Kereső toggle

Budapestről bojkottálnák Izraelt

Újabb politikai provokáció a Soros-egyetemen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Néhány hónappal azután, hogy a CEU meghívására szabadon hirdethette Izrael- és zsidóellenes nézeteit egy amerikai arab vendégprofesszor (Akadémiai szabadság: a népirtás is belefér? Hetek, 2015. június 12. Akadémiai intifáda: a CEU visszakozott. 2015. július 31.), újabb, kevésbé látványos incidens történt az intézményben: egy boszniai hallgató az Izrael elleni bojkottmozgalom támogatásáról szóló értekezésével védhette meg a PhD-jét.

„Megélni a globális muszlim tiltakozást: Izrael bojkottja két európai városi helyszínen” – ez a címe annak a PhD-disszertációnak, amelynek megvédésére a Közép-európai Egyetem (CEU) Szociológia és szociális antropológia tanszéke hívta meg az érdeklődőket szeptember 18-án. A meghívóban röviden összefoglalták a dolgozat lényegét: eszerint „etnográfiai tanulmányról” van szó, amely azt vizsgálja, hogyan élik meg muszlim közösségek helyi szinten a globális BDS-mozgalmat, tehát a nyugati baloldal és egyes iszlám közösségek által meghirdetett, Izraelt sújtó gazdasági bojkottot (a BDS-mozgalomról lásd keretes írásunkat).

A kitűnő angolságú, az akadémiai és az emberi jogi zsargont zavaros eszmékkel ötvöző disszertáció szerzője a 32 éves, szarajevói születésű Jana Jevtic, akinek nyilvánosan elérhető szakmai önéletrajzából kiderül, hogy szinte megszállottja ennek a témának. Jevtic 2002 és 2007 között Londonban még a Bosznia-Hercegovinának nyújtott külföldi segélyeket és a balkáni békeperspektívákat kutatta, a 2009-es MA fokozatához szükséges szakdolgozata azonban, amelyet a budapesti CEU-n írt, már az Izraelben befektető multik globális muszlim bojkottját vizsgálta „Izrael gazdasági gyengítésének módszereként”.

Jevtic 2009-es szakdolgozatát használja egyébként egyik forrásául Elif Izberk-Bilgina michigani kutató, aki militánsan bojkottpárti dolgozatában „cyberdzsihád”-nak nevezi a BDS-mozgalmat. Nem véletlenül.

Jana Jevtic az utóbbi évek konferenciaanyagaiban és vendégelőadásaiban is főként ezt a témát boncolgatta. Önéletrajzának „kutatási tapasztalatok” rovatában alig feltűnően bújik meg londoni MA fokozatához szükséges terepmunkájának címe: „Izrael globális muszlim bojkottja: a Friends of Al-Aqsa esete”. Valószínűleg még a CEU-n is kevesen tudják, hogy ez a londoni központú, az emberi jogok nyelvezetét használó, palesztinbarát iszlám szervezet, amely a globális BDS-mozgalom szerves része, és amely Izrael állítólagos „apartheidpolitikáját” akarja büntetni. Az izraeli Meir Amit terrorizmuskutató intézet (The Meir Amit Intelligence and Terrorism Information Center) szerint „Hamasz-barát szervezet, amely Izrael megsemmisítését hirdeti”.

Jevtic szociológiai terepmunkájának interjúalanyai valójában a fegyveres terrort is legitim eszköznek tartják Izrael kiiktatására. A szervezet aktivistáival folytatott beszélgetések felbukkannak a PhD-disszertációban is, ahol a fentiek helyett megtudhatjuk, hogy békés muszlim aktivistákról van szó, akik a bojkott eszközével csupán „tanítani” szeretnék a tömegeket Izraelről és a gázai helyzetről. Roppant tanulságos volna megtudni, hogy ez a fajta tudatos torzítás és zsidóellenes politikai aktivizmus hogyan fér össze a CEU által hirdetett magasztos eszmékkel (tolerancia, demokrácia, az emberi jogokat tisztelő társadalmak létrehozása).

A bosnyák kutatónő több tanulmányában és panelbeszélgetéseiben is elővezeti azt az alaptézisét, mely szerint a BDS-mozgalom a tudatos politikai iszlám manifesztációja a „neoliberális globalizáció”, Amerika és Izrael ellen. Az Arab Liga 1948-ban meghirdetett állami szintű bojkottjával ellentétben ez a mozgalom már egyéni igényekről, lokális elhatározásról, muszlim polgári fogyasztók tudatos döntéséről szól – állítja, és a kelet-londoni Tower Hamletsben élő bengáli muszlimok példáján keresztül igyekszik bemutatni, hogy az „izraeli apartheid” elleni tiltakozás a „progresszív” irányt kereső muszlim polgárok öntudatosodásának, identitásformálásának eszköze. Még akkor is, ha kénytelen elismerni: a bojkott még nem elég sikeres, ezért szerinte nem kellene szelektálni az egyes Izraelben gyártott árucikkek között, hanem mindegyikre ki kellene terjeszteni (a Coca-Colára éppúgy, mint orvosi eszközökre). „Ha izraeli terméket vásárolsz, rossz muszlim vagy” – idézi egyetértően negyven interjúalanyának egyikét.

Ami feltűnő: Jana Jevtic disszertációja teljesen természetesnek veszi, axiómaként kezeli, hogy Izraelt – a közelmúlt Dél-Afrikájához hasonlóan – bojkottálni kell, és eszerint a témavezetői vagy konzulensei is osztják azt a nézetet, hogy ez magától értetődő, tehát nem igényel indoklást. Feladatának már csak a bojkott helyi megvalósításának szociológiai leírását tartja két példán: a már említett londoni Tower Hamletsben és a szarajevói Stari Gradban, olyan muszlim, illetve bevándorlóközösségekben, amelyek tagjai „antirasszista és antiimperialista politikát keresnek”, illetve muszlim identitásukat keresik a délszláv háború utáni helyzetben. A BDS-kampány a szerző számos interjúalanyának kínál ily módon önmegvalósítási lehetőséget.

(Mindez nem csupán valami elvont, akadémiai probléma: a boszniai muszlimok attitűdje nem vonatkoztatható el attól a ténytől, hogy Sredoje Novic polgári ügyekért felelős miniszter még januárban, egy lapinterjúban elmondta: „óriási a terrorfenyegetettség Bosznia-Hercegovinában”, az országban körülbelül háromezer potenciális terrorista tartózkodik, szerinte országa „a terrorizmus puskaporos hordója”. Nagyon valószínű, hogy január óta ez a szám nem csökkent, sőt.)

Alig néhány hónapon belül tehát ez már a második olyan eset, ami enyhén szólva is rossz fényt vet a Soros György által alapított budapesti intézményre és annak rektorára (épp a napokban derült ki, hogy a menekültügyben a Boston Globe-ban „szociálisan érzékeny” írást publikáló John Shattuck lemondott posztjáról, de nem ezekkel az ügyekkel összefüggésben).

Mint arról a Hetek, a Zsido.com és a Szombat is beszámolt, június elején egy palesztinbarát diákcsoport meghívására egy, a zsidó állam megszüntetését pártoló, az Izrael elleni fegyveres harcot is támogató amerikai arab vendégprofesszor tarthatott előadást a CEU-n. Ahogyan a Vigyázó blog írta, Joseph Massad írásai „a történelem szemétdombjára került keresztény antijudaizmus tradícióival mutatnak párhuzamot”, és előadása is ezt igazolta. Mondanunk sem kell, hogy ez a szélsőséges professzor is lelkes híve a BDS-mozgalomnak, ahogy azt az Al-Dzsazírán és az Electronic Intifada nevű honlapon publikált írásai is tanúsítják.

A CEU honlapján még olvasható Shattuck elnök rektori köszöntője, amely az intézményt „a nemzetközi oktatás új modelljének” tekinti, olyan „intellektuális forrásnak, amely segít nyitott, demokratikus, az emberi jogokat tisztelő társadalmakat létrehozni”. A CEU-n folyó, az amerikai Izrael-ellenes campusok vészjósló hangulatát idéző események mindenesetre erősen megkérdőjelezik ennek az „intellektuális forrásnak” a hitelességét.

PRESBITERIÁNUSOK A CIONIZMUS ELLEN

Az egyik főáramú, hárommillió tagot számláló amerikai protestáns felekezet, a presbiteriánus PCUSA (Presbyiterian Church USA) 2014 végén hivatalosan döntött arról, hogy felszámolja azokban az amerikai cégekben a befektetéseit, amelyek biztonságtechnikai eszközöket szállítanak Izraelnek a „megszállt területekre”. A döntés olyan óriásvállalatokat érintett, mint a Caterpillar, a Motorola vagy a Hewlett-Packard (HP).
A bojkott támogatása mellett a PCUSA teológiai kampányt is indított Izraellel szemben. Az egyház szinódusa „megfontolja”, hogy a felekezet hivatalos imaformáiban megtiltja az Izrael szó használatát. A javaslat indoklása szerint „indokolt különbséget tenni az Izrael ősi földjére vonatkozó bibliai fogalmak és a modern Izrael Állama között”.
A presibiteriánus felekezet most még egy lépéssel tovább ment, és a zsidó újévre időzített washingtoni konferenciájukon arról tárgyalnak, hogy van-e joga egyáltalán Izraelnek a létezésre. Az egyház szakértői csoportjának felvetése szerint fel te - hető a kérdést, vajon nem lenne-e indokolt felszámolni a zsidó államot? Ilyen követelést eddig csupán Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök és néhány terrorszervezet alapokmánya fogalmazott meg, hozzájuk csatlakozhat most a PCUSA, amennyiben a „Társadalmi Tanúságtevés Politikája Tanácsadó Bizottság” (Advisory Committee on Social Witness Policy) javaslatát a felekezet következő általános közgyűlése elfogadja.

Mi a BDS-mozgalom?

A közhiedelemmel ellentétben a nemzetközi Bojkott, Tőkekivonás és Szankciók (BDS) mozgalomnak nem egyszerűen Izrael Állam gazdasági ellehetetlenítése a célja, hanem a zsidó állam delegitimálása, megszüntetése, és végső soron beolvadása egy egységes, palesztin többségű államba. A mozgalom „rasszista”, dél-afrikai típusú apartheidállamnak állítja be Izraelt, amely „kolonizálja” a palesztin területeket, ezért nem vásárolnak azoktól a nagy multinacionális cégektől, amelyek Izraelbe invesztálnak, másrészt a Nyugat fogyasztóit izraeli termékek bojkottjára buzdítják.
A BDS-mozgalmat 2005-ben alapította 171 palesztin szervezet, mára azonban az egyik legfontosabb kapcsolódási ponttá vált a palesztin-, illetve iszlámbarát civilek és a nyugati szélsőbaloldali, Amerika- és Izraelellenes szervezetek között. Nem kizárt, hogy eleve ez is volt a cél, hiszen a mozgalom gazdasági hatása elenyésző (bár egyik „sikerük” volt a Maale Adumim településen működő SodaStream italgyár kikényszerített áthelyezése Izrael déli részébe), az értelmiségi rétegeket, az akadémiai és a médiaszférát elérő, mozgósító hatása nem lebecsülendő. Ugyanakkor az Európai Parlament épp a napokban hagyta jóvá a Ciszjordániában és a Golánon előállított izraeli termékek külön jelölését.
Sőt, az amerikai campusokon lényegében polkorrekt mainstreammé vált az „áldozatok” koalíciója, az Izrael-gyűlölő BDS-esek, radikális genderaktivisták, kommunisták, muszlimok, melegek, afroamerikaiak és más kisebbségek együttműködése, amely meghatározza az egyetemi élet „helyes” nyelvezetét, politikáját. A BDS távlati célja azonban messze túllép az értelmiségi kereteken, hiszen a cionista (tehát „rasszista”) zsidó állam nemzetközi megbélyegzése, delegitimálása szállítja az ideológiát a különböző Izrael-ellenes cselekedetekhez. Omar Barghouti vezető BDSaktivista tavaly nyíltan el is mondta: „Semmi nem mentheti meg a cionizmust, hiszen a cionizmus szándékolt öngyilkosságot követ el. Én a magam részéről az eutanáziát támogatom.”
De a mozgalom nemcsak termékeket és cégeket igyekszik bojkottal sújtani, hanem előadóművészeket, koncerteket és sporteseményeket is. Tavasszal a FIFA közgyűlése is napirendre vette az Izrael kizárásáról készített határozattervet, ám a szervezet körüli vesztegetési botrányok végül – egyelőre – elsöpörték a szavazást a tervezett futballbojkottról.

Olvasson tovább: