Kereső toggle

Az ausztrál csoda

Scott Morrison újraválasztása és a csendes többség

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Mindig hittem a csodákban” – ezzel a mondattal kezdte a választási győzelmet bejelentő beszédét Ausztrália frissen megválasztott miniszterelnöke. Scott Morrison az elmúlt hónapokban „ideiglenes” kormányfőként, illetve a kampányban sem rejette véka alá, hogy újjászületett keresztény.

Hogy a csodára vonatkozó állításával Scott Morrison mennyire nem túlzott, azt a Sportingbet fogadóiroda, 5 millió dolláros (1 milliárd forint) vesztesége bizonyítja. A bukmékerek ugyanis annyira biztosak voltak a Bill Shorten vezette ellenzéki Munkáspárt győzelmében, hogy már a választás előtt két nappal elkezdték kifizetni a baloldali győzelemre fogadó szerencsejátékosoknak járó nyereményeket. (Az előre kifizetés gyakorlatának egyébként üzleti oka van, ugyanis ezzel pénzt szabadítanak fel, így a fogadók más eseményekre „vissza tudják forgatni” a nyereményüket.) A fogadóiroda várakozása nem volt alaptalan, legalábbis a közvélemény-kutatások fényében, amelyek 2017 óta szinte kivétel nélkül és következetesen azt mutatták, hogy a Munkáspárt vezet a népszerűségi versenyben. A választás estéjén az ellenzéki győzelmet biztosra vevő hangulat a tévéstúdiókban és az online platformokon fokozatosan változott kétellyé, majd teljes döbbenetté. A szakértők és elemzők logikus magyarázatok helyett a Trump–Clinton elnökválasztás eredményéhez hasonlították az eseményeket. A választások másnapján az egyik cikk, amely a közvélemény-kutatások megkérdőjelezhetetlenségét vonta kétségbe, már a címében ironikusan közölte: a szakértők 95 százalékos bizonytalansággal tudják, hogy miért nem sikerült előrejelezni a választások eredményeit.

Scott Morrison kvázi „ideiglenes” kormányfőként vágott neki a választásoknak, tavaly augusztusban került a miniszterelnöki székbe. Az ausztrál választási rendszerben ugyanis a jelölő párt bármikor leválthatja a miniszterelnököt. Ez történt ezúttal is: miután a Liberális Párt és a Nemzeti Párt alkotta koalíciós kormány mélypontra süllyedt, a kormányfőt adó liberálisok egy belső szavazással leváltották a hivatalban levő, egyébként széles társadalmi támogatást élvező Malcolm Turnbullt. A csere szükségességét soha nem magyarázták el az állampolgároknak, de nagy valószínűseggel a Liberális Párton belüli ideológiai törésvonal volt az oka az alapvetően liberális szemléletű Turnbull és a párt konzervatív, jobb oldalra húzó magja között. Ilyen törésvonal volt például a 2017-es népszavazás megszervezése a házassági törvény megváltoztatásáról, az Ausztráliába illegálisan érkező bevándorlókkal való bánásmód vagy a klímaváltozás, és az annak hatását csökkentő intézkedések kérdése. Turnbull ezekben az ügyekben inkább az ellenzékkel azonosult, miközben – kritikusai szerint – hatalma megtartása érdekében véleményét és értékrendszerét miniszterelnökként alig vállalta fel, feltehetően a konzervatív magtól való félelme miatt. Amitől félt, az végül 2018 augusztusában megtörtént. Az első kihívást a párton belül jobbra húzó Peter Duttontól még sikerült túlélnie 48-35 szavazati aránnyal. Két nappal később azonban újabb kihívas érkezett, de ekkor a kevésbé ismert Scott Morrison, nagy meglepetésre, 45-40 arányban nyert Dutton ellen, így átvehette a miniszterelnöki szerepet.

Bevállalós politikus

Scott Morrison, vagy ahogy Ausztráliában a miniszterelnököket sem kímélő névrövidítő szokásnak megfelelően hívják, ScoMo így Ausztrália első újjászületett, a keresztény értékrendszert nyíltan felvállaló miniszterelnöke lett. A Horizon nevű pünkösdi gyülekezetbe rendszeresen járó politikus korábban bevándorlásért felelős miniszter volt, és az ő nevéhez fűződik a „Stop the boats” program, amelynek révén szinte egyik napról a másikra eredményeket értek el az Ausztráliába tengeren érkező illegális bevándorlás és a hozzá fűződő emberkereskedelem felszámolásában. Szintén tudni lehet róla, hogy ő az egyedüli képviselő, aki a pártja jobb és bal frakciójának üléseit is látogatta, így győzelme a párton belüli egység újrateremtésének a lehetőségét is hordozza. A főáramű média nem sok esélyt adott neki: amikor a miniszterelnöki stafétát átvette, némi cinizmussal tették fel a kérdést, hogy vajon kihúzza-e a mostani választásokig. Ez érthető, hiszen a Liberális Párton belüli szavazást úgy is lehet értelmezni, hogy negyvenen ellene szavaztak. Miniszterelnökként első intézkedései között bejelentette, hogy Ausztrália elismeri Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és feltételekkel ugyan, de kilátásba helyezte a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését Tel-Avivból. Ez a döntés nagy meglepetést okozott pártján belül is, és jelezte, hogy ScoMo simán bevállal politikailag nehéz ügyeket.

A nem hivatalos választási kampány a karácsonyi szünet után indult. A Munkáspárt a közvéleménykutatásokból érezhető népszerűségén felbuzdulva nagy gazdasági változásokat hirdető programmal állt elő. Ennek kulcstémája egy jellemzően baloldali „osztályharc” tematikájú gazdasági reform, illetve a klímaváltozásra adott válasz volt. Programjukban kirajzolódott az ellentét a fiatal, feltörekvő generáció vélt vagy jogos kívánságai, és az idősebb, tehetősebb réteg érdekei és társadalmi befolyása között. A gazdasági program sokak számára túl bonyolult, vagy nem teljesen átlátható, ám komoly anyagi vonatkozású adóreformokat tartalmazott. Ezen ügyek mögé sikerült civil szervezeteket is felsorakoztatniuk. Ilyen szervezet például a baloldali GetUp, amely kifejezetten az általuk (szélső)jobbos kormánypárti politikusoknak titulált képviselők leváltását tűzte ki célul.

ScoMo felismerte, hogy a nyilvánosság előtt játszódó belső viszályok, a sajtón keresztüli szellőztetések és üzengetések sokat ártottak az egyébként korábban politikailag stabilnak tartott Liberális Pártnak (ahol egymás mellett ülnek centrista és konzervatív képviselők). Így legfőbb feladata az volt, hogy a viszonylagos ismeretlenségből érkezve, kevesebb mint egy év alatt egyrészt újraegyesítse a pártot, másrészt választ találjon a Munkaspárt alapvetően megosztó, társadalmi ellentéteket kiélező politikájával szemben.

Utólag értékelve ScoMo felismerte, hogy a Munkáspárt legnagyobb gyengéje maga a miniszterelnök-jelöltjük, Bill Shorten személye, aki szakszervezeti vezető múltja miatt a társadalom vállalkozó rétege számára mindig is nehezen volt elfogadható. Morrison ugyanakkor egy elnöki stílusú kampányt folytatott, ahol a személye és a szavahihetősége került előtérbe a pártprogram helyett. Beengedte a kamerákat a Horizon gyülekezet húsvéti istentiszteletére is: a kampány egyik legemlékezetesebb jelenete az volt, amelyen a miniszterelnök és felesége felemelt kézzel dicsérik Istent. A főáramú média lehet, hogy szó nélkül hagyta volna ezt, de a Facebook és a Twitter berobbant, volt olyan kommentelő, aki náci karlendítéshez hasonlította a látottakat. Mindez azonban lehetőséget adott a politikusnak, hogy beszéljen az Ausztráliában ugyan ismert, de sokak által különcnek tartott pünkösdi istensztiszteleti formákról és személyes hitéről.

A vélemény szabadsága

A kampányban egyébként a hit más vonatkozásban is téma lett: az egyik legjobb ausztrál rögbijátékosnak számító Israel Folau, aki szintén újjaszületett pünkösdi keresztény, húsvétkor az Instagramon tett hitet amellett, hogy a Biblia alapján a „részegek, homoszexuálisok, házasságtörők, hazugok, paráznák, tolvajok, ateisták és bálványimádók” a pokolra jutnak, ha meg nem térnek. Kijelentése miatt alkalmazója, a Rugby Australia felbontotta vele többmilliós szerződését. Az eset kapcsán kilenc egyházi vezető levélben kérte fel Bill Shorten és Scott Morrison miniszterelnök-jelölteket, hogy biztosítsák a vallásszabadság törvény előtti védelmét. Ha sokan nem is értenek egyet Israel Folau megvallásával, a büntetés mértéke (elvesztette állását és megélhetési forrását) sokakat elgondolkodtat. Ezért is várható, hogy a hitélet szabadságáról szóló törvényről hallunk még az elkövetkező időkben.

Győzelmi beszédében Scott Morrison úgy értékelte, hogy a csendes többség győzött Ausztráliában. Mint kiderült: az emberek többsége nem hangoztatja véleményét és értékrendjét az online csatornákon, és gyakran a közvélemény-kutatóknak sem árulja el. Így a választásokig rejtve maradt, hogy a média által felkarolt, és a baloldal által támogatott társadalom(át)formáló reformok nem feltétlenül élveznek akkora társadalmi elfogadottságot, mint azt a hangos kisebbség láttatni próbálja.

Érdekes kérdés, hogy a főáramú média, felocsúdva a választás sokkoló eredményéből, hogyan fog viszonyulni Scott Morrison személyéhez és értékrendjéhez. Bill Shorten a választások estéjén egy társadalmi egységre felszólító, békéltető beszédben lemondott pártvezetői tisztségéről. Egyelőre nem tudni, hogy a Munkáspárt új vezetése mennyire lesz képes felvenni a versenyt a ScoMo által képviselt személycentrikus, nyílt, értékeket bátran vállaló politizálásával. Az valószínűsíthető, hogy a társadalom átalakításának és új, neoliberális értékrend alapján való átformálásának ügye háttérbe szorul, és a gazdasági növekedés, a vállalkozói szellem, a szorgos munka és annak jól megérdemelt eredménye kerül előtérbe.

 

Olvasson tovább: