Kereső toggle

Neokonzervativizmus

Az ős-új eszme

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt két évben az Amerikai Egyesült Államok kül- és belpolitikája kapcsán a "neokonzervativizmus" fogalma napjaink leginkább vitatott témájává vált. Bár egy rendkívül szerteágazó, fiatal és korántsem egységes mozgalomról van szó, mégis mély gyökerei vannak. A neokonzervativizmus olyan, mint a búvópatak, amely bár néhány évtizede folyamatosan jelen van az amerikai politikában, az eseményektől függően hol előbukkan és hallatja hangját, hol beleolvad a Republikánus Párt olvasztótégelyébe. Ha George W. Busht idén újraválasztják, a fiatalnak mondható irányzat erősödése várható az elkövetkezendő négy évben – ha nem, a búvópatak ismét eltűnik a szemünk elől.

A Republikánus Párt tudvalevőleg a konzervatív nézeteket képviseli – de miben is nyújt újat a neokonzervativizmus? Az amerikai konzervativizmuson belül ma három irányzatot különböztethetünk meg, a tradicionalizmust, a libertarianizmust és a neokonzervativizmust, amelyek külön-külön vonalon fejlődtek ki. A konzervatív tradicionalisták meglehetősen vaskalaposan ragadják meg az alapító atyák értékrendszerét, és minden újítástól idegenkednek, a libertáriusok pedig örömmel fogadják azokat: ha tőlük függene, akár az emberklónozás is korlátok nélkül folyhatna. A neokonzervatívok (neokonok) e két szélsőség áthidalásával próbálkoznak: a "neo" annyiban módosított a tradicionálison, hogy a mai megváltozott körülményekre próbál demokratikus politikát szabni. Tehát, akinek szimpatikusak a modernitás vívmányai, de egyben aggódik is azok miatt, abból biztosan neo-konzervatív lesz. Külpolitikájuk legmarkánsabb jellemzője a nemzetek demokratizálása. Legalábbis azon országoké, amelyektől vélt vagy valós fenyegetettséget észlelnek. 

Az alakuló mozgalom néhány gondolkodóból álló kis csoportjára először kívülállók ragasztották a "neokonzervatív" elnevezést, amely azóta széles körben használatossá vált, politikusok és újságírók által is. Sokan "zsidó konzervatív"-ként interpretálják a kifejezést, a "régóta tartó zsidó uralom" megnyilvánulásaként értelmezik, egy újabb kódolt kifejezést vélnek felfedezni benne – pedig nem szükséges a zsidó származás ahhoz, hogy valaki neokonzervatív legyen.

A neokonzervativizmus amerikai találmány, egyfajta meggyőződés, egyedülálló jelenség, Európában kevés kivétellel nemigen találkozhatunk vele. Gyökerei
visszanyúlnak egészen a puritanizmusig, a fonalat végig lehet vezetni az alapító atyák eszméjén keresztül, Tocqueville és Leo Strauss filozófiáján át Irving Kristolig, aki közel három évtizede formálta ki a modern demokrácia neokonzervatív szárnyát, a "Nagy Régi Párt" új áramlatát. Történelmi múltjából fakadóan szoros kapcsolata alakult ki az evangéliumi kereszténységgel, és szavazóbázisának egy részét is a pünkösdi, evangéliumi keresztények képezik.

Az is tény viszont, amit Gadó János, a Szombat cím? folyóirat publicistája összegez A neokonzervatív külpolitika és Izrael cím? cikkében: "A neokonzervatív gondolkodóknak komoly szerepük van abban, hogy az Egyesült Államok továbbra is Izrael megbízható szövetségese." Legfőbb céljuk érthetőbbé tenni a mára már kevésbé szimpatikus kozervativizmust, és rokonszenvesebb programot készíteni a szavazópolgárok számára – hasonlóan a szintén ehhez az irányzathoz sorolt Tony Blair brit miniszterelnökhöz, aki felismerte a Nagy-Britanniában végbement változásokat, miszerint a Munkáspárt régi szavazótábora ma már a középosztályt képezi, és ennek megfelelően változtatott politikai stratégiáján, elsöprő sikerrel. Az amerikai neokonok hatása a Bush-kormányzat színre lépésével, de különösen a 2001 őszén történt eseményekkel erősödött meg.

A tudományos és technológiai fejlődés, az erős gazdaság, a társadalom jóléte és az emberi szabadságjogok minden nemzetre alkalmazható demokratikus értékek. A jelenlegi elnök, neokonzervatív tanácsadóinak hatására, külpolitikai törekvéseiben ezt a nézetet kívánja megvalósítani: annál biztonságosabb a világ, minél több nemzetben honosítják meg a demokráciát. 

George W. Bushnak, az Egyesült Államok elnökének egyes törvény-előterjesztéseiben kimutathatók bizonyos tradicionális elemek, például az abortusz elítélése, a halálbüntetés fenntartása és a pornográfia szabályozása. Azonban nem tud osztozni a tradicionalista konzervatívoknak az ipari forradalom és a felvilágosodás előtti időket érintő nosztalgiájában, mely szerint minden újítás elítélendő, de a libertariánusok regulázatlan piacképében sem, valamint az Amerika alapításakor lefektetett értékek örökségének feladásában sem. Az elnök osztja a neokonok nézetét: meg szeretnék őrizni a valódi szabadságot és méltóságot abban a korban, amelyben most élünk, a demokratikus korban, és nem kívánnak teret engedni a futurista utópisztikus ábrándképeknek.

A növekvő népszerűség mellett azonban több vád is éri a neokonokat. Richard Fink, a Koch Industries alelnöke egyike azoknak, akik úgy vélik, hogy a republikánusok az amerikai felsőbbrendűséget hirdetik. Ők viszont a kolonizációs idők első pionírjaira hivatkoznak, köztük John Winthorpra, aki a következőt tűzte a nemzet identitásának zászlajára: "Olyanoknak kell lennünk, mint a hegyen épített város." Az ősi kijelentést ők úgy vonatkoztatták magukra, hogy nekik a morális mércét magasabbra kell emelniük, mint más nemzeteknek, és ezeket az értékeket meg is kell osztaniuk velük.

A mozgalom képviselőit gyakran túlzott Izrael-párti beállítottságuk miatt is vádolják, azt állítva, hogy az ellentétes az Egyesült Államok nemzeti érdekeivel. A neokonzervatívok nézetei szerint, azonban minél több a demokratikus nemzet, annál biztonságosabb a világ. Mivel Izrael az egyetlen demokratikus nemzet a többnyire demokráciaellenes arab országok tengerében, a neokonzervatív politikusok e demokrácia védelmével magyarázzák külpolitikai törekvéseiket. 

Ami belpolitikai céljaikat illeti, azokat néhány fő alappontba lehet sűríteni: gazdasági realizmus, korlátozott kormányzati beavatkozás a magánszférába és a törvény tisztelete, melyek nélkül egyetlen dinamikus kapitalista gazdaság sem tud virágozni, sem fennmaradni. H. D. Thoreau-ra, a 19. századi nagy amerikai gondolkodóra hivatkozva – aki Polgári engedetlenség cím? levelében tiltakozott az adófizetés ellen – fontosnak tartják az adók csökkentését a gazdaság ösztönzése érdekében, még a kormány túlzott megterhelésének kockáztatásával is.

Olvasson tovább: