Kereső toggle

Befektetés a nemzet jövőjébe

Az amerikai oktatáspolitika és a magyar kilátások

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

100 milliárd dollárt adunk az amerikai oktatásnak! – így lehetne dióhéjban kifejteni az új amerikai elnök és stábjának oktatásügyi programját a gazdasági válság idején. Barack Obama oktatáspolitikai ösztönző-csomagját áttekintve kiderül: Amerika új elnöke hisz abban, hogy az oktatás kulcs a nemzet jövőjéhez és minden gyermek sikeréhez. A most nyilvánosságra hozott jövő évi költségvetés keretösszegeiből kiderül, hogy Amerika a bölcsődétől az egyetemig jelentős összegeket fektet majd az oktatásba.

Az Amerikai Egyesült Államok a végletek országa az oktatás területén is: világhírű egyetemek épülnek - a Stanford, a Harvard vagy a Columbia University - alig közepes, olykor kifejezetten rossz minőségű közoktatásra. Az amerikai gyermekek nagy százaléka funkcionálisan analfabéta, egynegyedük nagyon szegény szocioökonómiai státuszú. Eközben az egyetemeken világszínvonalú pedagógiai tudást halmoznak fel, melynek befogadására az amerikai közoktatás szinte alkalmatlan. Remélhetően az új elnök átütő reformtörekvései segítenek ennek a paradoxonnak a feloldásában - hogy ne csupán a délkelet-ázsiai térség (Japán, Hongkong, Észak-Korea) „profitáljon" a kitűnőbbnél kitűnőbb fejlesztőprogramokból, az amerikai oktatás-fejlesztés vívmányaiból.

Látható, hogy Obama és szakmai tanácsadói - többek között Linda Darling-Hammond, a School Redesign Network alapítója és társigazgatója, a Stanford Egyetem professzora, több tucat oktatásügyi könyv szerzője - részletes szakmai és pénzügyi programmal rendelkeznek az amerikai közoktatás megújítására. Obama azzal, hogy Linda Darling-Hammondot választotta még kampánya során fő oktatási tanácsadójának, azt is jelezte, hogy egy sokkal tanárbarátabb oktatáspolitikát szeretne megvalósítani, mint ami korábban a gyakorlat volt.

Nem biflázni, gondolkodni!

Ha egy pillanatra a múltba tekintünk, azt láthatjuk, hogy az amerikai alkotmány nem szabályozza az oktatást - tulajdonképpen meg sem említi. George Bush 2002-es oktatási törvénye, a „No Child Left Behind" („Egy gyereket sem hagyunk magára") rögzíti, hogy a szövetségi kormányzat továbbra sem szólhat bele az oktatás tartalmába, ám bevezette mind a diákok, mind a tanárok következetes elszámoltathatóságát, teljesítményének értékelését. A gyermekek minden évben matematikából és szövegértésből tesztet írnak, és a folyamatosan alulteljesítő iskolák elveszítik a szövetségi támogatást.  Harmadik évtől a gyenge színvonalú iskolák mentorokat alkalmazhatnak, akik a diákok felzárkózását segítik - ám a szövetségi támogatásnak csupán 5 százaléka fordítható erre a célra. A nem hatékonyan működő iskolákat öt év után bezárják, illetve újjászervezik. A Bush elnök által útjára indított program érdeme, hogy átláthatóvá akarta tenni, mi folyik a tantermekben, kézzelfoghatóan mérni akarta, történik-e valóságos fejlődés és tanulás. Azaz - nagyon is jogosan - rávette az oktatókat arra, hogy minden gyermek teljesítményére figyeljenek oda, de nem adta meg ehhez a kellő szakmai és anyagi segítséget. A legtöbb tanár szerint a program hangneme „számonkérő", a sok feleletválasztós teszt pedig „elvette az oktatás örömét". Azaz nem a gondolkodásfejlesztés, a hipotézisalkotás és annak ellenőrzése, a kritikai gondolkodás irányába hatott, hanem tesztfeladatok megoldására ösztönözte a diákokat és oktatóikat. A Bush-érában a legnagyobb probléma az oktatás továbbra is fennálló alulfinanszírozottsága volt. Ahogy viccesen mondják, a 2002-ben indított „No Child Left Behind" program épp csak „left the money behind" -  azaz megígérte, hogy minden gyermekről gondoskodik, de nem tette hozzá a bankókat.

Obama továbbra is fontosnak tartja az elszámoltathatóságot - a tanárok teljesítményének nyomon követését -, ám szeretné, hogy mostantól ne csupán sztenderdizált tesztek válaszait biflázzák a diákok, hanem jó minőségű szövegeket olvassanak, kísérletezzenek, és fejlesszék kritikai gondolkodásukat. Olyan iskolákat akar, ahol kiváló minőségű, magas szintű tantervek lépnek életbe, és ahol a tanárok minden segítséget megkapnak, hogy természettudományt, technológiát, történelmet, művészetet, zenét és mindenekelőtt magas szintű matematikai és olvasási képességeket tudjanak kimunkálni a diákjaikban. Fontosnak tartja, hogy a speciális szükségletű gyermekek fejlődését, az angol nyelvet most tanuló diákok teljesítményét is folyamatos mérésekkel nyomon kövessék, továbbá kiterjesztené az iskola utáni tevékenységek körét.

Obama és stábja az alapítványi, szerződéses iskolákat „az innováció laboratóriumainak" nevezi, és arra ösztönzi az egyes tagállamokat, hogy itt az ideje, hogy ne nehezítsék, hanem könnyítsék ezeknek az intézményeknek a létrejöttét - kétszeres állami juttatást ígér a számukra. „365 ezer diák van alapítványi iskolák várólistáján. Semmi értelme, hogy az állami törvények megnehezítsék ezen iskolatípusok életre kelését és stabilizálódását" - mondta egyik beszédében.

Minőségi oktatást a szegényeknek

Ami a tanárok szakmai fejlődését illeti, extra összegekkel akarja jutalmazni a professzionális tanítást, a fiatalabb tanárok számára mentorokat szeretne biztosítani. Véleménye szerint az érdem alapú fizetséggel kifejezhetjük, hogy a tanárok szakmaisága nagyon fontos, valamint iskoláik felemelkedéséért érzett felelősségvállalásra is ösztönözhetjük őket. Az elnök lehetőségeket akar adni, hogy a tanárok órákon kívül is találkozhassanak egymással, és együttműködést alakíthassanak ki; pénzt szán arra is, hogy minden tanár tanulhasson, képezhesse magát.

Barack Obama szeretné, ha minél több szegénysorból érkező gyermek részesülhetne színvonalas oktatásban. Ezért 5 milliárd dollárt biztosít a „Head Start" és az „Early Head Start" programok számára (ezek a szegény családok gyermekeit segítik az anyaméhtől fogva a kisiskolás, illetve az iskoláskor idején). Obama és tanácsadóinak célja, hogy inkább a kora gyermekkori készségfejlesztést támogassák, mint a felsőbb évfolyamos hallgatók mentorálását, mert az iskolai kudarcok megakadályozása, a szegénység generációkon átívelő hatásának megtörése sokkal hatékonyabb, mint a későbbi életkorban nyújtott segítségadás. A New Yorkban már sikeresen vizsgázott Promise Neighborhood nevű program keretében az állam a jövőben jelentős összegekkel támogatja az óvodák, a gyermekorvosi szolgálat és a családi tanácsadó hálózat fejlesztését is.

Ami a felsőoktatást illeti, 2010-ben 5,3 milliárd dollárral többet, 46,7 milliárd dollárt szánnak a főiskolák és egyetemek működtetésére (azaz körülbelül 13 százalékkal többet, mint az előző évben). George Bush idején az egyetemek és a főiskolák is meglehetősen szűkös költségvetésből gazdálkodtak. Obama nem csak az oktatási intézmények finanszírozásán akar változtatni - jelentős változások várhatók a hallgatók számára működtetett állami hitelprogramban is, amelyben eddig a bankoknak is hangsúlyos szerep jutott. Barack Obama viszont azt szeretné, ha a felsőoktatásban tanulókra szánt támogatási összeget közvetlenül a szövetségi kormány osztaná szét, mert a gazdasági válság miatt a hitelintézetek megbízhatósága csökkent, ezért nem garantálható, hogy teljesíteni tudnák az összes állami finanszírozású programot.

Jelentős változást hozhat, hogy az elkövetkező öt év során a szövetségi kormány mintegy 2,5 milliárd dollárt fordítana az egyetemek és főiskolák férőhelyeinek bővítésére. Továbbá a tervek közt szerepel, hogy növelik a Pell Grant ösztöndíj összegét, amelyből a szegény családok egyetemen vagy főiskolán tanuló gyerekeit támogatják.

Magyarország: félrevert harangok

Az új amerikai elnök nemcsak felismerte, hanem dollármilliókkal támogatja az amerikai közoktatás megújulását, s ezzel az Egyesült Államok jövőjébe fektet be. Hazánkban kiváló oktatáskutatók már több mint egy évtizede félreverték, s azóta is folyamatosan félreverik a harangot: a megvalósult tantervek, a tankönyvek, a tanítási módszerek évtizedekkel maradnak el a külföldi lehetőségektől. Az osztálytermi tanítás minőségéről nem állnak rendelkezésünkre használható adatok - így sem a szülők, sem az iskolafenntartók nem tudják hatékonyan ellenőrizni és szabályozni az oktatás bemeneti oldalát. Közoktatási rendszerünk a világ egyik leginkább szegregált rendszere, amely a legkevésbé képes mérsékelni a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó különbségeket. Továbbá nem működnek azok a csatornák, amelyen az új tudás beáramolhatna a rendszerbe: kevés a tudományos kutatás, amely az eredendően új felismerések forrását jelenti. Megkövesedett a tanárképzés, a tanári pályán a mennyiségi túlképzés és minőségi alulképzés a jellemző. A diákok kognitív-affektív állapota sajnos még komplexebbé teszi a problémát - a gyermekek 25-30 százaléka (azaz minden negyedik gyermek) valamilyen részképességzavarral, kognitív elmaradással küzd -, ami pontosan azt követelné, hogy még több szakértelemmel rendelkező tanárok és szakemberek segítsék őket.

Alig egy évvel ezelőtt, 2008-ban hazánkban is elkészült egy program, a „Zöld könyv", az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal könyve, amely világítótoronynak tekinthető a hazai közoktatás sötét tengerén. Szerzői - Csapó Benő, Csépe Valéria, Nagy József, Varga Júlia és mások - az amerikai oktatási programmal nagyon is analóg törekvéseket fogalmaznak meg. Tizenkét különböző területen javasolnak változtatásokat - s még pénzügyi terveket is készítettek a magyar közoktatás forrásainak megújítására. Többek között javasolják a tanulók teljesítményének eltérését fejlődési fáziskülönbségnek felfogó oktatást, amelynek során a fejlesztést mindenkinél meghatározott kritériumok eléréséig folytatják. Javasolják az induláskori behozhatatlan lemaradások megelőzését, a tanulók közötti különbségekre szegregációval válaszoló gyakorlat felfüggesztését - ellenben ösztönzik a szülői készségeket fejlesztő programokat, valamint az alternatív bölcsődei, óvodai intézmények megjelenését. Elengedhetetlennek tartják, hogy szorosabbá váljon a kutatás és a tanítás kapcsolata, hogy a tanárképzésben növekedjen a kutatóegyetemek súlya, másrészt hogy azok minél több gyakorló tanárt vonjanak be a kutatásba, ami a magyar iskolai kudarcok még jobb megértését és a hatékony intervenciót segítené. Javasolják továbbá a tanári szakma társadalmi presztízsét javító intézkedéseket, más diplomás foglalkozásokban elérhető keresetek biztosítását, az innovatív, átlagosnál nehezebb munkát végző pedagógusok kereseti lehetőségeinek jelentős javítását.

A Zöld könyvet egy részletes, kiváló minőségű oktatási reformprogramnak tekinthetjük, amely érzékeny a hazai problémákra, ráadásul pontos és megvalósítható célokat ad oktatáspolitikusaink számára. Hogyan lesz most tovább?

Olvasson tovább: