Kereső toggle

Földes Gábor tragédiája

A főrendező, akinek Kádár írta a finálét

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Hetek legutóbbi számában figyelemre méltó interjú jelent meg Paul Lendvai Bécsben élő újságíróval az 1956-os forradalom utáni megtorlásról és Kádár János árulásairól. (Évtizedek hamuja alatt. Hetek, 2006. november 3.) Ebben utalás történt Földes Gáborra, a győri színház fiatalon elítélt és kivégzett főrendezőjére. De ki is volt ez a különös fiatalember, akinek Kádár nem akart kegyelmet adni?

Földes Gábor 1923-ban született Budapesten, kispolgári családban. Az elemi iskolát Hévízen, a középiskolát pedig a toleráns szellemiségű keszthelyi premontrei gimnáziumban végezte el, itt érettségizett 1941-ben. Már a gimnáziumi évek során kitűnt tehetsége a Helikon Önképzőkörben, ahol irodalmi pályamunkáival, versmondásával ért el sikereket. Zsidó származása miatt nem vették fel a Színművészeti Akadémiára, ezért betűszedő tanoncként dolgozott egy fővárosi nyomdában. Nem hagyott fel terveivel, hanem a kor neves művészeinél – Ascher Oszkárnál, Bárdos Artúrnál – tanult magánúton színészetet és verselést. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan a nyilas hatalomátvétel után hazaszökött Budapestre. Egy razzia során édesapjával együtt deportálták, a menetből azonban sikerült megszöknie, s a nyilas rémuralom utolsó napjait egy védett házban, svájci menlevéllel vészelte át. Szülei és húga is szerencsésen megmenekültek.

Az átélt élmények hatására talán nem csoda, hogy 1945-ben az új világot ígérő kommunistákat választotta, akiknek harsány stílusától ugyan idegenkedett, de igazságosságot ígérő társadalmi programjukkal egyetértett. Régi vágya teljesült, amikor felvételt nyert a színiakadémia (1947-től Színház- és Filmművészeti Főiskola) háború után meginduló legendás első évfolyamára. A főiskolán a művészi talentumok mellett kitűnt jó szervezőkészségével, s a diákbizottság tagjaként döntő szerepe volt a Horváth Árpád Színészkollégium létrehozásában. 1949-ben végzett színész tanszakon, zsebében „A szocialista kultúráért” kitüntetéssel.
A színészi pálya helyett a rendezéshez érzett nagyobb elhivatást, s 1951-ben a győri Kisfaludy Színházhoz került rendezőnek, ahol hamarosan főrendezővé lépett elő. A színtársulat nemcsak „éberségi” színműveket, szovjet operetteket adott elő, hanem hazai és külföldi klasszikusokat is. A Földes Gábor által képviselt „erjedésnek” köszönhetően a győri társulat sikerrel lépett ki az „utánjátszás” vidéki skatulyájából, s az is előfordult, hogy a fővárosi társulatok mutattak be a győriek által sikerrel előadott színműveket. Földes Gábor felejthetetlen rendezése volt többek között A kőszívű ember fiai című Jókai-regény dramatizált változatának színpadra vitele 1952. október 6-án. Földes Gábor pályája felfelé ívelt, 1955-ben a Szocialista Munkáért Érdemérmet vehette át, 1956. április 4-én pedig a Jászai-díjat. Az ifjú főrendezőt az ország legjobb színházi szakemberei között tartották számon.
Földes Gábor hithű kommunista volt, de már 1953-ban csatlakozott Nagy Imre irányvonalához s az általa meghirdetett reformpolitikához. 1956 októberében a győri pártellenzék egyik vezető személyiségévé vált, részt vett október 23-án a helyi Petőfi Kör megalapításában, majd október 26-án az Ideiglenes Nemzeti Tanács elnökségi tagjává s egyben az értelmiségi tanács elnökévé választották. Meghatározó szerepe volt abban, hogy október 25-én a megyei börtönnél kibontakozó tüntetés és összecsapás nem járt még több halálos áldozattal. Október 26-án délután a mosonmagyaróvári sortüzet követően a városba küldték, ahol sikerrel vette elejét a további vérontásnak, s fegyverezte le a mészárlásért felelős határőrlaktanyát („zöld ávósok”). Október 28-án egy radikális tüntetés hatására, melynek antiszemita felhangjai is voltak, kizárták a Nemzeti Tanácsból. A november 4-ei szovjet beavatkozás után cikket írt a Hazánk című lapba A munkásosztály a nemzeti harc élén címmel (1956. november 13.), s az újrainduló színház első premierjeként Katona József Bánk bánját vitte színpadra. Ez a tett bátor hitvallás volt az ország függetlensége s a demokratikus reformok jogossága mellett, a szovjet megszállók elleni nemzeti tiltakozást fejezte ki.
Földes többszöri letartóztatása, majd szabadon engedése után sem távozott külföldre. A koncepciós per – Földes Gábor és társainak bűnpere a mosonmagyaróvári eseményekkel kapcsolatban – 1957. május 23-án kezdődött meg a győri megyei bíróság előtt. A vád az elsőrendű vádlott, Földes Gábor esetében a népköztársaság (népi demokratikus államrend) megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, valamint gyilkosságra való felbujtás volt. A „győri Nagy Imre-pernek” is nevezett eljárásban a hatalom – dr. Grátz Endre ügyész és Gyepes István bíró – példát akart statuálni, bizonyítva, hogy egy Nagy Imre-hívő kommunistának nincs irgalom. A vád egyik tanúja a győri színház Leningrádban végzett rendezője, egyben párttitkára, Giricz Mátyás volt, aki kemény vádakkal illette egykori főrendezőjét. Elmondása szerint Földes egy kocsmai beszélgetésben „angyalföldi sz…-nak” nevezte Kádárt, a Szovjetunióról pedig kijelentette, hogy terjeszkedő imperialista nagyhatalom. Az ítéletet 1957. június 10-én hirdették ki, melyben Földes Gábor elsőrendű vádlottat és öt társát halálra, valamint vagyonelkobzásra ítélték. A védőügyvédek fellebbezést jelentettek be, a Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának különtanácsa dr. Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezetésével azonban 1957. december 21-én megerősítette a halálos ítéleteket. Az Elnöki Tanács kegyelmi tanácsa pedig 1958. január 10-én elutasította Földes Gábor és két társa védőinek kegyelmi kérvényét. Hiába nyújtott be dr. Bojta Béla védőügyvéd törvényességi óvást, hiába jártak közben a rokonok és kollégák (Major Tamás, Simon Zsuzsa, Kelen Béla), Kádár szóban kegyelmet ígért a közbenjáróknak, a kegyelmi tanácsban is akadtak pártfogók (Szabó Pál, Rusznyák István), a hatályos ítéletet mégis végrehajtották a győri megyei börtön udvarán 1958. január 15-én hajnali 4 óra 57 perckor. Földes Gábor a bírósági eljárások során nem kért magának kegyelmet, csupán golyó általi halált – hiába. Utolsó szavaival, amíg a kötél szóhoz engedte jutni, a szocializmust, Nagy Imrét, az ország függetlenségét éltette. Feleségéhez írott levelében vállalt fogadását megtartotta: „Nehéz szerepemet, ha a feloldás, ha a tragikus finálé fejezi is be, teljesen nyugodtan, az igazság fölényével fogom végigjátszani. Akik szeretnek és törődnek velem, köszönöm, akik nem, ez már közömbös nekem.”
(Szarka Lajos történésznek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára jelent meg Letört olajág című kötete, amely Földes Gáborról szól.)

Olvasson tovább: