Kereső toggle

Csángóföld utolsó mohikánjai

Tátongó szakadékok a csatlakozás utáni Romániában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A román gazdaság tavaly megelőzte a magyart – állítják az Eurostat 2006-os
becsléseire hivatkozva a nemzetközi pénzügyi elemzők. A 23 milliós ország GDP-je
euróban számolva tavaly meghaladta a magyar hazai összterméket, gazdasága
nyitott, fejlődése gyors, szinte rá sem lehet ismerni a diktatúra éveiben
nyomott hangulatáról ismert, szürke paneldzsungelekkel teli nagyvárosokra. A
régiós különbségek azonban óriásiak. Mintha csak egy láthatatlan kéz rajzolná a
fejlődés térképét. Vannak vidékek, ahol mintha szándékosan fékeznék a haladás
ütemét: ilyen vidék a csángóföld. A moldvai csángók életösztöne azonban
elnyomhatatlan, lassan kialakuló fiatal értelmiségi rétegük biztos záloga lehet
felzárkózásuknak.



Fotó: Somorjai László

A csatlakozás éjszakáján a román politikusok mindegyike mondott egy számot,
hogy az ország életszínvonala mikor éri utol az unióét. Az óvatosabbak harminc,
az „EU-fóriában” ünneplők tíz, míg a román miniszterelnök tizenöt évet jósolt. A
gazdaságot illető dicséretekben sem fukarkodtak a román politikai elit tagjai, a
dübörgéstől a pazar csúcsteljesítményig méltatták a gazdaság fejlődését. Némileg
mindenképpen igazuk lehet, hiszen a hatalmas ország máris azon töri a fejét,
hogy honnan hozzon munkaerőt, miközben több mint hárommillió állampolgáruk
dolgozik az ország határain kívül. Ennek kézenfekvő oka a hazai és az uniós
keresetek közötti óriási különbség, amely még mindig sokakat ösztönöz
nyugat-európai kalandra. Spanyolország, Olaszország a jól bevált célállomások,
Portugália, Írország az új célok. A román munkavállalók többsége – szemben a
magyarokkal – igen mobilis, nincs röghöz kötve. Egy részüknek esze ágában sincs
visszatelepülni az országba. Akiket viszont hív az anyaföld, azok az európai
munkaerőpiac letesztelése után végül hazatelepülnek, hogy kis- és
középvállalkozóként működjenek tovább. A nemzeti valuta látványos szárnyalásának
hátterében is a nyugaton munkát vállalók állhatnak.

Az ország fejlődő és leszakadó részei között drámai a különbség, s ez talán a
moldvai csángó falvakban érzékelhető leginkább. A csángó falvak lemaradása nem
véletlen – állítja Deáky András (kis képen), a Szeret-Klézse Alapítvány
kuratóriumának tagja, nyugdíjas iskolaigazgató. A román nacionalista politika
évtizedekig hol nyíltan, hol burkoltan fogta vissza a fejlődést a vidéken. A
gyerekeket évtizedek óta lekezelik a származásuk miatt, a magyar nevű fiatalokat
és azok szüleit folyamatosan arról győzködték, hogy ne taníttassák magasabb
szinten gyermekeiket, hanem küldjék csak dolgozni. Az utóbbi években állt be
némi fordulat e sanyarú sorsban a magyar nyelv oktatásának lehetőségével, de
akik ezt bevállalják, azoknak még most is erős szembeszélben kell élni az
életüket – fogalmaz Deáky. A legtöbb meseszép moldvai faluban sajnos még
középkori állapotok uralkodnak. A csángó magyar falvak nagy részében is nagy a
társadalmi és kulturális lemaradás, s ezen talán csak az a néhány fiatal
értelmiségi változtathat, akik az elmúlt években végeztek az egyetemeken. Az
unió állítólag több figyelmet fordít a csángó ügyre, de az igazi változáshoz a
csángóknak kell megtalálniuk a saját identitásukat.



Deáky András

Számukra a csatlakozás nem csak jót hozott, mivel a magyarországi források
elapadása nehéz helyzet elé állítja a moldvai magyar oktatás ügyét. Duma András,
a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke egyelőre nem kapott hivatalosan értesítést a
pályázatok elapasztásáról, de a szóbeszédek szerint nem folyik tovább a határon
túli szervezetek támogatása. Az alapítvány ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerül: a
Klézsán folyó magyarnyelvoktatás akár meg is szűnhet. Az utóbbi években több
száz kisdiákot sikerült tanítani nemcsak a nyelvre, hanem a mindennapi kultúra
alapvető elemeire is. A családok átlagban hat gyermeket vállalnak, tehát van
alapanyaga a szebb jövőnek. Egyre több gyermekben támadt fel a vágy egy jobb
élet iránt, melynek az alapítvány egy kolozsvári lakás megvásárlásával
biztosított utat. Itt jelenleg az a hat csángó fiatal él, akik a Babes-Bolyai
Egyetemen tanulnak. Az elnök reményei szerint ki fog alakulni egy olyan moldvai
csángó értelmiségi réteg, amelyik nemcsak vállalja az identitását, hanem bátran
dacol a környezetéből érkező támadásokkal is. „Ezek a gyermekek rájöttek, nem
elég csak azért harcolni, hogy magyarul hallgathassák a prédikációkat az
istentiszteleteken, hanem a fejlődésért, a lemaradás felszámolásáért is meg kell
vívni mindennapi háborúikat.’’

Sokan jöttek rá az elmúlt években, hogy a katolikus egyház csak egy keleti
előretolt helyőrségnek tekinti a csángókat az ortodox területen – fogalmaz
tömören az alapítvány elnöke. A Vatikán a múlt ősszel már sokadszor csodálkozott
el a csángók magyar identitásán, és ígért segítséget számukra, de – mint mondja
– az üres ígéretekkel már tele a padlás, most sem történt változás. A falvak
lakói ma is szembenállnak papjaikkal, nem hajlandók beülni a templomokba, mert
nem magyar nyelven folyik a szertartás. A papok pedig cserébe burkoltan
zsarolják a híveket, megtagadva az idősek eltemetését és a szentségek
kiszolgáltatását. Évtizedek óta folyik a vita a csángók hovatartozásáról, de aki
figyelmesen megnézi a katolikus egyház és a csángók vitáját, rájön, hogy a
változás első számú akadálya a második vatikáni zsinat azon határozata, amely
egyértelműen románnak mondja ki a csángók nyelvét – legyint egyet Duma, és
bevallja, hogy szerinte sem az unió, sem a Vatikán nem képes „egy identitását
vesztett nép” feltámasztására. A folyamatot katalizálni csak azok esetében
érdemes, akik maguk emelkednek fölé a sivárságnak, akikben a tehetség áttöri a
közöny falait, nekik kell nyújtanunk a kezünket, és ők majd újabb és újabb
fiatalokat indítanak el a felzárkózás útjain – mondja erre Deáky. Ennek
eredményei azonban máris kézzelfoghatók: a sereghajtó szerepére kárhoztatott
falvakban terjed a világháló lefedettsége, egyre több gyerek akar tanulni akár
úgy is, hogy reggel hétre kell a magyarórára járnia, és folyamatosan növekszik
az iskolán kívüli magyar nyelvű foglakozások látogatottsága is. Érdekes módon az
identitás megerősítésének ismét a klérus állja útját, akik arra biztatják a
szülőket, hogy inkább az olasz nyelvet taníttassák gyermekeiknek, mivel az a
munkavállalásuk szempontjából sokkal fontosabb. A „janicsár papok” – ahogyan
Deáky András némi huncutsággal nevezi őket – többsége egykor magyar néven látta
meg a napvilágot, most mégis mindent bevetnek a magyartalanítás érdekében.



Traian Basescu román elnök

Az elmúlt évtizedben a csángók tömegével járták be a nagyvilágot,
igényszintjük hatalmasat lépett előre, többségük hazaköltözve már nem ősei
életét akarja élni. Modernre, nyugatiasra szocializálta őket a világ, viszont
már nem akarnak félni sem – elemzi a legújabb kori csángó történelmet az
iskolaigazgató. Gyermekeiknek is merőben más életet képzelnek el, taníttatják
őket, igyekeznek látást adni nekik a világról, de külső segítség nélkül hamar
elbizonytalanodnak a folyamatos presszió alatt, és többen közülük már végleg
visszaköltöztek nyugatra. „Sajnos túl vagyunk a huszonnegyedik órán, sokan
elvesztek már a magyarság számára, de talán mindenki megérti előbb-utóbb itt
Moldvában és az anyaországban is, hogy mi, csángók nem valaki ellen akarunk
magyarok lenni, hanem magunkért” – mereng az egyik utolsó csángó mohikán,
hangsúlyozva, hogy senki számára sem szeretnének hivatkozási alap lenni, nem
bokréták ők a magyar kalapokon, hanem saját nyelvéért és földjéért küzdő nép.



Duma András

Eperszedő szavazóbázis

Románia a 27 tagú Európai Unió tizenhetedik legnagyobb gazdaságává vált,
miközben mi egy hellyel hátrébb csúsztunk. A szakemberek szerint a román
gazdaság erősödésére a nemzeti valuta, a lej felívelése a legjobb példa. Ez
nagyrészt az országba áramló külföldi befektetések eredménye: 2005-ben 5
milliárd euró érkezett az országba, 2006-ban pedig közel 9 milliárd. A külföldön
dolgozó román munkavállalók 4 milliárd eurót vittek vissza az országba.

Az elvándorlás tendenciája lassan megfordul: a Moldovából, Szerbiából,
Törökországból, Ukrajnából érkező munkaerő mellett a kínai munkavállalókat
valósággal importálni kezdte a könnyűipar. A román–magyar határ mentén elterülő
megyék vállalkozói szintén felismerték Románia vonzerejét. Az iparilag,
gazdaságilag feltörekvő Temesvár, Arad, Nagyvárad gazdasági ereje már jó ideje
érezhető Kelet-Magyarországon. A vállalkozások áttelepülnek, a cégalapítások
száma komoly növekedést mutatott az elmúlt időben. Az építőiparban általános a
szakemberhiány, miközben a beruházások száma egyre inkább szaporodik. A
vállalkozási adó a környező országokéhoz mérten szintén csábító: csupán 16
százalék.

A külföldön élő vagy már hazatelepült román polgárok nemcsak pénzt hoznak haza,
hanem kapcsolatokat, gazdasági ismereteket is. Az elmúlt évekhez képest igencsak
megváltozott a helyzet: már nemcsak a román koldusok serege lepi el az unió
nagyvárosait, hanem a jól képzett orvosok, ápolók, szakmunkások tömegei is. Ez
megváltoztatta a Romániáról kialakult összképet, az ország ázsiója jelentősen
nőtt.

A közvélemény-kutatók mérései szerint a diktatúra pesszimista légkörét egy
bizakodó, boldog életet remélő óvatos várakozás váltotta fel. A
Spanyolországban, Olaszországban élő románok voksai jelentős erőt képviselnek, s
már alakulnak azok a nemzetközi pártszövetségek, együttműködési formák, amelyek
erre a szavazóbázisra építenek. Az olaszországi és spanyolországi helyhatósági
választásokon román jelöltek indulnak, kialakult az „eperszedő szavazóbázis” és
politikai marketingje.

Olvasson tovább: