Kereső toggle

Nyolcvan év után is kérdés

Ki volt Lenin?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Oroszországban az emberek jelentős része úgy tartja, Lenin tanításait Sztálin torzította el. Véleményük szerint, ha Lenin tovább él, egészen másképpen alakul az oroszországi szocializmus – ezenkívül Európában és világszerte jóval kevesebb tragikus esemény történik.



A 20. századi terrorizmus egyik szülőatyja Lenin "atyánk" Fotó: Reuters

Magam is elég sokáig hittem Lenin bűntelenségében; az orosz emberek többsége azonban még tovább. Ez a hit jócskán megerősödött az ötvenes években, amikor a szocializmus minden addig elkövetett vétkéért Sztálint tették felelőssé, gyakran nem is sejtve, hogy azok megalapozása éppen Lenin nevéhez fűződik. A Vezér tisztaságáról még a szovjet disszidensek is meg voltak győződve, köztük Alekszander Szolzsenyicin, aki, miközben a Gulág rémtetteit leplezte le könyveiben, eleinte szintén úgy tartotta: Lenin jobb volt Sztálinnál.

A gorbacsovi peresztrojka idején a történészek és újságírók újabb csapást mértek Sztálinra, miközben új lózungot fogalmaztak meg: "Vissza kell térni a kormányzás lenini módszereihez." Ezeket gyakorlatilag demokratikus elvekként tálalták, és az oroszok többsége őszintén hitt abban, hogy éppen ezekkel lehet megteremteni az "emberarcú szocializmust". Lenin neve és tevékenysége továbbra is szent maradt. Első cikkemet arról, hogy Lenin rendkívül kegyetlen, cinikus és durva ember volt, még 1992-ben írtam. A forrásanyagot saját cikkei és beszédei szolgáltatták a híres 55 kötetes "Lenin összes művei" című, mindenki által ismert és hozzáférhető, de gyakorlatilag senki által nem olvasott gyűjteményből.

A pártfunkcionáriusok és "megbízható" történészek, filozófusok csakis olyan idézeteket emeltek ki, melyek a Vezér bölcsességét, kedvességét és igazságosságát bizonyították. Az általam írt cikk Lenin születésének éppen soros évfordulóján látott napvilágot; szülővárosomban először történt ilyesmi.

"Ki írta ezt a cikket?!" – ordította a férfi, aki valósággal berontott a szerkesztőségbe, ahol akkoriban dolgoztam. Negyvenöt év körüli volt, piszkos munkásruhát viselt, kezében szatyor. Másik kezében újságot szorongatott, és úgy hadonászott vele, akár egy bottal. "Hogy mertek maguk ilyen mocskot írni erről a szent emberről? Magáról Leninről!" – kiabált tovább. "Újságírónk megfogalmazta a véleményét, és ehhez Lenin saját szavait használta fel. Maga szerint akkor most ezért le kellene őt lőnünk?" – kérdezte a kolléganőm. "Lelőni?" – ismételte utána a férfi. Majd hirtelen valamivel nyugodtabb hangnemben, furcsa mosollyal folytatta: "Nem, kedves kisasszony! Az ilyen cikkért kevés lelőni. Az ilyenért akasztás jár…"

"Felakasztani (feltétlenül akasztani, hogy lássa a nép), legalább száz közismert kulákot, gazdagot… Közzétenni a nevüket… Elvenni minden kenyerüket…" – az idézett távirat feladója Vlagyimir Uljanov Lenin, a címzett Penza város kommunista vezetősége. Kelt 1918. augusztus 11-én, vagyis még az előtt, hogy a szociálforradalmár Fani Kaplan merényletet kísérelt meg, és Szentpétervárott megölték Urickij kommunista tisztségviselőt. Ez a tény azért fontos, mert Lenin, a "kedves nagypapa" hívei azt hiszik, hogy a vörös terror csak a vezetőik ellen irányuló merényletek után kezdődött – igazából pedig jóval előbb, méghozzá tudatosan, Lenin kifejezett utasítására.

A terror és kegyetlenség tekintetében Sztálin a legtöbbet Lenintől tanulja; de – véleményem szerint – még az általa létrehozott Gulág ijesztő hatalma sem tudta túlszárnyalni a lenini terror kimunkált módszereit.

Lenin már jóval az 1917-es forradalom kirobbanása és a polgárháború előtt kinyilvánította a terror iránti hajlamát. 1905-ben, amikor Oroszországban zavargások kezdődtek, 35 éves volt. Addigra sikerült megosztania az addig egységes Oroszországi Szociáldemokrata Pártot (RSZDRP) és a szélsőbalos szárny élére állnia. Miközben biztonságban élt Svájcban, bajtársainak a következő instrukciókat küldte: Fel kell fegyverkezni, "ki-ki amivel tud (puska, revolver, bomba, kés, boxer, bot, petróleumos rongy gyújtogatáshoz, kötél vagy kötéllétra, lapát barrikádépítéshez, robbanóanyag, szögesdrót, szögek stb.)".

Ezzel a tőrőlmetszett bandita-felszereléssel küldi társait Lenin a tizenévesekhez és fiatalokhoz, hogy azokból alakítsanak "harci alakulatokat mindenhol és mindenütt". Ami pedig ezután következik: "Katonai kiképzés azonnali bevetéseken" – némelyek "hadd vigyék végbe egy titkosrendőr megölését, rendőrőrs felrobbantását, mások egy bank kifosztását a felkelés anyagi fedeztének biztosítására". Szintén ebben az időben írja: "Mindegyik alakulat gyakoroljon, legalább rendőrök verésén"; "támadjon rá egy társaitól távol került kozákra". Lenin szerint szükséges a törvényes hatalommal szembeni harc: "a hadsereget kövekkel kell dobálni vagy leforrázni", "a rendőröket savval kell leönteni".

A történész Latisev, aki elsőként publikálta e kevéssé ismert lenini utasításokat, így ír erről: "Behunyom a szemem, és próbálom elképzelni a jelenetet: miután szögesdrótok és szögek segítségével jó pár lovat megnyomorítottak, a fiatalok kvalifikáltabb tevékenységhez fognak – megragadják előkészített edényeiket, és elkezdik sósavval vagy ehhez hasonlóval locsolni a rendőröket, megnyomorítva, megvakítva őket. Eközben vegyszer kikerülhetetlenül éri az összes közelben lévő embert is, akik, ha életben is maradnak, elvesztik látásukat. Mindemellett a vezér igazi demokratáknak nevezi ezeket a tizenéveseket…"

Hát így tervezte Lenin a "szocialista demokrácia" építését, még jóval a Nagy Októberi Forradalom előtt.

"Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk azonban, hogy Lenin az utcai harc fő fegyverének azért mégsem a forró vizet és a sósavat tartotta, hanem a bombákat" – írja Latisev. "Az akivistáknak minden egyes alakulatot el kell látniuk a legegyszer?bb és legrövidebb bombareceptekkel, a legalapvetőbb tennivalókkal, a többi már az ő dolguk."

Ilyen utasításokat osztogatott Lenin már 1905-ben. Parancsba adta az orosz városok bombákkal való beszórását. Ezért aztán, amikor a jelenkori Oroszország terrorcselekményekkel szembesül, nem kell azt gondolni, hogy ez valami teljesen új, és csakis az iszlám szélsőségeseket jellemző jelenség. A 20. századi terrorizmus egyik szülőatyja Lenin "atyánk". Most vált csak szokássá terrorcselekménynek nevezni az ilyesmit, akkoriban "az orosz munkásosztály felszabadításáért folytatott forradalmi küzdelemnek" hívták. 

Napjaink terroristái közül bárki nyugodtan tarthatja Lenint prófétájának és tanítómesterének, hiszen ő volt az, aki az elsők között kezdett banditacsapatokat szervezni, akiket akkoriban fegyvereseknek neveztek. Érdekes, hogy a "fegyveres" meghatározás csak az 1990-es években, a csecsen háború kitörése után kapott pejoratív színezetet; addig a bolsevikok földalatti mozgalmát leíró szovjet irodalomban pozitív értelemmel bírt. Ezek a fegyveresek a forradalom előtt különböző régiókban tevékenykedtek, többek között a Kaukázusban. A fő céljuk merényletek és rablások elkövetése volt, akárcsak ma. Különösen a takarékpénztárakat és bankokat kedvelték. Amikor a forradalmárok egy része felháborítónak találta ezt a gyakorlatot, Lenin körömszakadtáig védte társait, azzal magyarázva tetteiket, hogy a megszerzett pénz a "munkásosztály felszabadítására" kell. Az a tény, hogy a rablások során ártatlan polgárok, köztük munkások is meghaltak, Lenint egyáltalán nem zavarta. Hiszen a cél szentesíti az eszközt, a politikában pedig – szerinte – nincs helye erkölcsnek. Fő a célszerűség.

Az 1990-es évek elejétől a lenini harcmodort az elállatiasodás iskolájának kezdték nevezni – és valóban, olyan iskolának bizonyult, amely sok szörnyeteget nevelt ki Oroszországnak és a világnak. Egyiküket úgy hívták: Joszif Sztálin. A bemutatott időszakban ő éppen azoknak a kozák fegyvereseknek a vezetője volt, akik rablásokkal és gyilkosságokkal szereztek pénzt a forradalom számára. Ezzel vívta ki Lenin megkülönböztetett figyelmét is – eredményeiket tekintve ugyanis a legsikeresebbek között voltak.

Ahhoz azonban, hogy azzá legyen, aki lett, Sztálinnak még sok mindent meg kellett tanulnia az "Öregtől" – így hívták Lenint a hozzá közel álló bolsevikok. Az Öreg azonban, úgy tűnik, már ifjú korától kezdve hajlamos volt a kegyetlenségre, amelyet mindig a saját maga által kreált "szent céllal" igazolt. (folytatjuk)

Olvasson tovább: