Kereső toggle

Táborra fel!

Hol nyaraljon a gyerek?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magyarországon a nyári iskolai vakáció hosszú, így nem kis feladat a gyerekek nyári elhelyezése akkor, ha mindkét szülő dolgozik. Németországban például július 20-ig tart az iskola, viszont tanév közben a gyerekeknek sokkal több szünetük van. Nálunk június–július a táborok ideje, az augusztus pedig jó esetben a családi nyaralásé. Ha ügyesek vagyunk, akkor a táborok, a szülők szabadsága, továbbá az ismerősök, rokonok segítsége révén kisakkozhatjuk a két hónapos szünidőt.

A hazai táborozási szezon hagyományosan június–júliusra esik, augusztusban kissé csitul, az a szülők szabadságolásának, a családi nyaralásoknak az ideje. Az idei adatok szerint 1,3 millió közoktatásban résztvevő gyerek van, akik közül 774 ezer az általános iskolás. Jellemzően az általános iskolások táboroznak, a középiskolások már nagyobb feladványt jelentenek: ha szerencsések, akkor diákmunkát vállalnak nyáron. „Egy táborozó gyerek átlagosan 1-2 turnusra szokott elmenni, a 3-4 turnus a maximum, de nem egyvégtében, hanem 1-2 hetes kihagyásokkal. Ez függ a szülők pénztárcájától, de attól is, hogy ők maguk például mennyire tudnak nyáron szabadságra menni, vagy van-e kire bízniuk a gyerekeket” – mondja Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu információs portál vezetője. Becslése szerint maximum 100–200 ezer között lehet évente a táborozó gyerekek száma Magyarországon. A 7–14 éves korosztály a leginkább érintett, de egyre sokasodnak a legkisebbeknek, azaz a 3–5 éveseknek szóló, tematikus napközis táborok is. Ez annak ellenére így van, hogy a törvények értelmében minden óvodának egész nyáron folyamatosan biztosítania kellene a gyermekek felügyeletét, ha máshogy nem, akkor egy ügyeletes társintézményben, de ezt sokhelyütt nem tartják be, miként a heti 50 órás nyitvatartási kötelezettséget sem – hívta fel a figyelmet a Magyar Szülők Egyesülete. 

A Táborfigyelő.hu portál a legálisan működő táborok kínálatának többségéről ad naprakész információkat a szülőknek, így azok a táborok vannak fenn az oldalon, amelyekben még van férőhely. Idén minden eddiginél korábban, már március elején elkezdtek a szülők a legjobb ár-érték arányú táborokra bejelentkezni – csak márciusban már 150 gyermek jelentkezése lett véglegesítve.

A kínálat az idő előre haladtával érthetően szűkül, mind az időpontokat, mind az árkínálatot tekintve. A nagy érdeklődés azért is érthető, mert a szülők dolgát tovább nehezítette, hogy az új törvényi szabályozás értelmében az egész nyáron át tartó iskolai napközis táborok a régi formájukban megszűntek. Az önkormányzatok – mint az iskolákat működtető tulajdonosok – az iskolák infrastruktúrájára építve működtetnek nyári napközis tábort – ehhez költségvetési források is adottak –, de csak a helyi lakosok gyerekei számára, kizárólag a szülők előzetes igénye esetén, és jellemzően nem egész nyáron át, hanem csak pár hétig, méghozzá térítési díj ellenében, amit többnyire igyekeznek az ebédpénzre és némi programköltségre leredukálni.

Tóth Béláék igyekeznek megfelelő szempontokkal is segíteni a szülőket a tábor kiválasztásában. Az biztos, hogy első alkalommal nem célszerű az ország túlfelére elküldeni a kiskorút, és az is kérdés, hogy mennyit bír el a pénztárcánk, illetve hogy a gyerek elég érett-e vagy önálló-e egy ott alvós táborra. Másrészt a gyereket is vonjuk be a döntésbe, mert ha akarata ellenére elküldjük őt például egy angoltáborba, könnyen elvehetjük a kedvét a nyelvtanulástól. Az sem baj, ha legalább egy barátja szintén megy az adott táborba, de még jobb, ha az iskolája által szervezett tematikus táborok közül is választhat, mert ott ismerős közeg fogadja. Fontos szempont, hogy egy tábor aktív, élmény- és programdús legyen, érdemes átbeszélni a főbb kérdéseket a táborszervezővel is, például azt, hogy hány gyerekre hány felnőtt jut, milyen programokat terveznek rossz idő esetére stb.

Kérdés, vajon hogyan lehet interneten át kiszűrni a kevésbé jó táborokat vagy a kóklereket? Ma egy táborindításhoz elegendő, ha valaki vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik, és pusztán bejelentési kötelezettsége van, nem feltétel a pedagógusvégzettség sem, tehát ez a tevékenység nem esik különösebb szabályozás alá, bár a hatóságok, első sorban az ÁNTSZ szúrópróbaszerűen ellenőrzi a táborokat. „Szektorspecifikus minőségbiztosítási elv a táboroztatás esetében még nem létezik, de jövőre tervezünk egy olyanfajta kategorizálást bevezetni, mint a szállodák esetében a csillagszám. Egy olyan egységes keretrendszert szeretnénk kialakítani, ami a szülőket biztonsággal eligazítja” – mondja Tóth Béla.    

A gyerektáboroztatások kapcsán sokan egész iparágat emlegetnek, amiben lehet valami, hiszen ha csak 100 ezer gyermek egyhetes táboroztatását vesszük alapul, fejenként átlag 30 ezer forintos beugróval, akkor máris 3 milliárdos forgalmú piacról beszélhetünk 2,5 hónap alatt. Sok feketén működtetett gyerektábor is van Magyarországon, melyek nincsenek bejelentve, nem egyszer illegális családi napközik mintájára működnek, tehát az adóhatóság vagy az ÁNTSZ számára láthatatlanok. Így panasz esetén nincs kit perelni, felelősségre vonni, igaz, optimális esetben akár jól is érezhetik magukat ott a gyerekek. „Írásos szerződéshez mindenképp ragaszkodjunk – különösen számunkra ismeretlen táborok esetében –, amelyben a táborszervező megfogalmazza, hogy milyen szolgáltatásokat, milyen feltételekkel, milyen áron nyújt, akár egészen részletes leírás formájában is. Ahol ódzkodnak ettől, az mindenképpen intő jel” – figyelmeztet Tóth Béla.

Óriási a szórás az ott alvós és napközis táborokon belül is, és nem csak az árakat érdemes figyelni. A legdrágább ajánlatok egyike a 160 ezer forintos ausztriai nyelvi tábor, amely 10 napos, négycsillagos szállással, nyelvi környezetben folyamatos programokkal, a szülők állandó tájékoztatásával. A legolcsóbbak közé tartozik egy velencei egyhetes tábor 19 500 forintért, kifejezetten hátrányos helyzetű gyerekeknek. Általában olcsók az egyhetes tematikus napközis táborok, melyek 15 ezer forinttól kezdődnek, és hétköznapokon zajlanak. Ott alvós egyhetesekben országszerte nagy a kínálat, többek között képességfejlesztő-, alkotó-, sport-, lo-vas-, horgász-, nyelvi, tudós-, vízi-, főző-, sőt vallási és indiántáborok közül lehet válogatni. Az árak 30 ezer forinttól kezdődnek, de van színház- és színművészeti tábor is 120 ezerért Bács-Kiskun megyében.

A kevésbé tehetősek kedvéért megemlítendő még az Erzsébet-program is, amelynek keretében az elmúlt 2 évben 100 ezer olyan hátrányos helyzetű gyermek táboroztatása valósulhatott meg, akiknek egyébként nem sok esélyük volt erre, és akiknek a szülei feltehetően sem a táboroztatást, sem a családi nyaralást nem engedhetik meg maguknak.  Az Erzsébet-táborok egész nyáron át üzemelnek, szociális pályázatokon keresztül lehetett rájuk jelentkezni március végéig, és a nyerteseknek a táborozás térítésmentes.

 

Budapest, te csodás

A legjobb európai turistacélpontnak választották Budapestet a Condé’ Nast Traveler magazin olvasói, de taroltak a fővárosi szállodák is. A nemzetközi utazási lap felmérésének résztvevői a történelmi környezetet és a könnyű tájékozódást is dicsérik.

 

Népszerű a napközis tábor

400 gyerek és szülei körében végzett idén felmérést a Táborfigyelő.hu, melynek során kiderült, hogy míg tavaly a gyerekek 80 százaléka ott alvós tábort választott, addig idén csak 59 százalékuknál döntött így a család. Úgy látszik, a csemetéket inkább hosszabb időre napközis táborba íratják, ami anyagilag is jobban megéri, és a gyerekfelügyelet is hosszabb távon megoldott. Az árak stagnálnak vagy csökkentek tavaly óta: egy napközis táborra átlagosan 18 ezer forintot (2013-ban 26500 forintot), míg ott alvós variációra átlagosan 30 ezer forintot (tavaly 32650 forintot) költenek a szülők. A táborozók 40-60 százaléka visszatérő gyerek.A táborok tematikai megosztásában a válaszadó közel negyede (22 százalék) kalandtábort választott gyermekének, míg 13 százalék sporttáborokba küldi csemetéjét. A harmadik helyet az idegen nyelvi táborok foglalják el (13 százalék), míg ezen típusokat követik a tánctáborok, a készségfejlesztő táborok, a kézműves táborok és a vizes táborok. A Balaton háttérbe szorul, az idei év négy legnépszerűbb helyszíne Budapest (38 százalék), Pest megye (20 százalék), Veszprém megye (17 százalék) és Bács-Kiskun megye (16 százalék). Budapesten elsősorban a napközis, míg a többi megyében nagyrészt az ott alvós táborok viszik a prímet. Idén a legtöbb gyermek június hónapban táborozik (37 százalék), míg júliusban 34 százalék, augusztusban 29 százalék tölti a vakációt táborokban, bár az arányok még némileg változhatnak.

 

Öt éjszaka fejenként 90 ezerért

A magyarok 39 százaléka tervez nyaralást idén nyáron, ami némi emelkedést jelent a hosszú évek óta stagnáló egyharmados arányhoz képest. A tervezők fele családosan pihenne. Az emberek jellemzően nem hosszú időre mennének kikapcsolódni – hosszított hétvégék továbbra is előnyben –, és lehetőleg minél kevesebbet költenének. A Magyar Turizmus Zrt. idei adatai szerint 100 nyaralást tervező személyből 71 itthon fog nyaralni, és minden harmadik a Balatonnál tölti a szabadságát. A Balaton mellett a Tisza-tó és a Velencei-tó a legnépszerűbb úticél, a többi régió közül pedig Észak-Magyarország és a Dél-Dunántúl a favorit honfitársaink szemében. A legtöbben öt éjszakára keresnek szállást, és fejenként legfeljebb 90 ezer forintot szánnak a nyári pihenésre. A hazai kereskedelmi szálláshelyeken továbbra is a magyarok adják a vendégek derékhadát, 80-85 százalékát. A belföldi turizmus növekedésének motorja a SZÉP-kártya terjedő népszerűsége: a KSH adatai szerint Széchenyi Pihenőkártyát tavaly 1547 szálláshelyen, mintegy 15 milliárd forint értékben fogadtak el, ami az előző évhez képest több mint 30 százalékos növekedést jelent. Az utazási irodák adatai szerint közel 900 ezer magyar megy idén külföldre nyaralni. A főbb célországok Horvátország, Olaszország, Görögország, Erdély és Bulgária, a módosabbaknak pedig Törökország. A bűvös határ – a Világgazdaság információi szerint – 150 ezer forint, ennél többet a legtöbb utazó nem szívesen fizet ki fejenként a külföldi utazásért, aki viszont többet tud áldozni erre, 400 ezer forint körül költ „koponyánként”.

Olvasson tovább: