Kereső toggle

Medgyessy Péter kudarcai

Főpróba

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magyarországnak "új" kormánya van. Vagy helyesebb, ha úgy fogalmazunk: Medgyessy Péter miniszterelnöknek van "új" kormánya. 

A még ennél is pontosabb megnevezés pedig: Medgyessy Péter talán most került olyan helyzetbe, hogy először van olyan kormánya, amelynek tagjai között a hozzá igen lojális miniszterek immáron számottevő súlyt képviselnek. Azt is mondhatnánk – már persze, ha nem tudnánk, hogy egy kormány értékelésekor nem sokat nyomnak a latban a háttéresemények, annál többet viszont a kemény tények –, hogy igazából most fog kiderülni, mire is képes a Medgyessy-kormány. 

A külső szemlélő számára ugyanis úgy tűnik, hogy a kormány eddigi pályafutása azért is volt olyannyira ellentmondásos (hogy ne mondjam: kudarcos), mert a miniszterelnöknek egészen egyszerűen nem volt egy iránta kellőképpen lojális és támogató, kormányon belüli hátországa.



Medgyessy Péter. Gondban Fotó: Reuters

Válasszuk azonban ketté a problémát. A hatékony kormányzásnak ugyanis – sok egyéb mellett – két alapfeltétele biztosan van. Az egyik a személyi alkalmasság, amelyet úgy értelmezek, hogy a minisztereknek (vagy legalábbis meghatározó részüknek) biztos talajon állva követniük kell a kormányfőt. A másik szerkezeti és tartalmi: a jó személyi állomány csak akkor lehet garanciája a jó kormányzásnak, ha meghatározott irányba kormányozzák az ország szekerét, azaz nem a valóság szükségleteivel homlokegyenest ellenkező gyógymódokat alkalmaznak. Nézzük ezeket külön-külön.

Medgyessy Péter kormányának eddigi kudarcai sok okkal magyarázhatók. Az elemzőknek egy nem csekély része abban látja a fő magyarázatot, hogy a miniszterelnök – noha gazdasági és banki szakember, azaz pontosan tudnia kellett, milyen országot vett át – nem a megfelelő gazdaságpolitikai gyógymódot alkalmazta. Ahelyett, hogy kemény és szigorú egyensúlyteremtő gazdaságpolitikát alkalmazott volna, ellenkezőleg: elosztáscentrikus vonalat vitt. Ennek pedig az egyensúly erőteljes megroppanása, fizetésimérleg-hiány és hihetetlen nemzetközi hitelvesztés lett az ára. A diagnózis – közgazdaságtanilag – egészen biztosan helytálló. Bokros Lajos 130 pontja, illetve a közgazdászszakma krémje pontosan lajstromozta az elkövetett hibákat, a kilábalás útvonalát is megjelölte, s úgy tűnik: a miniszterelnök és a kormány hajlik arra, hogy megfogadja a jó tanácsokat. 

A diagnózis azonban – s ez minden gazdasági válsághelyzet esetén elmondható – nem maradhat pusztán a közgazdasági racionalitás szintjén. Meggyőződésem, hogy a Medgyessy-kormány összes problémája (beleértve ebbe a gazdasági tévedéseket és kudarcokat is) a kormány személyzeti politikájának következménye. 

Az MSZP a 2002. évi választások előtt – nem kis részben Medgyessy Péter és akkor még a háttérben meghúzódó hívei ihletésére – meghirdette a nemzeti közép politikáját. Ezt a szlogent azóta sokan (és joggal) csócsálták, voltak, akik egyenesen tévedésnek minősítették. Meglehet, hogy tévedés volt. De azoknak, akik úgy vélik, hogy ez egy téves irányvonal, válaszolniuk kell arra a kérdésre, hogy lehetett volna-e nyerni másfajta irányvonallal 2002-ben. Elemzői felelősségem tudatában határozottan úgy vélem: nem lehetett volna. Sőt. A nemzeti közép (vagy a polgári baloldal) politikai irányzata pontosan azért fogalmazódhatott meg, mert az MSZP súlyosan vesztes pozícióban állt egészen 2001 tavaszáig. Ha nincs nemzeti közép, nincs választási győzelem – ilyen egyszer? ez a kérdés, és ezt utólag is illene elismerniük a leginkább érintetteknek, tehát a kormány, illetve a kormánypártok mérvadó képviselőinek.

Személyi szintre átfordítva ez azt jelenti, hogy Medgyessy nélkül az MSZP sehol nem lett volna a 2002. évi választásokon. Az a személyi garnitúra, amely Medgyessy bejelentkezése előtt marakodott az MSZP-ben, a biztos választási vereség felé kormányozta volna a szocialistákat. Medgyessy és a nemzeti közép által fémjelzett politika tehát jött, látott és győzött. De persze elsősorban szimbolikusan. Újszerű, empatikus és szokatlan volt. Egy újfajta baloldal képét vetítette előre, és egy újfajta – ellenfele iránt toleráns – miniszterelnök vízióját állította elénk.

Medgyessy Péter kormányának értékelésekor tehát ezt a szempontot nem tolhatjuk félre. Nem mondhatjuk azt, hogy egy kormány értékelésének egyetlen szempontja a makrogazdasági mutatók állapota. Ezek a mutatók
rosszak, a gazdaság romos állapotban van, de nem azért, mert a kormány rossz gazdaságpolitikát folytatott. Hanem azért, mert Medgyessy Péternek nem volt elegendő ereje ahhoz, hogy koherens gazdaságpolitikát folytasson. A kormánnyal valóban az volt a legnagyobb baj, hogy egyáltalán nem volt egységes, felismerhető és átlátható gazdaságpolitikája. De ez nem pusztán a kormányfő felelőssége, hanem – vegyük észre – a magyar baloldal átalakulásának sajátos mellékterméke. Medgyessy a választások előtt adott egy lökést ennek az átalakulásnak, ami elég volt a választások megnyeréséhez, de messze nem volt elég az MSZP-nek mint pártnak az új alapokra helyezéséhez. Medgyessy első kormányában alig foglalt helyet olyan politikus, aki valamilyen határozottabb formában kötődött volna a nemzeti közép gondolatához. A kormány azért teljesített alul, mert a választások előtt megfogalmazott programját – személyi kormányzati lojalitás híján – nem tudta képviselni, ugyanakkor másfajta politikai-gazdaságpolitikai vonalat nem akart megfogalmazni. 

A kormánynak egészen egyszerűen fogalmazva semmilyen irányvonala nem volt, ami rosszabb helyzet annál is, mint amikor rossz a gazdaságpolitika. Hiszen a rossz gazdaságpolitika felismerhető, vitatható, megnevezhetők a kritikus pontok, és megtalálhatók ezekre a megfelelő válaszok. Az első hónapokban és évben azonban nem ez történt. Sem nemzeti közepet, sem semmi mást nem képviselt a kormány. 

E kétségbeejtő helyzet lereagálását jelezte Gyurcsány Ferenc kormányba emelése. Kockázatos lépés volt, de – azt hiszem – elkerülhetetlen. Gyurcsány volt ugyanis a miniszterelnök egyetlen olyan híve, aki karbantarthatta, továbbfejleszthette a nemzeti közép gondolatát. A sportminiszteri kinevezés ugyan látványos kényszerhelyzetet is takar, de Gyurcsány legalább kormányzati pozícióba került, valamelyest javítva Medgyessy kormányzati hátországának lojalitását. Nyilvánvaló azonban, hogy az alapproblémát (a koherencia hiányát) ez a lépés nem oldhatta meg. Medgyessy (és agytrösztjei) számára a dilemma ugyanis úgy merülhetett fel, hogy vagy véglegesen elbúcsúznak a nemzeti közép évek óta lebegtetett és tartalmatlan szlogenjétől, vagy igyekeznek valami érdemit is mondani róla. Értelmezésemben Draskovics Tibor pénzügyminiszteri kinevezése újabb hatalmas kockázat (jogász a pénzügyi tárca élén!), de megint csak logikus és elkerülhetetlen lépés. Számomra az az üzenete, hogy Medgyessy most először érzi magát olyan helyzetben, hogy újabb személyes bizalmasát "meri" a kormányba küldeni. 



Gyurcsány Ferenc. A nagy "karbantartó" Fotó: V. Sz.

A közgazdász elit és a külföld persze a megreccsent gazdaságpolitika helyreállítását várja az új pénzügyminisztertől, de – a fentiek alapján – nem gondolhatjuk, hogy Draskovics Tibor szerepe pusztán ennyi. Vegyük észre, hogy ez a kinevezés a miniszterelnök világos igénybejelentése az MSZP – évek óta vajúdó – átalakítására, vagy más szóval az egyszemélyi vezető szerep megvalósítására. Az "új" kormány tehát azért is rendkívül érdekes, mert látható elmozdulást mutat a Medgyessy iránti lojalisták irányába egyfelől, másfelől pedig a hagyományos MSZP-s érdekpolitika meghaladására. Kíváncsian várjuk, hogy ez az új személyi kombináció miként hat majd a kormánypolitika koherenciájára. Véleményem szerint két év után nyílik lehetőség először arra, hogy Medgyessy végre megfogalmazhassa a polgári baloldal gazdaságpolitikáját. 

A polgári baloldali gazdaságpolitika

Ha igaz, amit fentebb állítottam (hogy tehát a kormány személyi összetétele most sok lehetőséget tartogat a megtépázott kormányfő számára), akkor fel kell tennünk azt a kérdést: vajon nem éppen arról van-e szó, hogy Draskovics megszorító csomagja a nemzeti közép programjának feladását jelenti? 

Az kétségtelen, hogy az előző pénzügyminiszter alaposan megszenvedte a kormányzaton belüli ziláltságot és koherenciahiányt. Talán nem véletlen, hogy László Csaba nem kapott szabad kezet a gazdaságpolitika formálásában. A pénzügyminiszter már, a miniszterelnök még nem volt abban a helyzetben, hogy egyértelműen kijelölte volna az irányt. Mindez alapvetően leblokkolta mindkét szereplőt és az egész kormányzatot. De azt gondolom, ez a kölcsönös blokkoltság – éppen a fentiek miatt – elkerülhetetlen, megspórolhatatlan volt. Ha a kormánynak kizárólag az lett volna a feladata, hogy a növekvő gazdasági válságra megoldásokat találjon, talán lehetett volna ügyesebb, hatékonyabb és összehangoltabb. De a kormánynak és a miniszterelnöknek volt egy párhuzamos feladata is: az MSZP-n belüli viszonyoknak a számára kedvező átalakítása is. Azaz: Draskovics Tibor megszorító csomagja nem ugyanaz, mint ha László Csaba terjesztett volna be megszorító csomagot. Az utóbbi nem bírta, az előbbi ellenben nagyon is bírja a miniszterelnök és – ez nagyon is lényeges – az MSZP növekvő köreinek bizalmát.

Ebből a szempontból nyeri el értelmét Gyurcsány Ferenc Győr-Moson-Sopron megyei pártelnöki kinevezése. Pozíciókat kell szerezni – ez az új jelszó. Medgyessy és köre láthatóan elszánta magát, hogy a polgári középnek megfelelő ideológiát valóságos talajba ülteti át. A dolog persze (nem először használom a szót) hihetetlenül kockázatos, mert hiszen a legmélyebb belső érdekstruktúrák újraelosztásának "rémét" vetíti előre, azaz voltaképpen az MSZP hagyományos (érdekelv?) identitásának újragondolását. 

A sokszor emlegetett blairi harmadik út lényegét ugyanis eddig a legkevésbé lehetett kitapogatni az MSZP politikájában. Blair új baloldalának legfontosabb üzenete tudniillik nem pusztán az, hogy a jobboldaltól is lehet tanulni, és valamiféle értékszintézist kell létrehozni az egyébként versengő ideológiák között. Hanem az az üzenet lényege, hogy szükség van egy szimbolikus erőcentrumra, ha tetszik: egy tekintélyes vezetőre, aki köré, mögé felsorakozhat a baloldal. Ne felejtsük el: 2002-ben egyszer ez már sikerült az MSZP-nek. Akkor azonban ellenzékben voltak. Most kormányon kellene bebizonyítaniuk, hogy elismerik a tekintélyes vezető képességeit, és lojálisak hozzá.

Természetesen valamennyiünkben felmerülhet a kétely: Medgyessy hasonlítható-e Blairhez? Mögéje felzárkóztatható-e a párt, mint ahogyan Tony Blair mögé az angol Labour? Egy bizonyos: a nemzeti közép politikájának tartalmát csak akkor sikerül majd pontosan megfogalmazni, ha lesz egy nagy talentumú vezető, aki szinte személyében sűríti össze a polgári baloldal mondanivalójának lényegét. Nyilvánvalóan az MSZP-n belül nagyon sokan éppen ettől a szcenáriótól félnek, mert ez a Fideszt juttatja eszükbe. Kétségtelen, hogy a Fidesz esetében működik ez a modell – akármi is a véleményünk Orbán Viktorról és pártjáról.

Medgyessy "új" kormánya most nem pusztán a gazdaságpolitika új vonaláról kell hogy döntsön, de arról is, hogy a baloldalnak igazán van-e tartalmi mondanivalója, és van-e a tarsolyban olyan nagy formátumú politikus személyiség, aki ezt a mondandót kifejezi. Medgyessy 2002 tavasza óta keveset árult el arról, hogy ennek a talentumnak birtokában lenne, de ez történhetett azért is, mert – mint kifejtettem – korábban nem volt lojális kormányon belüli többsége. Most ez a helyzet megváltozott.

Meglehet persze, hogy a változás túllép rajta, s az MSZP a következő választásokig igyekszik felépíteni egy másik (valóban formátumos) személyiséget. A párt számára a legrosszabb szcenárió az lenne, ha a 2001 (és Medgyessy) előtti szövevény-MSZP térne vissza. Ez egyáltalán nem érdeke a magyar demokráciának, jó lenne, ha elkerülnék.

Olvasson tovább: