Kereső toggle

Bulldogok Klubja

Titkos oxfordi társaságok: Boris Johnson és a többiek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szétvert éttermek, megszégyenített hallgatók, erkölcstelen tivornyák. Boris Johnson miniszterelnökségével csúcsra ért a ’80-as évek oxfordi politikuskeltetője, amitől egykor maga a királyné is álmatlanul forgolódott.

 

Radosław Sikorski, a kommunista Lengyelországból Oxfordba emigrált ifjú ellenálló békésen szunyókált a Walton Street-i szobájában, amikor egyszer csak az éjszaka közepén tucatnyi őrjöngő hallgató rontott be hozzá, szétverve mindent, ami a kezük ügyébe került. Majd megjelent az ajtóban egy szőke hajú, visszafogott fiatal, aki nyugodt hangon csak ennyit mondott: gratulálok, ki lettél választva.

A lengyel diákból külügy-, majd nemzetvédelmi miniszter lett, a brit „úriemberből” pedig a napokban Nagy-Britannia miniszterelnöke.

A hallgatók hallgatnak

 

Sikorski számára valóságos örömünnep volt a hálótermi incidens (erről egy Boris Johnson pályafutását feldolgozó életrajzi műben mesélt), hiszen ezzel az egészen furcsa beavatási rituáléval vált véglegessé, hogy felvételt nyert az 1780 óta működő rettegett Bullingdon Klubba, ami kizárólag a kiváltságos, legtöbbször arisztokrata származású dúsgazdag fiúk titkos társasága volt az Oxfordon. A kiválasztásával olyan kapcsolati tőkére tehetett szert, amellyel az egyik legbefolyásosabb lengyel politikussá nőhette ki magát.

A ’80-as években egy lengyel–brit filozófus, Zbigniew Pełczyński több kelet-európai diáknak is segített elhelyezkedni az egyetem valamelyik kollégiumában, így került például Orbán Viktor is 1989-ben ösztöndíjjal a Pembroke College-ba. Ő az 1990-es parlamenti választások miatt végül otthagyta az Oxfordot, Sikorski azonban odakint indította el a karrierjét, elsőként azzal, hogy jó barátságba került a Bullingdon Klub tagjaival, többek között Boris Johnsonnal, Darius Guppy brit–iráni üzletemberrel és Niall Ferguson brit történésszel. (Mi sem szemlélteti jobban az évtizedeken át tartó bizalmi kapcsolatot, mint az, hogy a „Retek” becenévre hallgató Sikorski a ’90-es években a The Spectator újságírójaként védelmébe vette a csalás vádjával bíróság elé állított Guppyt.)

A titkos hallgatói társaságról, annak rendezvényeiről hosszú ideig csak a szemfülesebb oknyomozók, illetve az egykori tagok tudtak részleteket, a brit mainstream média reflektorfényébe azt követően került, hogy David Cameron egykori brit miniszterelnök elkezdett egyre feljebb lépkedni a 2000-es években a politikai ranglétrán. Ugyanis Cameron is Buller, azaz klubtag volt.

A brit újságírók előkerítettek egy egyetemi fotót, amelyen Johnson és Cameron is szerepelt a rettegett fiúklub több millió forintot érő egyenruhájában. A maffiából is ismert omertá kódexe (bűncselekményekről hallgatni minden áron) azonban itt is érvényesült, az egykori tagok többsége hallgatásba burkolózott, míg a fotó készítői váratlanul minden sajtóorgánumot eltiltottak attól, hogy bármelyik képüket valaha is közzétegyék. A lavinát azonban nem lehetett megállítani, az angolszász sajtó lerántotta a leplet Oxford történetének egyik leghírhedtebb elitklubjáról, a Bullingdon Klubról.

Az egyetem királyai

 

Legyen szó egy baráti társaságról, egyetemi klubról, vagy egy kollégiumi szobáról, a modern kori politikai vezetők közül sokan fiatalként alapozták meg későbbi sikerüket azzal, hogy egymást különböző pozíciókba segítve vették át a hatalmat az előző generációtól. A Bibó Szakkollégium sokak számára ismerősen csenghet, hiszen a ’80-as évek generációjából sokan a mai napig is vezető tisztséget töltenek be a Fideszben. Németországban is vannak anekdoták arról, hogy a regnáló Kereszténydemokrata Unió (CDU) magját adó konzervatív férfiklub még a párt ifjúsági szervezetének tagjaként egy andoki repülőúton egyezett meg 1979-ben, hogy mindent megtesznek azért, hogy egymást hatalomba segítsék. (Piszkos tizenkettő. Hetek, 2018. november 9.)

Az angolszász világban, különösen az Egyesült Királyságban még régebbre nyúlnak vissza az ilyen „elitképző” diákszervezetek. A Bullingdon Klubot például közel 240 évvel ezelőtt, 1780-ban alapították egyszerű krikett-, és lovasklubként. A társaság hamar átalakult a felső osztály és az arisztokrácia bizalmi klubjává, ahova csak gazdag, előkelő férfiakat hívtak meg, akik többnyire az ország legnevesebb oktatási intézményéből, az Eton College-ból érkeztek az Oxfordba. A neves hallgatói szervezet a tagok számára talán túlzás nélkül azonnali belépőt jelentett az uralkodó elitbe, legyen szó az üzleti szféra, a média, vagy épp a politika világáról. Az elmúlt negyed évezredben öt ország királyi családjának tagjai, konzervatív politikusok sora, köztük miniszterelnökök, számos cégvezető, ügyvédek és nemesi családok, de még a Rothschild-dinasztia sarjai is edződtek ebben az illusztris társaságban. (Az ismertebb tagokat lásd keretes írásunkban.)

A társulatnak egyszerre csak 30 tagja lehetett. A szegényeket, alacsony társadalmi osztályból érkezőket többnyire lenézték, megvetették, nem egyszer nyilvánosan meg is szégyenítették. A pénz a tagok számára nem volt akadály, így nem véletlen, hogy az évtizedek alatt elkövetett megszámolhatatlan rendbontást rendszerint sikerült eltussolni azzal, hogy hol helyben kifizették az egy-egy étteremben okozott többmilliós kárt, hol a tulajdonosok, kárvallottak hallgatását vásárolták meg egy-egy köteg ötvenfontossal. A kezdetben sportklubnak induló társaság ugyanis hamar egyfajta étkezőcsapattá alakult át, ahol rendszeressé váltak az erőszakos incidensek és részeges balhék. Az éves nagyvacsorák nem egyszer változtatták rémálommá az egyetem vezetésének, illetve az Oxford környéki vendéglátók éjszakáit.

A rombolás százéves hagyománya

 

A klub beavatási szertartásként rendszerint rommá zúzta azok szobáját, akiket az adott évben a társaságba beválasztottak. Egy kiszivárgott levelezésből egy olyan tradícióra is fény derült, hogy az újoncoknak találomra egy hajléktalan előtt fel kellett gyújtaniuk egy 50 fontos bankjegyet. Minden tagnak kötelező volt továbbá beszereznie a klub speciális uniformisát (ami kék szmokingból, nyakkendőből, speciális gombokból állt), ami önmagában több millió forintnak megfelelő értéket képviselt.

A klub leghírhedtebb rendbontásai azonban az évente megrendezésre kerülő vacsorákon történtek. A legemlékezetesebb ilyen eset 1894-ben történt, amikor a már kellően lerészegedett társaság az 1546-ban még VIII. Henrik király által alapított Christ Church College mind a 468 ablakát egyesével különböző eszközökkel kitörték. A rivális intézmény, a Cambridge Independent Press korabeli száma arról tudósított, hogy az eset miatt 17 klubtagot állítottak elő, akiket a károk megfizetésére köteleztek. Érdekes módon a felfüggesztésükről egy lap sem tett említést. A felső osztályhoz tartozó elit családokból származó fiatalok nemcsak gazdagok, de népszerűek is voltak. A számonkérésüket nem csupán családjaik sérelmezték, de a kollégium udvarán spontán összeverődött tüntető diáksereg is. Egy másik lap úgy írta le a látványt, mintha egy bomba robbant volna az épületben. Az egyetem vezetése minden közbenjárás ellenére sem nézte jó szemmel a klub eszeveszett tivornyáit. A húszas években egy Lewis Farnell nevezetű alkancellár például kitiltotta az egyetem területéről a szervezetet. A titkos társaság befolyása azonban akkora volt, hogy egy éven belül nyugdíjba kényszerült a „kitiltós alkancellár” gúnynévvel illetett vezető. (Farnell egy idő után már paranoiás lett a diákok csínytevései miatt. Egy neki szánt ajándékcsokoládét például rendőrökkel vizsgáltatott meg, méregre gyanakodva. Kiderült, hogy „csak” fogrémmel volt töltve.)

A Bullerek 1927-ben aztán még egyszer megismételték a Christ Church-i őrjöngést, ezúttal is üvegszilánkokkal borítva be az egész épületegyüttest. Ekkor az egyetem már végleges döntést hozva az egyetem 15 mérföldes körzetéből kitiltotta az arisztokrata bandát. Ezt követően a klub egyre ravaszabb cselekhez kényszerült folyamodni, ha a vacsoráit meg akarta valahol tartani. Rendszerint álnéven foglaltak asztalt a távolabbi éttermekben, ahol aztán ugyanúgy szétverték a helyiségeket. A kárt a legtöbbször még ott helyben készpénzben kifizették, ahogy a tulajdonosok hallgatását is.

Prostitúció és drog

 

A formális vacsorán hölgyek nem vehettek részt, ám az informális rendezvényekre rendszeresen hívtak prostituáltakat a klubtagok. Maga a prostitúció egyébként szinte a fennállásuk óta keresztülszövi az angol egyetemeket, az oxfordi egyetemi városban bordélyházak is működtek (működnek). A 19. században megpróbálta az egyetemi vezetés felvenni a küzdelmet velük szemben, de a kereslet miatt a tiltó rendelkezések nem vezettek eredményre. Ezért sokan azon  sem lepődtek meg, amikor David Cameron egykori brit miniszterelnökről szó szerint egy disznó sztori jelent meg egy életrajzi műben.

Az egyik brit képviselő által kiszivárogtatott perverz történetet a kormányfő tagadta, ám hónapokon keresztül a teljes politikai paletta rajta gúnyolódott az eset miatt. (A nyomdafestéket nem tűrő esemény a szintén oxfordi Piers Gaveston társaság egyik rendezvényén történt állítólag. A klub II. Eduárd 13. századi angol király homoszexuális szeretőjéről kapta a nevét, a rendezvényeiket a mai napig meghatározza a szexuális deviancia. Egyetemi évei alatt a társaság tagja volt Hugh Grant brit színész is.)

A Disznó-gate néven elhíresült ügy mellett szinte eltörpülnek az olyan esetek, amikor például a klub tagjai egyszer egy tehenet csempésztek be egy hotel vészkijáratán keresztül, és a lift segítségével az épület emeletére. Az elpusztult állatra a tűzoltók találtak rá. Egy másik Buller, a The Daily Telegraph újságírójaként dolgozó Harry Mount pedig egy olyan esetről számolt be, amikor egy magyar (!) grófi család sarja egy átmulatott éjszaka után egy toi-toi WC-be zárva legurította őt egy domboldalról. Élete legszégyenteljesebb élménye volt elmondása szerint, de azóta már megbocsátott. Az esetet állítása szerint a későbbi pénzügyminiszter, George Osbourne is végignézte.

Voltak azonban ennél gyászosabb kimenetelei is a Bullingdon-életvitelnek. Otto von Bismarck szépunokája,

Gottfried például az egyik legdeviánsabb tagja volt a klubnak, rendszerint különféle anfetaminokkal tömte

magát, homoszexuális partikon élte ki vágyait. Olyan szinten nem tudott megelégedni, hogy az átbulizott hétköznapok után hétvégén Londonban folytatta a kicsapongást.

1986-ban egy tory-képviselő lányát holtan találták Gottfried Christ Church-i szobájában, herointúladagolásban halt meg. Később az üzleti életben próbált meg elhelyezkedni, ám dekadens életvitele megpecsételte a sorsát. 2006-ban egy különösen vad orgia során egy férfi 20 méter magasból a halálba ugrott a lakásából, egy évvel később pedig őt magát találták holtan az apartmanjában. A helyszínre érkező patológusok állítólag korábban még nem mértek ilyen magas kokainértéket senkinek a vérében. (Volt egy másik, nagy vihart kavart eset is 1977-ben, amikor egy klubtag részegen ült be a Maseratijába, majd a forgalommal szembehajtva 4 ember halálát okozta.)

A drámai történetek tudatában nem is meglepő, hogy annak idején VIII. Eduárd angol trónörökös anyja, Mária királyné 1913-ban egy táviratot küldött Oxfordba, hogy a fiát azonnal léptessék ki a Bullingdon klubból. A levelet a The New York Times közölte. VIII. Eduárd állítólag részt vett néhány csínytevésben a szülői döntés előtt, egy mendemonda szerint éjjel beúsztak a Magdalen College szarvasparkjába, ahonnan elloptak egy szarvast, amit aztán a High Streeten futtattak meg. A herceg később is kicsapongásairól volt híres, számtalanszor szerepelt a bulvársajtó címoldalain, főként szerelmi viszonyai miatt. Egykor egyébként nagyapja, VII. Eduárd is Buller volt.

***

A számtalan dermesztő történet ellenére a Bullingdon klub legtöbb tagja rendkívül céltudatosan és következetesen építette politikai és üzleti karrierjét. A régebbi tagok segítve a fiatalokat, hamar pályára állítottak olyan sikerembereket, mint például David Cameron és Boris Johnson. Előbbi cégek élére és a kormányába is beemelte több klubtársát, nem sejtve, hogy egyikük egykor a bukását okozza majd (amit persze hazárd politizálásának is köszönhet). Boris Johnson személyével kapcsolatban még kérdés, hogy képes-e felülemelkedni önmagán és valódi államférfivé válni, vagy elődeihez hasonlóan ő is leszerepel majd (A nyughatatlan Borisz, Hetek. 2019. június 28). Ahogyan az is nagy kérdés, hogyha a jelen kor politikai elitje ilyen környezetben szocializálódott a ’80-as években, akkor vajon 20 év múlva milyen emberek irányítják majd Nagy-Britanniát és Európát.

Olvasson tovább: