Az elmúlt pár évben az Egyesült Államokban élő házaspár egy félezres floridai gyülekezet tagja-ként látott bele – a szavaik szerint – az utóbbi időkben „eldurvuló” helyzetbe. Az első meglepő tapasztalatuk az volt, mikor még tavasszal a városba látogató Trump beszédére váró sorban álltak, és az ellentüntetők megérkeztek. A többnyire fiatal Bernie Sanders-hívek hangosan ócsárolni kezdték a sorban állókat, ami az amerikai választási kultúrában – eladdig legalábbis – szokatlannak számított.
Valami elszabadult ebben a kampányban, és ezt nemcsak a magyar házaspár figyelte meg, hanem a tősgyökeres amerikaiak is. Az amúgy jellemzően udvarias és toleráns közéletet leglátványosabban a fiatal Sanders-hívek dúlták fel. Az észak-floridai, már inkább a Biblia-övezethez tartozó Pensacolában (de egész Escambia megyében is) megdöbbentek a kocsiból kiordítozó, a házak előtti Trump-táblákat kitépdeső Bernie-aktivisták agresszióján, akik hol utakat torlaszoltak el, hol autókhoz láncolták magukat. Ezt a fajta véleménynyilvánítást Zoli személyesen élte át egy forgalmas csomópontban, kezében egy „Make America great again” táblával. Míg sokan dudáltak neki (ez ott a rokonszenv jele; a rendőrautók például mind így jeleztek számára), a demokrata szavazók autóikból válogatott trágárságokat kikiabálva sértegették véleménye kifejezéséért.
A helyi keresztények imatémái között éppen ezért szerepelt, hogy semmiképp ne Sanders legyen a demokraták jelöltje (így is lett). Némelyek kamerákat szereltek fel a házuk elé, s akadt, aki a 110 voltos, tehát nem halálos hálózati feszültséget használta saját Trump-táblái védelmére (fel is került a netre a tolvajt szó szerint megrázó „élmény”). Zoltán és Márta szavai szerint az „ultraliberális agresszió és anarchia” terjedését valós veszélyként élte meg az amerikai keresztény középosztály (e szókapcsolat ott szó szerint értendő).
2016. 11. 18. (XX/46)
