Kereső toggle

Homokszem a gyilkos gépezetben

70 éve halt mártírhalált Dietrich Bonhoeffer

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Eric Metaxas Dietrich Bonhoeffer életéről írt tényregénye 2010-ben jelent meg, és elsöprő sikert aratott a könyvpiacon. Sokáig a New York Times bestsellerlistájának vezető helyén állt. Tizenkét díjban részesült, többek között az év huszonöt legjobb tényirodalmi könyve közé választották, elnyerte a tíz legjobb ajándék az embereknek címet és a Becket Alapítvány a Vallásszabadságért Canterbury érdem-rendjét is. Korábban is születtek már különböző történeti munkák a lelkipásztor életéről, sőt film is készült róla, de egyik sem keltett akkora visszhangot, mint Metaxas munkája.

Jeles teológiaprofesszorok, egyetemi tanárok és kritikusok a legjobban megírt Bonhoeffer-életrajzként emlegetik, amely nemcsak az Egyesült Államokban örvend nagy népszerűségnek, hanem Németországban is. A sikerkönyv szerzője maga is német felmenőkkel rendelkezik, ezért érdeklődött olyan intenzíven a mártírhalált halt evangélikus lelkész élettörténete után. A szerző 1988-ban hallott először Bonhoefferről. Egyik barátja megajándékozta a német teológus Követés (Dietrich Bonhoeffer, 1938) című kötetével, ami elementáris hatással volt rá. A náci birodalom ellen harcoló lelkész alakja hihetetlen erővel kezdte vonzani és inspirálni a fiatal írót. Minél több embernek szerette volna továbbadni ennek a bátor férfinak az élettörténetét. Metaxas János evangéliumának soraival nagyapja emlékének, Erich Kraegennek ajánlotta könyvét, aki maga is áldozatul esett a náci Németország brutalitásának.

A regény alcíme Bonhoeffer négy arcát helyezi középpontba. Pásztor, mártír, próféta és kém. Mintha fontossági sorrendben követné egymást ez a négy szerep a lelkész életében, miközben a műben mindvégig lelkipásztorként látjuk a főszereplőt. Olyan emberként, aki tizenhárom éves korában döntött arról, hogy egyedül Istent fogja szolgálni és harcol a gonosz ellen. Pedig a könyvből kiderül, hogy a Bonhoeffer család nem járt templomba, de gyermekeik konfirmáltak és egészen kicsi korukban Dietrich és testvérei részt vettek a herrnhuti közösség összejövetelein. Ezt a csoportot látogatta a Bonhoeffer gyermekek édesanyja is hajadonkorában. A közösséget a 18. században Zinzendorf gróf pietista fundamentumokra építette fel, aki az Istennel való személyes közösséget hangsúlyozta korának templomlátogató formalizmusával szemben.

A jómódban élő és népes Bonhoeffer család tagjai mindannyian megdöbbentek, amikor Dietrich a zenei pálya helyett a teológusit választotta. Apja, a neves neurológus haragudott leginkább fiára, mikor az anyai dédapja pályáján kötött ki. „Úgy érezte, Dietrich e lépéssel hátat fordít a tudományosan igazolható realitásnak, és a metafizika ködébe menekül. Egy alkalommal, mikor a téma fölött vitáztak apjával, Dietrich ezt mondta: »Isten akkor is létezik, ha lecsapod a fejem!«”

Bonhoeffer tanulmányai során ellátogatott Rómába, majd pár évvel később Amerikába is. Mindkét utazása mély benyomást tett rá. Ekkor változott meg az egyházról alkotott világképe, amely túlmutatott a lutheránus, protestáns német egyházon, és sokkal inkább egy univerzális keresztény közösség irányába mozdult el. Ugyancsak ezen utazások során ismerkedett meg különböző fekete gyülekezetekkel, ahol nagy hatást gyakoroltak rá a „néger spirituálék”. New Yorkban meglátogatta a szociálisan elnyomott afroamerikaiak gyülekezetét, az Abesszin baptista gyülekezetet. Itt hallotta dr. Adam Clayton Powell prédikátort beszélni. Powell rabszolgák gyermekeként látta meg a napvilágot, ifjúkori évei ivással, erőszakkal és hazardírozással teltek, egészen addig, míg egy Ohio állambeli összejövetelen hitre nem jutott Krisztusban.

A fiatal német lelkész minden vasárnapját Harlemben töltötte, ahol magával ragadta a gyülekezetek dinamikus éneklése. Később német teológushallgatók számára lejátszotta azokat a felvételeket, melyeket itt készített, és arról tanította őket, hogy Istent örömmel kell magasztalni. Amerikai útja tette még empatikusabbá és figyelmesebbé a faji előítéletek áldozataival szemben.

Bonhoeffer és a legtöbb evangélikus lelkész nem tudtak Luther antiszemita kirohanásairól, csak akkor vált számukra ismertté, mikor a gyilkos gépezet elkezdett rájuk hivatkozni, és felépíteni köréjük a pusztító propagandát. 1932-ben a reformáció ünnepén Bonhoeffer felkérést kapott, hogy ő tartsa meg az ünnepi prédikációt. A várakozó tömeg, amely a német öntudattól fűtve gőgösen feszített a padsorokban, nagyot csalódott. A lelkész a Jelenések könyvéből olvasta fel a textust: „De az a mondásom ellened, hogy első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, hogy honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd, ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.”

Bonhoeffer a szószékről emlékeztette a jelenlévőket a „nap hősére”, Luther Mártonra, arra a halott emberre, akit a németek önző céljaik miatt most feltámasztanak. Akinek híres mondását, az „Itt állok, mást nem tehetek”-et a maguk céljaira sajátítják ki, mintha ezek a szavak illenének rájuk és napjaik evangélikus egyházára. Abban az évben nagyon sokszor elhangzott a szószékről ilyen és ehhez hasonló prédikáció. A fiatal lelkész a meg nem értett ószövetségi prófétákhoz vált hasonlóvá. Kevesen hallgattak rá, kevesen vették komolyan. Nem láttak mást benne, csak egy vallásos fanatikust, egy szemüveges akadémikust, aki a kezdetektől fogva ellenségként tekintett Adolf Hitlerre, mert tisztában volt azzal, hogy nem a német nemzet megmentőjével, hanem magával a Gonosszal áll szemben. Több alkalommal, amikor a rádió a Führer beszédeit sugározta, az evangélikus lelkész társai jelenlétében összevetette az elhangzottakat a Biblia tanításával. A teológushallgatók döbbenten figyelték Bonhoeffert, hiszen ekkor már senki sem merte megkérdőjelezni Hitler szavait.

Ruth von Kleist-Retzow német arisztokrata özvegy, elkötelezett keresztényként gondoskodott unokái neveléséről, többek között a kis Ruth Alicé-ről is. Gyakran elvitte őket Finkenwaldéba, ahol 1935 őszétől kezdve egy fiatal prédikátor szolgált.

„Bonhoefferben mindig volt némi távolságtartás, némi tartózkodás, de amikor prédikált, borzasztóan lenyűgöző volt. Amikor prédikálni láttuk, egy olyan fiatalember állt előttünk, akit Isten teljes egészében megragadott. Bizonyos értelemben különösen nehéz dolga volt annak a fiatal nemzedéknek, akiknek szülei és nagyszülei hajthatatlanul ellenezték a nácizmust. Bonhoeffer és Finkenwalde ezt tette számunkra könnyebbé. A férfi bátorítást jelentett. Azokban a napokban a nácik szüntelenül meneteltek, és azt hajtogatták, hogy a jövő a miénk! Mi vagyunk a jövő. És mi, azok a fiatalok, akik Hitler és a nácik ellen voltunk, ezt hallva tudni szerettük volna: a mi jövőnk hol van? De Finkenwaldében, amikor ezt az embert hallottam prédikálni, akit Isten megragadott, azt gondoltam: Itt. Itt van a mi jövőnk” – emlékezett vissza később Ruth von Kleist unokája.

A hírhedt 1938. november 9-ei vérengzést (Kristályéjszaka) követő napokon Bonhoeffer teológushallgatói között egy fiatalember kifejtette véleményét a zsidó átokról, mely szerint azért érdemlik meg mindezt a kegyetlenkedést az izraeliták, mert ők feszítették meg Jézust, miközben azt kiabálták, hogy véred szálljon a mi fejünkre és fiainkéra. Bonhoeffer aznap a 74. zsoltárt olvasta, melyben ceruzájával aláhúzta a következőket: „Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban.” Emellé az igevers mellé odaírta a Kristályéjszaka dátumát. Tudta, hogy Isten szól hozzá és a németországi keresztényekhez. Imádkozás közben felismerte, hogy a Németország-szerte felgyújtott zsinagógák Isten saját tulajdonai voltak. Metaxas a következőket írja könyvében: „Ez volt az a pont, amikor Bonhoeffer világosan meglátta a kapcsolatot; ha valaki zsidókra emel kezet, akkor magára Istenre emel kezet. A nácik Istenre törtek, amikor az ő népére támadtak. A németországi zsidók nemcsak, hogy nem voltak Isten ellenségei, hanem az Ő szeretett gyermekei. Ez a szó szoros értelmében kinyilatkoztatás volt.” A lelkész legközelebbi barátja szerint soha nem írt a Bibliájába semmit a napi eseményekkel kapcsolatban, kivéve az 1938. november 9-ei dátumot.

A Hitler elleni összeesküvéshez Dietrich Bonhoeffer sógorán, Hans Von Dohnányin keresztül kapcsolódott. Hans von Dohnányi a magyar zeneszerző, Dohnányi Ernő fia volt, aki Bonhoeffer egyik nővérét, Christine Bonhoeffert vette feleségül. A Hitler elleni merénylet nem sikerült. Metaxas könyvében részletesen tárgyalja az előkészületeket, Bonhoeffer lelki vívódásait, hogy lehet-e kezet emelni embertársunkra, majd ír a börtönben töltött éveiről, ahol Istennel való kapcsolata egyre mélyebbé vált. A szerző megemlíti a lelkész menyasszonyát, Maria von Wedemeyert is. Könyvét Bonhoeffer naplóbejegyzései, Mariához írt levelei és elmélkedései színesítik. Az említett forrásokból megtudhatjuk, hogy Bonhoeffer mindvégig bátorította rabtársait, jegyesét és családtagjait. 1943-ban került börtönbe, írásos hagyatékát, melyek között versek is szerepelnek, barátja, Eberhard Bethge 1951-ben publikálta. Magyarul 1999-ben adták ki Bonhoeffer személyes hangú írásait Börtönlevelek címmel.

„A nyomorúság, a szenvedés, a szegénység, a magány, az elhagyatottság és a bűn egészen mást jelent Isten szemében, mint az emberek ítélete szerint, hogy Isten éppen oda megy, ahonnan az emberek elfordulnak, hogy Krisztus egy istállóban született, mert a fogadóban nem volt számára hely – nos, a börtönben lévő ember mindezt sokkal jobban megérti másoknál, neki ez valóban örömhír, s ha hittel fogadja, a keresztyénség minden térbeli és időbeli korlátot megszüntető közösségében érzi magát, s lelke kiszabadul a börtönfalak közül” – írta a börtönből.

A lelkészt 1945. április 9-én hajnalban Heinrich Himmler parancsára a flossenbürgi koncentrációs táborban akasztották fel. Teljes megaláztatás jeléül meztelenül hajtották a bitó alá. Kivégzése előtti éjszakán született meg utolsó zsoltára, Áldó hatalmak címmel.

Pár hónappal később orosz hadifogságba esett egy Adolf Wunderlich nevű fiatal német katona. Szibériába hurcolták. Az embertelen körülmények között végső elkeseredésében egyre gyakrabban gondolt arra, hogy milyen jó volna meghalni. Fogolytársa, egy lelkész, aki sohasem cigarettázott, egyszer egy cigarettapapírt csúsztatott a kezébe. Az összegyűrt papíron a következő állt:

 

Dietrich Bonhoeffer

Áldó hatalmak

 

Áldó hatalmak oltalmába rejtve

Csak várjuk békén mindazt, ami jő.

Mert Isten őriz híven reggel, este,

Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.

 

Ha gyötri, bántja szívünket a régi,

És múlt napoknak terhe ránk szakad,

Megrettent lelkünk vigaszodat kéri,

Mit nékünk szerzett, Atyánk,

szent Fiad.

 

S ha szenvedések kelyhét adod inni,

Mely színig töltött, keserű s nehéz,

Te segíts békén, hálával elvenni,

Hisz áldva nyújtja hű atyai kéz!

 

És ha az úton örömöt adsz nékünk,

Ha szép napod ragyogva ránk nevet,

Biztasson, intsen sok nehéz emlékünk,

Hogy életünket szenteljük neked!

 

A csend köröttünk mélyen szerteárad.

Hadd halljuk azt a tiszta éneket,

Amely betölti rejtett, szép világod,

Hol téged dicsér minden gyermeked!

 

A Berényi György és Kriszt Éva fordításában, a szombathelyi Immánuel kiadó gondozásában megjelent New York Times- bestseller, az Eric Metaxas: Bonhoeffer – pásztor, mártír, próféta, kém című könyv idén már a Patmos Records Kiadó kínálatából is választható online, vagy a Patmos Book & Cafe könyvesboltban.

Olvasson tovább: