Kereső toggle

A sátánizmus polgári arca

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Amikor Anton Szandor LaVey előadóművész és okkultista 1966-ban megalapította a Sátán Egyházát (Church of Satan) San Franciscóban, még senki sem gondolta volna, hogy ennek a periférikus és underground szervezetnek az „antikeresztény” spirituális gyökereiből táplálkozó filozófia és a kulturális sátánizmus 50 évvel később már széles társadalmi támogatottságot élvez és „polgárjogot” nyer. A Washington Post a napokban számolt be arról, hogy a New York-i székhelyű Sátánista Templom (Satanic Temple) szervezet a világnézeti semlegességre hivatkozva, kihasználva a demokratikus intézményrendszert hogyan próbál állami támogatást szerezni ahhoz, hogy az állami általános iskolákban kisgyerekek számára tarthassanak foglalkozásokat.

A kezdeményezés azért is kapott most ekkora sajtóvisszhangot, mivel idén nyáron az USA-ban több államban is folyamodtak engedélyért, hogy a magyarul leginkább Sátán Klub Szakkör névvel jól visszaadható (After School Satan Club) foglalkozásokat ősszel az állami iskolákban elindíthassák.

A szervezet beszámolója szerint átfogó stratégiát dolgoztak ki arra nézve, hogy a klubot országszerte minél több intézménybe eljuttassák; honlapjukon már most kilenc különböző államból egy-egy iskolában elérhető a foglalkozás. A fiatal sátánista generáció által négy éve alapított, politikailag is aktív szervezet újszerű eszközökkel próbálja elérni a társadalmat, és felhívni magára a figyelmet. Nem titkolt céljuk, hogy iskolai programjukkal ellensúlya legyenek a harmincas években elindított keresztény Jó Hír Kluboknak (Good News Clubs), amelyek évtizedek óta több ezer iskolában jelen vannak.

Érdekesség, hogy a Sátánista Templom alapítója kifejezetten hangsúlyozza, hogy az ő foglalkozásuk szerinte spiritualitástól mentes, nem vallási célú, sőt célja az, hogy a gyermekeket már igen kis korban megtanítsa a kritikai gondolkodásra, a józan észre, az empátiára és mások tiszteletére. Ennek némiképp ellentmondani látszik, hogy a klub logójában és kiadványaiban hangsúlyosan megjelennek a klasszikus sátánista szimbólumok, mint a pentagram, kecskefej és ördögvilla. Önkéntesei között magasan képzett fiatal pedagógusok és szakemberek is vannak, akik készek a programban való részvételre. A Sátán Klub létjogosultságát azzal indokolják, hogy a gyerekeknek joguk van több szempontot is megismerni, világnézetileg „kiegyensúlyozott” programokon részt venni.

A Klub tantervében egyébként hivatalosan a józan gondolkodás és társas készségek fejlesztése, irodalmi művek tanulmányozása és különböző csoportjátékok szerepelnek.

Szintén az egymás iránti empátiára és a vallási pluralizmusra hivatkozva állított 3 méteres kecskeábrázolású sátánista szobrot tavaly Detroitban a Sátán Egyháza, amiről a Vigyázó blog számolt be akkor magyar nyelven.

Az idei iskolai kezdeményezés felhívja a figyelmet arra, hogy a sátánizmusról többé nem lehet csupán mint zárt kiscsoportban, sötét, eldugott helyeken végzett rituálékról gondolkodni, mivel az újhullámos sátánisták modern módon, rituáléktól mentesen, a kultúrát és oktatást felhasználva igyekeznek világnézetüket propagálni. A társadalmi ingerküszöb kiiktatásáig azonban több évtizedes út vezetett.

LaVey munkásságára már a hatvanas évek végén felfigyelt Hollywood, személye valószínűleg számos horror- és okkult filmet ihletett, közkeletű feltételezések szerint többek között

Roman Polanski 1968-as Rosemary gyermeke (Rosemary’s Baby) című filmjét. Tragikus módon LaVey népszerűsége azt követően csappant meg, hogy Polanski felesége többedmagával a Manson-szekta sátánista rituális gyilkosságának áldozata lett.

LaVey mindenesetre kulcsszerepet játszott a sátánizmus újradefiniálásában és világméretű elterjedésében főként azzal, hogy 1969-ben megjelentette az alapműnek számító Sátáni Biblia című könyvét, amellyel hatással tudott lenni kora lázadó lelkületű és főként művészi beállítottságú fiataljaira. Számtalan, ma már kultikusnak mondható zenekar merített ideológiájából, újfajta hitvallásként állítva azt rajongói elé.

Így a ’80-as évektől kezdve a sátánista világnézet legsikeresebb terjesztői kétségtelenül azok a nemzetközi hírű rock- és heavymetal-együttesek, akik szövegeikben a gonoszt méltatják, a Bibliát gyalázzák, és használják a sátánizmus rituális és szimbolikus jegyeit, mint a vért, démoni arcfestést, fordított keresztet, pentagrammát, ördögvilla-mutogatást (ami ma metálvillaként él a köztudatban).

Az első sátánista metálzenekarok feltűnésekor még a legtöbben megmosolyogták ezeket a teátrális elemeket és hátborzongató hanghatásokat használó irányzatot, hóbortnak tartva, rövid pályafutást jósolva számukra. Azonban az elmúlt 30 év ékesen bizonyítja, hogy az irányzat nemhogy elhalt volna, hanem kifinomultabb és népszerűbb, mint valaha.

A sátánista rockzene különösen a skandináv országokban tudott kulturális akadályokat ledönteni, ezekben az országokban már a nemzeti kulturális értékek hordozói között tartják számon a műfaj művelőit. A nyíltan blaszfémikus üzeneteket megfogalmazó zenekarok meglepően nagy tiszteletnek örvendenek Norvégiában, ahol a már hagyományszerűen megrendezett sátánista zenei fesztiválok védnökei magas állami tisztviselők, a hazai blackmetal-csapatok különböző szimfonikus rendezvényeken is fellépnek a polgári közönség előtt.

De ez korántsem izolált jelenség, Európában és szerte a világon egész évben egymást érik a különböző okkult zenei koncertek, nagyszabású fesztiválok. A legismertebbek egyike a Franciaországban idén 11. éve megrendezésre kerülő Hellfest, amelyen az évek alatt eddig összesen 140 ezren vettek részt.

 

Ateista sátánizmus, a modern sátánista filozófia

A sátánizmus valós történetét nemigen tudjuk feltérképezni, mivel ilyen jellegű csoportokról csak a huszadik század közepétől kezdve maradtak fenn írásos beszámolók. Annyi bizonyos, hogy eredetileg a kereszténység és a bibliai világkép egyfajta ellenzéseként, más néven tagadásaként jöttek létre. A tradicionális sátánisták az ördögöt magasztalják fel, aki nézetük szerint erősebb Istennél, ellenben Krisztust bukott, gyenge lénynek tartják, aki a kereszten végezte be. Számos sátánista szerint Lucifer a fényhordozó, akié a jövő, Isten pedig legyőzetett, akinek végleg leáldoztatott. LaVey ezzel szemben újfajta módon közelítette meg a kérdést. A Sátánnak, mint transzcendens személynek az imádását elméletileg elutasítja, azt (vagyis az imádandó lényt) inkább magával az emberi természettel azonosítja. Emiatt eszmerendszerében az abszolút érték maga az ember és az emberi természet, amelyben a benne nyugvó kívánságoknak ezért is indokolt szabad utat engedni. Ez magyarázza, hogy LaVey házában (mely egyben az általa alapított vallás központja is volt) miért zajlottak szélsőséges szexuális kicsapongással teli rituálék, ahol semmi nem szabott határt a legelvadultabb vágyaknak sem. Ez a fajta filozófia könnyen beilleszthető az ateisták világképébe, ami miatt a modern sátánizmus már szélesebb tömegek számára is könnyen befogadhatóvá vált. LaVey könyvei ugyan számos rituális és mágiáról szóló útmutatást is tartalmaznak, azonban ezeket az ateisták egyfajta emberi önkifejezésnek fogják fel, amelyben nincsen semmi különös vagy kivetnivaló.

Olvasson tovább: