a közlemény és a kutatás célja nem az, hogy a szervezetünkbe jutott műanyag miatt az ivóvíz vagy az élelmiszerek iránti bizalmatlanságot növeljük, hanem a műanyaghulladék környezetre gyakorolt káros hatásainak hangsúlyozása, és a megoldás előmozdítása”. A hiányos adatokra reagálva a Heteknek elmondta, hogy „a mikroműanyagokkal kapcsolatos kutatások még gyerekcipőben járnak, ezért is hiányosak és nem egységesek a mérések”. A műanyaghulladékokkal szembeni harc-hoz „pontosabb, egységes kutatásokra lenne szükség, amely komoly anyagi erőforrásokat igényel, ezért szervezett szinten, a kormányok felelősségvállalása nélkül nem megoldható”.

Ömlik a műanyag a tengerekbe

 

Antal Alexa hangsúlyozta: a probléma óriási. „Tengereinkbe évente 8–12 millió tonna műanyag ömlik bele. Ezek egy része közvetlenül veszélyezteti az élővilágot, más részük elaprózódva visszajut a táplálékláncba, ezáltal a tápláléklánc tetején álló ember szervezetébe is. Az egészséges tengerek az általunk belélegzett oxigén felét termelik, és a kibocsátott szén-dioxid negyedét elnyelik, ez azonban csak egészséges tengeri ökoszisztémák mellett lehetséges.” 

A szennyeződéseket két kategóriába sorolják: az elsődleges mikroszennyeződések azok, amelyek eleve kis részecskékként kerülnek felhasználásra, például a kozmetikai termékek, vegyi áruk gyártásánál. A másodlagos mikroszennyeződések nagyobb műanyagdarabból, a környezeti hatások révén elaprózódással alakulnak ki, és egyre kisebb méretüknek köszönhetően az élő szervezetekbe is bejutnak. Az élelmiszerekbe való bekerülésük magyarázható a levegő, illetve a víz szennyezettségével, de hozzáadódnak például a szintetikus ruhákból kikerülő finom rostok is.

A WWF-kutatáson túl érdemes kiemelni, hogy a vezetékes víz esetében a szűrőrendszerek használata is gyanúra ad okot, mivel ezek sok esetben szintén műanyagból, műgyantából készülnek, így elképzelhető, hogy éppen ezek által kerülnek az ivóvízbe. Mivel a műanyagoknak egyértelműen nincs helye és jogosultsága az ember (vagy akár az állatok) táplálkozásában, a téma mindenképp további vizsgálatokat és megoldásokat kíván.

Fontos leszögezni, hogy Magyarországon a folyóvizekben végzett méréseken kívül nincs konkrét adat a mikroműanyagok jelenlétére, a vezetékes víz minősége pedig kimagaslóan jó. Antal Alexa, a WWF Magyarország sajtófelelőse szerint „Magyarországon szigorúan ellenőrzött a csapvíz, és a palackozott italokkal szemben ennek fogyasztása javasolt a műanyaghulladék elkerülése érdekében”.

Mennyire veszélyes?

 

A szakmai definíció szerint az 5 milliméternél nagyobb műanyagokat makro-, az ennél kisebbeket mikroplasztiknak nevezik. A besorolás némi félreértésre adhat okot, hiszen a mikrométeres szennyeződés a 10-⁶ méteres tartományt jelenti, vagyis a méter milliomod részét. A fél centis, szabad szemmel is látható szennyeződés ezzel szemben ennek ezerszerese. Az 1,5 mikrométeres vagy még ennél is kisebb méretű úgynevezett nanorészecskék viszont már az emberi szervekbe is be tudnak épülni. Bár folynak kutatások, de nincsenek konkrét adatok egyelőre, hogy milyen hatással vannak a mikroműanyagok az emberi szervezetre. Azt azonban tudjuk, hogy minél kisebb méretű a részecske, annál könnyebben be tud jutni, illetve épülni az emberi szervezetbe is. A tengeri és vízi élőlények pusztulásához, megbetegedéséhez egyértelműen hozzájárul a műanyaghulladék, de a kutyák véréből is ki tudták már mutatni a mikroplasztikokat. A belélegzés során például légúti gyulladásokat okozhat, de egyelőre erre sincs konkrét bizonyíték.

A műanyag csomagolásokat több vizsgálatnak is alávetik a használat és az engedélyezés előtt, és ezek az egészségre nem gyakorolhatnak káros hatást. Az azonban már kiderült, hogy ennek ellenére a műanyagokból a hő és fény hatására az endokrin rendszert (belső elválasztású mirigyek) zavaró mérgező kémiai anyagok (úgynevezett EDC-k) kerülhetnek ki. Emiatt alapvetően érdemes kerülni a teflon- és műanyag edények használatát, illetve a napon hagyott vagy felhevült csomagolt vizek fogyasztása sem ajánlott. Ha van rá mód, inkább üveg, porcelán vagy más hagyományos edényeket használjunk, ezekben tároljuk és ezekből fogyasszuk a megvásárolt élelmiszereket.

Tiltás és alternatívák

 

Az alapprobléma Antal Alexa szerint, hogy túl sok műanyagot használunk túl rövid ideig. „A műanyagok 75 százaléka kukába kerül, 30 százalékuk pedig visszajut a természetbe, ezért szükség lenne az egyszer használatos tárgyak kiiktatására, a műanyaggyártás csökkentésére, az újrahasznosítás sokkal nagyobb arányára és alternatív megoldások keresésére is egyidejűleg. A tengerekben úszó 150 millió tonna műanyagnak köszönhetően szeméttengerré váltak a kedvelt üdülőhelyek, a negatív rekorder a mikroműanyag-sűrűséget tekintve a Földközi-tenger.”

Az EU új döntésének köszönhetően a tíz leggyakoribb egyszer használatos műanyag tárgyat, például a műanyagpoharat vagy a szívószálat kiiktatnák a fogyasztásból. A felhalmozódó üveghulladék újrahasznosítása is segítség lehetne. Ez akár az üvegipart is fellendíthetné: miközben a hazai meggybefőtthöz külföldről kell üveget behozni borsos áron, garmadában áll a lakosságnál a felhalmozott konzervipari üveg.

A legideálisabb megoldást nyilván a növényi alapanyagú, lebomló csomagolóanyagok jelentenék. Itthon is elérhető például a kukorica-alapanyagú étkészlet, ami komposztálható, de bambuszból és növényi rostokból, cellulózból is készítenek már világszerte evőeszközöket, csomagolóanyagokat, amelyek könnyen lebomlanak. A szívószálak helyett ismét divatba jöhet a szalmaszál és más növényi szárak, és még hosszan sorolhatnánk. A maratoni futások során több tízezer műanyagpalackot dobnak el a résztvevők, például a tavalyi londoni maraton alatt 920 ezer PET palackot osztottak szét, majd szedhettek össze. Az idei maratonon már ehető algaborítású vízgömböket osztottak, amelyek íztelen, fogyasztható, és három-négy napon belül lebomló csomagolásként jelentősen csökkentik a környezetszennyezést rövid- és hosszú távon is.

 

Olvasson tovább: