Kereső toggle

„Meglephette őket, hogy nem akarok seftelni”

Pákh Imre a Golgota-ügyről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Pákh Imre 2003-ban kölcsönadta a magyar államnak a tulajdonát képező Golgota című világhírű Munkácsy-képet. A magyar állam 2013-ban megegyezett a gyűjtővel, hogy 9 millió dollárért megveszi a festményt. Majd egy váratlan fordulattal jelentkezett a Magyar Nemzeti Bank, és közölte Pákhkal, hogy maximum 6 millió dollárt ad a képért. A gyűjtő nemet mondott, válaszul az állam védetté nyilvánította a képet, ami azt jelenti, hogy az amerikai-magyar Pákh nem viheti el az országból.

Munkácsy Mihály Golgota című festménye kapcsán az első kérdés, ami egy laikusban megfogalmazódhat: hogyan lesz egy műkincs ennyire drága? Mert ebből a szempontból szinte mindegy, hogy 10, vagy „csak” 6 millió dollárt ér, hiszen utóbbi is 1,7 milliárd forint.

– A Golgota ára jelentősen ingadozott az elmúlt több mint százhúsz évben. Volt nagyon drága, és volt olcsóbb is. Szerintem én most olcsón próbálom eladni. 1887-ben John Wanamaker amerikai multimilliomos, a kép első tulajdonosa 175 ezer dollárt fizetett a képért Munkácsynak, ami mai áron 40-50 millió dollárnak felel meg.  A Golgota, a 160 ezer dollárért szintén Wanamakernek eladott Krisztus Pilátus előtt és más festményei a legjobban fizetett élő festővé emelték Munkácsyt a maga korában. Nála több pénzt a saját éle-tében egyetlen művész sem keresett a XIX. században. Munkácsy gazdag volt. Őt követően persze jöttek új trendek, így az általa is képviselt akadémizmus háttérbe szorult, és az impresszionistákért, expresszionistákért vagy modern amerikai művekért kezdtek horribilis összegeket fizetni. Mostanában azonban reneszánszát éli a XIX. századi festészet. 

Hallottam olyan rosszindulatú véleményt is, hogy Munkácsy jobb üzletember volt, mint festő, és valójában jól ráérzett a közönségigényre.

– Az ellenkezője történt: ő egy zseniális művész volt, és amit festett, az tetszett a vevőknek. Hihetetlenül felkapott festő volt Amerikában és Európában is, nem volt olyan amerikai mágnás, akinél ne lógott volna egy-két Munkácsy-kép a falon. De most a legnagyobbakra gondoljon: Rockefellerek, Hiltonok és sorolhatnám. És amikor Munkácsy 1888-ban az USA-ban járt, az amerikai elnök vacsorát adott a tiszteletére a Fehér Házban.

Ön hányadik tulajdonosa a Golgotának? 

– A harmadik. Miután Wanamaker meghalt, a leszármazottaié lett a kép, tőlük vette meg a magyar származású Julien Beck, én pedig tőle vásároltam meg 2003-ban.

Úgy tudom, hogy miután Ön megvette a képet, felajánlotta ingyen a magyar államnak kiállítás céljára. Ami azért nagyvonalú, mert a trilógia másik darabját, a Krisztus Pilátus előtt című festményt a kanadai tulajdonosa évi 50 ezer dollárért adta kölcsön Magyarországnak.  

– Ez úgy volt, hogy 2003-ban szólt egy ismerősöm, hogy eladó a Golgota. Elmentem Debrecenbe a Déri Múzeumba megnézni, és amikor megláttam a teljes Krisztus-trilógiát, egyértelművé vált számomra, hogy nem viszem el a képet, mert annak ott van a helye. Úgyhogy éppen azért vásároltam meg, hogy ott maradjon a másik két képpel együtt. Már csak azért is, mert volt egy másik érdeklődő, egy texasi hölgy, aki el akarta vinni Amerikába. Én rálicitáltam, kifizettem, majd aláírtam egy több éves letéti szerződést a Déri Múzeummal, és a kép tulajdonképpen azóta ott van. Pontosabban négyszer vittük el: egyszer, amikor elhoztuk a trilógiát Budapestre, aztán Pécsre, Bécsbe, majd Szegedre.

Az publikus adat, hogy az Ön teljes gyűjteményének mennyi az értéke? 

– Ezt nem tudom megmondani, mert soha nem összegezték. Én nem befektetői szemlélettel gyűjtöm a képeket, hanem egyfajta misszióvá vált, hogy megvegyem a lappangó Munkácsy-festményeket.

A Golgota szempontjából 2013 jelentett fordulatot, akkor keresték meg a magyar állam képviselői. 

– Lázár János akkor még államtitkári rangban és L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottságának fideszes elnöke kerestek meg vételi ajánlattal tavasszal. Én korábban is úgy gondoltam, és erről Kósa Lajos akkori debreceni polgármesterrel is többször beszéltünk, hogy a trilógia mindhárom darabjának a magyar állam tulajdonába kellene kerülnie. Mégpedig azért, mert akárhányszor kiállítottuk Debrecenen kívül, mindig jelentkezett valaki, hogy megvenné. A Golgota ugyanis nem nemzeti tematikájú kép: a keresztény kultúrkörben a világ bármely pontján otthonra találna. Úgyhogy örömmel vettem a meghívást, és miután a Parlamentben leültünk tárgyalni Lázár és L. Simon urakkal, igaz, hogy nehéz tárgyalás után, de úgy álltunk fel, hogy szóban megegyeztünk az eladásról, az árról és minden részletről. Én legalábbis így értelmezem a kézfogást, amivel akkor elváltunk. 

Milyen összegben egyeztek meg?

– Kilenc millió dollárban.

Most azt mondja, van egy tízmilliós ajánlata egy orosz befektetőtől. Ő mikor jelentkezett?

– Nem befektető, hanem egy orosz ismerősöm, egy milliárdos, aki amellett, hogy pravoszláv templomokat épít Rómától kezdve Havannán át Amerikáig és persze Oroszország-szerte, szentképeket is gyűjt, ez a hobbija. Ő jelentkezett 2014 novemberében, érdeklődött a képről. Én azt tudtam neki mondani, hogy hiába egyeztünk meg a magyar kormány képviselőivel 2013-ban, azóta se történt semmi. Akkor tett ajánlatot, hogy tízmillió dollárért megvenné a Golgotát. Ő ismerte az értékbecsléseket.

Legalább hat értékbecslésről lehet tudni, elég nagy a szórás. Az orosz ajánlattevő melyikeket ismerte?

– Ő azt a három értékbecslést ismerte, melyet én készíttettem 2013 tavaszán, miután a kormány képviselői megkértek erre.

Kik készítették ezt a három becslést, és milyen összegekről szólnak?  

– A londoni Christie’s két munkatársa iderepült, majd elutaztunk Debrecenbe. Ott tanulmányozták a képet, majd 10 millió euróra becsülték fel, ami körülbelül 11 millió dollár. Ezt megelőzően 2013 elején, a New York-i Sotheby’s alelnöke azt az ajánlatot tette, hogy eladják 10 millió dollárért a képet úgy, hogy abból ők kapnak 400 ezer dollár jutalékot.

A harmadik becslés nyáron történt: a világ egyik legnagyobb értékbecslő cégét én kértem fel, 5 ezer dollárt fizettem: egy harmincoldalas tanulmányt készítettek – ők nem adnak és nem vesznek műtárgyat, kizárólag értéket határoznak meg –, és ők is 10 millió dollárt állapítottak meg. Én mindhárom értékbecslést elküldtem Lázár úrnak, L. Simon úrnak és Baán László kormánybiztos úrnak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának. Emellett utóbbi intézmény is megrendelt egy értékbecslést ugyanettől az amerikai cégtől, és a cég természetesen ez esetben is 10 millió dollárról szóló tanulmányt készített. Ez ugyanis Amerika, itt nem úgy mennek a dolgok, mint Magyarországon, hogy odaszólnak, hogy mennyi legyen az érték.

Lázár Jánosék elfogadták ezeket a becsléseket?

– Igen, mert nem lehet nem elfogadni ezeket a becsléseket. A Christie’s 1766 óta működik, a világ legnagyobb aukciósháza, az éves forgalma közel 7 milliárd dollár. A második legjelentősebb aukciósház a Sotheby’s.

Ön tehát kézfogással jött ki Lázár úréktól...

– Kézfogással és szóbeli megállapodással.

Mikor jelentkezett Önnél a Magyar Nemzeti Bank?

– Ha jól emlékszem, 2014 tavaszán indították el az MNB Értéktár Programját. A program vezetője ez év elején keresett meg.

Gerhardt úr?

– Igen, Gerhardt Ferenc. Kétszer találkoztunk. Először 5,7 millió dollárt ajánlott a Golgotáért, majd májusban, a második találkozón 6 milliót. 

De hát a kormány képviselőivel 9 millióról állapodtak meg.

– Ezt el is mondtam Gerhardt úrnak, mire ő kijelentette, hogy felejtsem el azt a megállapodást, mert ők, az MNB nem az állam, nem a kormány. 

Van itt egy logikai bukfenc. Ha az MNB nem az állam és nem a kormány, akkor hogyan mondhat fel egy olyan megállapodást, amit a kormány képviselői kötöttek Önnel?

– Én ehhez nem értek, de nekem Gerhardt úr szó szerint azt mondta, felejtsem el a Lázár úrral kötött szóbeli megállapodást. Azt persze hozzátette, hogy mindemellett nagy tisztelője Lázár úrnak.

Ön megkereste Lázár Jánosékat, hogy valóban semmis a megállapodás?  

– Először az ügyvédem, Bánáti János jelentkezett be a Miniszterelnökségre, majd néhány héttel később személyesen én is kértem időpontot. Eddig még nem kaptam. De megértem, hogy Lázár úr nagyon elfoglalt.

Ön hogy fogadta az MNB 5,7 millió dolláros ajánlatát?  

– Ez az összeg úgy jöhetett ki, hogy a trilógia másik darabját, a Krisztus Pilátus előtt című képet 5,7 millióért vette meg az MNB a tulajdonostól, a kanadai Hamilton Galériától. Ebből azonban nem következik, hogy a Golgota is ennyit érne, már csak azért sem, mert a témája miatt ez a központi kép, hiszen ez a megfeszítést ábrázolja. Ráadásul a Krisztus Pilátus előtt gyakorlatilag ingyen került a Hamilton Galéria birtokába, tehát számukra talált pénz volt az az 5,7 millió dollár. Én viszont fizettem a Golgotáért még 2003-ban, és úgy gondolom, jogomban áll annyiért eladni, amennyiért van rá vevő. Ráadásul az állam csomagárban gondolkodott, volt egy bizonyos összeg a Golgotára és a Krisztusra, és engem kértek meg arra, hogy alkudjam lejjebb a Krisztus Pilátus előtt árát, amiért cserében nekem megadják a 9 millió dollárt. Le is alkudtam az árat, a Hamilon Galéria ugyanis először 10, majd 8 millió dollárt kért. De hiába érveltem mindezzel, az MNB-t nem érdekelte. 

Ön 9 milliót szeretne, az MNB

6-ot fizetne. Anyagilag hogy érintené Önt ez a 3 millió dollár mínusz? 

– 3 millió dollár nem fogja megváltoztatni az életemet, a mindennapjaimat. De ha odaadnám 6 millióért a Golgotát, úgy érezném magamat, mint egy balek, akit átvertek. És ez nem egy jó érzés.

Hát nem.

– És főleg azért nem jó, mert tudom, hogyan szerezték be azt a három értékbecslést, melyekre ők hivatkoznak. Amikor az MNB-vel tárgyaltam, elém tettek egy kormányrendeletet, ami meghatározza, hogyan kell eljárni állami műkincsvásárlás esetén. Szó van benne a becsüsökről is: a háromból egy sem felel meg a kormányrendeletnek, ami többek között kimondja, hogy a becsüs nem állhat sem üzleti kapcsolatban sem alá-fölérendeltségi viszonyban az adott ügylet egyik szereplőjével sem, jelen esetben tehát sem az MNB-vel, sem a magyar állammal.   

Vegyük sorra őket!

– Az egyik 6 milliós értékbecslést Virág Judit készítette. Ő elismert szereplője a magyar műkincstárgy-piacnak, azonban üzleti kapcsolatban áll az MNB Értéktár Programmal. A másik Bellák Gábor, akitől a főnöke, Baán László rendelte meg az értékbecslést. A harmadik becslést Einspach Gábor készítette, tudomásom szerint ő is üzleti kapcsolatban állt az állammal.

Ezek után Ön megmutatta az orosz érdeklődő 10 milliós ajánlatát az MNB-nek, amire válaszul a magyar állam kezdeményezte a Golgota védetté nyilvánítását, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy bár az Öné a kép, nem viheti ki az országból.

– Erre azért volt szükség, legalábbis így nyilatkozott az MNB képviselője, hogy „ne történhessen valamilyen jóvátehetetlen dolog a képpel”. Kérdem én: milyen jóvátehetetlen dolog történhetne? Esetleg az, hogy élve a tulajdonjogommal, eladom valaki másnak a festményt? De közelebb jutunk a válaszhoz, ha felidézzük Lázár úr nyilatkozatát a védetté nyilvánításról: ő azt mondta, „ezzel a barátságos lépéssel szerettük volna meggyőzni Pákh urat arról, hogy minden körülmények között érdemes velünk megállapodni”.

Igazán tréfás. Normál esetben egyébként milyen célt szolgál a védetté nyilvánítás?

– Azt, hogy ismert legyen az adott műtárgy holléte, illetve az, hogy külföldre csak engedéllyel lehessen kivinni. Ez nem egy különös eljárás, jelenleg is rengeteg védett műtárgy van kiállítva világszerte.  

Önt meddig hátráltathatja tulajdonosi jogainak gyakorlásában a Golgota védetté nyilvánítása?

– Nem vagyok jogi szakértő, de egy ilyen védettségi időszak akár egy évig is eltarthat. Vagy kettőig. Viszont ez idő alatt is eladhatom a képet.

Azt is megteheti, hogy leakasztja a falról, és hazaviszi a budapesti lakásába?

– Ez egy 460-szor 712 centiméteres kép, ami a magassága miatt még ebbe a lakásba se férne be. De nem is hozhatnám el a Déri Múzeumból. Kértem, de nem engedték.

Ahhoz viszont volt joga, hogy letakarja?

– Igen. Én ugyan nem láttam így, de úgy tudom, jelenleg is le van takarva a kép. Azért takartattam le, mert úgy vélem, lopott képet nem illik múzeumban kiállítani. Tudom, erre az a válasz, hogy senki nem lopta el a képet. A jogaimat viszont ellopták.

Ön szerint a magyar állam miért erősködik 3 millió dollár miatt?

– Nézze, többről van szó, ugyanis én a 9 millió dollárért nemcsak a Golgotát kínáltam, hanem azt is, hogy további 53 Munkácsy képet letétbe helyezek a Magyar Államnál 12 évre díjmentesen, továbbá a teljes gyűjteményre elővásárlási jogot adok. Mert ezek között van legalább 25 olyan kép, például az Ásító inas is, melyek nélkül nincs igazi Munkácsy-kiállítás. Az MNB-t mindez nem érdekelte, ezt írásba is adták. A kérdésére csak azt mondhatom: meglephette őket, hogy nem akarok seftelni a Golgotával.

És mit mond Ön?

– Egy üzlet, ami nem jött össze.  

Ugyanakkor valahol azt nyilatkozta, hogy ez az egész történet összefügghet az úgynevezett őssejtbotránnyal. (Pákh Imre egyik cége résztulajdonos egy olyan vállalkozásban, amely 2008-ban vitatott módon végzett őssejtbeültetést Magyarországon. Az ügyben eljárás indult, Pákh Imrét és további hét személyt 2015 április 29-én nem jogerősen elítélték – a szerk.)

– Még mielőtt elindult volna a tárgyalás az MNB-vel a Golgotáról, kaptam egy üzenetet, hogy ha nem leszek eléggé rugalmas, elmarasztalhatnak az őssejtügyben, védetté nyilvánítják a képet, és kiutasítanak az országból. Az üzenet jóval a Lázár úrékkal történt megállapodás után érkezett, és nem a kormánytól jött.

Ehhez képest azonban több elemében is megvalósulni látszik.  

– Nem tudom. Amikor megkaptam az üzenetet, azt hittem, csak vicc. Minden-esetre aznap elmondtam az ügyvédemnek, hogy legyen írásos nyoma, hogy megfenyegettek. Azt nem tudhatom, hogy van-e összefüggés az őssejtügy és a Munkácsy-kép között. De nem elképzelhetetlen.

Az ügyészség hatályon kívül helyeztetné az ítéletet, mert a csalás vádja nem állt meg első fokon.

– Valószínűleg arra gondolnak, hogy ha az újra induló per során sikerülne bebizonyítani a csalást, az súlyosabb ítélettel járna.

Miért vágott bele az őssejtbizniszbe?

– Azért, mert hiszek benne. Több családtagom részesült őssejtkezelésben. Az apám 92 éves volt, az orvosok még másfél-két évet adtak neki. Ennek ellenére elkezdtük az őssejtkezeléseket. Végül 105 éves koráig élt. Ma már Magyarországon is sokan belátják az ilyen kezelések hasznát azok közül is, akik 6-7 éve még elutasították. Én mindenesetre soha egyetlen beteg emberrel se tárgyaltam, nem találkoztam. Menedzseltem az üzleti részt, ezért azzal vádoltak, hogy nyereségre törekedtem. De, bocsánat, egy befektető miért fektet be?

 

Pákh Imre

A milliárdos műkincsgyűjtő és üzletember 1950-ben született Munkácson, a volt Szovjetunióban. 1972-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait arab szakon Leningrádban, a mai Szentpéterváron. Diákként pénzkereseti céllal ikonokat gyűjtött. 1973-ban Magyarországra költözött, egy évvel később a kommunista belügyi szervek nyomására elhagyta az országot: kivándorolt az Egyesült Államokba. 1979-ben a New York Egyetemen közgazdász diplomát szerzett. Eleinte alkalmazottként dolgozott, majd hamarosan fém- és műtárgy-kereskedelemmel foglalkozó saját céget alapított. A 90-es évek közepe óta gyűjti Munkácsy Mihály festményeit. Pákh Imre a Vitézi Rend tagja. Mint a Heteknek kifejtette, kárpátaljai magyarként felszabadítónak tartja Horthy Miklóst. 2009 óta Munkács díszpolgára és több magas rangú magyar, illetve ukrán állami kitüntetés birtokosa.

 

Tízmillió dolláros Golgota

Julien Beck a Figyelőnek azt nyilatkozta, hogy 7 millió dollárért adta el a Golgotát Pákh Imrének. Gerhardt Ferenc szerint ez nem bizonyítható. Gerhardt az Origónak azt mondta, ő sosem látta azt a három külföldi értékbecslést, ami 10, illetve 11 millió dollárra értékelte a festményt. Pákh Imre a Hetek munkatársának megmutatta mindhárom dokumentumot.

Olvasson tovább: