Kereső toggle

A pásztor és a szenátor

Vihart kavartak Obama lelkészének kijelentései

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Barack Obamának a felekezetéhez való viszonya az elnökválasztási kampány
során már korábban is górcső alá került. Pásztora, Jeremiah Wright
prédikációinak egyes részleteiről nemrég nyilvánosságra került videofelvételek
azonban igencsak nagy port kavartak az országban. Wright több beszédében is
erőteljes kirohanást intézett az Egyesült Államok ellen, és országát tette
felelőssé a világ problémáiért. Obama elhatárolódott pásztorának
kijelentéseitől, melyek véleménye szerint „gyullasztó és felháborító
megjegyzések” voltak az országról és a politikai ellenfeleiről.

Jeremiah Wright egyik beszédében Amerikát a világ első számú gyilkosának
nevezte, továbbá felelőssé tette az AIDS-vírus elterjedéséért is, s véleménye
szerint a Nyugat a harmadik világ költségén tartja fenn jólétét. 2001.
szeptember 11-e után pedig állítólag az Egyesült Államokat hibáztatta a
terrorakció kiprovokálásával, valamint a terrorizmust támogató államnak nevezte
hazáját a Japánra a második világháborúban ledobott atombombák miatt, és azért,
mert támogatja Izraelt, amelyet a palesztinok elnyomásával vádolt. Wright egyik
beszédében azt is állította, hogy az Egyesült Államok rasszizmuson alapul, és
jelenleg is így működik.

Barack Obama nyilatkozatában leszögezte, hogy teljes mértékben elítéli a
felvételen elhangzott állításokat. Wright egyébként hivatalos szerepet is
betöltött az elnökségért zajló kampányban, melyből ezennel felfüggesztették.
Obama ugyanakkor beszámolt arról, hogy ő maga nem hallott ilyen jellegű
tanításokat, amióta közel húsz éve a Trinity United Church of Christ
felekezetéhez csatlakozott, és úgy ismerte meg pásztorát, mint aki a
haditengerészetben tisztességgel szolgálta hazáját, és tisztelt bibliatanító
volt. Az illinoisi szenátor a lelkészt korábban szellemi mentorának és
példaképének nevezte. Kötődését tükrözi, hogy 2004-ben a Demokrata Nemzeti
Gyűlésen tartott beszédét Wrightnak „A remény bátorsága” című prédikációja
inspirálta, és a szenátor gyakran értekezett szellemi vezetőjével, amikor
komolyabb politikai lépésre szánta el magát.

Ugyanakkor Obama már tavaly is elhatárolta magát a pásztortól azáltal, hogy
visszavonta felkérését, miszerint Wright mondjon el egy nyilvános imát
elnökjelölésének bejelentésekor.

Jeremiah Wright részt vett Obamáék esküvőjén, és ő keresztelte meg a lányaikat
is. A lelkész korábban azzal keltett feltűnést, hogy gyülekezetének pázsitjára a
„Szabadítsuk fel Dél-Afrikát” feliratot nyíratta rá. A felirat az apartheid
végéig ott maradt, és még akkor is látható volt, amikor 1985-ben a fiatal Obama
közösségi aktivistaként látogatást tett a felekezetnél.

A 66 éves szolgáló nagy érdeme a chicagói közösség létrehozása, mely a kezdeti
87 tagról mára 8500 tagra duzzadt, és olyan hírességeket is sorai közé
számlálhat, mint Oprah Winfrey vagy a hip-hop előadó, Common. Sokan úgy vélik,
hogy Wright közösségének titka az, hogy alternatívát nyújt a társadalmilag
konzervatív fekete gyülekezeteknek azzal a mottóval, hogy „szégyenkezés nélkül
fekete és nem bűnbánóan keresztény”. Ami a teológiát illeti, Wright mindig is a
maga útját járta: összetűzésbe került olyan egyházvezetőkkel, akik az anyagi
gyarapodás üzenetét tanítják, más kérdésekben pedig megkérdőjelezte a Szentírás
értelmét. A pásztor Afrika-központú teológiát hirdet, s ennek során hangsúlyozza
Afrika kereszténységhez való hozzájárulását, s minden évben különböző afrikai
országokba viszi el gyülekezetének tagjait. A Chicago déli részén található
felekezet mindesetre szellemi birodalommá nőtte ki magát, mely több mint 80
különféle szolgálatot működtet a számítógép-központok üzemeltetésétől kezdve a
szenvedélybetegségekben függők számára létesített tanácsadásig, és különböző
társadalmi rétegeket – köztük hírességeket, professzorokat – is képes
megszólítani.

Wright 2008 májusában tervezi visszavonulását a gyülekezet éléről. A gyülekezet
„karaktergyilkosságnak” és „megfeszítésnek” tartja a pásztoruk körül kirobbant
botrányt. Véleményük szerint az afroamerikai gyülekezetnek joga van társadalmi
kérdésekben felszólalni.

Olvasson tovább: