Kereső toggle

Úszunk a boldogságban!

Csíkszentmihályi Mihály és a flow

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tavaly decemberben nyújtotta át a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést Csíkszentmihályi Mihály pszichológiaprofesszornak Los Angelesben Balog Zoltán. A professzor az elmúlt két évtizedben vált elismertté a nemzetközi tudományos életben a flow (áramlat) teóriája révén, amely ma már a pozitív pszichológia egyik leghíresebb elmélete, és az arra épülő oktatási mód is világsiker. Egyaránt alkalmazzák a vezetőképzésben, az idősekkel, a fogyatékos emberekkel való foglalkozásban és fiatalkorú bűnözők rehabilitációjában.

A magyar származású amerikai professzor kutatásai alapján a címben szereplő magyar kifejezés (is) telitalálat. Bár magyarra áramlatként fordították le a pozitív pszichológia alapkifejezésének tekinthető „flow”-t, legalább annyira az úszás élményéhez is hasonlítható az az állapot, amit leírnak a magukat éppen tökéletesen boldognak érző emberek.

Csíkszentmihályi Mihály professzor empirikus kutatások alapján azokat az élményeket vizsgálta, amelyek során a vizsgálatban részt vevő személyek a fent említett állapotot élték át. A magyarul Flow – Az áramlat című könyvben összefoglalt kutatásai több mint százezer, többségükben hétköznapi, a világ különböző tájairól származó, más-más korú és társadalmi helyzetű ember élménybeszámolóin alapulnak.

A megkérdezett idős koreai asszonyok, tokiói tizenévesek, chicagói gyári munkások, szegények és jómódúak, névtelenek és híresek ugyanazokkal a szavakkal írják le az úgynevezett „tökéletes élményt”: amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, megfeledkezünk térről és időről, sőt bizonyos mértékben még önmagunkról is.

Hogy mi is a boldogság, arról a történelem során számos gondolat született, de a hétköznapokban meglehetősen egyszerűen vélekedünk róla: az életem boldog, ha mindenem megvan, ami a kényelmes élethez kell, nincsenek anyagi gondjaim, szerető családom, barátaim vannak, a munkahelyemen megbecsülnek, nem vagyok beteg, és van elég szabadidőm arra, hogy szórakozzak. A reklámok pedig azt sugallják, hogy a boldogság alapjai az ideált minél inkább megközelítő szép test, a pénz és a siker. Ezért az emberek hajszolják a pénzt és az elismerést, és mindent megtesznek külsejük javítása érdekében. Egy, az amerikaiak életminőségét vizsgáló tanulmány azonban egyértelműen bizonyítja, hogy az anyagi helyzet befolyásolja legkevésbé az életünkkel való elégedettséget. Szentmihályi professzor szerint a boldogság lényegében nem is a külső körülményektől függ, hanem attól, mi hogyan értelmezzük azokat.

Bár természetesen boldogságot okozhat a madárdal vagy a felhők játéka a nyári égbolton, de – a közhiedelemmel ellentétben – életünk legszebb élményei nem passzív, befogadó állapotban érnek bennünket, hanem akkor, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét a végletekig fokozza, hogy véghezvigyen valamilyen nehéz, de számára fontos feladatot. Vannak, akik ki tudnak törni a mind magasabb életszínvonalat hajszoló spirálból, anyagi helyzetüktől függetlenül elégedettek, és képesek mind a maguk, mind a környezetükben élők életét jobbá tenni. Ezek az emberek aktív életet élnek, mindenféle tapasztalatra nyitottak, és erősen kötődnek más emberekhez, illetve a környezethez, amelyben élnek. Élvezik, amit csinálnak, ritkán unatkoznak, és természetesen viselkednek minden helyzetben. Ők urai saját életüknek. Ennek kulcsa, a szerző szerint, a tudat feletti uralom megszerzése. Ezen a ponton a professzor egyébként jellegzetesen materialista-evolucionista megközelítése érdekes módon támasztja alá annak a könyvnek egyik igazságát, amely saját „bevallása” szerint az evolúciónál, vagyis annak kétségbe vonható elméleténél is régebbi. A Biblia ugyanis több helyen tanúságot tesz az emberi tudat, illetve gondolkodás meghatározó voltáról az élet minőségét illetően. Pál apostol leveleiben határozott útmutatásokat ad a keresztényeknek, hogyan befolyásolják, változtassák meg gondolkodásukat, és hogy miről érdemes gondolkodniuk.

A tudat nemcsak megjeleníti az én számára az információkat, hanem fontossági sorrendet is felállít közöttük, lehetővé teszi, hogy értékelhessük őket, és reagáljunk rájuk. A tudat tehát egy szándékainknak megfelelően elrendezett információhalmaz, más szavakkal a szubjektíven megtapasztalt valóság. Ha tehát megtanulunk uralkodni rajta, azzal erőteljesen befolyásolhatjuk, hogyan éljük át életünk különböző élményeit. Az információk rendezésében és a rájuk adott válaszok létrehozásában kulcsszerepet játszik a figyelem, amit úgy is értelmezhetünk, mint pszichés energiát, és amit nagyon fontos, hogy hogyan fektetünk be. Az információk mindig az énnel való kapcsolatban kapnak értékelést: gátolnak céljaink elérésében, elősegítik azt, vagy közömbösek? Egy információ vagy zavart okoz a tudatban, úgynevezett pszichikai entrópiát (hétköznapi megfogalmazásban: félelem, fájdalom, harag stb.), vagy további pszichikus energiát szabadít fel. Amennyiben nincs a tudatban zavar, melyben rendet kellene tennie, nincs olyan fenyegetés, amellyel szemben az énnek meg kellene védenie magát, akkor az ember szabadon annak szentelheti figyelmét, hogy elérje célját, és a pszichikus energia szabadon áramlik – ezt nevezhetjük tökéletes élménynek, azaz áramlatnak. A flow pedig nem egyszerűen az egyéni boldogság érzése miatt fontos. Következtében az én komplexebbé válik, önbizalma megnő, egyre újabb és újabb készségekre tesz szert, és így egyre inkább környezetének is hasznára válhat.

Érdemes azt is megvilágítani, mi a különbség az élvezet és az örömteli élmény között. Élvezetet lelhetünk egy jóízű ételben, egy kikapcsolódást nyújtó, izgalmas filmben vagy abban, ha a hasunkat süttetjük a tengerparton, időről időre megmártózva a hűvös vízben. Vagyis egy tevékenységet élvezhetünk pszichikai energia befektetése nélkül is. Egy teniszpartiban, egy könyvben vagy egy baráti beszélgetésben azonban csak úgy lelhetünk örömet, ha teljesen arra koncentrálunk. A pusztán élvezetes tevékenységek mulandóak, és hatásukra nem fejlődik az én.

A szerző szerint az örömteli élmény létrejöttének nyolc alapvető eleme van. Olyan feladatot kell kitűznünk magunk elé, melynek elvégzésére van esélyünk, képesnek kell lennünk a tevékenységre összpontosítani, ehhez fontos, hogy a célok világosak legyenek, és azonnali visszacsatolás álljon rendelkezésünkre. Szükség van arra, hogy elkötelezetten, de erőlködés nélkül bele tudjunk feledkezni a feladat végrehajtásába, és mindinkább el kell érnünk a saját cselekedeteink feletti kontrollt. Így a cselekvés közben megfeledkezünk énünkről, valamint szinte megszűnik az időérzékelés. Ha mindezek a feltételek teljesülnek, az az öröm olyan mély érzését hozza létre, hogy a benne részesülő személy teljesen kielégítőnek érzi azt.

Ha a szabadidős tevékenységeket nézzük, ilyen lehet mindjárt a sport: ha valaki teljesen átadja magát egy sakkjátszmának vagy focimeccsnek, úszik vagy hegyet mászik, bármelyik alkalmas lehet a flow átélésére. Ugyanakkor az, hogy élvezi-e az ember ezeket, elsősorban nem attól függ, hogy melyikben vesz részt, sokkal inkább attól, hogyan. Ha valaki csak azért edz, mert divat fittnek lenni, vagy mert tudja, hogy az jót tesz az egészségének, attól még végtelenül unhatja is az egészet! A másik, ami érdekes módon fordított arányban befolyásolja a szabadidőben átélt boldogság mennyiségét, az anyagi ráfordítás. Csíkszentmihályiék eredményei alapján a drága felszerelést vagy elektromos áramot igénylő tevékenységek, mint motorcsónakázás vagy tévénézés közben sokkal kevésbé éltek át áramlatot a vizsgált személyek, mint akkor, amikor kertészkedtek, kötögettek, vagy egyszerűen beszélgettek. A kevesebb anyagi forrást, de több pszichikai energiát kívánó tevékenységek nagyobb örömöt nyújthatnak.

A művészeti ágak és a tudomány különböző területei szintén széles skáláját kínálják a tökéletes élmény átélésének. Ha valaki pszichikus energiát fordít arra, hogy megismerje mondjuk a festészet vagy a zene egyes területeinek sajátos szabályrendszerét, akkor rendkívül magas szintű élvezetet nyerhet ezen művészetek befogadásakor, vagy akár az aktív alkotásban is. Az ilyen jellegű tevékenységek sok írónak, költőnek nem egyszerűen boldogságot, hanem az

értelem megőrzését jelentették olyan kritikus élethelyzetekben, mint a náci vagy kommunista börtönök vagy koncentrációs táborok.  A költő Tollas Tibor elmondása alapján a kommunista rezsim idején a váci börtönben ülő értelmiségi rabok egy éven keresztül műfordító versennyel foglalták le magukat. Jó példája ez annak, hogyan őrizheti meg az ember belső méltóságát és integritását a legkegyetlenebb külső körülmények ellenére is.

Ugyanez igaz bármely tudományágban való elmélyedésre. Az ismeretszerzés, a tanulás, sőt még pusztán a memorizálás is értékes tartalmakkal gazdagítja a tudatot. A professzor megfogalmazása szerint „az az ember, akinek az emlékezete tömve van információmintákkal, autonóm és önálló személyiség”. Másrészt maga a tanulási folyamat, a gondolkodási műveletek, a jelképrendszerek elsajátítása (legyen az a költészettan, matematika vagy a zene alapjai) maga is az áramlat élményével ajándékozhatja meg az embert. Megtapasztalhatja ezt a kutató-felfedezőtől és filozófustól kezdve minden iskolás, aki képes felismerni – akivel környezete képes felismertetni – a tudás megszerzésében rejlő örömöt. A szerző szerint ez alapvetően azon múlik, mennyire követhetjük ebben belső inspirációnkat, mennyire tanulhatjuk azt, amit szeretnénk, és hogy milyen mértékben vehetjük saját kezünkbe a tanulási folyamat irányítását. Nyilvánvalóan mindez elsősorban azokra vonatkozik, akik már rendelkeznek az önálló tanuláshoz szükséges módszertani eszköztárral, és van rálátásuk arra a széles spektrumra, amiből választani lehet, ha az ember a gondolat áramlatát szeretné átélni.

„Az az ember, aki elhanyagolja absztrakt készségeit, sosem lesz valóban szabad.  Gondolkodását a szomszédok véleménye, a tévében látott hirdetések és az újságok szólamai irányítják majd – állítja a pszichológus. – Az lenne a jó, ha a külsőleg irányított oktatás vége egyben a belső motiváció irányította tanulás kezdeti szakasza lenne.” A cél ekkor már nem valamiféle igazolás, diploma megszerzése, hanem annak megértése, ami velünk, körülöttünk történik, s ez vezethet el az „elme áramlatához”.

Ugyanígy fontosnak tartja a kutató az írás tevékenységét is. Az írás célja valójában nem pusztán az információ továbbítása, hanem annak megalkotása! „Az írásban rejlő, lassan, szervesen növekvő gondolatmenet hívja elő a gondolatokat” – fogalmaz. Az írás jó módja annak, hogy elemezzük és megértsük élményeinket, az önmagunkkal való kommunikáció eszköze, ezért kiváló lehetőség a napló- és a levélírás a saját tudatunk feletti uralom fejlesztésére.

Az eddigi vizsgálódások érdekes tapasztalata, hogy az emberek többsége jóval nagyobb arányban számolt be a munkája során átélt áramlatról, mint a szabadidejéből. Mégis mindenki egyre több szabadidőre vágyik. Úgy tűnik, kultúránk annyira belénk programozta, hogy a munkavégzés terhes és fárasztó, hogy még az ennek ellentmondó nyilvánvaló tapasztalatok sem képesek megváltoztatni szemléletünket. Pedig a szerző állítása szerint a passzív pihenés jóval kevesebb tökéletes élményre ad lehetőséget, mint amennyit munkahelyünkön átélhetünk, ha sikerül belefeledkezni ottani tevékenységünkbe. Ezt az operációt végző sebésztől és az órát tartó tanártól kezdve az autószerelőig, sőt akár a futószalag mellett dolgozó gyári munkásig elvileg bárki megvalósíthatja, és az író erre számos konkrét példát fel is sorol.

Ugyanakkor nem mindenkinek adatik meg az a képesség, hogy mindennapi tapasztalatainak minél nagyobb részét át tudja alakítani áramlattá, vagyis hogy uralni tudja a tudatát. Az úgynevezett autotelikus személyiség jellemzője, hogy önmagán belül megtalálja a célját, és nem függ túlságosan a külső körülményektől. Ezt két szélsőség akadályozhatja: egyrészt a figyelemzavar, amikor valaki képtelen koncentrálni pszichikus energiáját. Ebben az esetben sem tanulásra, sem valódi öröm átélésére nem képes. A másik akadály a túlzott éntudat és az egocentrizmus, amikor a figyelem megfelelő könnyedsége hiányzik – vagy mert az illető folyton azon aggódik, milyennek látják mások, vagy mert mindent csak saját érdekei szempontjából tud értékelni.

Érdekes kérdés, hogy vajon elősegítheti-e a család az autotelikus személyiség kialakulását. A Chicagói Egyetem egyik kutatása kimutatta, milyenek azok a családi kötődések a szülők és kamasz gyermekeik között, melyek eredményeképpen a gyermekek a legtöbb élethelyzetben erősebbek, boldogabbak és elégedettebbek voltak kortársaiknál. Ezekben a családokban a kamaszok tisztában vannak azzal, hogy szüleik mit várnak el tőlük, és érzik, hogy érdekli őket jelenlegi valóságos állapotuk, nem pusztán arra koncentrálnak, sikerül-e majd egy jó egyetemre bejutniuk. Fontos, hogy a gyermekeknek van választási lehetősége; beleértve azt is, hogy megszegjék a szüleik által felállított szabályokat, természetesen, ha vállalják a következményeket. Működik a családban a bizalom, amely lehetővé teszi, hogy a fiatal biztonságban érezze magát, és teljesen belemerülhessen abba, ami érdekli. Végül pedig lényeges, hogy a szülők igyekezzenek egyre komplexebb cselekvési lehetőségeket kínálni gyermekeiknek.

Csíkszentmihályi professzor elmélete nem akar recepteket adni, de arra törekszik, hogy minél mélyebben megértsük azt az alapvető fogalmat, amit boldogságnak nevezünk, és használható támpontokat ad ahhoz, hogyan tudjuk életünk minőségét a külső körülményektől függetlenül javítani.

Olvasson tovább: