hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eörsi jó eredményt vár 2010-ben

2007. 10. 03.
Az MSZP és az SZDSZ között az elmúlt napokban valóban az egészségügy finanszírozása szította a kedélyeket – nyilatkozta lapunknak Eörsi Mátyás szabad demokrata frakcióvezető, aki szerint a reformok tekintetében a szocialistákon érzékelhető a „lelkesedés lanyhulása”.

Az SZDSZ-ről szólva megjegyezte: négy évvel ezelőtt a párt rosszabbul állt,
mint most, a bejutási küszöb alatt volt akkor, mégis átlépte az ötszázalékos
határt. Most az egyik kutatás a bejutási küszöb felett, a másik éppen környékén
méri a pártot, miközben nincs kampány, ami fel szokta hozni az SZDSZ-t.

Eörsi Mátyás úgy nyilatkozott a Heteknek: a kormányzás eredményei még nem minden
területen látszanak, emiatt az emberek egy része még úgy éli meg az egészségügyi
reformot, mintha totális káosz lenne. „Meggyőződésem, hogy ha sikerül
bebizonyítani ennek az országnak, hogy minden, ami az egészségügyben történt, az
ő érdekében történt; sőt, ha egy lényegesen jobban működő egészségügyet fognak
kapni, akkor tudni fogják, hogy ezt a Szabad Demokraták Szövetsége érte el
számukra. És ez esetben nem aggódom afelől, hogy az SZDSZ a következő
választáson jó eredményt fog-e elérni” – tette hozzá a politikus, aki
határozottan cáfolta, hogy bármilyen tárcacserében gondolkodnának. Mint
fogalmazott: az SZDSZ

a gazdaság, illetve az egészségügy rendbetételére koncentrál, ezenkívül a
környezetvédelemben akar korszakalkotó lépéseket tenni, úgyhogy a cseréről szóló
pletykáknak semmilyen alapja sincs.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!