Kereső toggle

Oroszlánkirályok

Az Aszad-dinasztia tündöklése és vesszőfutása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Személyes emlékkel kezdeném: ötven esztendeje járhattam először Szíriában, ahol a Baath-párt államcsínye megdöntötte az ingatag rendszert, amelyben a kormányok átlagos hivatali ideje mindössze tizenegy hónap volt. A puccs másnapján levő ország azonban meglepő képpel fogadott. Szemben a csupán egy hónappal korábbi véres bagdadi eseményekkel, a polgárháborúba süllyedt Jemennel, a kudarcos egységtörekvéseket a belső elnyomás fokozásával ellensúlyozó Egyiptommal – Damaszkuszban amolyan laza könnyedség fogadott.

Az új idegenforgalmi látványosság a megbuktatott Khaled al-Azm miniszterelnök palotája volt: a kormányfő, talán sejtve a jövőt, a földszintet bérbe adta a török nagykövetség hivatalának, s a fordulat hírére, menedékjogot kérve, egyszerűen leköltözött az emeletről. A Belvárosban állomásozó tankok lövegeinek csövén a frissen mosott kapcák száradtak, katonák tereferéltek békésen a civilekkel. Amikor hivatalosan találkozót kértem Michel Aflaktól, az immár Szíriában és Irakban is győztes, hat országban szerveződő párt alapítójától, közölték, akár azonnal is szívesen fogad az Azbakieh negyedben levő lakásában. A beszélgetésre a lakás konyhájában került sor, testőrök sehol, de nyüzsögtek a meghívott és hívatlan látogatók, mert „Michel Tanító” szerint, a lakása mindenkié. Ott magyarázta el pártja, számomra enyhén zavarosnak tűnő eszmerendszerét: a nacionalista-szocialista arabizmust. Megjegyzem maga Aflak hívő keresztény volt.

Még egyszer megismételném a dátumot: mindez nem ma, hanem 1963-ban történt, igaz, rövid időn belül minden megváltozott. 1970-ben végbement a „javító forradalom”, amelyet a Baath katonai szárnya vezényelt le, a légierő parancsnokának, Hafez al-Aszadnak (a felvett név oroszlánt jelent) irányításával, akit nemsokára, gyakorlatilag egyeduralkodó elnökké választottak. Kemény kézzel nyomott el minden ellenzéket, még saját, morgolódó öccsét, Rifaat-ot is száműzette. Mellesleg Aflakot is kiebrudalták az országból. Megteltek a börtönök, s a mélypont, szinte a mai helyzet előképeként a Hama városában történt tragédia volt, ahol egy iszlamista merénylet megtorlásaként csaknem harmincezer embert mészároltak le. A tényleges hatalom az elnök vezette alavita elit kezébe került az eredetileg 24 milliós, ám a 2 millió menekült miatt mára 22 milliósra fogyott országban. (A síiták sajátos külön ágát képviselő alaviták s a keresztények számaránya mintegy 13-13 százalék, a drúzok és a kurdok jelenléte pedig 3-4 százalék.)

A gazdasági hátteret mindenekelőtt a szintén alavita Makluf-klán biztosítja. Aszad Anisza Maklufot vette feleségül, s unokaöccsét, Rámi Maklufot mindenki „Szíria királyának” nevezi. Az apa (az elnök sógora) olajban, az építőiparban s textilben utazott, Rámi pedig a Syriatel mobilhálózattal 3 milliárd dollárra tornászta fel magánvagyonát, s közvetlenül vagy közvetve az ország gazdaságának 60 százalékára befolyással bír. Állítólag abba is beleszól, hogy milyen külföldi érdekeltségek kaphassanak lehetőséget az országban. De Aszadék kiegyeztek több gazdag szunnita üzletemberrel is. A gesztuspolitikát jól jellemezte, hogy a kulcsfontosságú hadügyminisztérium élére a keresztény Davud Radzsaf került, aki egészen tavaly júliusig töltötte be ezt a tisztséget, akkor egy öngyilkos merénylő végzett vele.

Aszad nem kevés sikert ért el a nemzetközi szintéren. Kissinger nem véletlenül nevezte érdekes, szívós, taktikus tárgyalópartnernek. Libanonban hol a Hezbollah-t, hol a maronita hadurat, Aun tábornokot támogatta, Irak és Irán háborújában a távolabbi Teherán mellett állt. Részt vett a Kuvaitot felszabadító Sivatagi viharban, s az Izraellel vívott szópárbajok ellenére a határon viszonylagos nyugalom honolt, miközben 1200 szír zsidó alijázhatott.

Aszadot, vitatott módon, közben újra- és újraválasztották, de ezzel nem elégedett meg. Elkapta az arab köztársaságok ismert rákfenéje, a dinasztiaalapítás kísértése. Három fia közül a legidősebbet, Baszilt szemelte ki az utódlásra, de 1994-ben a playboy hírében álló trónörökös 240 kilométeres sebességgel száguldott a repülőtéri úton, amikor egy kanyarban luxusautójával felcsavarodott egy fára. A legkisebb fiút apja sem tartotta alkalmasnak államvezetésre, „mindössze” a tábornokságig vihette. Maradt a középső, a Londonban szemorvosi végzettséget szerzett Bassár, aki ott is nősült, beleszeretett egy brit-szír kardiológus Aszma nevű lányába. A fiú nem repesett az örömtől a hazatérési parancs hallatán, miközben apja öt évvel leszállította az elnöki tisztség betöltésének korhatárát, szabaddá téve az utat számára.

Az ifjabb Aszad az ezredfordulón lett elnök, s egy ideig úgy tűnhetett: londoni tartózkodása nem maradt hatás nélkül. Miközben az arab világban sok helyütt tiltották a világhálót, Aszad elvállalta a fiatal internetezők szövetségének tiszteletbeli elnökségét. Felesége, Aszma A sivatag rózsája címmel világszerte feltűnést keltő sztorival szerepelt a Vogue hasábjain.

Az új elnök azonban nem tudta vagy nem akarta folytatni ezt a nyitottabb politikát. Az okok még nem világosak: az elit hatása, a félelem fokozódása s még sok minden játszhatott ebben közre. Végül megbukott a nagy próbán, az arab tavasz következményeinek kezelésében. Amint Tunéziában a gyümölcsárusfiú önkéntes tűzhalála, a Szíria éléskamrájának nevezett Deraá-ban néhány tizenéves graffitizése robbantotta a szikrát. Börtönbe hurcolták, megkínozták őket, majd a tiltakozó tüntetéseket nem tudták megfékezni, a felkelés egyre terjedt.

Szíriában azonban van két jelentős eltérés néhány más, kritikus helyzetbe került arab országgal szemben. Az egyik, hogy az uralkodó rezsimnek még van bizonyos tömegbázisa. A hadiszerencse változó, 2013 márciusáig a felkelők offenzívája zajlott, azóta a jelenlegi kormányerők kerültek fölénybe. A másik sajátosság, hogy túl sokfajta külső nyomással és beavatkozással kell számolni, a nagyhatalmaktól (pro és kontra) Iránig és Törökországig, a Hezbollah-tól az al-Kaidáig. Ezért átláthatatlan annyiszor a helyzet. A cui prodest (kinek áll érdekében) klasszikus kérdésének ugyanis józan ésszel ellentmond, hogy a kedvezőre vált hadihelyzet ellenére, a súlyos figyelmeztetések dacára a kormányoldal ideggázt vetett be, iszonyú tragédiát okozva. Ugyanakkor viszont csak nekik volt ilyen mennyiségű tömegpusztító eszközük. A káoszt látva azt sem lehet kizárni, hogy valamelyik helyi parancsnok követett el a súlyosabbnál is súlyosabb bűncselekményt, vagy a központi gépezet zavarodott össze a legveszélyesebb módon. (Pestiesen szólva, ebben a csatában nehéz kinek szurkolni…)

Új jelenség, hogy mind többen tartják lehetségesnek a vezéráldozatot, vagyis az Aszad-dinasztia kiiktatását. Az álom, de ma még inkább vágyálom, hogy a kormány és a felkelő ellenzék mérsékeltebb elemeinek bevonásával történjék meg a kiegyezés. Rámi Makluf mindenesetre lépett: bejelentette, hogy bevételeinek nagyobb részét humanitárius célokra ajánlja fel, a polgárháború áldozatainak segítésére.

Aszadék eddig mindent visszautasítottak, de Aszma asszony kijelentette, még az idei év végére várja negyedik gyermekét, vagyis a dinasztia utánpótlásában nem lenne hiány.

Olvasson tovább: