Kereső toggle

Ha lájkokat kapok, vagyok valaki

Látlelet a 9-23 éves generációról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

”Nagyon sok betegem azt mondja, hogy ők, a Z-generáció egy elfuserált generáció, mert elveszítették a gyerekkorukat” – állítja Pászthy Bea gyermekpszichiáter, aki szerint a közösségi oldalak már egészen korán depresszióssá és magányosakká teszik a gyerekek tömegeit.

Európában minden negyedik-ötödik gyermek mentális problémákkal küszködik, az arány minden országban egyforma, s a tendencia növekvő. A mentális problémák szorosan összefüggnek az online világ személyiségkárosító hatásaival: a Z-generáció kiskorú tagjai sokkal durvább nehézségekkel kerülnek szembe, mint az elődeik, amire nincsenek – nem is lehetnek – felkészülve – derült ki Pászthy Bea gyermekpszichiáter, pszichoterapeuta megrendítő előadásából, amit az AJBH minapi gyermekjogi konferenciáján tartott.

Az 1995-2009 között születettek a globális falu gyermekei, akik ugyanazokon a zenéken, filmeken nőnek fel, ugyanolyan ételeket esznek, ugyanolyan ruhákat hordanak. Bámulatosan kiigazodnak a digitális technológiában, miközben ez a világ lesz számukra a realitás: a személyiségük alapja a digitális szelf. Szinte a születésük pillanatától kezdve összefonódik az életükben az offline és az online tér, és ebben a világban nagyon hamar véget ér a gyerekkor.

„Melyek azok a mentális betegségek, amiket leggyakrabban látok? Szorongás, depresszió, magatartási-viselkedés zavarok, figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, a táplálkozási zavarok mindkét oldala: anorexia és túlsúly. Iskolai teljesítményzavarok, pszchoszomatikus zavarok, a növekvő agresszió és ennek következményei, függőségek, drog- és alkoholhasználat, dohányzás” – sorolta a pszichiáter.

„A gyerekek a hálózaton keresztül funkcionálnak. Én ma már minden páciensemtől megkérdezem, hogy milyen influencereket néz, és együtt megnézzük az oldalakat: mit üzen számodra, miért fontos? Több mint egy órát töltök minden betegemmel – legyen az anorexiás, depressziós, szorongó vagy falcoló gyerek – azzal, hogy mit kap az internetről. Mert ha én nem tudom, hogy ő milyen hiedelemvilágban él, milyen csomagban kapja azt, hogy milyennek kellene lennie 13 éves kamaszként, akkor nem tudom meggyógyítani. Amikor bejelentkezik hozzám egy beteg, a találkozásunk előtt igyekszek rákeresni a facebook-profiljára. Mire eljön hozzám, már nagyjából egy nyitott könyv, mert a gyerekek nem tudják a facebookot kezelni, nincsenek énvédő határaik, ők mindent kitesznek magukról. És ez a későbbiekben nagyon sok negatív következménnyel fog járni” – számolt be az orvos, aki X-generációsként otthonosan mozog a youtuberek, bloggerek, influencerek, vegánok és egyéb „internetes fajok” világában.

Mint mondta, annyi vegán betege van, az online média miatt nagyon súlyos szomatikus állapotban, hogy van, akinek a kezelését az intenzív osztályon indítják, s mindez azért, mert a netet elárasztja a szuper vegánsággal kapcsolatos online marketing. Kiskorú páciensei gyakran hipochondriával is küzdenek, egy pattanást is bőrráknak hisznek, mivel dől az egészségoldalakon, hogy milyen betegek lehetünk.

Ez a nemzedék az elődeinél jóval tájékozottabb, az iskolán kívüli tanulás, azaz az internetről szerzett, egyre bővülő ismeretei révén. „Rengeteg iskolai konfliktus van abból, hogy a tanár provokációnak veszi, amikor a gyerek kérdéseket tesz fel, mert az online térben valamit megtanult, a tanár viszont képtelen ezzel a felgyorsultsággal együttműködni, a megszokott ingerözönt biztosítani” – tette hozzá Pászthy.

Kapcsolatfüggés

„A gyerekek hozzászoktak ahhoz, hogy állandó kapcsolatban vannak, nem tudnak csendben lenni, nem tudnak önmagukra figyelni, nem tudnak reflektívek lenni önmagukkal. Nagyon sok betegem azt mondja: számára a csend a legfélelmetesebb, mert nem tud önmagával mit kezdeni” – magyarázta a pszichiáter. Kutatások sora mutatta ki, hogy a Facebook addiktív hatású, azaz függőséget idézhet elő, mert a kapcsolatban levés örömöt okoz: ugyanolyan hatással van a dopamintermelő agyterületre, mint a kábítószerek vagy az alkohol.

Ezek a gyerekek több száz, akár ezer emberrel is képesek egy nap kommunikálni. Az offline kommunikáció azonban stresszt jelent számukra, ezért a valós életben szenvednek a magánytól. „Egyre kevésbé tudják megélni az offline helyzeteket, egyre inkább bezárkóznak, a valódi világban építik le a baráti köreiket. A személyiségfejlődés pedig a valós társas kapcsolatok híján megreked – biztos ismerős, hogy a gyerekek iskola után otthon csetelnek egymással, ahelyett, hogy elmennének és leülnének egy parkban beszélgetni. Inkább belemerülnek az internet nyújtotta álbiztonságba, névtelenségbe. Egyébként a magyar emberek ebben különösen jók: érdemes a blogokat néha olvasni, hogy az anyázás milyen mértékben folyik ott, tehát mindenki az összes feszültségét blogokban adja ki magából” – emelte ki a szakember.

A gyerekkor vége

A fiatalabb generáció tökéletesen alkalmazkodott a videojátékok irgalmatlan gyorsaságához, arousal-függő (fokozott izgalmi állapot), vagyis folyamatosan több, erősebb, brutálisabb impulzusokra van szüksége. Az agresszió a mindennapjaik része, holott ez ugyanolyan abúzust jelent számukra, mint a pornográfia. A világfaluban megtalálják a kortársakat, akikkel éjjel-nappal játszanak, az iskolakerülés új módja a délelőttönként hazaszökő és videojátékozó iskolás.

Ezzel párhuzamosan a kortárs agresszió szintje elképesztő módon megemelkedett. A gyerekek simán elmennek a falig az online bántalmazás során, mivel a cyberbullying nem hagy kék foltokat, nincs bizonyíték, viszont iszonyú traumát okoz az áldozatoknak. Két angol tinédzser, akik félév különbséggel lettek öngyilkosok, tettük előtt olyan üzenetek sorát kapták, mint „A világ jobb lenne nélküled” vagy „Remélem, megölöd magad”. S míg Angliában országos médiakampány indult a cyberbillying megfékezésére, addig nálunk ez nem éri el a közbeszéd szintjét. „A szülők farizeus magatartását látom: fontos, hogy a hidegben sálat adjunk a gyerekre, de nem törődünk azzal, hogy mit csinál az online térben” – mondta Pászthy.

„A pornográfia is egy olyan terület, ahova ezek a gyerekek gyengítetlenül jutnak be, és egyáltalán nincsenek felkészülve rá. Nem lehetnek illúzióink: 15 éves korra a gyerekek 100 százaléka találkozik pornográf tartalmakkal, 12 éves korra a fiúk 70 százaléka. A kiskorúak személyiségfejlődésére ez igen rombolóan hat, rengeteg gyerek panaszkodik, hogy szorong a szexualitástól, a párkapcsolattól, torz képzetei vannak róla, fél a kommunikációs helyzettől, a testi élményektől. Mindez folyamatos koncentrációs nehézséget, önbizalomhiányt okoz a mindennapokban” – hangsúlyozta a pszichiáter, azt is megemlítve, hogy a kortárs nyomást fölerősíti, hogy a magyar gyerekek kirívóan felelőtlenül és korán, átlag 13-14 évesen kezdik a szexuális életet, és átlag 14 éves korban próbálják ki a drogot.

Pászthy Bea aláhúzta: különösen nehéz a pubertáskori önazonosság megtalálása egy olyan világban, ahol a száz legszebb nő között férfi is van, azaz a gyerekek a saját nemi identitásukban sem lehetnek biztosak. „Nagyon nehéz a gyerekeknek egy androgün női és metroszexuális férfivilágban egészséges szexualitásra jutni, sok anorexiás gyerek emiatt is igyekszik ezt a fajta aszexuális szerepet felölteni” – fűzte hozzá a doktornő, aki szerint az internet eleve nagyon abuzív módon hat a női testképre. Nem véletlen, hogy páciensei irgalmatlan méretekben olvassák, sőt szerkesztik a pro ana (anorexiát propagáló) oldalakat.

Intimitás nélkül

A terapeuta súlyos mulasztásnak tartja, hogy a Facebook működtetői olyannyira nem szűrik ki a 18 év alattiakat, hogy a tízévesek is saját profillal lehetnek fent az oldalon. Márpedig minél éretlenebbül kapcsolódik be a gyerek az online térbe, annál súlyosabban torzulhat a személyisége. Sok más negatív hatás mellett a közösségi média megszünteti az intim, személyes szférát, és nárcisztikus irányba hangolja el a személyiséget, hiszen az egyén folyamatosan minden létező információt kiad magáról. Ráadásul – figyelmeztetett a szakember – az online térben eltűnik az életkor, a gyerekek jellemzően idősebbeknek, a szexuális elkövetők meg fiatalabbaknak mutatják magukat, ami rendkívül megkönnyíti a kiskorúak áldozattá válását.

„Olyan élményeket élnek át ezek a gyerekek az online térben (szex, brutalitás, kortársi zaklatás stb.), amire nincsenek felkészülve, és nem tudnak rájuk jól reagálni. Magatartásuk megváltozik, bezárkóznak, üresnek érzik magukat, nem tudják megosztani a nehézségeiket másokkal, elkezdődik a falcolás, az iskolából való távolmaradás, a kortársak kerülése” – hangsúlyozta a pszichiáter. Nincs olyan páciense, aki ne váltott volna már iskolát: ez a generáció megszokta, hogy „offol”: ha nem teszik neki valami, kikapcsol, továbblép a kapcsolataiból, családból, iskolából – akárcsak a virtuális világban.

Jól ismert jelenség a Facebook-depresszió, hogy minél több időt töltenek ott ezek a gyerekek, annál előrehaladottabb náluk a depresszió. „Egyrészt azért, mert este rájönnek, hogy egész nap semmi értelmeset nem csináltak. A másik az irigység, ami a lájkgyűjtögetés miatt, illetve a másik élete kapcsán felmerül bennük” – magyarázta Pászthy.

Érvényesnek lenni

A pszichiáter szerint a lájkgyűjtés kultuszát éljük: mindent föl lehet tenni az internetre, és „ha lájkokat kapok, akkor valaki vagyok, érvényes vagyok”. A gyerekek ma azért vállalkoznak egy élményre, például a szüleikkel elmenni egy kirándulásra vagy nyaralásra, amihez egyáltalán nincs kedvük, mert egy olyan cool helyre mennek, ahonnét folyamatosan tolhatják a szelfiket, amivel irigykedésre késztetik a kortársaikat, és gyűjtögetik a lájkokat. Ez a generáció a „megosztok, tehát vagyok” nemzedék.

„Egy csomó gyerek azt mondja, hogy „ja, doktornő nincs is fenn a facebookon, akkor maga nem is érvényes”. Én nem akárki vagyok, én valaki vagyok – mondják a gyerekek” – emelte ki a gyerekpszichiáter, megjegyezve, hogy ha kell, a gyerekek akár fizetnek is, más szóval „busserelnek” az újabb lájkokért.

„Mindegyikünk erre vágyik: valakivé lenni, kitűnni, hősnek lenni. Ezt kellene a szülőknek megadni számukra, mert ha a gyerek otthon azt érzi, hogy érték vagyok, érvényes vagyok, valaki vagyok, akkor nincs ráutalva a külső megerősítésekre, nem válik ezektől függővé” – mondta a szakember. A legnagyobb problémának azt tartja, hogy a Z-generáció tagjai rendkívül szenvednek a magánytól, és a negyedük boldogtalannak mondja magát. Ez amiatt sem meglepő, mert elődeiknél sokkal többet tudnak a világról, de nem képesek ezt a tudást feldolgozni, az eddigi legkisebb családokban élnek, az eddigi legidősebb anyák nevelik őket, gyakran egyedül. Az sem vigasztaló, hogy a várható leghosszabb élettartam lesz az övék, ha a screen-kultúra miatt ez a legkevésbé egészséges és nagy eséllyel magányos jövőt jelent.

Olvasson tovább: