Kereső toggle

Orosz erődemonstráció a szomszédoknak

Pillanatnyi ájulás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Úgy tűnik, Oroszország szakított eddigi politikájával, miszerint a szomszédos államok lojalitását olcsó olajjal és gázzal biztosította. A január elején Ukrajnára kényszerített új árak és az európai gázpánik azt mutatta, hogy Moszkva egyre jobb hatásfokkal használja fel az energiahordozókat gazdasági és politikai célkitűzéseinek megvalósítására. 

A magas világpiaci árak és a feldolgozóipar modernizációjának lassú folyamata inkább a nyersanyagok felé mozdította el az orosz gazdaságot, és még a szovjet időkhöz mérten is kiemelt jelentőségűvé tette az olaj exportját. Putyin ez év májusában, a szövetségi gyűlésnek címzett éves beszámolójában úgy nyilatkozott, hogy ideje rendszabályozni az olajexport-folyamatokat; eközben kiemelte, hogy ez állami volumen? feladatkör, melyben elsősorban az ország, és nem a magáncégek érdekeit kell előtérbe helyezni. Az olaj-export növelésének lehetőségeiként Putyin több új kelet- és nyugat-szibériai vezeték építését, illetve a balti bővítését, a Boszporusz-szoros megkerülését, valamint az Adria- és a Druzsba-vezetékek integrálását nevezte meg. Tervében fontos helyet kapott a Balti-tenger mélyén építendő észak-európai vezeték is. 

Mindez csak alátámasztja a két éve felállított orosz olajstratégiát: a 2020-ig szóló terv értelmében Oroszország olajkitermelésének 2010-ig el kell érnie az évi 480 millió tonnát, az azt követő évtizedben pedig az 520 milliót. Természetesen ennek arányában növekedne a kivitel is – és kétségkívül kiemelkedő fontosságot kap az a kérdés, hová, mely országokon keresztül és milyen feltételekkel valósul ez meg.

A Szovjetunió széthullása utáni Oroszország először éppen az Európába történő olajszállítás problémájával szembesült: a fő balti-tengeri kikötők ugyanis immár Észtország, Litvánia és Lettország területén helyezkedtek el, melyek alaposan ki is használták monopolhelyzetüket. Ukrajnában pedig – ahol a vezetékek jelentős része áthaladt – a tranzitárak emelésén kívül rendszeresen meg is dézsmálták a szállítmányokat, annak ellenére, hogy Oroszország, igyekezvén megőrizni a baráti viszonyt a volt tagállamokkal, továbbra is nyomott áron adta a nyersanyagot.

Ahogy az orosz ajkú polgárok jogainak megnyirbálása a balti államokban és a "színes forradalmak” is bizonyítják, Moszkvának a kedvezményekkel komoly eredményeket nem sikerült elérnie – inkább csak egyre szembetűnőbb gazdasági veszteségeket. Úgy tűnik, most érkezett el az irányváltás ideje a szomszédokat és a "szovjetunióbeli rokonokat" illetően.

Az új stratégia értelmében Oroszország egyrészt megszünteti az eddigi kedvezményes árusítást a volt tagországoknak, másrészt közvetlen exportkapcsolatok kialakítására törekszik az európai és nyugati piacokkal – ez pedig új vezetékek és kikötők kiépítését jelenti. Lényeges cél, hogy minimális szintre csökkenjen a szomszédos tranzitállamoktól való függőség; erről tanúskodik a Balti-tenger mélyén húzódó, Németországba – később esetleg más európai államokba is – elágazó vezeték terve, vagy a nemrégiben megnyitott, jelenleg Törökországig érő, később Görög- és Olaszországig meghosszabbítandó földgázvezeték. 

Szentpétervár körül, a leningrádi körzetben eközben már épülnek az új kikötők, melyekkel teljesen kiiktathatókká válnak az Észt-, Lettország és Litvánia területén lévők. Nyilván ez a félelem indította e balti államokat arra, hogy nyilatkozatban tiltakozzanak a Balti-tenger mélyén építendő gázvezeték terve ellen – szokás szerint ökológiai érvekre hivatkozva.

Oroszország azonban eltökélt, és ebben nemcsak a nagyobb bevétel mozgatja és az, hogy végre megszabaduljon a megalázó függőségtől, és "helyrerakja" szomszédait, akik minden adódó alkalmat kihasználnak a volt szuperhatalom arcul köpésére. 

Oroszország szeretne integrálódni az európai gazdaságba és politikába, valamint arra az eddiginél nagyobb befolyást gyakorolni. Ebben nincs is semmi kivetnivaló: a sors, a történelem vagy Isten akaratából Oroszország hatalmas olaj- és gáztartalékok birtokosa; ezek árusításából bizonyára nemcsak anyagilag szeretne profitálni, hanem saját nemzeti érdekeit is szívesen érvényesítené. Nyilvánvalóan ezt a célt szolgálja az orosz–kínai, illetve a Csendes-óceán partvidéke mentén majdan Japánig érő vezetékek tervezete. A részt vevő országok mindegyike szintén érdekelt e projektekben, ami érthető is: akár a közel-keleti, akár az iraki helyzetet vesszük figyelembe, akár egy esetleges iráni háborút a közeljövőben. Az olaj magas világpiaci árának köszönhető az ország hozzávetőleges szociális, gazdasági és politikai stabilitása – és ennek köszönhető az is, hogy sikeresen törleszti az adósságait, amelyeket a Szovjetunió széthullása után egyedül magára vállalt, noha a többi tizennégy tagállam is kivette a részét a hitelek elköltéséből.

A kormány és Putyin, gondolván a jövőre – és arra, hogy az árak valamikor leesnek –, létrehozta az úgynevezett Stabilizációs Alapot: itt gyűlik a drágán eladott olaj és földgáz extraprofitja. Ugyanezt a célt szolgálja az olajágazat reprivatizációja – és valószínűleg ezzel magyarázható a Jukosz-ügy is. Ez utóbbi, mint az ország legnagyobb magánkézben lévő olajvállalata (élén Mihail Hodorkovszkijjal), Putyin és az állam szemszögéből veszélyt jelentettek. Amikor az államháztartás ennyire "olajfüggő", nyilván erősen függ egy akkora vállalattól, mint a Jukosz; ezt pedig Putyin nem engedhette meg magának. Az ő nézőpontjából ez a helyzet egyenesen nemzetbiztonsági kérdés volt, ami még veszélyesebbé válhatott volna, ha Hodorkovszkij eladja cégét egy külföldi vállalatnak – például a Shellnek. Egy ilyen esetben egyenesen Oroszország szuverenitása került volna veszélybe. Ehelyett más történt – eljárás indult Hodorkovszkij ellen, és a Jukosz széthullott. Nem valószínű, hogy teljesen megszűnik a magánszektor az olajágazatban – de az állam befolyása kétségkívül növekedni fog. 

Putyin még elnökké választása előtt, 1999-ben megvédte közgazdasági disszertációját, amely a természeti nyersanyagok kihasználását vizsgálta piacgazdasági körülmények között. Ebből az olvasható ki, hogy Putyin elismeri ugyan a piaci mechanizmusokat és az állam kötelezettségét a magántulajdon védelmére, de ezzel együtt úgy tartja: a magánérdek nem magasodhat az államérdek fölé. 2006. január elsején alighanem éppen ez a bizonyos államérdek késztette Oroszország vezetését exportpolitikájának megváltoztatására. 

A 21. század első háborúja

Le Monde: "Elkezdődött a 21. század első háborúja. Putyin a tél közepén elzárja a csapot, amely 50 millió ukrajnai lakos fűtését és az ukrán gazdaság működését biztosítja. Az energiahordozók az eltántorítás, sőt a biztos gazdasági romba döntés fegyvereivé váltak. Új geopolitika rajzolódik ki a világban, amely szerint az energiatermelők vannak erőpozícióban." 

Frankfurter Allgemeine Zeitung: "Nyersanyagszállítás mint politikai fegyver: ezt eddig mindenekelőtt a Közel-Keletről ismerhettük. (…) Ez már nem csak Ukrajnára tartozik." 

Washington Post: "A zsákutca Ukrajnával lerombolta Oroszország jó hírnevét európai fogyasztói körében, akik máris elkezdték megkérdőjelezni Oroszország stratégiai energiaellátó partneri megbízhatóságát."

The Independent: "Lehet, hogy Oroszország már nem katonai óriás, de az energiagazdálkodás területén szuperhatalom lett."

The Daily Telegraph: "A Kreml magatartása gazdasági revans egy volt szovjet köztársaság ellen, amely ki merte nyilvánítani diplomáciai függetlenségét Oroszországgal szemben, és Nyugat-Európa felé tekintett."

Süddeutsche Zeitung: "Az orosz–német balti-tengeri csővezetékprojekt, amely decemberben hivatalosan elindult, a Moszkva és a nyugatorientált kijevi kormányzat vitája miatt egészen más súlyt kap – kiváltképpen, hogy a korábbi német kancellár (Gerhard Schröder – a szerk.), mint a csővezeték üzemeltetőjének tanácsadója, közvetve a Gazpromnak dolgozik. (…) Ma Ukrajna az áldozat, de senki nem mondhatja meg, hogy az ügy nem érinti-e Nyugat-Európát."

Zerkalo Nedeli ukrán napilap: "Ilyen gazdasági körülmények között egy megnövelt feszültség az orosz–ukrán kétoldalú kapcsolatok más részére is átterjedhet, mint Ukrajna stratégiai biztonságának vagy területi integritásának érzékeny területei. Az ukrán kormánynak nem kellene a helyzet komolyságát vagy a gázkrízis okait alábecsülnie, elaltatván magát »majd kialakul« nyilatkozatokkal."

Hetek-összeállÃtás

Olvasson tovább: