Kereső toggle

Kínaiak Magyarországon

Nehezen megtűrt idegenek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Érdekes jelenség a magyarországi kínaiak önképe és a magyarok róluk alkotott benyomásai között feszülő éles ellentét. Mindkét kultúra felsőbbrendűnek tartja magát a másiknál, és a modern kapitalista világban sokkal előkelőbb helyet szavaz meg magának, mint a másiknak. Az ellentmondásról és annak okáról érdekfeszítő tanulmány látott nemrégiben napvilágot.



A józsefvárosi kínai piac, amelynek működési engedélye körül évek óta tart a huzavona Fotó:MTI

Az öregedő és létszámában fogyatkozó Európa népesedési gondjaira 2025-ig stabilizáló hatást gyakorolhatnak a bevándorlók. Nagy kérdés azonban, hogy a gyakran gyökeresen eltérő kultúrájú csoportok miként tudnak a fogadó ország társadalmába beépülni, az ottani "őslakosokkal" együtt élni. A különféle etnikumok együttélésének számos verziója létezik keletről nyugatra haladva, főként aszerint, hogy mennyire befogadó jelleg? az adott társadalom az idegenekkel szemben. Hazánk ebből a szempontból nincs éppen dicséretre méltó helyzetben: a kilencvenes évek második felétől kezdve számos nemzetközi társadalmi felmérés Európa leginkább idegengyűlölő társadalmának találta a magyart. A vasfüggöny lebontását követően megnyíltak a határaink, ekkortól fogva menekültek és bevándorlók sokasága jött az országba. A magyarok ezzel egyidejűleg fokozódó létbizonytalansága megerősítette a bizalmatlanságot és az ellenérzést az idegenekkel szemben, ami a hazai bevándorlási politikára is rányomja a bélyegét. 

Magyarország egyik szembetűnően különálló bevándorló csoportját a kínaiak alkotják. A magyar ajkúak után a nálunk élő legnagyobb bevándorló csoportot ők teszik ki. Az itt élő, 10-15 ezer fősre becsült kínai népesség önmagáról és a magyarokról alkotott képét vetette össze a magyarok kínaiakról alkotott véleményével – a különféle médiumok tükrében – a 2000 cím? folyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmányában Nyíri Pál sinológus. Az alábbiakban az ő írásának gondolatmenetét összegezzük.

A hazánkban élő, 200 ezer fős külföldi népesség legnagyobb részét a magyar ajkú bevándorlók alkotják, akiknek jogi státuszát külön törvény szabályozza. Minden más külföldit – bevándorlókat, menekülteket – nálunk rendőri, idegenrendészeti esetnek tekintenek. Ezt a hozzáállást jól tükrözi, hogy a kínaiak szinte kizárólag a bűnügyi krónikák szereplői: az illegális munkavállalást és bevándorlást elősegítő, elhunytak papírjaival machináló, adócsaló, feketekereskedelmet folytató piacozókként, piszkos konténervárosok lakóiként jelennek meg a médiában, s így a köztudatban is. A magyarok szemében egy egzotikus, marginális népcsoport képviselői ők, gyanús maffiózók, elmaradott kulturális és gazdasági háttérrel, mégis megtűrt csoportként, tekintve hogy az olcsó áruk iránt biztosított az óriási hazai kereslet. A bűnügyi hírek áradatát csak ritkán töri meg egy-egy rokonszenvet keltő írás.

Ugyanakkor a hazai lakosság körében végzett felmérések azt mutatják, hogy a kínaiakat még mindig jobban elviseljük, mint az arabokat, romákat, afgánokat vagy afrikaiakat. Az ellenérzés sokat hangoztatott fő oka az, hogy a kínaiak szerintünk "túl sokan vannak". 

A kínaiak jogsérelmei hazánkban mindennaposak, de erről viszonylag ritkán adnak hírt a különféle, Magyarországon megjelenő orgánumaik. Bár bevallásuk szerint a kínaiak többségét rendszeresen éri az utcán szóbeli inzultálás, ellenséges viselkedés a magyarok részéről, Nyíri szerint erről nem sokat olvasni nyomtatásban tőlük. Gyakrabban hánytorgatnak fel olyan problémákat, mint a megfelelő rendőri intézkedés hiánya a kínai kereskedőket ért bántalmazások vagy rablások során, illetve a magyar vízumkérelmek és tartózkodásiengedély-kérelmek elbírálásának szigorítása, esetleg a vámtarifák és a piaci helypénzek emelése. Ezeket ők koncepciózus "kínaiellenes" magyar politikának, olykor a magyarok rasszizmusának minősítik. S ami az érdekes: sérelmeik orvoslását első sorban nem a magyar, hanem a kínai hatóságoktól, tehát az anyaországtól várják. Ebben is megmutatkozik az a felfogás, miszerint a kínaiak magukat lényegében nem magyarországi, hanem továbbra is kínai állampolgároknak tekintik, méghozzá egy kiterjedt, Kína-központú nemzetközi migrációs és vállalkozási rendszer szereplőinek, akik az anyaország támogatása és védelme alatt is állnak. 

Mindehhez hozzátartozik, hogy – amint az Nyíri tanulmányából kiderül – a kínai kereskedők jól kiépített nemzetközi gazdasági háttérkapcsolatokkal rendelkeznek, mindenek előtt anyaországuk állami nagyvállalataival. Ezek olcsón és kedvező hitelek mellett látják el őket olyan árukkal – első sorban ruhaneműkkel –, amelyeket eddig is kedvező áron termeltek az olcsó nyugati áruházláncok számára. Amikor pedig egy-egy kínai vállalkozó nemzetközi méretekben is jelentős vagyonra tesz szert, akkor gyakran ő válik anyaországa támogatójává, például ottani beruházások vagy jótékonykodások révén. Ezek az igazi sikersztorik, Kína világméretű gazdasági terjeszkedésének bizonyítékai. Jelentős tőkével, áruval és munkaerővel a hátuk mögött a kínai bevándorlók a fogadó ország támogatása nélkül is képesek tehát megvalósítani idegenben az egyéni gazdasági-társadalmi felemelkedésüket.

A kínaiak önmagukat hangyaszorgalmú, tisztességesen és apránként gyarapodó, rugalmasan alkalmazkodó kereskedőknek látják, akik sokszor házalókból válnak üzlettulajdonosokká, munkaadókká – a világot behálózó vállalkozói réteg tagjaiként. A hazánkban élő kínaiakról szóló könyvekben és tévésorozatokban a magyarok sok esetben lusta vagy tehetetlen, a dolgos kínai vállalkozóktól függő emberekként jelennek meg. Magyarországi sajtójuk tükrében a kínai vállalkozók a globalizáció és a modernizáció letéteményesei, a magyar fejlődés merész, dinamikus előremozdítói – jó példa volt erre az Asia Center sajtókommentárja is, miszerint a létesítmény a korszerű, nagylépték? kereskedelem regionális központjává emelte hazánkat. 

Nyíri utal arra, hogy a kínaiak szemében Magyarország marginális, nem túl fejlett, kicsiny kelet-európai ország, amely nem szerepel a világgazdaság élmezőnyében. Egy kínai szállítmányozási cég tulajdonosát idézi, aki egy rádiós műsorban így emlékezett arra, milyen körülményeket talált Magyarországon 1990-ben, ideérkezésekor: "Azt láttam, hogy Magyarország lényegében agrárország, ipara igen fejletlen, épp csak elindultak a reformok és a nyitás, s kevés az áru… iparcikk szinte egyáltalán nem kapható, mindent importálni kell. Így hát hazamentem, megszerveztem a beszállítókat, és importálni kezdtem." A rendszerváltás-kori kezdetleges vállalkozói környezet és az áruhiány igen kedvezően hatott az olcsó kínai áruk kereskedelmének fellendülésére. A jelentős mérték? kirekesztettség miatt és versenyképességük megőrzése érdekében a kínai bevándorlók ugyanakkor kénytelenek voltak minden lehetséges eszközzel leszorítani költségeiket, akár deviánsnak tartott módszerekkel is – feketemunkával, bolhapiaccal –, s ezáltal még inkább elkülönült, gyanús, noha megtűrt csoporttá váltak a helybéliek szemében.

Kelet-Európával szemben a Nyugat-Európában és Észak-Amerikában régóta létező kínai kolóniák önképe többnyire sokkal inkább egybevág a fogadó ország róluk kialakított benyomásaival. Ennek elsődleges okát a kisebbségekkel szembeni nagyobb társadalmi tolerancia, a sokkal inkább befogadó jelleg? bevándorlási és állampolgársági rendszer mellett az eleve jól fejlett gazdasági viszonyok is meghatározták. Az tehát, hogy miként érzik magukat a bevándorlók egy országban, mennyire törekszenek helyi érdekeik érvényesítésére, vagyis az adott társadalomba való beilleszkedésükre – mindez jól tükrözi a fogadó országban uralkodó "közérzetet", azt, hogy társadalma mennyire plurális jellegű, milyen a toleranciaszintje, milyen szint? a demokráciájának a fejlettsége.

Olvasson tovább: